Csakraműködésünk ​harmonizálása a fizikai síkon 1 csillagozás

Sólyom Ildikó: Csakraműködésünk harmonizálása a fizikai síkon

A ​csakrák világába tett utazásunk végső célja, hogy az egyre magasabb szintű tudatosság felé haladva fölfedezzük és elfogadjuk felsőbb, bölcsebb énünket, úgy is mondhatnám: lényünk isteni részét. Csak rajtunk múlik, hogy beleragadunk-e fizikai testünkbe,
vagy lelkünk átragyog rajta. Befelé figyelve eljuthatunk abba a mély, belső csendbe,
ahol már nem számít a múló idő.
Ahol megtapasztalhatjuk a látható világ mögötti, igazabb valóságot.
A könyvből információt kapunk a szóban forgó csakrákról, a föltett kérdéseken keresztül pedig kifürkészhetjük, hogy mennyire kiegyensúlyozott egy-egy energiaközpontunk
működése. Azt is sorra vesszük, hogy miféle testi-lelki betegségekhez vezet, ha nem
figyelünk az élet azon területeire, amelyeknek az egyensúlyban tartásán múlik testi-lelki
egészségünk. Végiggondolva a témákat tisztábban láthatjuk, s felfedezhetjük, hogy
milyen hátráltató magatartásokkal és viselkedésformákkal szabotáljuk saját… (tovább)

>!
Agykontroll, Budapest, 2004
40 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637959936

Hasonló könyvek címkék alapján

Madocsai Eszter: A belső harmónia útja
Tenzin Wangyal: A fényességes tudat felébresztése
Szvámi Szárádananda: Csakrameditáció
Tori Hartman: A csakrák bölcsessége
Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka I-II.
Eline Snel: Ülj figyelmesen, mint egy béka
Ambi Kavanagh: A csakrák gyógyító ereje
Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata
Szepes Mária: Meditációk
Frank J. Kinslow: Az azonnali gyógyulás titka