Ferenc ​pápa útján 3 csillagozás

21. századi beszélgetések
Solymári Dániel – Pallos Tamás: Ferenc pápa útján

Egy szerény életvitelű jezsuita lépett a nyilvánosság elé 2013-ban. Bergoglio, az egykori Buenos Aires-i érsek ma Ferenc pápaként szól a tömegekhez. Hangja szelíd, de egyben határozott. Együttérez és irányt mutat: legyen szó társadalmi egyenlőtlenségről, menekültpolitikáról, vallási konfliktusokról. Kijelentéseire az egész világ odafigyel. Köztük az a tizenkét közéleti személyiség, aki tizenkét fejezetben, tizenkét nézőpontból közelíti meg a „reformok pápájának” gondolatait.
A könyvben megszólalnak: Bagdy Emőke, Beer Miklós, Fabiny Tamás, Farkas Beáta, Haranghy Csaba, Heller Ágnes, Köves Slomó, Kozma Imre, Oláh Jolán, Tulassay Tivadar, Várszegi Asztrik, Vizi E. Szilveszter

A kötet az első, magyar szerzők által készített teológiai-közéleti könyv Ferenc pápáról, amely a szentatya 80. születésnapjára jelenik meg.

Róla szól: Ferenc pápa

Tartalomjegyzék

>!
Athenaeum, Budapest, 2016
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632936246
>!
Athenaeum, Budapest, 2016
240 oldal · ISBN: 9789632936468

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Ferenc pápa

Helyszínek népszerűség szerint

Európa


Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Ariadne>!
Solymári Dániel – Pallos Tamás: Ferenc pápa útján

A könyvben tizenkét különböző ember szólal meg, és nagyon sok hasznos gondolat fogalmazódik meg. Ez nem csak egy riportkönyv, mert nem csak új információkat szerzel néhány beszélgetés kapcsán, de téged magad is arra sarkall, hogy gondolkodj el és alkoss véleményt a felvetésekkel kapcsolatban.
Nem csak azok számára ajánlott, akik megingathatatlan hittel rendelkeznek. Bátran ajánlom azoknak is, akik kétkedők, s egyelőre még nem döntötték el, hogy mi az, amiben hisznek.
Bővebben:
http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2017/01/solymari-…

Milyen_könyvet_olvassak P>!
Solymári Dániel – Pallos Tamás: Ferenc pápa útján

Ahogy nekikezdtem az olvasásnak, az első fejezetből kiderült, hogy egy nagyon mély mondanivalókkal teli olvasmánynak leszek a részese. Nem a vallást akarták az olvasóba traktálni, 'csak' beszélgettek az interjúalanyokkal, hogy különböző témákban mennyire értenek egyet a pápával. Így nem csak egy interjúnak lehettünk részesei, hanem esélyt kaptunk, hogy táguljon a látókörünk, és elgondolkodjunk.

Talán ha egy szóval kellene összefoglalnom a könyvet, azt mondanám útmutatás.

Azt hittem mielőtt belekezdtem az olvasásba, hogy a könyvet az idősebb korosztálynak ajánlhatom, akik ráadásul érdeklődnek a római katolikus hit iránt. Viszont elolvasva a könyvet azt kell mondanom, ajánlom a fiataloktól kezdve az idősebbekig, római katolikustól az ortodox vallásig bárkinek, mert nem a vallás a fontos.

Bővebben itt olvashattok róla:
http://milyenkonyvetolvassak.blogspot.hu/2016/12/solyma…

sirszalhasogato P>!
Solymári Dániel – Pallos Tamás: Ferenc pápa útján

Kicsit csalódás volt a könyv, leginkább az eleje, de lehet hogy csak azért, mert nem voltam fölkészülve profánabb témákra. Mondjuk az első fejezetben nem is esett sok szó Ferenc pápáról, hanem bizonyos Oláhné Jolán életével ismerkedhettünk meg. Köves Slomónak is voltak most olyan mondatai, amiken kicsit megütköztem, pedig amúgy bírom őt a korábbi közéleti szereplései alapján.
Viszont nagyon tetszettek Fabiny Tamás és Beer Miklós részei az ökumenéről, az Egyház útjáról meg a migrációról, ezeket mindenképp érdemes volt elolvasni.


Népszerű idézetek

sirszalhasogato P>!

A szentatyát gyakran támadják, mert a menekültek, migránsok befogadása kapcsán is radikális evangéliumi álláspontot képvisel. Vajon hol húzódik a határ a jogos, indokolt európai önvédelem és az említett krisztusi radikalizmus között? Létezhet egyensúly?

Azt hiszem, a megközelítésben van a hiba. Megint óvatosan mondom, hogy igyekszünk mindenféle szólamok mögé bújni, mint az európai kultúra védelme, […] Gondoljunk bele: egyikünk sem választhatja meg, hova szülessen. A Közel-Keletről vagy Afrikából menekülőnek ugyanolyan joga van az élethez, mint nekem. A feloldást én abban látnám, hogy Jézus személyén keresztül megnézzem, vajon mitől értékes a mi európai életünk. Attól, hogy nagy kőtemplomaink vannak, meg sok pénzünk, és külföldre megyünk nyaralni, vagy pedig attól vagyunk értékesek, mert nagyobb a szeretetünk. És ez az, amivel Ferenc pápa szembesít bennünket, hogy Európa igazi kincse a lelki kincs. […] A bibliai, krisztusi alapokon nyugvó európai kultúra lényege a hitből fakadó jóság, az emberség, a szeretet. Ettől vagyunk, ettől lehetünk igazán európaiak, és ezzel kell most példát mutatni. […]

227-228. oldal, XII. állomás (Athenaeum, 2016)

sirszalhasogato P>!

Ami a fiatalokat illeti, alig ismerjük a nyelvüket, problémáikat. Sokszor szándék sincs a megértésükre. Elbeszélünk a fejük fölött, és megvárjuk, hogy beleöregedjenek az egyházba. Ez nagyon nem jó. Szoktuk mondani, hogy ők a jövő egyháza. Azt kellene inkább mondanunk, hogy a fiatalok a jelen egyháza, hiszen mindennél nagyobb szükségünk van rájuk. Beer Miklós püspök úrtól hallottam, hogy ha plébániai vizitációra megy, két dolgot kérdez meg: beázik-e a tető, és van-e pingpongasztal? Ne ázzon be a tető, mert mert a templomot használni kell, ugyanakkor legyen „pingpongasztal” is, hogy a fiataloknak olyan közeget tudjunk teremteni, ahol otthon érzik magukat. Ez hatalmas feladat.

119. oldal, VI. állomás (Athenaeum, 2016)


Hasonló könyvek címkék alapján

Ferenc pápa: Isten neve irgalmasság
XVI. Benedek – Peter Seewald: A világ világossága
II. János Pál: Átlépni a remény küszöbén
Réti József: Szeressek ott, ahol gyűlölnek
Néráth Mónika: A jelen lévő Isten
Athanasius Schneider: Katolikus Egyház, merre tartasz?
Vámos Péter: Két kultúra ölelésében
Ferenc pápa: Politika és társadalom
Farkas P. József: Asztrik nyomában
Csendes Csaba: Most jöttem a pápától