Szerelemlék (Macskaköröm 2.) 85 csillagozás

Sohonyai Edit: Szerelemlék

Az ifjú írónő első regényének, a Macskakörömnek hőse, Mészáros Zsófi pattanásos bakfisból valódi nagylánnyá serdül. Osztálya, az I. A, a suli legtrehányabb bandája, akivel örökké csak baj van, barátságbomlasztó viszontagságok után harmadik-negyedikre mégiscsak jó közösséggé formálódik. S noha Zsófink a ballagáskor is csak a celofánon átszúró rózsatüskét érzi, az a tüske alighanem mélyebbre bök. Hősnőnknek csak a külseje változik – előnyére –, eredeti humora, frappáns helyzetlátása és kamaszos érzékenysége szerencsére változatlan. Talán ezt szereti meg benne annyira az „igazi”, a „nagy Ő” (vagyis akit a tizennyolc éves Zsófi a napló írásakor éppen annak gondol).

Eredeti megjelenés éve: 1992

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Pöttyös könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 1992
172 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631168646 · Illusztrálta: Marton Magda

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Salvador Dalí


Kedvencelte 13

Most olvassa 5

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

AeS P>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Nagyon régóta vágytam már arra, hogy a Macskaköröm folytatását a kezem közé kapjam, ennek megfelelően kicsit zavarban is vagyok, mert ennek a könyvnek bizonyos fejezetei teljes egészében megtalálhatóak a jó tíz évvel később kiadott Engem szeressben, ugyanakkor játszódik, ugyanazok a szereplők, tulajdonképpen átdolgozott kiadása lehet ennek a könyvnek.
Nehéz eldönteni, hogy melyik a „jobb”, bár ehhez első körben a másikat is újra kell majd olvasnom. Ez a verzió valahogy sokkal autentikusabb, mint a későbbi, látszik, hogy a kilencvenes évek elején született, emiatt a nyelvhasználat is könnyebben csúszik – igen, rettenetes volt a szleng akkoriban, még értem, hogy miért beszél köpenyről, és hasonló kellékekről. Azt egy kicsit sajnáltam, hogy ilyen kis hangsúly helyeződik ebben a részben az iskolára, én nagyon szerettem a nyitókötetben a sulis tapasztalatokat, tanórákat, azok jópofák voltak. Van néhány jelenet, amire a másik könyvből nem emlékszem, és bájosak vagy viccesek, például spoiler, a könyv vége viszont összességében mégis elég összecsapottnak tűnik. Behoz egy elég komoly krízist spoiler, minden különösebb háttér vagy értelmezés nélkül, és a megoldás is ugyanolyan gyorsan érkezik, szintén nélkülözve minden különösebb magyarázatot. Ebből a szempontból az Engem szeressben szereplő változat hihetőbb, életszagúbb, jobb.

Trudiz >!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Eseménydús, laza, humoros. Jó érzés volt az előző rész – Macskaköröm- szereplőit ismerősként felidézni.

Szandika_>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Aranyos volt, talán itt már felnőttesebb gondok jelennek meg. Elég érdekes volt, hogy Zsófi nem nagyon tudta eldönteni (továbbra sem), hogy végül is kit válasszon :D). A kedvenc jelenetem a múzeumos volt :DD. Nagyon cuki, kedvenc lett. Ami fura, hogy nem naplószerűen lett megcsinálva a könyv, csak az eleje. Kár hogy nem készültek még további folytatások, kiváncsi lettem volna még Zsófi történetére.

ziporka>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Pikk-pakk kivégeztem, az első rész kétségtelenül viccesebb, de ezt a részt is szerettem *_*
spoiler

Dettig>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Nagyon jó, pont mint az első része!!! Imádom a stílusát, mert abszolút hiteles, ennyi idősen én is pont ugyanilyeneket írkáltam (mármint naplót magamnak, nem könyvet)
És imádom benne azt is, hogy olvasás közben teljesen átéltem újra én is a tinikoromat, egymást érik az olyan félmondatok, hívószavak,amikről már elfeledett emlékek törnek bennem fel…

XX73>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Zsófi tovább tanul. Teszi mindezt egy nagyon érdekes szakközépiskolában. Ha úgy gondoltam volna, hogy az enyémnél viccesebb szakmai gyakszik nem történhettek senkivel, hát most készséggel belátom: tévedtem.

(Nem is tudtam eldönteni, vajon drukkoljak-e a srácoknak, és ha igen, melyiknek.)

niebla>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Tetszett, ráismertem a Macskaköröm Zsófijára (az Engem szeress! Zsófijával ellentétben). Megihletett, hogy én is csináljak pozitív tudatalatti-programozást (az eredményről majd csak később tudok beszámolni) és biztos, hogy az elkövetkező napokban fogok festeni (talán még menni is fog, profilképem a tanúja, hogy néha sikerül szépeket összehoznom). Sohonyai első két könyve – az életmű végigolvasása után állítom ezt – szerintem azért jobb a későbbi könyveinél, mert valahogy őszintébbnek tűnik. A későbbi könyvekben sokszor éreztem úgy, hogy abszolút van mondanivalójuk, de az szereplők néha annyira nem emberiek! Főleg a Böbe/Tamás-sorozatban éreztem ezt.

Dittta87 P>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Szerettem nagyon ezt a részt is. A Macskaköröm talán egy fokkal viccesebb volt. Zsófi karaktere nagyon jó, szeretem az ilyen kamaszos, középiskolás történeteket. Na meg persze a naplóregényeket, bár sok helyen nem tudni, konkrétan hol is tartunk időben. Picit még olvastam volna Zsófiról.

EszTea_books>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Talán negyedikes lehettem, amikor olvastam. Emlékszem éjjel a paplan alatt zseblámpa fényénél is olvastam, annyira érdekelt, hogy mi fog történni.

Protonpumpa>!
Sohonyai Edit: Szerelemlék

Ezt olvastam előbb, utána kaptam kedvett a Macskakörömhoz: kíváncsi voltam, hogyan ismerkedett meg Zsófi meg a Szücsi. :) Szerettem nagyon.

truhlig: Igen, szerintem az lehet, hogy az Engem szeress ennek a későbbi átirata. Szerintem kár volt. Az már nem tetszett annyira. Volt benne az az unokatesós-balesetes szál, szerintem fölösleges volt. És nagyon zavart az is, hogy míg a Macskaköröm a 80-as évek végén (kb.) játszódik, az Engem szeress (ami ugyebár folytatása ennek) a jelenben. Vagyis 20 évvel később. Zavaró volt, hogy a Macskakörömben Brosst, Depeche Mode-ot, Modern Talkingot meg Metallicát hallgatnak, az Engem szeress!-ben meg Eleven Holdat és Britney-t (!!!). (Ez utóbbit Déna, a menőcsaj-karakter, ami szerintem hiteltelen, mert Britney úgy tíz évvel ezelőtt volt menő…)

Szóval nem kötekedni akarok, csak éppen hogy rávilágítani, hogy szerintem a Szerelemlék az igazi folytatása a Macskakörömnek, így kerek a történet. Az Engem szeress, hát az más tészta. Nekem nem jött be annyira.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Etike P>!

Esküszöm, soha nem lesz szükségem a nagybetűs ÉLET-ben a Szent-Györgyi-féle citromsavciklusra, és sohasem fogok szembetalálkozni az utcán két egymást metsző vektorral. Mindenféle felesleges dolog! Még hogy kell az általános műveltséghez! Tapasztalataim szerint egy idő után bármelyik diplomásnak azt is nehéz lesz észben tartani, éppen hová tette le a lakáskulcsát.

minialoe>!

Grimm legszebb meséit olvasom, ott minden királyfi teljesen beszámítható.

Annigine>!

Még hogy kell az általános műveltséghez! Tapasztalataim szerint egy idő után bármelyik diplomásnak azt is nehéz lesz észben tartani, éppen hová tette le a lakáskulcsát.

130. oldal (Móra, 1992)

1 hozzászólás
Etike P>!

– Mi baja a kis hölgynek? – kérdezte mély hangon a múzeum cerberusa.
Guszti komolyan válaszolt:
– Ez a mélykék kompozíció a kibelezett habszivacstyúkkal rádöbbentette saját frusztráltságára, és másodpercek alatt lelki válságba zuhant. A katarzis ilyen mértékű megnyilvánulását csak nagy művek idézik elő benne. Szívesen megismerkedne magával a festővel is.

seeeszti >!

Miért akarunk mindenáron kitörni a többi közül? Minek? Hogy ne felejtsenek el? Akár kiabálhatom is legnagyobb hegy tetején: „Emberek, ne felejtsetek el! Én is éltem!” Igaz, hogy nem tettem semmi nagyszerűt, csak éltem, de legalább megpróbáltam. Ez törtetés lenne vagy hatalomvágy?

23. oldal

Trudiz >!

Én is úgy érzem, hogy a „semmi ágán ül” a szívem.

42. oldal

Trudiz >!

Kint beburkolt bennünket november esti köd köntöse.

63. oldal

Etike P>!

Ma a Mama meglepett egy kedves kis könyvecskével. Ideg- és elmegyógyászati szakkifejezések érdeklődők, hozzátartozók és betegek számára a címe.
Mi van, családom, célozgatunk, célozgatunk?


A sorozat következő kötete

Macskaköröm sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: Bábel
Leiner Laura: Egyszer
Leiner Laura: Bízz bennem
Leiner Laura: Ég veled
Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 10. – Mindörökké hercegnő
Bakó Liza: Csíííz!
Ecsédi Orsolya: Juli vagyok, könyvmoly
Szabó Magda: Abigél
Kerstin Gier: Zafírkék
Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva