Jasmine, ​avagy mégis kell a szerelem? 52 csillagozás

Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

Jasmine ugyanolyan lány, mit a többi, csak a bőrszíne más: aranyló csokibarna. Afrikai apukájától és szép szőke anyukájáról örökölte. És talán az érzelemvilága is szenvedélyesebb, az öröme szárnyalóbb, szomorúsága mélyebb. Örömre és szomorúságra pedig van oka elég, hiszen éppen most éli meg az első szerelem és az első nagy barátság vívódásait. Ki lesz a győztes Jasmine érzelmeiben, a jóképű, férfias Koppány vagy a plátói jóbarát Zoltán? Sohonyai Edit a Móra X Könyvek sorozat előző kötetében (Le a csajokkal! avagy kinek kell a szerelem…) is bizonyította, hogy jól ismeri a mai tinédzserek lelkét, nyelvét, humorát.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Móra X Móra

>!
Móra, Debrecen, 2005
176 oldal · ISBN: 9631179869
>!
Móra, Budapest, 2003
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 963117767X

Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Szédültnapraforgó P>!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

Kellemes, rövid, szórakoztató olvasmány. Ifjúsági regény, ne számítson senki túl komoly témára :) Jasmine, a félvér kislány életébe kapunk bepillantást, milyen a viszonya a szüleivel, az osztálytársaival. Hogy barátkozik meg az új fiúval, Zolival.
A párkeresés – tiniszerelem – rejtelmeit is megismerhetjük a történeten keresztül.

A legjobb idézet:
„…a görögök háromféle névvel illették a szerelmet. "Erósz”-nak nevezték el a testi vonzódást. „Fíli” a lelki szerelem neve, és „Agapé” a szellemi egymásra találásé. A három együtt van, az a teljesség két ember között. De általában mindenki beéri ennél kevesebbel."

Adryenne1991 >!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

Azt gondoltam, hogy ha egy írónak már több könyvét is olvastam, és még tetszettek is, akkor ezután sem fogok benne csalódni. Tévedtem!
Számomra ez a könyv, szenvedés volt. Alig vártam, hogy vége legyen. Alig haladtam vele.
Úgy éreztem, hogy a könyvnek se eleje, se vége. Nem szólt semmiről. Legalábbis semmi olyanról, ami élvezhető lett volna.
Maga a történet még nem lett volna olyan rossz, de ahogy meg lett írva, az számomra borzalmas volt. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a saját, 10 évesen megírt kis történetem olvastam volna.

Natasha>!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

A Le a csajokkal! után vetettem bele magam, kevesebb sikerrel. Kevesebb poén, de még mindig rendben volt (kb. 15? éves koromban legalábbis úgy tűnt).

tasiorsi>!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

Ha nem a könyvei lettek gyerekesebbek, akkor én lettem sokkal nagyobb. Nem tudom melyik a rosszabb. :(

picurka13>!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

Már próbálkoztam régebben egy Sohonyai könyvvel, de ez nekem jobban tetszett! Hajrá Koppány! :D

Protonpumpa>!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

Szerettem Sohonyai első két könyvét kamaszkoromban, ezért huszonévesen (most) elolvastam az újabbakat, ezt is. Jó volt, érdekes a történet, de nekem sokkal jobban tetszettek a régiek… Pedig Macskakörmöt csak 18 évesen írta, azt hiszem. És mégis sokkal jobb, viccesebb volt. A Jasmine kicsit túlírt, túl részletes… nem is tudom, hogy fogalmazzam meg.

Beriniki>!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

Nem szoktam magyar írók/írónők könyveit olvasni,de ez a könyv nagyon tetszett :)

malenca>!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

különös volt… Néhol erőltetettnek éreztem, de a történet tetszett… asszem… :)

zakkant>!
Sohonyai Edit: Jasmine, avagy mégis kell a szerelem?

Tipikus ifjúsági könyv, ami nosztalgikus hangulatba kerít(het)i az olvasót. Én szerettem, de semmi komoly mélysége, illetve csúcspontja nem volt a regénynek. Aranyos sztorik, vicces szituk, még így felnőtt fejjel is.


Népszerű idézetek

The_Purple_Spiderman>!

-Zoli, te egy angyal vagy! Itt nyavalygok, ahelyett, hogy cselekednék! Miéert nem érzem nőnek magamat? Mert elbújtam! Nézz rám! Apa szerint olyan cuccokat hordok, mintha Godzillára szabták volna, Anya szerint inkább krumpliszsák!

30. oldal

The_Purple_Spiderman>!

-A te kutyád, akkor foglalkozz is vele! Vagy börtönbe akarsz vonulni azért, mert a neveletlen dög megette a szomszéd Árpi bácsit? Még jó, hogy időben feltudott előle csimpaszkodni a fára!

31. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek?
Bálint Ágnes: Szeleburdi család
Szabó Magda: Abigél
Bogáti Péter: Az ágasvári csata
Balázs Ágnes: Lufi és Szamóca
Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis
Fekete István: Őszi vásár
G. Szabó Judit: Megérjük a pénzünket!
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!