Egy ember életébe annyi szeretet, boldogság és szomorúság belefér.
Ha időt szánunk rá, hogy meghallgassuk. Doris 1928 óta ugyanazt a címes füzetet használja. Ebben szerepelnek mindazok, akikkel élete során találkozott. Most egyedül él Stockholmban, a bastugatani lakásában. A füzetben szereplő legtöbb ember neve áthúzva, mellette ott áll: meghalt. Doris magányát mindössze a szociális gondozók látogatása, valamint húga unokájával, az Atlanti-óceán túloldalán lakó Jennyvel való beszélgetései szakítják meg. Egy szép napon Doris elkezd írni a címes füzetben szereplő barátairól, hogy Jenny, az egyetlen ember, aki emlékezni fog rá, örökölhesse az emlékeit is. Az elveszett nevek füzete megható történet, amely mély érzelmekkel írja le mindazokat az élettapasztalatokat, amelyeket egy idősebb ember magában hordoz. A történet átível egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli életen, elrepíti az olvasót a tovatűnt idők Párizsába, New Yorkba és Stockholmba. Lenyűgöző olvasmány, az ember… (tovább)
Az elveszett nevek füzete 334 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2015
Enciklopédia 49
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 51
Most olvassa 13
Várólistára tette 408
Kívánságlistára tette 306
Kölcsönkérné 7
Kiemelt értékelések
„Kívánok neked eleget (…) Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is.”
Egy őszinte, megrendítő utazásra invitál a könyv, 96 éves főszereplőjével, aki magányosan tölti utolsó éveit, mivel húga unokáján, Jenny-n kívül minden ismerőse eltávozott már az élők sorából. Doris emlékeit hagyja örökül, amely egy hosszú életutat mutat be a piros címes füzet segítségével. A visszaemlékezés, amely annyira magával ragadott, hogy alig tudtam letenni a könyvet, nemcsak egy erős nő történetét rögzíti, annál sokkal többet sűrít magába. Szól a szeretetről, a sorsról, az élet töviseiről, a küzdésről, a vágyakozásról, az öregségről, a magányról és a búcsúzásról. Mindezt sallangoktól mentesen, a maga természetességében és sokszor nyers valóságában. A végső, megható fordulat pedig keserédesen zárja az érzelmes és fontos tanulságokat rejtő történetet. „Végül semmi más nem számít, csak a szeretet. Szerettél eléggé?”
A könyv egy 96 éves idős hölgy emlékeit idézi. Viszont! Én nem erről szeretnék most írni!
Én Jenny-ről szeretnék. Nagyon szeretném, ha majd megöregszem, legyen egy Jennyim. Aki törődik, szeret, gondoskodik és még a spoiler értem! Imádtam a karakterét! És a drága csöpp lányát, Tyrat. A szeretet, a törődés, az Ő személyében jelenik meg! Mindent megtesz Dorisért, és ez nagyon tetszett! Ezt szeretném majd, szerintem mindannyian ezt szeretnénk! Kívánok mindenkinek egy Jennyt! ELEGET!
Egy ablak a lélekbe. Amikor a szerelem nemcsak szép, amikor a történet sokkal varázslatosabb, mint a valóság. Olyan ez, mint maga az élet, megváltoztathatatlan és meglepő. Doris az emléket magát is elsősorban érzéki élményként kezeli. Nem akarja analizálni, többnyire csak hagyja magán átszűrődni. A fontosabb eseményekből, újra magába szívja a mondatok csengését, a hallgatások vibrálását, amit már csak úgy tud visszaidézni, mint az álomnak egy megfoghatatlan, tovasuhanó részletét. Aztán megpihen, miközben a „kisebb-nagyobb kockák” együtt adják ki a nagy kirakós képét. De ez egy olyan mozaik, amelyikben a mesélő nem a centrumban áll, hanem valahol a szélen. Ő is „csak szemlélője” a múlt történeteinek, akkor is, amikor mégis a főszereplőjévé válik. Olyan egyszerűnek és szinte unalmasnak tűnik – és mégis olyan sok izgalom, szeretet és fájdalom van benne.
Sejtettem, hogy ez a könyv nem egy könnyed történet, és azt is, hogy megvisel majd. Milyen is lehetne egy olyan történet, melynek főszereplője egy idős, az élettől búcsúzó ember. Meghatóan fájdalmas, szomorú és reményteli. Igen reményteli, mert talán megkönnyítheti a remény és a hit, hogy odaát elveszített szeretteink várnak bennünket.
Egy megpróbáltatásokkal teli életet mutat be ez a könyv, melynek kapcsán magunk előtt láthatjuk a mi áthúzott neveinket és emlékezhetünk az ő emlékeikre, az ő életükre, az ő szeretükre.
Nagyon megindító történet, nem akartam sírni, de nem lehetett anélkül…
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2018/06/sofia-lundberg-az…
Egy életút, felvillanások, sorsok, meghatározó személyek és helyek. Boldogságkeresés, küzdelem, szeretni adás és szeretet, szerelem utáni vágy. Egy olyan könyv, amely korosztálytól függetlenül mindenkit mélyen megérint, elgondolkodtat, talán még segít is átértékelni sok mindent.
Nagyon fájdalmas volt olvasni ezt a történetet, és felemelő is egyszerre. Emberi sorsok eszenciáját kapjuk, melyben benne van az embernek, mint teremtménynek minden gyarlósága, esendősége, sebezhetősége, s az emberi lélek minden szépsége. Olyan könyv ez, amelyet gyakran le kellett volna tennem, mert alig bírtam elviselni a „meséjét”, de mégsem tudtam olyankor becsukni, nem eresztett magától.
Lélektani dráma, az elengedés rettenetes súlya, és egy boldog élet minden megpróbáltatása és szépsége egyszerre nyűgözi le az olvasót.
Lelki kanosszajárásomra az utolsó gondolatok tették fel a koronát : „Minden sírkő alatt szeretet nyugszik. Mennyi szeretet ! – Szerettél eléggé ?”
Komoly, nagy kérdéssel zárul a regény, amely mindegyikünk részéről válaszra vár.
Egy oda-vissza vonatút alatt elolvastam tegnap. 'Sajnos', mert olvastam volna még, bővebben, részletesebben. Belemerülni még tovább, még jobban ebbe a küzdelmes, szomorú, túl sokszor magányos életbe, visszanézni Dorissal, akinek a végére csak ez maradt, gondolatban átélni újra mindent, állandóan, hosszú élete sok fájó emlékét őrizni, benne nélkülözéssel, árvasággal, gyökértelenséggel, háborúval, be nem teljesedő, örök szerelemmel, vágyódással, veszteségekkel, igaz, önzetlen barátságokkal, lelkiismeret-furdalással, vezekléssel. Nevek, akik élete fontos részei voltak, már csak sorok, bekezdések a piros füzetben. Mind azzá leszünk egyszer, mások emlékévé. Elgondolkodtató, szivfacsaró átélni ezzel a könyvvel azt, mennyire kiesik az élet vérkeringéséből, mennyire perifériára kerül(het) egy elmagányosodott idős ember. Köszönet a Jennyknek ❤
'Végül semmi más nem számit, csak a szeretet. Szerettél eléggé?"
Sofia Lundberg érzékletesen ábrázolja az öreg hölgyet, aki méltósággal viseli életének fájdalmait, tragédiáit. Egy szép és szomorú történetet olvashattam az öregségről, a magányról, barátságokról, a boldogság kereséséről, és a bánatról. Egy nagy szerelemről, amelyet soha nem fog elfelejteni Doris.
Megható, szép, szívet tépő történet. A magasztaló értékelések alapján talán egy picit többet vártam tőle, de nem bántam meg, hogy beszereztem, és még így is 5 csillag. A vége pedig azért is volt számomra különleges, mert míg én a könnyeimet törölgetve azon ügyködtem a buszon, hogy ne ázzon el a maszkom, előttem egy 3 év körüli lányka halkan dúdolta a Kiskarácsony, nagykarácsonyt. Mintha csak egy kis angyal lett volna, akit Doris küldött…
Ez a könyv a 2018-as olvasmányaim közül benne van a TOP3-ban. Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy szívbemarkoló. Hihetetlenül megrázó (és nem olyan értelemben), felkavaró történet, ami az olvasó szívének legmélyéig hatol. És nem azért, mert szörnyű emberi tragédiát ír le (a maga módján ugyanakkor mégis), hanem azért, mert az olvasó sokkolva érzi magát a saját érzelmeitől.
Szinte az első oldaltól kezdve sírtam. Jóformán egészen a könyv utolsó soráig. És annyira fájt.
Nehéz erről a könyvről írni, mert nem csupán egy történet. Nyilván, egészen más, ha egy tizenéves, fiatal huszonéves olvassa, számukra lehet, hogy csak egy szomorú történet. De amikor valaki abba a korba ér már, hogy kezd számára egyre inkább körvonalazódni, hogy az élet véges, egyre több ember megy el mellőle, annak az olvasónak ez a könyv szívet szaggató.
Bővebben: https://azajtom.blogspot.com/2019/02/sofia-lundberg-az-…
Népszerű idézetek
– Kívánok neked eleget – suttogta a fülembe. – Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömet, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is.
36. oldal
[…] néha nem is fontos, hogy két embernek azonos legyen az érdeklődése vagy a stílusa. Elég, ha meg tudják nevettetni egymást.
96. oldal
Soha ne engedd, hogy az élet vagy a körülmények legyőzzenek! Erős vagy. Húzd ki magad, és légy büszke!
124. oldal
– Hagyd már abba, hogy folyton csak negatívan látod magad! Sohasincs késő, semmire sem.
231. oldal
…senki sem túl öreg ahhoz, hogy megtanuljon valami újat. Doris igazat adott neki, és hozzáfűzte, hogy senki sem túl öreg ahhoz, hogy megvalósítsa az álmát.
16. oldal
– Csak sétálj szép lassan, és mosolyogj! Tégy úgy, mintha tudnád, hová tartasz. És meglátod, minden rendben lesz.
115. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete 89% ·
Összehasonlítás - Kate Morton: Az órásmester lánya 85% ·
Összehasonlítás - Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek 92% ·
Összehasonlítás - Colleen McCullough: Tövismadarak 92% ·
Összehasonlítás - Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie 91% ·
Összehasonlítás - Kristin Hannah: Fülemüle 95% ·
Összehasonlítás - Bauer Barbara: A fekete rózsa 94% ·
Összehasonlítás - Paullina Simons: A bronzlovas 89% ·
Összehasonlítás - Nora Roberts: Örökség 86% ·
Összehasonlítás - Németh László: Iszony 87% ·
Összehasonlítás