Tisztogatás 269 csillagozás

Sofi Oksanen: Tisztogatás Sofi Oksanen: Tisztogatás

A ​Tisztogatás a nők elleni erőszakkal és a kommunista országok feldolgozatlan múltjával foglalkozik párhuzamosan. A regény egy család történetén keresztül Észtország közelmúltjának s vele együtt a keleti blokk országainak elhallgatott eseményeibe, az elkendőzések világába is betekintést nyújt. Megszólaltatja a háború és a kommunizmus áldozatait, szembesít a megalkuvók és a megalázottak szégyenével. Ám a hajdani megaláztatások és a napjaink zavaros társadalmi közegében viruló erőszak határvonalai mindinkább elmosódnak Oksanen mesterművében…

A magány békéjében éldegélő idős észt asszony, Aliide Truu életét váratlan esemény kavarja fel: eszméletét vesztett orosz lányt talál a háza udvarán. A fiatal Zarával való találkozás feleleveníti Aliidéban a múltat: tragikus szerelmi történetét és azokat a döntéseket, amelyek megpecsételték a hozzá legközelebb állók és a saját maga sorsát. A kétségbeesett lépésekre kényszerült Zara helyzete rávilágít, hogy az üldöztetések a megváltozott… (tovább)

Eredeti mű: Sofi Oksanen: Puhdistus

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Scolar, Budapest, 2011
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632441931 · Fordította: Pap Éva
>!
Scolar, Budapest, 2010
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632441931 · Fordította: Pap Éva

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Aliide Truu

Helyszínek népszerűség szerint

Szovjetunió · Nyugat · Szibéria


Kedvencelte 57

Most olvassa 27

Várólistára tette 187

Kívánságlistára tette 90


Kiemelt értékelések

>!
eme P
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Tisztogatás és zümmögő legyek. Legyek, amelyek a tisztogatás után maradnak. Csak ők maradnak, de ők mindig. Kiírthatatlanul, elpusztíthatatlanul. Őrjítő, nyugton nem hagyó zümmögés. És a tisztogatás emléke, következménye. A tisztázás nehezen, ha ugyan járható útjai, valamint a tisztán maradás látszata mögött megbújó légypiszkok.

Zavar ez a légy. Nem tudok tőle gondolkodni. Fogalmam nincs, mi legyen ezzel a regénnyel. Még műfajilag sem tudom betájolni. Azt sem tudom, hogy igényes lektűr vagy netán magasirodalom (igaz, ez utóbbit sem tudnám meghatározni, ha esetleg rákérdeznétek). Mindenesetre, feszültséget kelteni és fenntartani mesterien tud. Precízen, kimérve adagol információt, homályt, izgalmat, fokozatosan, lépésről lépésre tár fel titkokat, közben meg balladai szűkszavúsággal, kihagyásokkal építkezve sejtet dolgokat. Máskor meg nyersen szókimondó. Emelett idősíkokat kever össze, nézőpontokat váltogat, érdekes ritmusa van, lüktetése. Nem hagy nyugodni. Akár ez a fránya légy…

Családregény. Történelmi regény. Regény az erőszakról. Lélektani regény. Krimi. Egyik sem. Egyszerre mindegyik.
Egy észtországi szinte kiüresedett faluban vagyunk a kilencvenes évek elején. Az ország felszabadult a szovjet uralom alól. Az idős Aliide legyekre vadászik. Furcsa asszony – szigorú, precíz, picit mániákus és mániákusan gyanavó. Aztán megjelenik Zara, a bántalmazott, rettegő, menekülő, titokzatos lány. És lassan beindul a történet, kezdenek egymásba illeszkedni a kirakós darabkái. A múlt és jelen darabkái, az egyén és az ország sorsának darabkái. Minden mindennel összefügg. Kialakul az erőszak, megalázás, megalkuvás, szégyen, rettegés időket és rendszereket túlélő térképe. A fekete autók soha nem tűnnek el, mint undort és rettegést keltő döglegyek zümmögnek fel. A hozzájuk tartozó alakok sem szoktak eltűnni. Szembejönnek az utcán… Nincs hová bújni előlük. Az erőszak nőket és országokat tesz magáévá, lelkeket, társadalmakat nyomorít meg, ösztönöket korcsosít el, és él tovább egy zűrzavaros, kaotikus mában. Egy mában, amely továbbviszi az örökséget, amelyben nemcsak az örök erőszak veszi fel mindennapi bérét, hanem a cinkos-áldozatok is szembesülnek az ellenük elkövetettek és saját tetteik következményével.
Elvett és kisajátított országok, földek, erdők szolgáltatják a hátteret az elvett és kisajátított testek, lelkek, életek tagédiájának. Bár a történelmi kontextus újabb mélységet ad a történetnek, igaz, inkább sejtetve, mint kibontakoztatva az összefüggéseket, a hangsúly az egyéni sorsra helyeződik. Aliide összetett, lélektani gonddal kidolgozott alakja, története sokáig nem hagyja nyugodni az embert. Köréje sűrűsödik minden, az ő érzései, erkölcsöt kioltó vágyai, döntései, elszenvedett megaláztatásai, megalkuvásai, szégyene, bűntudata, őrületté és megszállottsággá váló szerelme köré épül fel a tisztogatás. Megtisztítani az utat vágyaink tárgya elől, megtisztítani önmagunkat szégyenünktől, tiszta leplet húzni a piszkos lélekre… megtisztítani a történetet a bűnös múlt titkától.
Hogy ez mennyire sikerülhet…
Mindig a légy győz. Hacsak le nem csap a légycsapó.

8 hozzászólás
>!
egy_ember
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Azt a félelmet, ami megbénít az utcán egy ismerősnek tűnő arctól, azt az undort, ami hányásként tör elő a belsődből, és még órákkal később is ott kapar a torkodban. Ezt akarta megírni Oksanen. Egy megaláztatás emlékét, amit évtizedekig hordhatsz magadban anélkül, hogy gyógyult sebbé hegesedne. Ebből lett a színdarab, a megerőszakolás időn és téren kívüliségének ábrázolása. Aztán ahogy tovább burjánzott benne a téma, mint egy rákos sejt, lett belőle a regény, ami jóval több lett az alapkoncepciónál: Észtország ötven évének története, egy család életébe sűrítve. Ötven év, amelyben jöttek a szovjet megszállók, a náci felszabadítók (elég visszás, nem?), a szovjet megtorlók, és végül az orosz maffiózók, és ezek így együtt elvittek mindent. A házat, az erdőt, a lányokat, még a nyelvet is, és nem hagytak mást csak félelmet, bizalmatlanságot, haragot.
Oksanen annyi szenvedély és szenvedést zsúfolt ebbe a regénybe, hogy háromra is elég lenne, de elhiszem neki. Az érzékletes leírások, a jól váltogatott elbeszélői és idősíkok mozgalmassá teszik a szöveget, és végig fenntartják a feszültséget. Árulások és megtévesztések kibogozhatatlan hálóját szövi meg, amin a fenyegetettség és a gyűlölet köde ül.
Nyomasztó, kegyetlen, sokáig a húsodban rágó könyv.

17 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Sofi Oksanen: Tisztogatás

A Sztálin tehenei után döbbentem rá, hogy nem írtam a Tisztogatásról semmit. Nem nagyon tudtam értelmes magyar mondatba foglalni, amit éreztem/érzek. Talán most sem sikerül. Volt közötte szomorúság, undor, düh, öröm (nem oda és nem akkor születtem), aztán elkomorulok, azok a csizmák visszatérhetnek. Kegyetlenség, erőszak, szégyen, ez lengi át a könyvet, csak meg ne tudják. Túlélni kell! Minden áron.
Vajon megérte?

>!
Kozmikus_Tahó
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Húsrágó hídverő

Kitapogatta az érzékeny pontjaim és tévesztés nélkül harapott. Belém mélyesztette a fogait. Néha nemes egyszerűséggel kiszakított belőlem egy darabot, majd élvezettel megette.
Gyorsan, akár egy vadállat.

Ne sírj, én sem sírok

Máskor az állkapcsa rázárult a húsomra és szorított. Addig, amíg el nem kábultam a fájdalomtól.
Ilyenkor elengedett.
Először nem értettem, miért teszi ezt. Aztán rájöttem. Azt akarja, hogy figyeljek. Ne meneküljek a vegetálás állapotába, hanem minden idegszálammal rá fókuszáljak. Kegyetlen dög, de beválik a módszere.

Dolgozik a lelkem

Olykor krokodil módjára kicsavarta a belsőségeim.
Abban a sok vérben volt valami undorítóan-édesen gyönyörű.
Ott voltam benne én.
Jobban, mint bármi másban. Szétterültem. Kellemesen. A dög pedig csócsált.
Amikor befejezte, otthagyott.
És rárepült a nyakamra egy nagy, zöldes hátú légy.
Beköpött.

Idáig jöttem

2 hozzászólás
>!
virezma P
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Nagyon fontos könyv. Egymás után olvastam a Javított kiadást, a Semmi kis életeket és ezt; egyre keményebb világba kerültem, de talán épp ez a fokozatosság segített, hogy bírjam gyomorral.
Korábban struccpolitikát folytattam a kommunizmussal kapcsolatban, meg úgy általában a közelmúlt történelmével, a suliban meg úgysem jutottunk el idáig, csak gyorsan átvettük, ami érettségi tétel volt. Meg persze futólag a szüleim is mondtak dolgokat. Például anyukám nagyon aggódott, mert akkor volt terhes velem, amikor a csernobili atomkatasztrófa történt. De úgy általában véve távoli dolog volt nekem ez az egész. Nem értettem, miért olyan nagy szám a banán meg a farmernadrág. Iskolaköpenyt is csak elsőben kellett hordani.
Szerintem kétféle hozzáállással lehet találkozni még most is. Egyrészt van a hallgatás, másrészt a démonizálás meg az egymásra mutogatás. Ez a három könyv azért is fontos, mert megmutatja, hogy a rendszer hogyan szövi át a hétköznapokat, az emberi kapcsolatokat. Oksanen műve abban egyedülálló, hogy női sorsokon keresztül ragadja meg a hatalom és az erőszak természetét, ami helyszíntől és időtől függetlenül ugyanaz. Tele van motívumokkal: a csizmák kopogása, a légy zümmögése, a szagok újra és újra visszatérnek; és ami még nagyon érdekes: ahogy az áldozat undorodni kezd magától, hozzátapad a szégyen, és már a tudatát is uralni kezdi az elnyomó fél: kezdi úgy érezni, hogy ő ezt érdemli.
Néhány éve jártam Tallinnban és Tartuban, és akkor még szép mesének tűnt az útikönyvben, hogy az egyetemi diákság hogyan alkotta meg a nemzeti lobogót. Pedig ez nagyon is valódi és nekünk, magyaroknak is élő tapasztalat. Hans jegyzetei, a versbetétek, a népdalok és a vidéki élet leírásai még líraibbá és érzékletesebbé tették, hogy itt egy nép, egy ország sorsáról van szó.
Megkockáztatom, hogy bizonyos részleteit olvastatni kellene az iskolákban.

>!
Dominik_Blasir
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Nehéz utána szóhoz jutni, az biztos. Pedig sokáig kerülgettük egymást, az elején nagyon nehezen is akart csúszni, de aztán valahogy mégis elkezdett működni.
Bár Zara szála sokáig sokkal jobban érdekelt, már csak a kor (újabban nem különösebben tudnak felcsigázni a szocialista-kommunista múlt történetei) és a két figura találkozásából adódó drámai feszültség miatt is, aztán egy ponton mégis Aliide lett nálam is a főszereplő. A tragédiák sora, de talán inkább az életének végtelen szomorúsága és hiábavalósága és általános szenvedése okán – ez sokkal jobban fájt, mint bármi más.
És pont emiatt nem örültem az epilógus-szerű utolsó harminc oldalnak. Értékelem a trükköt, de jobban tetszett volna, ha csak lebegteti mindezt Oksanen, és nem mondja ki. Persze így sem kevésbé tragikus Aliide karaktere, de valahogy mégis változott a szememben – meg nem mondom, milyen irányban, de nálam kissé vesztett az erejéből.
Addig viszont nagyon-nagyon erős regény.

>!
ppeva P
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Az az óriási légy nagyon bökte a csőröm a címlapon. Még ránézni is rossz volt. Szinte vigyáztam, hogy a könyvet tartva ne is érjek hozzá…
Aztán mikor kiolvastam a könyvet, becsuktam, és vagy tíz percig bámultam a legyet. A Legyet. Szegény Légy. Egyszerre undorító és szánalmas. Kiirtanám és futni (szállni) hagynám. Borzongató és érdekes bámulni, ahogy leszállt, lábait dörgölve, szimatolva. De csak óvatosan, mert ha biztonságban érzi magát, nyüveket hagy maga után… És a nyüvek – vagy akárcsak a nyüvektől való félelem – rágnak, nem hagynak nyugton egy pillanatra sem. Túlélni hagynak, élni nem.
A légy az olvasás során egyszerű gusztustalan légyből egyre inkább átment a lelkiismeretfurdalás jelképébe. Mihelyt az öregasszony gondolatai kínos, undorító, szégyenletes emlékei körül csapongtak, megjelent a légy. És vészt jóslóan figyelt.
Aztán a könyv végére a légyből váratlanul Légy lett… Hogyan lesz valakiből Légy? Mennyi félelem, irigység, beteges túlélési ösztön, testvérféltékenység, bűnös szerelem, önigazolás, megalázottság, áldozatság, árulás, megerőszakoltság kell hozzá, hogy valaki egy örök túlélő, egy gusztustalan, de látszólag gondtalan Léggyé váljon?
És ez csak egy a sok-sok szálból, jelképből, ami a regényt át- meg átszövi. Kemény és kegyetlen írás. A durva, perverz jelenetek leírása rendesen összekuszálta a széplelkemet. Szinte hálás vagyok, hogy olykor egy-egy dolgot csak körbeír, és a többit képzeletemre hagyja – bár nem tudom, nem szörnyűbb-e így. Néha mintha borzasztóbb lenne az, amit elhallgat, annál, amit leír.
A regény több idősíkon játszódik egyszerre. A több idősík mellett változnak a helyszínek, politikai rendszerek, a nyelvek is. Észtország (ha másképp is hívták közben…) és az elsodródott vagy földhözragadt észtek szövevényes ötven éve. Elemezhető benne a Kelet-Nyugat, az észt-német, az orosz-német, az észt-szovjet, észt-orosz viszonylat. Nagyon el tudunk merülni abban, milyen nehéz sors is jutott nekünk, magyaroknak (mert az jutott!) itt, Közép-Európa átjáróházában – de belegondoltunk valaha is abba, mi lett volna a sorsunk 16. szovjet köztársaságként??!! Volt ám úgy, hogy nem álltunk túl messze a lehetőségtől. Csak azt tudom mondani: szegény, szegény Észtország… Szegény, szegény észtek.
És a könyv nem akar megörvendeztetni azzal, hogy végülis minden jóra fordul, mert idővel elmúlik a rossz. Csak nehogy megkönnyebbülj, hogy neked könnyebb, mert te már egy másik világba születtél!
”Megint ugyanaz a nóta. Hiába változott koronává a rubel, hiába repül egyre kevesebb katonai gép a feje felett, hiába halkult el a tisztfeleségek hangja, hiába szól a Hosszú Hermann-torony hangszóróiból nap mint nap a himnusz, mindig új krómbőr csizma jön, mindig újabb és újabb csizma, ugyanolyan vagy másféle, de ugyanúgy a nyakadra lép. A lövészárkok beomlottak, az erdőben megfeketedtek a töltényhüvelyek, a fedezékek összedőltek, a holttestek elporladtak, de bizonyos dolgok folyton ismétlődnek.”
Az erőszak itt van továbbra is, legfeljebb csak a formák változtak. Hiszen változatlanul hihetetlen találékony az emberi képzelet, ha mások megalázása, erőszak alá hajtása, kínzása, eszközként használása a cél. És a nők, a gyerekek mindig kiszolgáltatottabbak.
Nem egykönnyen hagy majd nyugodni ez a könyv, az biztos.

7 hozzászólás
>!
Maya
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Egy részét buszon olvastam Pécs felé, illetve hazafelé. A diákoknak, akikkel utaztam, egyből feltűnt a csúnya, nagy légy a borítón. Most az értékeléseket bogarászva, látom mindenkinek volt valami baja a léggyel a borítón vagy a történetben.
Fura könyv volt, nem tudtam szeretni, de nem szeretni sem. Olvasás közben néha a hányinger kerülgetett, de muszáj volt tovább olvasni, hogy történjen már valami jó is.
Ugyanez volt a főszereplővel, valahogy elérte, hogy nehogy megkedveljem. Nem kér az együttérzésünkből, mégis az ember bőre alá bújik. Hibázott? Büntetést érdemel érte? Jóváteheti a múltját? Jóváteszi valaki, amit vele tettek?
A helyszín, a történelmi háttér helyettesíthető, az emberi dráma az, ami megfog. Rendszerek, idősíkok változnak, de az erőszak megmarad. A múlt valahogy mindig visszaköszön. Tudunk vele valamit kezdeni? Vannak találkozások, melyek alkalmat adnak nekünk arra, hogy szembenézzünk a múlttal. Találkozások, melyek ráébresztenek, hogy valahol rendet kéne rakni. Nem halmozhatjuk a végtelenségig a múltban elszenvedett sérelmeket, az akkor megkötött kompromisszumokat, miközben újabbak és újabbak halmozódnak rájuk.
Kilátástalan a vége is, mint ahogy az egész könyv. Nincs feloldozás.
Hiába csapjuk le a legyet, valami piszok marad utána.

>!
n P
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Majd nem 4 * lett (úgy látszik képes vagyok szemrebbenés nélkül is brutális könyvet olvasni – jutott eszembe lapozás közben), de a végén mégis 5* . Az ok: Kétszeresen is megtanultam,hogy ne ítéljek elsőre. Sem a könyv írónője, sem a könyv kivitelezése nem tetszett első látásra. Kizárólag egy itteni értékelés miatt olvastam el. Aztán szépen megbékéltem mindkettővel. Csak levegőt nem kaptam…

10 hozzászólás
>!
saribo
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Ezt a könyvet úgy is megírhatták volna, hogy Észtország helyébe Magyarországot tesszük, a történet jó része nálunk is, ahogy sok más elnyomott államban is játszódhatott volna. Bár mi megúsztuk a szovjet tagállamként való létezést, szerencsére, de azért kaptunk bőséges „ízelítőt” a ruszkikból. Megalkuvás, opportunizmus, kiből mit hoz ki az elnyomás elszenvedése, ki tudja/próbálja megőrizni minden körülmények között az erkölcsi tartását, ki-hogyan viselkedett volna ezekben a helyzetekben, rengeteg gondolat, kérdés kavarog bennem Sofi Oksanen elgondolkodtató története nyomán, nehéz értelmes formába öntenem őket, de talán nem is kell. A legyeket pedig mindig is utáltam.


Népszerű idézetek

>!
egy_ember

Errefelé már nincs más, mint ufók, öregek és egy csapat eszement huligán.

10. oldal

>!
egy_ember

Pása természetes tudta, hogy Kátya Csernobilból való, hiszen Kijev mellől hozta el, de megparancsolta a lánynak, hogy ha valamelyik ügyfél érdeklődne, akkor mondja azt, hogy Oroszországból jött, mert ugyan ki akarná a halálba dugni a farkát.

218. oldal

>!
csillagka P

Aliide a legyet bámulta, és a légy kidülledő szemmel visszabámult rá.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: légy
>!
Jezebel

Kislány, a kétségbeesés földjén rossz virágok nőnek.

117. oldal

>!
egy_ember

Ám most, hogy ez az idegen lány itt az ő konyhájában szétteregette meztelen félelmét az ő viaszosvászon terítőjén, nem tudta eltüntetni onnan, pedig azt kellett volna tennie. Hagyta, hogy ez a félelem bekússzon a tapéta és az elöregedett csiriz közé, a hasadékokba, amelyek az odarejtett, majd később megsemmisített fényképek után maradtak. A félelem befészkelte magát a jól ismert házba. Mintha soha nem is távozott volna onnan. Mintha csak ellátogatott volna valahová, hogy estére visszatérjen.

77. oldal

>!
csillagka P

A legyeket általában annyira kimeríti a petézés, hogy ott maradnak ájultan a peterakás mellett.

43. oldal

4 hozzászólás
>!
Jezebel

Hétmillió esztendőn keresztül / Hallhattunk führerbeszédeket,
Ugyanazon hétmillió éven át / Láthattunk almafavirágzást

>!
s_l_m

Az embernek hinnie kell valamiben, ha életben akar maradni.

249. oldal

>!
Sárhelyi_Erika I

(…) a félelem és a pénz olyan dolgokat is előhív az emlékezetből, amelyekre valójában nem is emlékszik az illető. Mindig akad valaki, aki majd pontosan emlékszik. Nincs olyan sötétség, amelynek ne volna szeme.

266. oldal

>!
volna

Pása megint közelebb jött, és Zara attól tartott, hogy a szívverése áthallatszik a falon. Pásának jó füle van.

282. oldal (1992. Nyugat-Észtország)


Hasonló könyvek címkék alapján

Jaan Kaplinski: Ugyanaz a folyó
Kersti Kivirüüt: Okkultisták klubja
Paul Kuusberg: Forró nyarunk van!
Friedebert Tuglas: A kis Illimar
Jaan Rannap: Az utolsó fehértollú
Piret Raud: Tóbiás és a 2/b
Meelis Friedenthal: Méhek
Viivi Luik: A történelem szépsége
Mart Kivastik: Breviárium
Jan Kaus: Breviárium