Tisztogatás 449 csillagozás

Sofi Oksanen: Tisztogatás Sofi Oksanen: Tisztogatás

Sofi ​Oksanen a Helsinki Színművészeti Akadémián tanult dramaturgiát. A színházhoz való vonzalom gyümölcse első drámája, melyet fergeteges közönségsikerrel mutatott be 2007-ben a finn Nemzeti Színház. A mű főszereplői és eseményei azonban túlnőttek a színpadi kereteken – így született meg a drámából a világsikert hozó regény: a Tisztogatás. A kötet Finnország első számú bestsellerévé vált, eddig 140 000 eladott példánnyal. Számos irodalmi díjjal jutalmazták: többek közt Finlandia-díjat kapott 2008-ban; 2010-ben elnyerte a skandináv országok legnagyobb irodalmi kitüntetését (Nordic Council Literature Prize) – Oksanen a legfiatalabb szerző, akit eddig ebben a díjban részesítettek.

A Tisztogatást közel 30 nyelvre fordították le.

A Tisztogatás hosszú-hosszú idő óta az első olyan regény, amely a kommunizmus, az elnyomás, majd a rendszerváltás koráról szól, és nemtől-kortól függetlenül mélyen megérint mindenkit.

A magány békéjében éldegélő idős észt asszony,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Scolar, Budapest, 2020
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635091331 · Fordította: Pap Éva
>!
Scolar, Budapest, 2011
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632441931 · Fordította: Pap Éva
>!
Scolar, Budapest, 2010
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632441931 · Fordította: Pap Éva

1 további kiadás


Enciklopédia 33

Szereplők népszerűség szerint

Aliide Truu

Helyszínek népszerűség szerint

Szibéria · Szovjetunió


Kedvencelte 89

Most olvassa 33

Várólistára tette 334

Kívánságlistára tette 190

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Nyílt az ajtó. Csizmák. Aliide ingét letépték, gombok koppantak a kőpadlón, a falakon, német üveggombok, és aztán – ő egérré változott a szoba sarkában, léggyé a lámpán, és elreppent, szöggé változott a gipszkarton falban, rozsdás rajzszöggé, rozsdás rajzszög volt a falban.

Sofi Oksanen szinte elviselhetetlen, megrázó, iszonyú témákról ír, nem is egyről.
A brutalitással való szembesülés elől is jó lenne elmenekülni és léggyé válni inkább valahol a sarokban.
Mégis olyan erős szépirodalmi eszköztár sorakozik fel itt, olyan intenzív és megrázó az átadott élmény, hogy olvasni kell, gombolyítani kell az elejtett fonalat három generáció nőtagjainak sorsán keresztül.
A történelmi regény kereteit szétfeszíti, hogy a háborús erőszakból itt sosem a háborún van a hangsúly, hanem mindig magán az erőszakon, a kiszolgáltatottságon és a szégyenen, ami aztán családi örökségként békeidőben is ugyanúgy felbukkan a harmadik generáció életében, és ehhez nem is szükséges a múlt ismerete.
Ami egészen különlegessé teszi a regényt, az a sűrítés, mint írói technika.
Egy teljes családregény lenyomata sűrűsödik össze egyetlen találkozásban egy kiélezett, halálos veszedelemmel terhelt helyzetben az unoka és a nagymama húga között, akik akkor látják egymást életükben először.
Ez a találkozás mindennél fontosabb, itt dől el, hogy gyarapodni fog-e a bűnök és árulások hosszú sora vagy lesz-e esély a családi számla kiegyenlítésére, lesz-e vezeklés, tisztogatás, megtisztulás?
Közben boldog életeken hömpölyög át a történelem mocska, csizmák taposnak az eleven húsba, durva és obszcén jelenetek váltakoznak, szüntelenül mardos a testvér féltékenység, susog az észt erdő, észt falvak babonái és régi szokásai elevenednek meg, az olvasó mégis egyre csak azt várja, hogy az a két nő mit kezd majd egymással a konyhában málnabefőzés közben, mert minden gesztusuknak, mozdulatuknak óriási jelentősége van.
A sűrítés mellett fantasztikus még a regény szimbolikája, a légy maga az undor, a leküzdhetetlen, szégyenteljes undor, nagyon jók a hirtelen vágások, az ugrások a térben és időben, és rémisztően hitelesnek tűnnek az elhangzottak.
Nagyon nehéz téma, nagyon nehéz olvasmány, de kitörölhetetlen nyomot hagyó, felkavaró irodalmi élmény.

8 hozzászólás
eme>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Tisztogatás és zümmögő legyek. Legyek, amelyek a tisztogatás után maradnak. Csak ők maradnak, de ők mindig. Kiírthatatlanul, elpusztíthatatlanul. Őrjítő, nyugton nem hagyó zümmögés. És a tisztogatás emléke, következménye. A tisztázás nehezen, ha ugyan járható útjai, valamint a tisztán maradás látszata mögött megbújó légypiszkok.

Zavar ez a légy. Nem tudok tőle gondolkodni. Fogalmam nincs, mi legyen ezzel a regénnyel. Még műfajilag sem tudom betájolni. Azt sem tudom, hogy igényes lektűr vagy netán magasirodalom (igaz, ez utóbbit sem tudnám meghatározni, ha esetleg rákérdeznétek). Mindenesetre, feszültséget kelteni és fenntartani mesterien tud. Precízen, kimérve adagol információt, homályt, izgalmat, fokozatosan, lépésről lépésre tár fel titkokat, közben meg balladai szűkszavúsággal, kihagyásokkal építkezve sejtet dolgokat. Máskor meg nyersen szókimondó. Emelett idősíkokat kever össze, nézőpontokat váltogat, érdekes ritmusa van, lüktetése. Nem hagy nyugodni. Akár ez a fránya légy…

Családregény. Történelmi regény. Regény az erőszakról. Lélektani regény. Krimi. Egyik sem. Egyszerre mindegyik.
Egy észtországi szinte kiüresedett faluban vagyunk a kilencvenes évek elején. Az ország felszabadult a szovjet uralom alól. Az idős Aliide legyekre vadászik. Furcsa asszony – szigorú, precíz, picit mániákus és mániákusan gyanavó. Aztán megjelenik Zara, a bántalmazott, rettegő, menekülő, titokzatos lány. És lassan beindul a történet, kezdenek egymásba illeszkedni a kirakós darabkái. A múlt és jelen darabkái, az egyén és az ország sorsának darabkái. Minden mindennel összefügg. Kialakul az erőszak, megalázás, megalkuvás, szégyen, rettegés időket és rendszereket túlélő térképe. A fekete autók soha nem tűnnek el, mint undort és rettegést keltő döglegyek zümmögnek fel. A hozzájuk tartozó alakok sem szoktak eltűnni. Szembejönnek az utcán… Nincs hová bújni előlük. Az erőszak nőket és országokat tesz magáévá, lelkeket, társadalmakat nyomorít meg, ösztönöket korcsosít el, és él tovább egy zűrzavaros, kaotikus mában. Egy mában, amely továbbviszi az örökséget, amelyben nemcsak az örök erőszak veszi fel mindennapi bérét, hanem a cinkos-áldozatok is szembesülnek az ellenük elkövetettek és saját tetteik következményével.
Elvett és kisajátított országok, földek, erdők szolgáltatják a hátteret az elvett és kisajátított testek, lelkek, életek tagédiájának. Bár a történelmi kontextus újabb mélységet ad a történetnek, igaz, inkább sejtetve, mint kibontakoztatva az összefüggéseket, a hangsúly az egyéni sorsra helyeződik. Aliide összetett, lélektani gonddal kidolgozott alakja, története sokáig nem hagyja nyugodni az embert. Köréje sűrűsödik minden, az ő érzései, erkölcsöt kioltó vágyai, döntései, elszenvedett megaláztatásai, megalkuvásai, szégyene, bűntudata, őrületté és megszállottsággá váló szerelme köré épül fel a tisztogatás. Megtisztítani az utat vágyaink tárgya elől, megtisztítani önmagunkat szégyenünktől, tiszta leplet húzni a piszkos lélekre… megtisztítani a történetet a bűnös múlt titkától.
Hogy ez mennyire sikerülhet…
Mindig a légy győz. Hacsak le nem csap a légycsapó.

8 hozzászólás
egy_ember>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Azt a félelmet, ami megbénít az utcán egy ismerősnek tűnő arctól, azt az undort, ami hányásként tör elő a belsődből, és még órákkal később is ott kapar a torkodban. Ezt akarta megírni Oksanen. Egy megaláztatás emlékét, amit évtizedekig hordhatsz magadban anélkül, hogy gyógyult sebbé hegesedne. Ebből lett a színdarab, a megerőszakolás időn és téren kívüliségének ábrázolása. Aztán ahogy tovább burjánzott benne a téma, mint egy rákos sejt, lett belőle a regény, ami jóval több lett az alapkoncepciónál: Észtország ötven évének története, egy család életébe sűrítve. Ötven év, amelyben jöttek a szovjet megszállók, a náci felszabadítók (elég visszás, nem?), a szovjet megtorlók, és végül az orosz maffiózók, és ezek így együtt elvittek mindent. A házat, az erdőt, a lányokat, még a nyelvet is, és nem hagytak mást csak félelmet, bizalmatlanságot, haragot.
Oksanen annyi szenvedély és szenvedést zsúfolt ebbe a regénybe, hogy háromra is elég lenne, de elhiszem neki. Az érzékletes leírások, a jól váltogatott elbeszélői és idősíkok mozgalmassá teszik a szöveget, és végig fenntartják a feszültséget. Árulások és megtévesztések kibogozhatatlan hálóját szövi meg, amin a fenyegetettség és a gyűlölet köde ül.
Nyomasztó, kegyetlen, sokáig a húsodban rágó könyv.

17 hozzászólás
tammancs1 P>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Döbbenetes könyv, ami az első rész alapján közel sem tűnt annak. Aztán, ahogy haladunk visszafelé a múltban és ismerjük meg Aliide Truu életét és döntéseit, na meg annak következményeit, annál elemibben hat az egész. Főleg az utolsó pár oldal, ami az egész történetet átkeretezi. Döbbentes az is, ahogy Oksanen a szégyenről ír, szinte zsigerig hat.
Nem könnyű olvasmány, de a 20. század története sem az, pláne nem azoknak, akiken végiggyalogolt a „történelem”. És miért kell erről olvasni? Mert ezek a történetek a mai napig velünk vannak, a mai napig eltemetett, kibeszéletlen traumák, amik láthatatlan módon hagyományozódnak generációról generációra.
spoiler
@Kapusi_Farmosi_Dóra -val közös olvasás volt, Dóri Műfajszédelgő Könyvklubjához.
https://www.youtube.com/watch…

maya75>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Napok óta azon gondolkozom, hogyan is értékeljem (csillagosan) ezt a könyvet…
Brutális, letaglózó, valószínűleg remekmű, de nem vagyok biztos benne, hogy jól tettem, hogy elolvastam (vagy hogy pont most olvastam el). A hetvenedik oldal környékén majdnem letettem, és lehet, hogy jobb is lett volna, mert igazából azóta se tértem még magamhoz abból az állapotból, amibe a hatása taszított, pedig elolvastam már két másik könyvet is utána.
Mindkét idősíkon futó események megrázóak, felháborítóak, felfoghatatlanok. És tudván, hogy megtörtént vagy megtörténhetett, még jobban elborzasztja az embert. Én a közepétől már teljesen rosszul voltam, borzasztóan fájt a fejem, szorított a gyomrom. Ilyen fizikai hatást eddig könyvek közül csak a Szomszéd lány váltott ki nálam, és ha jól emlékszem, azt se értékeltem öt csillagra, mert úgy voltam vele, hogy az a könyv, ami ilyen negatív hatással van rám, nem kaphat tőlem maximálisan jó értékelést. De most azon gondolkodom, hogy nem pont azért kellene öt csillagot kapnia, mert ilyen elementáris hatásra képes?! off

11 hozzászólás
SteelCurtain>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Nem kétséges, hogy az észt írónő nagyon hatásosan tud írni. De az is bizonyos, hogy én a jövőben egyetlen sorára sem vagyok kíváncsi. Nem is emlékszem, hogy olvastam e valaha is ennyire zsigeri gyűlölettől csöpögő irodalmi alkotást. Ideológiákat természetesen mindenkinek szíve, joga gyűlölni, bár én ateistaként sem nyelném le szó nélkül, ha valaki a kereszténységet kizárólag az inkvizíció tevékenységével jellemezné, mellőzve Jézus tanítását a felebaráti szeretetről. Elvégre ha Torquemada önmagát kereszténynek minősítette, akkor miért is ne? Hasonló torz felfogásból értelmiségiek milliói azonosítják a sztálinizmust a kommunizmussal, Sofi Oksanen tehát semmiképpen sem minősíthető valamiféle különc csodabogárnak. S ettől még lehetne jó is a regény, de hatásvadász túlzásai – minden párttag lopott aranytárgyakat rejteget, illetve a kihallgatások állandóan csoportos nemi erőszakba torkollása – hiteltelenné teszi. Ugyanakkor ezek a túlzások elmaradnak attól, hogy abszurdként hatva felvesse a kérdést, hogy tulajdonképpen miért is ne történhetett volna így? Elvégre volt annak a gyilkos rendszernek éppen elég bűne anélkül is, hogy hozzáköltenénk.
Nagyobb baj, hogy az írónő rasszista. A regény hemzseg az olyan kifejezésektől, hogy “ruszkiszagod van”, vagy “bűzlesz, mint egy orosz”. Aki orosz, az gonosz, ostoba és büdös. A képlet roppant primitív; minden orosz kommunista – ami ugye sose volt igaz – , amit megfordítva azzal a képtelen állítással szembesülünk, hogy minden kommunista orosz. Az észt kommunisták is. Minden betelepülő orosz nemcsak párttag, de egyenesen NKVD-s. Mellesleg akkoriban előjogaik ellenére sem volt olyan idillikus az NKVD-nek dolgozni, mint azt a szerző lefesti, hiszen az óvatos generalisszimusz időről-időre a legfelsőbb szinteken is könyörtelenül leszámolt bűntársaival. Mivel azt maga Sofi Oksanen is leírja, hogy a betelepülő oroszok jelentős része gyári munkás, felvetődik a kérdés, hogy akkor melyik kisujjából szopta, hogy ezek valamennyien a titkosrendőrség ügynökei? Ha az egész Baltikumra ilyen heves oroszgyűlölet a jellemző, akkor végre megértem az egyik unokahúgom vejének, egy lettországi orosz fiúnak a kijelentését, miszerint sose települne haza a szülőhazájába, mert Lettországban egy orosz egyetlen másodpercre sem élhet félelem nélkül. Ne szégyelljük bevallani, de mint minden népnek, nekünk is vannak fóbiáink egyes idegen népekkel szemben. Aki pozitív jövőt szeretne, annak meg kell ezektől szabadulnia. Sofi Oksanen nemcsak megőrizni, de még erősíteni is kívánja ezeket a fóbiákat.
S végül ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Sofi Oksanen gyakorlatilag holokauszttagadó. A német megszállásról alig néhány oldalt ír, s még véletlenül sem kellemetlen dolgokat. Egyetlen, mellékesen odavetett mondata utal mindössze arra, hogy talán történt itt valami olyasmi is, amiről mások nem restek beszélni. Mindössze annyi, hogy valaki családostól átszökött a Szovjetunióba, s az illető zsidó volt. Ennyit tart Sofi Oksanen érdemesnek közölni olvasóival a holokausztról.

8 hozzászólás
Kozmikus_Tahó>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Húsrágó hídverő

Kitapogatta az érzékeny pontjaim és tévesztés nélkül harapott. Belém mélyesztette a fogait. Néha nemes egyszerűséggel kiszakított belőlem egy darabot, majd élvezettel megette.
Gyorsan, akár egy vadállat.

Ne sírj, én sem sírok

Máskor az állkapcsa rázárult a húsomra és szorított. Addig, amíg el nem kábultam a fájdalomtól.
Ilyenkor elengedett.
Először nem értettem, miért teszi ezt. Aztán rájöttem. Azt akarja, hogy figyeljek. Ne meneküljek a vegetálás állapotába, hanem minden idegszálammal rá fókuszáljak. Kegyetlen dög, de beválik a módszere.

Dolgozik a lelkem

Olykor krokodil módjára kicsavarta a belsőségeim.
Abban a sok vérben volt valami undorítóan-édesen gyönyörű.
Ott voltam benne én.
Jobban, mint bármi másban. Szétterültem. Kellemesen. A dög pedig csócsált.
Amikor befejezte, otthagyott.
És rárepült a nyakamra egy nagy, zöldes hátú légy.
Beköpött.

Idáig jöttem

2 hozzászólás
sztimi53>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

A Sztálin tehenei után döbbentem rá, hogy nem írtam a Tisztogatásról semmit. Nem nagyon tudtam értelmes magyar mondatba foglalni, amit éreztem/érzek. Talán most sem sikerül. Volt közötte szomorúság, undor, düh, öröm (nem oda és nem akkor születtem), aztán elkomorulok, azok a csizmák visszatérhetnek. Kegyetlenség, erőszak, szégyen, ez lengi át a könyvet, csak meg ne tudják. Túlélni kell! Minden áron.
Vajon megérte?

FeketeAlex I>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Nem is tudom, mit gondoljak erről a könyvről. Nyomasztó volt a női sorsok ábrázolása, de összességében nem igazán jött be ez most. Majd talán újra elolvasom később, a szerzőtől pedig megvan még a Baby Jane, de ezt egyelőre pihentetem.

doncsella>!
Sofi Oksanen: Tisztogatás

Közvetlenül az Anyatej után sikerült ismételten szovjet elnyomás alatt játszódó családregényt a kezembe vennem, csak most egy kicsit északabbra, Lettország után Észtországból, másik női író szemszögéből vizsgálva az akkori társadalmi helyzetet és egy család személyes történetét.
Több idősíkon és szemszögön keresztül vezet minket az író – a 2.világháború alatti és utáni időszakba (1940-1950-es évek), illetve a szabad Észtország jelenébe (1991-1992) kapunk betekintést.
A könyv egyik főszereplője Aliide Truu, aki a 90-es évek elején már öregasszonyként, magányosan, bizalmatlanul éli életetét, amikor egyszer csak egy fiatal, rémült, szakadt lányt talál az udvarában. Az az orr olyan ismerős… A találkozás szorongató emlékeket idéz fel benne, és mozaikszerűen egyre több információt kapunk egy fiatalkori tragikus szerelemről és azokról a döntésekről, amelyek megpecsételték a hozzá legközelebb állók sorsát. Ki valójában Aliide Truu? Kollaboráns vagy áldozatokat hozó szerelmes nő?
A Tisztogatással Sofi Oksanen az elnyomás női áldozatainak ad hangot, nagyon nyomasztó, ahogy bemutat egyes eseményeket.


Népszerű idézetek

szadrienn P>!

Ebből a mosolyból született meg az első közös játékuk, amely kisarjadt, és szavakat hajtott, és légiesen finom, sárgás virágokat hozott, amilyeneken a holt nyelvek virágoznak, és édesen zizegett, mint a gramofon tűje, és áradt, ahogyan a hangok áradnak a víz alatt. Halkan suttogva éledt kettejük közös nyelve.

37. oldal

FeketeAlex I>!

Mindenkinek szüksége van valakire, akivel őszintén beszélhet.

212. oldal

FeketeAlex I>!

De mégis, inkább ne legyen háború, soha többé.

84. oldal

FeketeAlex I>!

Az ő jövője már akkor a múlté volt.

93. oldal

FeketeAlex I>!

Neki van jövője, azért elmélkedik olyan sokat az életről.

69. oldal

FeketeAlex I>!

Most megiszod a kávéd és lehiggadsz. Reggel igazi babkávét daráltam.

57. oldal

Lunemorte P>!

Kislány, a kétségbeesés földjén rossz virágok nőnek.

117. oldal

FeketeAlex I>!

Talán tényleg van benne valami eredendően rossz, talán tényleg nem alkalmas semmire.

65. oldal

FeketeAlex I>!

A cukorrépa nagyra nőtt, fehérre érett, és a németek maradtak.

124. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

José Saramago: Az elefánt vándorútja
Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap
Kristin Hannah: Fülemüle
Thomas Keneally: Schindler bárkája
Thomas Keneally: Schindler listája
Nino Haratisvili: A nyolcadik élet
Kristin Hannah: Menekülés Alaszkába
Lisa Wingate: Elrabolt életek