Sztálin ​tehenei 155 csillagozás

Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Noha ​Anna egészségesnek tűnik, mégsem tipikus finn kamasz lány – anyja a vasfüggöny mögül került az 1970-es évek nyugati világába, más szokások, más viszonyok közé. Anna lakóhelyén, a „tősgyökeres finn kisvárosban” az emberek gyanakodva tekintenek a keleti blokkból menekültekre – legyen az bármilyen nemzetiségű, ők már csak ruszkik maradnak. A nők pedig kurvák…
E bélyeg beleégett Anna lelkébe, s hogy lemossa magáról származása „szégyenét”, anyjával együtt a titkolózást választja – soha ki ne derüljön semmi! Anna hallgatásra kényszeríti magát: eltompítja lelkét, s csak az éberség fenntartására, a tökéletesség megszerzésére figyel.

Vad szexualitás, bulimia – mint jellegzetes trend-betegség – és a vasfüggöny mögötti történelem drámai természetességgel fonódik egybe Sofi Oksanen debütáló regényében, a Sztálin teheneiben. Oksanen az első nyugati író, aki egyszerre belülről s mégis kívülről ír a szovjet időkről.

Példátlanul erőteljes irodalom nők három… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2003

>!
Scolar, Budapest, 2016
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632442631 · Fordította: Pap Éva
>!
Scolar, Budapest, 2011
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632442631 · Fordította: Pap Éva
>!
Scolar, Budapest, 2011
448 oldal · ISBN: 9789632446974 · Fordította: Pap Éva

Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Szibéria · Finnország · Szovjetunió


Kedvencelte 21

Most olvassa 15

Várólistára tette 120

Kívánságlistára tette 69


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Ez is olyan könyv, amiből nagyon nehezen fogok magamhoz térni……
Rosszul voltam. Fájt a gyomrom meg a fejem. Étel- és hányásmérgezésem volt.
Fájt a szívem. Fájtak a hiányok, amikkel ennek a kislánynak meg kellett küzdenie. A hallgatás, az identitás, a származás titokká válása. Az apa, aki nincs. Az anya, aki saját múltjának tagadása és fenntartása között vívódik. Az észt anya, aki „be van zárva” egy „tősgyökeres finn kisvárosba”, ahol nem fogadják be, ahol titkolóznia és gyanakodnia kell – és a finn apa, aki a Szovjetunióban/Oroszországban dolgozik (és hajkurássza a nőket), és csak rövid szabadságokra tér haza.
Hogy mi volt Anna bulimiájának kiváltó oka, nem tudom. A félelem attól, hogy ő is egy „hájas seggű ruszki nő” lesz? Az összcsaládi hallgatás, ami megmérgezi a légkört? A szeretetéhség és szeretni nem merés? Az identitásválság? Vagy mindez együtt? Nem tudom. Ahogy legtöbbször nem derül ki az igazi ok… Most legalább megértettem sok mindent Anna történetén keresztül. De azért fájt nagyon… Mert ez az a téma, amit a mi családunkban is sötét hallgatás övez.
Úgy kísértem Anna minden észtországi nosztalgiaútját, minden múltkeresését, mintha a saját egykori világomat jártam volna végig. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas éveket. Ahol a sok rossz között volt annyi minden, ami ma fájóan hiányzik. Ami miatt az életem sose lehet már olyan, mint volt. A kisvárost, ahol felnőttem, és ahol már semmi se a régi. Budapestet, ahol egyre több „hiányjelet” látok a városban járva.
Vagy Lengyelországot, vagy az NDK-t. Varsót, Drezdát, ahol valaha úgy jártam-keltem, a lepusztult negyedekben, a lakótelepeken, a bazárokban, az eldugott kis utcácskákban, mint egy bennszülött. A törzshelyeimet, a Bar mleczny-ket, a Selbsbedienung-okat, amik egyszercsak KFC-vé, McDonald's-á vagy bankká alakultak át… Ahol most minden olyan szép, minden olyan jólfésült és tiptop és egyforma, hogy bárhol lehetne – csak ott nem, ahol lennie kellene, az én világomban.
Ahogy megyünk előre a történetben, úgy jönnek elő a családtagok, a negyvenes-ötvenes évek történései, szövődik bele a jelenbe a múlt, Szovjet-Észtország múltja. Remek a szerkesztés – mire belefáradnék-belefájdulnék Anna életének központi kérdésébe, a bulimiába, jön egy időbeli visszanyúlás. A végére egyre biztosabb vagyok abban is: ha Anna számára van gyógyulás, azt csak az hozhatja el, ha végre el tudja fogadni a származását, meg tud békélni a családjával, a gyerekkorával, és ki tud törni a hallgatásból.

4 hozzászólás
sztimi53>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Oksanen mindig nagyon felkavar, eddig egyik könyvéről sem tudtam írni, erről úgy érzem tudok majd. Talán mert kevésbé tetszett, mint a másik kettő. A bulimia fontos téma, kell róla írni, de nekem a múltbéli szál érdekesebb lett volna, pláne ha igazán magyarázatot ad, hogy Anna miért vált ilyenné. Túl hosszú volt, többet kaptam a szenvedő lány sirámaiból, mint szerettem volna, arányaiban nekem kevés volt a múlt, hogy jól össze tudjam vetni a jelennel. Persze nagyon izgalmas ez a Szovjet-Észtország, főleg összevetve Finnországgal, a szereplők nemzeti identitása, ezek megélése. Ha először ezt olvasom, biztosan nagyobb rajongást vált ki, sajnos mindig hasonlíttatok, és ez kissé elvérzett a Tisztogatás meg a Galambok mellett. Remélem a Baby Jane jobban tetszik majd.

10 hozzászólás
Bélabá>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Nagyszerű könyv! Azontúl, hogy rengeteg érdekes információt tartalmaz, a stílusa könnyed, gördülékeny. Amikor elkezdtem olvasni a jó könyvek ismérveként beszippantott. Sofi Oksanen remek témát választott, és mint minden érdekes sztori ez is az utcán hevert, csak fel kellett ismerni és az adatokat, tényeket történeteket kigyűjteni hozzá. Igazából nem volt nehéz dolga az írónőnek észt anya és finn apa lányaként belecsöppent ebbe a világba, amit megírt. Biztos számos életrajzi elem is előbukkan a regényben. Abban a regényben, amely a szovjet (észt) és finn emberi- és társadalmi viszonyokba pillant be három nemzedék jóvoltából. Főleg a legfiatalabb, Anna története a domináns, de az anya és nagyanya életébe is belelátunk. Utóbbi megdöbbentő borzalmakat élt át a 2. világháborúban és azt követően. A finn és észt mindennapi élet különbségei, szokásai ütköznek ki a sorokból.Az, hogy mennyire lenézték a finnek az észteket (mind ruszki) és számtalan példa van még megírva. Már emiatt a „szociológiai ismertető” miatt is megemelem kalapom az írónő előtt. Olyannyira elnyerte a tetszésemet, hogy a könyvet kedvenceim közé emeltem. 5 csillag, 4,8 pont és a könyv dizájnja is megnyerő volt a kockatömb-szerű kiadással. Az orosz barát olvasókat meg csak biztatni tudom, hogy olvassák el. Köszönöm az élményt, Sofi Oksanen!

egy_ember>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Az a helyzet, hogy ez ugyanaz a regény, mint a Tisztogatás.
Abban is, ebben is három generáció három nőalakja körül csoportosulnak a dolgok. Abban a független Észtország eltűnése okoz fájdalmat, ebben Szovjet-Észtországé. Ami ott a megerőszakolás motívuma, az itt az önsanyargatás.
Ugyanolyan szerkezetben, ugyanazt a történetet mondja el – a megaláztatás, a bizalmatlanság, a kiszolgáltatottság történetét – csak a Tisztogatásban kiforrottabban. (Egyébként a Tisztogatás cselekménye csírájában benne is van a Sztálin teheneiben.)
Amiben mégis különbözik, hogy ebben sokkal több a jelen, mint a múlt, és a Tisztogatás központi figurája, Aliide, sokkal érdekesebb, mint ennek a regénynek főalakja Anna, aki olykor már idegesített bulímiás nyavalygásával.
Anna félig észt, félig finn. A hetvenes években született, amikor észt anyjának hosszas procedúra után sikerült férjhez menni a finnhez. (Csak így: finn. Nem rémlik, hogy egyszer is említették volna a nevét.) A házasság nem sikerül. A Szovjetunióból elkívánkozó Katariina nem találja meg a helyét az észteket lenéző kisvárosi finn közösségben. Úgy érzi, állandóan figyelik: a szomszédok, a finn hatóságok, a KGB – és alighanem igaza is van. Bevándorló lesz, aki tagadja származását, és a lányát is erre kényszeríti. Ettől Annának a származás sokkal fontosabbá válik, mit amilyen fontos egyébként lenne. Az ő szemében a szovjet Észtország valami mesebeli paradicsommá válik, pedig sosem volt az. És amikor ez már látható és kimondható, amikor a határon már bárki átkelhet oda-vissza, és a munkát kereső észtek tömegeit a lerészegedni igyekvő finnek tömegei váltják, akkor Anna élete úgy csuklik össze, mint egy vodkával kibélelt láb.
A lány függetlensége, talpraesettsége addig is látszat volt, azt hiszi, kordában tartja a testét és a betegségét, de az uralkodik rajta. A bulímia, mint fizikai tünet, és a megfelelési kényszer, mint mindennek az oka. Anna egy olyan gyerekkorból nőtt ki, ahol az apa csak elvétve volt jelen, és ahol anyjával a két ország közötti senkiföldjén éltek, még ha fizikailag nem is tartózkodtak ott. A finneknek észtek voltak, sőt ruszkik, ruszki kurvák; az észteknek meg már finnek, akiket lehet pumpolni. A gyanakvás, meg nem értés, és elhallgatás légkörében éltek két egymástól gyökeresen eltérő, de egyaránt képmutató társadalomban, ahol a színlelés alapkövetelmény.
Oksanen ügyesen, adagolja a szorongást, először csak az apró, véletlennek látszó kellemetlenségekről ír, és fokozatosan jut el a politikai zaklatásig. Elég sötét képet fest, sok jellemző apró részlettel. Remény van, de a huszadik század mocska levakarhatatlan.

12 hozzászólás
Youditta>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Tökéletes könyv.
Tökéletesen olvad össze és válik szét Észtország, Finnország és részben Oroszország történelme, kultúrája, általános élete három nő történetén keresztül. Három ország sorsa ’40-es évektől napjainkig. Nem időrendi sorrend van, hanem gondolatfoszlányok innen-onnan, folyamatosan ugrálva az időben, országokban, tehát mondhatjuk, hogy jó kis hagymaregény ez.
Leginkább Anna története tetszett számomra, ahol a bulimia olyan mélyről jövő gondolataival, érzéseivel ismerkedünk meg, hogy arcon csapott.
A másik nagyon érdekes momentuma a könyvnek,amit a fülszöveg is említ, az észt -finn örökség az írónő stílusában, tényleg zseniális, ahogy ez átüt a sorokon. Nagyon élvezetes volt a két ország közötti kulturális különbségeket olvasni.
Egy szó, mint száz, Sofi Oksanen piszok jól és különlegesen alkot.

2 hozzászólás
Lunemorte MP>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Ha akarsz egy könyvet ami:

– unalmas;
– hosszú;
– erőltetett;
– történetileg nem szól semmiről;
– valamit akarsz tudni a XX. századról;
– végig kínlódnál egy félig anorexiás, félig bulimiás sztorit…

… akkor ez a te könyved!

4 hozzászólás
BabusM>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Szerintem Oksanennek ezért a regényéért kellett volna komolyabb díjakban részesülnie, nem a Tisztogatásért. Ez egy nagyszerűen megszerkesztett és megírt könyv. A bulimiás lány E/1. személyű már-már „szenvtelen szenvedélye”, a kényszeres cselekvésbe való egyre mélyebb lesüllyedése gyomorba és szívbe markoló. De még döbbenetesebb a szovjet időket felelevenítő részek tökéletes realizmusa (vagy már néha inkább naturalizmusa): ahogy minden szerzői kommentár nélkül, szinte tőmondatokban rögzíti a jeleneteket, és a szereplők külső reakcióiból, megszakadó mondataiból, bezáródó arcukból következtetünk a ki nem mondott valóságra. Ritka jól átgondolt és megvalósított MŰ, a legjobb finn női próza nyomdokain.

>!
Scolar, Budapest, 2011
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632442631 · Fordította: Pap Éva
Sárhelyi_Erika I>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Egy regény, ami mintha kettő lenne. Vagy regény a regényben. Igazából nem is értettem: szerintem a párhuzamosan (bár időben elcsúszva) megírt két sztori megáll egymás nélkül is. Anna, a főhős (akiről nehéz elhinni, hogy nem maga a szerző) drámája szerintem tökéletesen érthető a másik, a szovjethatalom (többek között) hazugságra épült rendszerét szókimondóan, őszintén bemutató történet nélkül is. Kell ez, csak szerintem mindkét eseménysor megáll a másik nélkül is, a saját lábán.
Ahogy a szerző az evészavaros Anna mindennapjait leírja, az óhatatlanul azt az érzést keltette bennem, hogy nagyon közelről ismerheti ezt Sofi Oksanen. Amit ebben történetben a „legértékesebbnek” tartok az az, hogy teljesen letisztul az olvasóban az evészavarok mögötti lelki, érzelmi háttér. Anna elhazudott múltja, gyökértelensége, félelmei megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant.
Összességében nem mondom, hogy felejthetetlen olvasmány, de mindenképpen fontos könyv.

Kiss_Csillag_Mackólány P>!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Nem is értem.
Egy könyvet olvastam, vagy kettőt?
Folyamatosan nem tudtam, és nem értettem, hogy mit olvasok.
De azért befejeztem, azzal a magamnak adott feltétellel, hogy minél hamarabb újraolvasom.

2 hozzászólás
postmodjane >!
Sofi Oksanen: Sztálin tehenei

Sztálin tehenei kecskék.
Ebből az egyetlen jellemzőből számtalan értelmezési lehetőség adódik a regény terét tekintve. Szimuláció – azaz valami nem létezik, ám úgy tűnik, mégis él. Látszatra van valami, ám még sincs. Mi az, ami látszólag van?
Egy (a szöveg végére) negyedszázados fiatal lány, aki könnyeden lépked az utcán. Viszi 45 kilogrammot nyomó testét.
Mi van-e látszat mögött?
Egy olyan lét, melyet már a nagyszülők (nagymama) léte is befolyásolt, melyet az anya meglehetősen problematikus identitása alakít. Anna bulimiás, azaz vékonysága megőrzésének érdekében az elfogyasztott ételt erőszakkal üríti szervezetéből. Igen, ez lehet civilizációs, a fogyasztói társadalom által generált jelenség, ugyanúgy, ahogyan Anna személyes életterének szimbólumaként is érthető.
A könyv sikerét abban látom, hogy több generációhoz egyaránt relevánsan szól. Aki élt a Szovjetunió ideje alatt, azoknak be-bevillanhatnak emlékképek, aki pedig nem, nos nekünk testi tüneteket okoz(hat) egyes jelenetek elolvasása, legyen szó akár a nők leírásáról, akár Anna szüleinek kapcsolatáról, a vámosok tevékenységéről vagy a szibériai napok leírásáról. Ugyanúgy, ahogyan Anna ételhez való „viszonya” is testi reakciókat válthat ki belőlünk olvasókból. (Nagyon megmaradt bennem, amikor Anna várta, hogy szerelme, Hukka odaadja neki a második hamburgert; és milyen csalódottá vált, amikor ez nem történt meg… Ugyanakkor… Hukka nem lehetett gondolatolvasó… nem tudhatta, hogy éppen akkor, éppen azt a hamburgert szerette volna megenni. Azaz ha a szövegen kívülről tekintek erre: ha valamit szeretnék ki kell mondanom, mert ha az ellentétes azzal, amit máskor szeretnék vagy teszek senki sem fogja tudni kitalálni a gondolataimat; amin nem szabad egy morzsányit sem meglepődni, netán megbántódni.)
Az írónő maga is finn-észt származású, remélem, hogy az ételekkel kapcsolatban a szakirodalmi ismereteit a regény megírásakor szükséges előmunkálatok során szerezte.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Rebane P>!

Nincs olyan közelség, ami kibírná az egyre növekvő titkokat.

301. oldal

egy_ember>!

Szoknyát olyan helyen viselünk, ahol jó lenni, a világon a legjobb… ahol macskakő van, és napsütés, és a szitkozódásoktól meg a sorban állásoktól függetlenül sok nevetés, pirosló cseresznyék és orgonaligetek, lepusztult kastélyok és szélmalmok, mohával borított szalmatetők, borókaillatú edényalátéteken ütött-kopott alumíniumfazekak és a kőrisfák szegélyezte dűlőutak végében szürkére aszalódott tejesbódék állnak.

36. oldal

52 hozzászólás
Rebane P>!

A női test centiméterei éppoly fontosak, mint az ország határai.

1 hozzászólás
Rebane P>!

Az egyéjszakás kalandokban nem találtam semmi megalázót, mert nem szegeztek nekem olyan kérdéseket, amelyekre nem tudtam válaszolni, és nem is volt mitől félnem, mert semmi vesztenivalóm nem volt.

300. oldal

3 hozzászólás
Lunemorte MP>!

Nekem nem volt könnyű emberekkel együtt élni.

170. oldal

Rebane P>!

Az éhes ember világa mindig tányér nagyságú, mindegy, hogy milyen nemű és korú, melyik évben és melyik országban él, milyen a bőrszíne és milyen nyelven beszél.

341. oldal

Lunemorte MP>!

Finnországban születni felér egy lottófőnyereménnyel!

81. oldal

Lunemorte MP>!

(…) mert mit szépítsük, a ruszki már csak ruszki marad.

39. oldal

TiaRengia I>!

A szocializmust sehol sem sikerülhet megvalósítani, csupáncsak papíron, egyszerűen azért, mert mindenkinek maga felé hajlik a keze. Ezt anya mindig és mindenütt – amikor a kéréseket és a bájolgásokat hallgatta – úgy jelezte, hogy ujjait a ragadozó madár karmaihoz hasonlóan begörbítette.

252. oldal

garçonquilit>!

Nem értettem, mit jelent gyűlölni. Én nem tudtam gyűlölni, bár veszekedni, ordítani, verekedni igen. A gyűlölet azonban számomra csak egy szó volt, nem idézett fel bennem semmit, nem volt fogalmam róla.

242. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok
Denise Jaden: Never Enough – Soha nem elég
Kira Poutanen: A csodálatos tenger
Jaan Kaplinski: Ugyanaz a folyó
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár
Arto Paasilinna: A nyúl éve
Kjell Westö: Ahol egykor jártunk
Rosa Liksom: Az Ezredesné
Veijo Meri: Manilakötél / Tükörbe rajzolt nő
Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni