12 szó Rólad
Te vagy nekem a REMÉNY,
Mely ott pislákol minden szavadban,
Minden tettedben, s mozdulatodban,
Ott van tested minden kis sejtjében,
Vakhitet adó bájos nézésed erejében.
Te vagy nekem a PÓTLÁS,
Ami kitölti a bennem lévő ürességet,
Mikor a vágy magasztos hangja éget,
Te megjelensz, s égi hangon kérdem:
Mikor sétálunk végre kéz a kézben?
Te vagy nekem az IHLET,
Mely átlendít minden írói válságon,
Elgondolkodtatsz egy témaváltáson.
Egy rím, egy alliterált szókapcsolat,
Lelkem máris mámorban mártózhat!
Te vagy nekem a TANÍTÁS,
Kinek életszemléje igazi példabeszéd,
Szavad fülemnek ékesen zengő pecsét.
Te vagy az, ki mindig önmagát hozza,
Ki ócsárlóján segít, s nem megátkozza.
Te vagy nekem a GONDOLAT,
Amely nap mint nap eszembe téved,
S rólad írok furfangos tündérmeséket.
Puszta lényed is millió képzetet indít el,
Mely natúrtól ámulatig mindenen átível.
Te vagy nekem a KIÚT,
Ki a „világvége" állapot karmaiból kisegít,
Ki a Pokol rémisztő lényei elől kimenekít.
Nem tiporhatnak el vérmes miniszterek,
Nem vernek át gyilkos média-poszterek.
Te vagy nekem a VÁLTOZÁS,
Mely véget vet a röghöz kötött kliséknek,
Ráeszmélek, hogy mögöttem erdők égnek.
És segíteni kell, életerővel és tömör hittel,
Nem érdekelve, hogy ez, meg az mit hitt el.
Te vagy nekem a MEGVÁLTÁS,
Aki eljött és kiemelt a mocsok bugyraiból,
Aki életre hívott a kárhozottak poraiból.
Miattad válhatott lelkem piszok-mentessé.
Miattad válhattam kommunikáció-képessé.
Te vagy nekem az ÁLOM,
Ki talán csak elmém rejtett szüleménye,
Egy képzelet, mely tudatalattim reménye.
Ha felkelnek, talán minden szertefoszlik,
Mintha bűnhődnöm kéne életfogytig.
Te vagy nekem a MEGOLDÁS,
Ki mellett az élet nem egy bús-koszorú,
Mosolyod látván nem lehetek szomorú.
A végső egyenlet sem égig érő torlasz,
S persze én is segítek, ha megbotlasz.
Te vagy nekem a VIHAR,
Ki felbolygatja az unott mindennapjaim,
Kivel úszhatok a tenger harapós habjain.
Egy gyémánt-képű megvalósult illúzió,
Csendes parton a hirtelen jövő konfúzió.
Te vagy nekem az ÉLET,
Egy érzékien lüktető különlegesség,
Mint szív, úgy nélküled sem élhetnék.
Talán legendák zengik majd a jövőben,
Mi módokon voltál alkotó bensőmben.
AMIT A SZÍV LÁT, 20-22. oldal