Balkán ​expressz 10 csillagozás

Képek a délszláv háborúból
Slavenka Drakulić: Balkán expressz

"Túl ​keveset tudunk, túl keveset olvasunk erről a szörnyű háborúról, – Drakulic könyve az elsők között van a magyar könyvpiacon, amelyik arról szól, hogy „Istenem, hogy lehet ott élni?”

Idézet az 1992-ben írott bevezetőből:
"Alig másfél éve, hogy otthon ültem zágrábi lakásomban, néztem a CNN bagdadi híradását és arra gondoltam, „úristen, hogy tudnak ott élni ezek az emberek?”. Annak előtte hosszú évekig kérdezgettem ugyanezt Bejrútra vonatkozóan.
Most ugyanabban a lakásban ülök, a CNN híreit nézem Szarajevóról vagy Slavonski Brodról, de már nem teszem fel az előbbi kérdést.
A Horvátországban és a Bosznia-Hercegovinában dúló háború első éve után, egész városok, például Vukovár szétrombolása, Eszék és Dubrovnik ágyúzása után külföldi barátaim azt kérdezik tőlem: „Hogy lehet élni egy olyan országban, ahol háború van? Mégis, hogy tudtok ott élni?”
Most már tudom, hogy a válasz nem egyszerű, és nem egykönnyű megfogalmazni…"

Pedig a java (ha… (tovább)

>!
Officina Nova, Budapest, 1995
142 oldal · ISBN: 9634770258 · Fordította: Gállos Orsolya

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Ljubljana


Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

saribo>!
Slavenka Drakulić: Balkán expressz

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Régóta foglalkoztat a délszláv háború témája. Horvátországi nyaralásaink alkalmával mindig elképedek, hogy több mint húsz év elmúltával, a legeldugottabb falvakban is (vagy lehet hogy már csak ott?) még mindig láthatóak a háború és a gyűlölködés nyomai, elhagyatott szerb házak, és az azokon levő feliratok formájában legalább vagy például abban a tényben, hogy a horvát riviérán máig is csak elvétve látni szerb rendszámú autókat.
Korábban, egy évvel a háború után, a kilencvenes évek elején is jártam a szerb és a horvát területeken, és az akkor látottak kitörölhetetlenül máig bennem élnek, – nem volt még autópálya, ami elkerülte volna a háború sújtotta falvakat, városokat, aki akkoriban arra járt tényleg háborús területen érezhette magát. Talán innen és főleg a szétlőtt Dubrovnik látványától datálódik ez az érdeklődés bennem no meg ennek a háborúnak (vagy inkább háborúknak, mert több is volt belőlük szép sorjában, ahogy haladt előre a Jugoszláv Néphadsereg) a fizikai, földrajzi közelségétől és a kirobbanásának okától, ami számomra máig felfoghatatlan.
Ez a könyv hihetetlen érzékenysséggel pont azt a részét járja körül a témának ami engem legjobban érdekel: hogyan élte meg egy mindennapi ember, egy nő ezt az egészet, amikor addigi barátok, szomszédok, néha családtagok is elképzelhetetlen brutalitással fordultak egymás ellen és hogyan próbálta mindeközben élni az életét, és kialakítani a „túlélési stratégiákat”. Vagy ahogy az írónő fogalmazza:
A Balkán expressz ott kezdődik, ahol a hírek véget érnek, ott helyezkedik el valahol a kemény tények, az elemzések és az egyéni történetek között, mert a háború nemcsak a fronton zajlik, hanem mindenütt és valamennyiünkkel megtörténik. Én a háború másik, kevésbé látható oldaláról írok, arról, ahogy lassan valamennyiünket megváltoztat belülről. Ha esszéim, történeteim valamit meg szeretnének mutatni az olvasónak, akkor az értékek, a gondolkodásmód, az életfelfogás változása, ahogy a háború inennső oldalán történik – a változás, amely elhatalmasodik a személyiségen, hogy az ember alig ismer magára.
Nagyon személyes, nagyon drámai, okosan van megírva, érdemes elolvasni és aztán később is gondolni a benne foglaltakra.

GTM>!
Slavenka Drakulić: Balkán expressz

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Kötelező!
De gyűjts hozzá lelkierőt!
Már a bevezetőben megkaptam az első gyomrost, aztán még többet is. Sorozatban.

Ha a háborúról akarsz tudni valamit, akkor feltétlenül olvasd el ezt a könyvet! Direkt hagytam ki a délszláv jelzőt a háború elől, pedig arról szól, a délszláv háborúról. De nem csak arról, hanem a háborúról úgy általában. És az emberről. Nem is frontharcosról, aki benne van a sűrűjében, bár ilyen sem marad ki a kötetből, hanem a háttérországban élő hétköznapi emberekről. Arról, milyen pusztítást végez a háború az emberi lelkekben. Ha tehát csak az emberi természetről akarsz olvasni valamit, akkor is olvasd ezt el!
Mert Drakulic a háború lélektanát írta meg. Arról ír, hogyan mérgezi meg az ember gondolkodását, strukturálja át a személyiséget; hogyan válik a barátból ellenség; milyen az, amikor a körülötted lévő téboly kikerülhetetlenül magával ránt téged is, és része leszel az őrületnek, amit elutasítasz. Milyen, mikor egy nemzedék veszíti el identitását, mert kicsúszik lába alól a haza. Hogyan lehet, lehet-e egyáltalán újat találni? Ha igen, akkor meg rettegsz a saját indulatodtól. Félsz, hogy nekiesel annak, aki talán ugyanolyan áldozat, mint te, csak neki másik haza jutott.

„A Balkán expressz ott kezdődik, ahol a hírek véget érnek (…) Ha esszéim, történeteim valamit meg szeretnének mutatni az olvasónak, akkor az értékek, a gondolkodásmód, az életfelfogás változása, ahogy a háború innenső oldalán történik – a változás, amely elhatalmasodik a személyiségen, hogy az ember alig ismer magára.”

Nem is novellák ezek, inkább esszék, tudósítások, történetek, egy újságírónő gondolatai a megélt, megtapasztalt háborúról. Kétségbeesett küzdelem, hogy teljesítse „az égre írj, ha minden összedőlt!” parancsát. Akkor is, amikor már elveszíti hitét a szavak erejében, és azt látja maga körül, hogy a „dokumentálásból a halál perverziója, pornográfiája” lett. Aztán eljön az idő, amikor nem tud többet írni. Kifogytak a szavak.

Nem értem, hogy lehet, hogy 1995 óta nem adták ki ismét a könyvet. Pedig szomorúan aktuális üzenete lehet számunkra is. A megosztottság, a bárki és bármilyen csoport ellen felszított gyűlölet természetrajzát olvashatjuk, és szembesülünk következményeivel. És bár végtelen hálát érzek, amiért hosszú életem során a háborúnak még a szele sem érintett, aggódva figyelem, és ismerem fel Drakulic írásaiban, miként alakítja át a mi értékeinket, gondolkodásunkat, emberségünket a nálunk is tapasztalható gyűlölködés. Úgy, hogy már alig ismerünk magunkra.

Ezüst P>!
Slavenka Drakulić: Balkán expressz

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Szinte már zavarba jövök, mekkora szerencsém van mostanság, hiszen megint egy meghatározó érzelmi és intellektuális élményt adó könyv került a kezembe. Aki egyszer olvassa Slavenka Drakulić háborús tudósításait, sosem fogja elfelejteni az általa lefestett képeket, a felkavaró emberi történeteket.

A számos fontos gondolat közül különösen két fejtegetés ragadott meg. Az egyik, miszerint a háborúban mindig egy csoport (általában saját nemzetiségünk) részeként tekintenek ránk, így tehát az, hogy egyének vagyunk, másodlagossá válik. Az pedig, hogy a szemben álló fél számára többé nem egyénként, hanem egy vélt vagy valós bűnökkel felruházott csoport tagjaként létezünk, borzalmas tragédiákat szül. Hát még ha szomszéd öli a szomszédot, mint a délszláv háborúban is történt.

A másik gondolat hasonlóan nyugtalanító, hiszen azon túl, hogy kérdésfeltevésre késztet (vajon az elhatárolódó, nagy szavak dacára mi nem volnánk-e képesek elkövetni ugyanazokat a bűnöket, amikért másokat megvetünk? Beszélhetünk-e emberi nagyságról és erkölcsről, miután végigpillantunk a történelmünkön?), állást is foglal, s olyan véleményt mond, mellyel nehéz vitatkozni: „A kifolyt agyvelő szétzúz, érvénytelenít bennünket, a mélységbe ránt, megfoszt a jogunktól, hogy szeretetről, erkölcsről, eszmékről, politikáról beszéljünk – hogy beszéljünk egyáltalán. A kifolyt agyvelő előtt minden emberi érték egyszerűen semmivé foszlik.” Hát így.

Nem tudom egyébként, a Kobra Könyvek anno is ennyire népszerű volt-e, vagy mostanság fedezte fel magának az utókor, de nem ez az első kiadványuk, amit csak kemény küzdelem árán tudok beszerezni. És ahogy látom, a Balkán Expressz továbbra is hiánycikknek számít. (Mondjuk kuriózum ide vagy oda, az kicsit az elevenembe vágott, hogy pont a kötet utolsó mondatában van egy ordító elgépelés; mintha a „vége” feliratot szúrták volna el egy filmben, ejj.)

Apropó, film és hiánycikk. Fejembe vettem, hogy a kötet elolvasása után, csak hogy egyetlen idegszálam se maradjon épen, megnézem A szép falvak szépen égnek című délszláv háborús filmet (már a címe is egészen földhöz vág, komolyan, ritkán érzem, hogy egy címben ennyire benne legyen minden), de égen-földön nem találtam, pedig a végén már hajlandó lettem volna szinkron vagy felirat nélkül is megnézni. (Micsoda mártír vagyok, nem?) Szóval most kicsit elveszettnek érzem magam. Mert hagyján, hogy az ilyen filmeket az életben nem adják ki hivatalos formában, de a tévében is csak egyszer vetítették, nagyjából kétszáz évvel ezelőtt, nehogy valaha megnézhessem.


Népszerű idézetek

saribo>!

A háború ott volt az agyamban, a lábamban, az asztalon, a tányér makarónin, mely hűlni kezdett. Dermedten ültünk Sankával és vártunk. A bombákra. Vagy arra, hogy elhallgassanak a szirénák. Akármire. És ebben a pillanatban megértettem, mi a végzet. Amikor rájössz, hogy nincs több választás, megoldás, kiút, amikor nem is iszonyodsz többé, amikor az sem érdekel, hogy ellenálj, hanem egyszerűen kész vagy elfogadni mindent, amit a következő pillanat tartogat. Még a halált is.

26. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Kapcsolódó szócikkek: végzet
saribo>!

Mit mondjon az ember a gyermekének, amikor kitör a háború? Nem akartam, hogy elfogjon a pánik, mivel a hadsereg megtámadta Szlovéniát, noha az csupán száz mérföldre fekszik Zágrábtól. Egyik felem azzal ámította magát, hogy ez nem is igazi háború (jelentsen ez akármit), mivel igazi háborúra végtére is nem kerülhet sor, ostobaság, abszurdum, hogy egy hadsereg támadást intézzen a saját népe ellen, erre csak valami latin-amerikai diktatúrában kerülhet sor, nem pedig Európa közepén. A másik felem pedig tudta, hogy ez az, és hogy nincs visszaút.

105. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

saribo>!

A háború olyan mint a sárkány, a távoli országban élő, mesebeli szörnyeteg: az ember nem akarja elhinni, hogy e szörny bármi módon hathat az életére, győzködi magát, hogy minden úgy marad, ahogy régen volt, hogy őt nem éri semmi baj; miközben érzi, hogy a szörnyeteg a nyomában van és végül torkon ragadja. Belélegzi a halált, álmában szétszaggatott tetemek kínozzák lidércnyomásként, és lassan el tudja képzelni a tulajdon halálát is.
Ahogy a háború folytatódik, az ember megpróbál kialakítani egy párhuzamos valóságot: egyrészt görcsösen ragaszkodik ahhoz, ami valaha a mindennapi életet jelentette, úgy tesz, mintha minden a normális mederben folyna, mintha nem volna háború. Pedig tagadhatatlan, hogy gyökeresen megváltozott az élete, ő maga is, az értékrendje, az érzései, a reakciói, a magatartása. (Megvehetem ezt a cipőt? Van ennek bármi értelme? Beleszerethetek valakibe? ) Háború idején egészen másképpen gondolkodik az ember a saját életéről, és arról, mi a lényeges a számára. A legegyszerűbb dolgok elvesztik addigi súlyukat és jelentőségüket. Csak akkor érti meg igazán, hogy háború van, ha őt magát is utóléri.

7.-8. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Kapcsolódó szócikkek: háború
saribo>!

Én nem szabadulhatok meg annak a felelősségétől, ami most történik a hazámban. A levél elején azt írtam, vétkesnek érzem magam. Vétkem vagy felelősségem, attól függően, hogyan határozzuk meg, abban áll, hogy hittem. Hogy politikai szempontból egész nemzedékemmel együtt naív voltam (noha 1868 megtanított a politikai gondolkodásra). A képmutatás légkörében nőttünk fel, nem hittünk többé a kommunista ideológiában, melynek rendszere azonban még annyira erős volt, hogy számolni kellett vele. Mivel nem láttuk a végét, alkalmazkodtunk hozzá, úgy éreztük, át lehet változtatni valamivé, amit kitartóan „emberarcú szocializmusnak” neveztünk. Szerencsés magyarok, akik elszenvedték 1956-ot, szerencsés csehek és szlovákok, aki elszenvedték 1968-at. És mi történt velünk? A viszonylag enyhe elnyomás és a jó életszínvonal mellett mi Jugoszláviában igazán nem panaszkodhattunk.

111. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

3 hozzászólás
saribo>!

A folyó fölött állva rájöttem, hogy a senkiföldjén vagyok, nem vagyok többé Horvátországban, és nem vagyok még Szlovéniában. azon a hídon a város közepén, szilárd talaj nélkül, világos lett számomra, hogy menekültnek lenni ezt jelenti: az ember áll és nézi, ahogy kifolyik az életéből, akár egy törött edényből, a tartalom. Hálás voltam azért, hogy ujjam alatt a kő hideg és érdes, és hogy friss levegőt lélegzem be és nem üldöz többé a félelem. De mikor arra gondoltam, mit jelent menekültnek lenni, kderült számomra, hogy az egész életem sem volna elég ahhoz, hogy megtaláljam a helyem egy idegen világban és hogy erre egyszerűen nem vagyok képes.

34. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Kapcsolódó szócikkek: Horvátország · Szlovénia
saribo>!

Ebben a pillanatban rájöttem, hogy elveszítelek, ha nem mész el onnan. Nem a golyók vagy a bombák miatt, hanem mert beleőrülsz és elsüllyedsz a semmibe, ahol már semmi sem tud utólérni. Jól ismerlek, tudom, mennyit tudsz elviselni, és felismerem a jeleket, amikor nincs tovább. Egy nappal később összetört, megváltozott hangon a tudtomra adtad, hogy majdnem teljesen megőszültél. Attól a naptól fogva hálát adok Istennek, hogy nem férfi vagy, hogy nőt hoztam a világra. Háború idején fiús anyának lenni a legszörnyűbb átok, ami anyával történhet, akármit mondjanak is az emberek.

Levél leányomnak. 106. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Ezüst P>!

Sajnálom, hogy a nemzeti hovatartozásom tudatát a népemre zúduló büntetés képében nyertem el, a halál, a pusztítás, a szenvedés és – ami a legrosszabb – a halálfélelem révén. Úgy érzem magam, mint aki elárvult, hiszen a háború megfosztott egyetlen valódi vagyonomtól, amit megszerezhettem életem során, az individualitásomtól.

48. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

saribo>!

Az első héten úgy éreztem magam Ljubljanában, mint egy jobb hotel vendége a közeli, ismerős városban. vittem magammal néhány könyvet, elhatároztam, hogy végre annyi halasztgatás után elolvasom őket; volt a közelemben néhány ember, akit ismertem, velük leülhettem beszélgetni. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam a szlovén nyelv miatt. A szlovének és a horvátok persze megértik egymást, akkor is, ha ki-ki a maga nyelvén beszél, ezért nem a megértés jelent problémát, hanem valami más, mondjuk, a sajátos szövegösszefüggés.

31. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Kapcsolódó szócikkek: Ljubljana
saribo>!

Egy darabig ülünk a baráti lakásban, az idegen városban és beszélgetünk a háborúról. Arról, hogy nem lehet egyszerűen megszökni a háború elől, hiába költözik az ember New Yorkba, a háború ide is követi. Maga az is háború, hogy elutazott, hogy megváltoztatta az életét. A háború lett az életünk lényege, amely meghatároz minden egyebet. Emellett pedig a menekülés is meghatározza, megbélyegzi, megjelöli és megnyomorítja az embert.

72. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból

Ezüst P>!

A háború a külvilágra is érzékenyebbé tesz. A megdöbbenés dühbe vált, majd afeletti rezignációba, ahogyan Európa szépen elnézi ezt a háborút: „etnikai konfliktus”, „a gyűlölet és a vérontás régi öröksége”. A Nyugat ilyen módon adja tudtunkra, „nem vagytok európaiak, még csak kelet-európaiak sem. Balkániak vagytok, primitív, vad, veszedelmes balkániak. Gyilkoljátok csak egymást, ha kedvetek tartja. Nem értjük, mi történik ott, és nincsenek markáns politikai érdekeink sem, melyeket ott meg kellene védelmeznünk.”

8. oldal

Slavenka Drakulić: Balkán expressz Képek a délszláv háborúból


Hasonló könyvek címkék alapján

Ivana Bodrožić: Hotel Zagorje
Laura Silber – Allan Little: Jugoszlávia halála
Tarjányi Péter – Dosek Rita: A Balkán angyalai
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Danyi Zoltán: A rózsákról
Dragan Todorović: Félbeszakadt napok krónikája
Zilahy Péter: Az utolsó ablakzsiráf
Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia
Juhász József: A délszláv háborúk
Dubravka Ugrešić: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma