Olasz ​vacsora 8 csillagozás

Könnyed kis kikapcsolódás volt számomra. A régi emlékeim elevenedtek meg, és az írónőé is, ahogy az Olasz vacsorát olvastam.
Vicces kis kincs ez a könyv. Már ötször elolvastam, szerintem még többször is megteszem.
Ez volt az első könyvem Skolik Ágnes írónőtől, de nem az utolsó. A többi könyve is tervben van már, és alig várom, hogy elolvashassam mindegyiket.
https://krvilagakonyvek.blogspot.hu/2017/06/skolik-agne…

Az első történet, amit a könyvet megelőzően olvastam Skolik Ágnestől a XXI. századi mese volt, a második a Hogyan születnek a nagymamák? Előbbi elgondolkodtatott, utóbbi megmelengette a szívemet. Tudtam, hogy benne lesznek ebben a kötetben, gondoltam, rossz már nem lehet, így megjelenés után rögtön lecsaptam rá.

Előételként a szerző gyermekkori visszaemlékezéseit tálalta. Ez a rész egy korrajz a ’60-as és ’70-es évekről, érzékletes leírás arról, hogy milyen volt akkor falusi gyermeknek lenni. Habár más korosztály vagyunk, hasonló vidéki miliőben cseperedtem fel, és kellemes emlékeket ébresztett bennem a fejezet. A sorokat olvasva azon töprengtem, hogy mekkorát változott azóta a világ. Hogy most van tablet és xbox, de hová tűnt a fára mászás és a mezőn futkározás? Mekkora élmény volt a disznóvágás, és milyen jó volt beszélgetni a boltos nénivel, manapság pedig még a falusi gyerekek zöme is legfeljebb feldolgozott formában találkozik malaccal, és az eladó nevét sem tudja. Hogy boltosat játszani már ciki a kerti növényekkel és üres konzervdobozokkal, hanem drága pénzen vett fröccsöntött zöldségek kellenek hozzá, a torzsavonatokat pedig felváltották az önműködő mozdonyok. Néhány dolgot jó lett volna megőrizni ezekből az időkből.

A főételek között mindenki kedvére válogathat. Akadtak elgondolkodtató novellák (pl. A három majom), megható történetek (pl. Hogyan születnek a nagymamák) és olyan szösszenetek, amelyeken könnyesre nevettem magam (pl. Tolvajverés lámpafénynél, A vízóra leolvasó).

A saláták nagy igazságok és elgondolkodtató vagy megmosolyogtató néhány soros írások.

A desszertek közül a Hogyan lettem bombanő? avanzsált a kedvencemmé. Nagyon jót derültem rajta.

A főételekről, a salátákról és a desszertként felszolgált étkekről szándékosan nem írok többet – nem szeretném lelőni a poént, mindenki olvassa el maga. Inkább a könyv stílusáról ejtenék egy-két szót. Nem egy szokványos elbeszélő kötet. A szerző annyira közvetlenül fogalmazott és olyan természetességgel, hogy olvasás közben végig úgy éreztem, mintha itt ülne és hozzám beszélne. Mintha egy barátnőmmel ücsörögnék egy kapucsínó mellett, és mesélné a sztorijait. Igazán eredetinek találtam.

Az elfogyasztott ételek nem feküdték meg a gyomromat, és valóban nagyon élveztem ezt a vacsorát! Jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak!

Értékelés a blogon: http://tclang.blog.hu/2017/02/05/ezt_olvastam_skolik_ag…

Igazán kedves kis történetek, rengeteg mosolyt csaltak az arcomra. :)
Az írònő kellemes hangulatot teremtett a kötetnek és remekül állította össze az „étlapot”!

https://lafleurkonyvtara.blogspot.de/2017/10/skolik-agn…

Ágnes teljesen elvarázsolt engem ezekkel a kisebb novellákkal, amiknek a többségét saját élete, megtapasztalása alapján írt meg. Leginkább a kiskori emlékeit szerettem olvasni. Ágnes az a hölgy, aki tudja, milyen volt igazán gyermeknek lenni tévé, telefon, laptop nélkül. Nagyon jó étvággyal fogyasztottam az Olasz vacsorát. :)

Ritkán nevetgélek olvasás közben, mert gyakran olvasok az utcán, buszmegállóban, így megszoktam, hogy magamban tartom az érzéseim. Az Olasz vacsora puhatáblás, táskában elférő, könnyen vihető könyvecske, egy részét buszra várakozva, nagy részét szerencsére itthon olvastam, és közben jókat nevethettem. A nevetés gyógyít. Skolik Ágnes novellái jóízű, életigenlő nevetést csalnak elő az emberből. A humor, az élet szeretete a komolyabb témáknál is meg-megcsillan.
A könyv szerkezete – nagyon ötletesen – egy étlapot idéz, a különböző fogásoknak megfelelően lettek kialakítva a novellacsokrok. Az előételek emlékek; a főételek hosszabb lélegzetű, változatos írások; a saláták színes kis szösszenetek; a desszertek kicsit talán tömények, mint egy nagy adag somlói galuska, sok tejszínhabbal. Három, történetet emelnék ki, amik különösen tetszettek. Hátborzongatóan hatásos a Borzalmak reggele. A Buszon személyes élményt idézett fel bennem, amikor egy utas miatt rejtegette jókedvét az utazóközönség. És persze még egy desszert: Hogyan védekezzünk a betörés ellen?
Köszönöm, finom volt!

Szerencsém volt még a megjelenés előtt elolvasni a könyvet.
Az elején idegenkedtem Ágnes stílusától, úgy éreztem, hogy megjátssza magát, azonban rá kellett jönnöm, hogy ő ilyen. És milyen jól áll neki!
Bepillantást nyerhetünk a régi időkbe az ő egyedi elmesélésében. Volt amikor hangosan felnevettem, máskor sajnáltam, hogy a világ megváltozott.
Azonban nekem mégis a könyv második fele tetszik, na ott tényleg kacagtam. Igazi, élő, odacsapós, őszinte!
Büszke lennék, ha ilyen magymamám lenne, mert lélekben, írásban előttem egy erős asszony jelenik meg.

Ráadásul mesekönyvet is ír! Kell ennél több?
Jah igen, örülök, hogy szinte személyesen is ismerhetem.

Remélem, élőben is kezet rázhatok vele!

A könyv első fele egy korszak dokumentumértékű leírásának is megfelel. Ági színesen, érzékletesen írja le gyermekkora jellemző színtereit és szereplőit; úgy éreztem olvasás közben, mintha ott sétálnék én is mellette a falu utcáin, vendégeskednék a házukban vagy a rokonai otthonában; éreztem az illatokat és az ízeket is. Engem a nagyszüleimnél töltött régi napokra is emlékeztettek a leírások – a kis ház, az egyszerű, de derűs falusi élet, amelyre a szívünk mélyén mindannyian vágyakozunk…
A második rész humorban gazdag történetei is magukkal ragadtak. Jót mosolyogtam a tangótáncos vízóraleolvasón, a „bombanőhöz” érve pedig már a könnyem is folyt olyan szinten, hogy a háromévesem kivette a kezemből a könyvet, hogy ne röhögjek már annyira…
Biztosan le fogom még venni a polcról a könyvet!

Az Olasz vacsora nem a merész témaválasztása vagy a zseniális nyelvi megoldásai miatt kerül az általam ajánlott könyvek listájára. Éppen az egyszerűsége a varázsa, a novellák olyan elementális erővel bírnak, amelyek leginkább a saját emlékeinkre, élettapasztalatainkra hatnak. Nem érezzük azt, hogy egy könyvet olvasunk, sokkal inkább mintha történeteket hallgattunk volna. Skolik Ágnes természetessége a könyv egyik legnagyobb erénye, így bátran ajánlhatom mindazok számára, akik egy kicsit ki akarnak szakadni a hétköznapok pörgéséből. https://elkepzeltkonyv.blogspot.hu/2017/08/konyvekrol-r…

Kellemes kikapcsolódást nyújtó könyv.
Szerettem olvasni a szerző gyermekkorának emlékeit, így az előétellel sikerült megalapozni a főfogást. A főétel sokféle, ízes novellák sorából állt. Jó kis „ételsor” volt.
Lehet, hogy azért, mert édesszájú vagyok, de nekem a desszertek ízlettek a legjobban. :-)
Köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam!

A könyvet nem a fülszövege alapján kezdtem el olvasni, s nem is azért, mert felkeltette volna az érdeklődésem a „receptes”, vagy „szakácskönyves” megjelenítése. Még féltem is tőle egy kicsit, de…
Az érdekes keret és szerkezetrendezés mögött azonban bizony olyan érdekes és meleg, kedves történeteket, élményeket kaptam vissza a szerzőtől, melyekben részben, vagy egészben magam is annak idején részesülhettem.
A gyerekkori élményekből pillanatok alatt számtalan ugrott elém újra és újra, s annyi hasonló dologra tudtam emlékezni, hogy mindtől mosoly jött a számra.
Aztán a többi kis történet, melyekből akadt mély mondanivalós, nevettetősebb és bőven életszerű is,egyszerűen vitt magával.
Azt mondják, ha egy könyv részévé válik az olvasónak, mert önmagát is megtalálja benne, az jó, azt kedvelni fogja az ember. Igaz és igen: nagyon sok része a kötetnek szinte azonnal a sajátom lett. Mintha én tettem volna, vagy mint amikor ez, vagy hasonló velem is így történt.
Mindben van tanulság, mindből kaptam újra és bizony ezer és még több történettel lehetne még kiegészíteni a kötetet.
A nyelvezete egyszerű, nem agyonírt, így könnyen olvasható volt nekem.
A borító számomra – talán pont ezt akarta a készítője is- egy elmélkedő, valakinek mesélő, vagy éppen emlékiratait olvasó karakterét mutatja, nagyon illik a könyvhöz. Meleg, kedves és megérinti az embert.
Ajánlom azoknak, akik szeretnek emlékezni, szeretnek önmagukat megtalálni egy könyvben és rájönni : mennyi mindenben hasonlítunk is egymáshoz.
Én megadom neki az 5 *-ot.