Fehér ​virágok 90% 77 csillagozás

Családregényként jellemezném ezt a könyvet, mely igen sok szereplőt mozgat és nehéz témákat taglal.
Egy kislány szemszögén keresztül láthattam a történetet, aki a regény oldalain nő fel, veszíti el naivitását, érti meg a körülötte lévő világot. Egyre táguló körben bontakoznak ki az események: először csak a szűk családot láthattam, majd egyre inkább feltűntek a háttérben meghúzódó politikai, társadalmi jellemzők, és ezek hatásai a családra. Egy eltűnt fiatal lány esete a kezdő pont, és ahogy mélyebbre jutottam a történetben, egyre több súlyos téma került felszínre: alkoholizmus, droghasználat, elhanyagolás, bántalmazás, abúzus. A történetben megjelennek a dán jellemzők is, mint a csodálatos növények, a tetoválás művészete és hagyományai. Összetett, a családi összetartozás erejét megíró, erős társadalomkritikát megfogalmazó regény volt, kissé komor hangulattal.

A könyvről készült kibeszélő, ezen a linken visszanézhető. Zoltán Tamással beszélgettünk.
https://www.youtube.com/watch…

Elkapott, végig vitt magával az olvasmányos történet. Tetszett a stílusa, a cselekmény felépítése és ahogy a sok színes karaktert mozgatta, ami egy felháborodott, társadalompolitikai kérdésekkel megtűzdelt, nagyívű regényt eredményezett.

https://gaboolvas.blogspot.com/2022/01/feher-viragok.html

„A gyerekek elleni bántalmazások elkövetői nagyon gyakran megússzák a felelősségre vonást. Nehéz bebizonyítani, hogy mi történt, mert az áldozatok szégyellik magukat.”

Nagyívű, bőszavú, sokszereplős családregény és izzó indulatokkal átszőtt társadalomkritika. Süt belőle a tehetetlen harag, szinte átparázslik a sorokon a mindent elsöprő igazságszolgáltatás iránti vágy. Ugyanakkor az írónő gyönyörű mesélőkedve, jellegzetes stílusa megszépíti ezt a nagyon súlyos, sokkoló történetet.

Szinte lágyan kezdünk. A tizennégy éves Jenny nyiladozó elméjén keresztül pislogunk bele a világba. Így leszünk először szerelmesek vele együtt, így járjuk be a dán sziget minden zugát növények után kutatva. Így jövünk rá, hogy anyánk hazudik. Jenny olyan titkokra döbben rá lassan, amikkel egy felnőtt is nehezen birkózna meg. Az egymásba fonódó szálakat átszövik az árulások, a tragédiák, az elhanyagolás, a bántalmazás, a drogok és a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekedetek.

Nagyon szeretem Gazant. Fergetegesen egyedi. Szeretem a borongós, ráérős hangvételét, a lágyságát, a sokszínű gondolatvirágait. Az ezerfelé ágazó, mégis egyfelé tartó történetvezetését. Ahogyan szövi a szálakat: légies gördülékenységgel. Cselekménye gazdag és pikáns. Nála mindig minden a helyén van. Ám ez az írása megviselt.

Úgy telepedett rám a borzalom, hogy levegőt vennem is nehéz volt olykor. Nem mindent ír le egyértelműen, de maga a sejtés éppen elég volt ahhoz, hogy ordítani támadjon kedvem. A szereplők válaszreakciói ugyanúgy elborzasztottak, mint a szexuális ragadozók embertelen tettei. Az erőszak erőszakot szül. Van kiút ebből az ördögi körből? Nos, erre nem kapunk választ. Most meg nem tudom, mit mondjak, mert ez brutális volt, és őszintén letaglózó. Kemény olvasmány, mindamellett hihetetlenül izgalmas, fantáziadús és lebilincselő. Akinek bírja a gyomra az ilyesmit, az bátran vágjon bele, mert skandináv kriminek is döbbenetesen remek. Nem csalódtam Gazanban, sőt, talán ez az eddigi legjobb regénye, de fájt. Biztosan emiatt olyan hatásos, hogy fáj, amíg olvasod, és még utána is, sokáig…

A tizenhét éves Bettina eltűnésével indul a történet, aki nevelt gyermek, alkoholista nevelőanya gondozásában. A regény narrátora a tizennégy éves Jenny, egy tetováló művész családban nőtt fel, szépen rajzol, érdeklődik a botanika, a mérgező növények iránt, legjobb barátnője, unokatestvére Tessa, aki egy zaklatott bajkeverő. Bonyolult családi kapcsolatok, titkok, számos karakter mozgatása, drámák, bosszúvágy, bűnözés, kudarc, magukra hagyott gyerekek, pedofília, felháborító és megható mozzanatai keverednek. A koraérett Jennynek szembe kell nézni mindezekkel és megtalálni saját életútját. Semmi sem olyan, mint a felszín, rosszul működő családok, egyúttal a dán társadalom kritikája. Lassan haladó, szerteágazó cselekmény, túl sok szereplő bevonásával.

Nem gondoltam, hogy Gazan lesz az első olvasmányom ebben az évben, aki mintegy 2-3 hete a tavalyi év egyik nagy felfedezése volt nekem. De nyilván ezért nem is bírtam volna otthagyni a könyvtárban. Persze ez a könyve is nagyon tetszett, úgyhogy olvasás szempontjából igazán jól indult az év. Így, hogy nemrég olvastam a másik regényét is, vicces látni, hogy mennyire hasonló motívumokkal dolgozik itt is, és közben persze mégis egy teljesen más sztorit kever az egészből. spoiler Gazan könyveiben több téma fonódik össze, a természettudományos vonalat ezúttal a botanika, a művészetet pedig a tetoválás képviseli, és a könyv olvasása közben derül fény a harmadik témára is spoiler Biztos, hogy lesz olyan, akinek azért nem tetszenek a könyvei, mert a történet itt is egy kicsit túl sok, túl kalandos, túl sok a véletlen, az összefonódás spoiler, és igen, ez nem tekinthető egy teljesen reális és hihető sztorinak (mint ahogy mondjuk pl. egy Nesbo-kriminek sem sok köze van a valósághoz), de közben meg pont ez az áradó fantázia, a történetszövés képessége – amihez jelen esetben még hozzájárul a dán sziget hangulatának ábrázolása – teljesen letehetetlenné teszi a könyveit.

A dán Átmeneti üresedés.

Nem bírtam ellenállni a rövid, hangzatos felütésnek, és annak ellenére, hogy számos különbség van a két regény között, olvasás közben ez volt az első és egyetlen könyv, ami előasszociálta magát a memóriám homokdűnéi közül.

Egy nagyon érdekes mikrovilágot ismerhetünk meg Samsøn, a kis dán szigeten. Olyan, mint egy kisváros, mindenki ismer mindenkit, ami azért is frusztráló, mert (ahogy azt megszokhattuk), az emberek túlzottan szeretik beleütni az orrukat egymás dolgába, a konfrontáció elkerülhetetlen és állandó, olyan, mintha állandóan egy gyulladt sebet dörzsölgetnénk.

Ám ez a mikrovilág korántsem homogén. Amivel Sissel-Jo Gazan lenyűgözött, az az, hogy milyen egzotikus és/vagy fajsúlyos témákat fon össze a történetében. Olyan, mint egy színpompás virágcsokor; felnövéstörténet, családon belüli konfliktusok, örökölt traumák, gyomorforgató bűncselekmények, társadalomkritika, a tetoválás művészete, botanika. Nekem ez tipikusan az a könyv volt, amit nem akartam letenni, nem érdekeltek a sorozatok, a munka, csak magamra akartam zárni az ajtót és belefeledkezni a könyvembe.

Nem igazi kriminek, inkább műfajmixnek vagy societypunknak mondanám, ami nekem nagy kedvencem, de aki egy vérbeli skandináv krimire vágyik, az valószínűleg csalódni fog. Nem könnyű olvasmány, mert a szerző nagyon sok brutális esetet sűrít a történetbe és tabutémákkal is foglalkozik, ami jóformán természetes jelenség a regény szereplőinek (és ez az, ami igazán megdöbbentő), de számomra az év egyik legjobb olvasmánya lett, annyira, hogy már A dinoszaurusz tollát olvasom.

Nagyon szépen megírt történet,habár témáját tekintve eléggé nyomasztó. Egy lány eltűnésével kezdődik a történet,és ezáltal ismerjük meg egy bohókás és titkokkal teli család mindennapjait. Jenny szempontjából követjük az eseményeket,a szörnyűségeket,amiket kis gyerekek ellen követtek/követnek el. A bosszú sem marad el,így vagy úgy,de mindenkit utolért a sorsa. Sejtelmesen és gyönyörű leírásokkal,nyelvezettel megírt könyv.

Sokáig azt hittem jócskán sikerült melléfognom ezzel a könyvválasztással, mert legalább az 1/3-áig semmi nem történik, aminek bármi köze lenne egy krimihez.
Adott egy eltűnt lány, akiről nem tudunk meg szinte semmit, csak egyre gyakrabban meg van említve, hogy amúgy Bettina már jó ideje el van tűnve.
Van egy rakás (feleslegesnek tűnő) szereplő, akiknek a feléről egyik napról a másikra már azt se nagyon tudtam kicsoda. Majd csak beugrott, hogy a következő napra megint elfelejtsem. Szép lassan pedig mindenkiről keztem azt gondolni, hogy totál hibbant.
Míg ezen átrágtam magam, és azzal a gondolattal küzdöttem, hogy feladjam-e vagy se, szinte már-már megtanultam tetoválni és komoly botanikai ismeretekkel lettem gazdagabb.
Aztán egyszercsak kezdtek történni dolgok…
A még mindig meg nem talált Bettina esete mellett nagy hirtelen történt 3 furcsa haláleset a szigeten. Majd kezdett világossá válni, hogy Bettina eltűnése éppen csak a jéghegy csúcsa.
Sokasodtak a titkok és a kérdések.
Körvonalazódott egy többszörösen összetett történet, ami lassacskán magával ragadott és gyökeresen megváltoztatta addigi elgondolásaimat.
Rájöttem, hogy a szereplők, bár sokan vannak, és csak mégtöbben lettek, nem feleslegesek és nem is mindenki hibbant. Néhányan kezdték belopni magukat a szívembe is.
Mélyebben megismerve az életútjukat és a történések ok-okozati összefüggéseit azon tűnődtem, hogy hova lehet ezt még fokozni? Mik derülnek még ki a szereplőkről? Éreztem, hogy rengeteg fájdalmasnál fájdalmasabb dolog lesz még itt. Végül már semmin nem lepődtem meg. Sokmindent sejtettem előre, mégis szívfájdító volt olvasni, ahogy bizonyítást nyertek az elgondolásaim.
Súlyos témák, fájdalmas sorsok kerültek napvilágra szép körítéssel, páratlan előadásmódban.
Így pedig hogy egy 14 éves lány szemszögéből van írva (ahogy Jenny rájön dolgokra és megérti az összefüggéseket) letaglózó.
Végül kicsit sem bánom, hogy elolvastam, csak ezt az unalmasan hosszú és lassú felvezetést nem tudom megbocsátani. (Enélkül még 5* is lehetne.)

Két gyerek. Hangyák az univerzumban. Tűzőhabok, amikbe az élet belevájja az ujjait.

Kettős érzéssel fejeztem be ezt a könyvet. A gyermekbántalmazás rendkívül nehéz és fájdalmas téma, amit az írónő különös érzékenységgel, nagy körültekintéssel, a fikciót valós elemeket kombinálva állított a fókuszba. A könyv kiválóan tükrözi a probléma komplexitását, valamennyi rétegét: gyermeki kiszolgáltatottság, fizikai és pszichikai következmények, családon belüli kapcsolatokra gyakorolt hatások, a külső érintettek hozzáállása, intézményi és társadalmi felelősség. Mindez apró részleteiben is jól felépített, krimiszerű elemekkel társított történetbe ágyazva. Ez a könyv érdeme, ugyanakkor számomra a gyengesége is. Nagyon nehezen, szinte már kínlódva haladtam az olvasással, túlzsúfoltnak éreztem, annyi sérelem, bántás, megakadás lett belesűrítve, annyi beteg lélek, hogy egy idő után azt vettem észre magamon, hogy fáradok, és kezdek fásulttá válni spoiler. Úgy gondolom ez az az eset, amikor a kevesebb több lett volna!

Számomra az olvasási élmény három csillagnál nem volt jobb, a témaválasztás viszont indokolja a felpontozást.

Ez a regény brutális. Az elején pillanatok alatt beszippant a gördülékeny stílusával és a hihetetlen érdekes – egy általos budapesti kispolgár számára pedig igazán egzotikus – családjával. Három éve várok egy olyan regényre, amiben annyira el tudok merülni, hogy a fix hajnali kelés mellett azért éjfélig olvassam, majd persze ne tudjak elaludni, mivel annyira felpörget. Tetoválnak és botanikuskodnak, és mindezek mellett egyre mélyebbre megy a társadalmunk mocskában, de nem finomkodik, tényleg a legmélyére, én kb 100 oldallal a vége előtt eszméltem, hogy mibe is keveredtünk, szerintem zseniálisan vezeti az olvasóját az írónő egyre mélyebbre. És milyen ártatlanul indul ugyebár…
Közben annyi mindenről szól ez a könyv, és nagyon szeretem azokat a könyveket, amik biztos kézzel mernek sok dologról szólni egyidejűleg és ebben aztán minden társadalmi tabu ledől, ez a Sissel-Jo Gazan igazán bátor egy nő. De hogy miről is szólt úgy igazából ez a könyv? Az utószóban ott áll feketén-fehéren: bosszút állt. De még milyen bosszút, anyám.
Remélem a többi könyve is ennyire erős, máris olvasni akarom őket mind.