És ​a világ fél lábon állt, akár egy kócsag 2 csillagozás

Sirkka Turkka: És a világ fél lábon állt, akár egy kócsag

Sirkka Turkka (1939, Helsinki) finn költő könyvtárosként, majd lovászként dolgozott, 1974 óta szabadfoglalkozású író. A költőnő első kötete Huone avaruudessa (Szoba az űrben) címmel viszonylag későn jelent meg 1973-ban. Ezt követően azonban sokat publikált és mára hatalmas költői életművet mondhat magáénak. Versei között a természeti és a tárgyias líra darabjai egyaránt fellelhetőek. Költői nyelvét bonyolult mondatfüzérek, „szótörmelékek”, töltelékszavak teszik egyedivé. Egyik kritikusa, Jukka Koskelainen szerint játékos nyelvezetével „létre hozta saját dialektusát, a leg gazdagabb finn nyelvjárást, mely nem korlátozódik egyetlen konkrét föld rajzi táj jól fölismerhető színeire.”
Elismerései: Finn Állami Irodalmi Díj (1980, 1984), Finlandia-díj (1987), Pro Finlandia-érem (1996). Sirkka Turkka versei magyarul eddig csak folyóiratokban és antológiákban láttak napvilágot Jávorszky Béla, Szopori Nagy Lajos és Turczi István fordításaiban.

Eredeti cím: Runot 1973–2004

Eredeti megjelenés éve: 2005

>!
Magyar Napló, Budapest, 2014
108 oldal · ISBN: 9786155465208 · Fordította: Jávorszky Béla

Enciklopédia 1


Kedvencelte 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Sirkka Turkka: És a világ fél lábon állt, akár egy kócsag

Különleges hangulatú verseket tartalmaz ez a vékonyka kis válogatáskötet, nagyon tetszettek nekem. Hogy miért, azt még nekem is nehéz megfogalmazni. Kell az utószó segítsége.
„(…) szomorúság és bizonyos keménység”; „esetenként a humor és az irónia sem idegen tőle”; „az emberiség nagy mítoszait magába olvasztó versek”; „verseit kutyák, lovak és más állatok népesítik be, és kezdettől fogva kedvelt témája a magány és a halál”; „világnézete nem pesszimista, hanem életerőtől duzzad, voltaképpen egy derűs, előre iramodó folyó”; „bonyolultnak tűnő mondatfűzések, a teljességet különös módon színező szótörmelékek, töltelékszavak”…
„Bármennyire gyöngéd színekkel képes fölfesteni a természeti világ, a természet tárgyait és lényeit, az idill távol áll tőle. A szenvedés, az elmúlás a létnek azok a velejárói, amelyeket szüntelenül érzékel és regisztrál – ám a kétségbeesés vagy a szentimentalizmus legapróbb jele nélkül.”

Ezeket a szavakat, félmondatokat, különösen az utolsó két mondatot helyettem írták. Ilyenek ezek a versek, igen. Szabad versek és prózaversek, lassan, apránként olvasandók (egy nap legfeljebb négyet, de inkább csak hármat olvastam el), újra meg újra megnézendők.

És amit nem írtak le helyettem:
Hűs levegő van ezekben a versekben. Fagyott, szürke föld. Fekete ágú fák az ég háttere előtt. Madárkiáltások. Csípős, tiszta szél. Magány – nem tragikus, hanem az a fajta, amely közel hozza az emberhez a tárgyakat, állatokat, növényeket. Az állatok (kutyák és apró rágcsálók) fényes, kemény, figyelő, fekete szeme.
Tárgyias, megfigyelő költészet ez. És polifonikus. Azért hiányzik belőle az idill. Mert egymás mellé teszi a szelídet és a durvát, a szentséget és a gennyező sebet. Mindkettő része a világnak.

Utóirat: Amikor megláttam a könyvtárban, semmit nem mondott a költő neve (csak tippelni tudtam, hogy finn lehet – ez speciel bejött), de tetszett a cím, ezért szedtem le a polcról. Elolvastam a kötet hátuljára nyomott verset. Megnéztem a könyv fülét. Láttam a költő arcát: ősz hajú, mosolygó nő, munkaruhában, téli fák előtt. Elolvastam a fülszöveget: valamivel idősebb a szüleimnél, előbb könyvtáros volt, aztán lovász, ma egyszerűen csak költő, abból él.
A sárga irigység megöl.
Hát így történt, hogy velem jött a könyv. Ma visszaviszem, és meg is veszem, ha árulják Szolnokon. (A Libriben nincs, az biztos.) Remélem, nem kell netről rendelnem.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISP

A túlparton avart égetnek
(Vastapäisellä rannalla poltetaan lehtiä)

A túlparton avart égetnek,
füstje a földre lapul.
A kerek és sápadt hold
elmerült a vízben.
Lehetne akár ősz is.

11. oldal

5 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Szél babrál a bokrok fagyott ágai közt
(Tuuli sormeilee pensaiden jäätyneitä oksia)

Szél babrál a bokrok fagyott ágai közt:
hallod a zenét, amikor
megérinti a földet az ég?
Hadd fogjam meg a kezed.
Ugyan miért volna örömtelenségre
ítélve az élet?
Ha lehull egy csillag,
nem
remélünk semmit.
Körül olvad a hó,
a pillanat sötétjében minden elszenesedik.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szél
>!
Timár_Krisztina ISP

A fák belsejében állnak halottaink
(Puitten sisällä seisovat vainajat)

A fák belsejében állnak halottaink,
onnan bámulnak ránk virágszemükkel.
Nem bomba-, hanem esőszemükkel.
Ha áldottan jársz,
megáldanak.
Áldott legyen a tekintet, amely megáldott.
A zergeboglár, a pillanatnyi fény,
pöttöm északi nap.
Az élőkkel együtt kell élnünk,
de közben hívnunk kell a halottakat:
ők mindvégig velünk maradnak.
Láttam, hogy így volt.
Mondtam, hogy így volt.
S ha a költő felbukik,
kezéből kihullik a madár,
szárnyra kap és dalra fakad.

55. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Ma megbotlottam egy ágban
(Tänään kompastuin oksaan)

Ma megbotlottam egy ágban, és az ösvény, az erdei folyó
mohaöklével szíven ütött.
A földön fekve ziháltam egy darabig.
Minden állat örül, ha táplálékhoz jut,
s ha már megette, hosszú percekig akkor is róla dalol.
Azt mondják, ragadozó madár és tigris szemére hasonlít a szemem:
sárgás gyűrű övezi az íriszt.
Kék szemem van, olyan, akár a búzavirág
a kéklő égbolt alatt.
A hóban pedig zöld és barna, földszínű.
Sokszor próbált már egy óriási kéz
elmorzsolni, ahogy egy haszontalan
könnyet morzsolunk szét a zsebkendőnk sarkában.
Megpróbálta.
Csakhogy én újra meg újra kivívtam magamnak
az élet jogát,
hogy zölden és barnán éljek,
zölden az erdőben, barnán a szántókon és a réteken.
Aki szelíd, ahhoz szelíd vagyok, engem nem lehet becsapni.
Farkasszemet nézek az állatokkal, évezredek szólítanak meg hangtalanul.
Fáradt vagyok, ezeréves, mégsem
voltam soha olyan harcra kész, mint most.
Szívemben toll vagy vadállat foga,
mely simogat vagy támad.
Habozás nélkül, akár a villám.
Most és egyedül.

41. oldal

1 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Amikor kidöntötték a fát
(Kun puu on kaadettu)

Amikor már kidöntötték a fát és elfolyt a vére, akkor látod csupán, hogy milyen áttetsző az arca és milyen öreg. És a kezén, az ökölnyi csontokon, érezni még, ahogy hajladozik. A fenyőszilánk úgy piroslik a tenyeredben, akár egy rózsaszirom, az égerfa nem árulja el a titkát, és a diófának valami köze lehet a mókusokhoz, a mókus könnyen a vállunkra ugrik, a nyúl nem, és ha elhullatják a leveleiket, öregasszonyokra hasonlítanak, sőt így, lombosan is. A legsötétebb őszi estéken, amikor az ég zsebre vágta a fényt, a fa átengedi szíve melegét, üreges csontjai suttognak, lelke füstként emelkedik a csillagok felé.

25. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

És a világ fél lábon állt, akár egy kócsag
(Ja maailma seisoi yhdellä jalalla kuin kurki)

És a világ fél lábon állt, akár egy kócsag,
          amikor anyám világra szült engem, a tigrist,
     akinek fejét téboly szállta meg,
          a szilaj vadmalacot,
a gepárdot, szeles időben szélnél sebesebbet.
          Szült, egyre csak szült,
               míg végre világra jöttem
     és megláttam a föld fényeit.
Szegény sovány szülém fényesre nyalt,
     szoptatott és melengetett. Hóba,
napsütésbe és szélbe születtem én,
     az állat, és megszólaltam, könyörögtem az éjnek,
          mely sötétebb volt, mint az éjszaka, kiáltoztam az éjnek,
melyben egy fénycsóva pásztázott föl és alá:
          kedves Madonna, Legdrágább Lady,
     hadd aludjak homlokod békéjében,
          légy kegyes hozzám, állatok istene.
     Épp hogy megszülettem, és már nem tudok élni,
          hozzád könyörögnek szőrös mancsaim,
               kérlek, segíts rajtam.
És ekkor anyám panaszos hangon megszólalt, akár
     egy basszus hegedű, vagy egy meggyötört szamár,
          és haldokolni kezdett,
     akár egy öreg berkenye, mely dudorászva
          falja az éjt, a királyok királyát,
a nevek nevét: a Halált.

63. oldal

8 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISP

Magányosan sétált egy őszi virág
(Yksin, kummissaan syyskukka kulki)

Magányosan sétált egy őszi virág,
          a faágon némán
     ült becses vendégünk a Távol-Keletről,
egy harmat pöttyözte madár.
     Éjszaka hatalmas szarvas
lépett be álmomba az ablakon át,
          olyan volt, akár a mély gyász, vagy egy hírnök,
aki hírül adja, hogy valami véget ért,
     és hogy valami még csak most kezdődik el igazán.

75. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Szép a föld, amikor
(Kaunis on maa, kun)

Szép a föld, amikor virágba borulnak a holtak,
     mikor kifeslenek a varratok, bimbózni kezd a gennyező seb,
          a vérmérgezés vörös lilioma.
Macskatetemek a lovarda sarkán, tyúkok
     és egy leukémiás kakas kitárt szárnyakkal,
               nyaka kitekerve.

     Puszta kézzel öltem, engedtem a kultúra
          hagyományának: útba indítottam őket a sötétség felé,
     a sötétség, az égbolt felé, majd csak akkor,
          amikor fölébrednek, csak akkor tapasztalják meg a sötétet.
Och detta kaos,* szól Isten, ezek az én kertemnek virágai.

* És ez a káosz (svéd).

92. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Esik, fáradhatatlanul
(Sataa, taukoamatta)

Esik, fáradhatatlanul.
Az életnek nincs jelentősége.
Esik: vajon ez ama kénes eső már,
vagy csak picsog az ég?
Ó, miért hallgatsz így,
te sok-sok imától
megfeketedett Madonna?
Miért állítottál
ekkora feladat elé?
Ne csak törmelék-napokat adj
és kettéhasadt éjjeleket,
hanem néma és szótlan napokat is.
Legalább méternyi fagyos földet.
A lélek birodalmát, amit az emlék
egyetlen tornya döf át.
Végezetül add meg nekem a bánat kenyerét,
amit széles, lisztes kézzel dagasztottak.
Azután hagyj aludnom
fejem a kenyérre hajtva, bizalommal,
ahogy egy zsenge gyermek
hajtja anyja karjára a fejét.

58. oldal

>!
Timár_Krisztina ISP

Akár egy magányos rágcsáló…
(Niin kuin nummen yksinäinen jyrsijä)

Akár egy magányos rágcsáló, fényes,
pelyhes pofával állok hátsó lábamon, s orromat a szél
arcába fúrva hallgatózom, figyelem a távoli völgyeket.
Felhők árnyékolják a napot és a gyepet,
a rókák elrejtőztek odúikban, csak a bánat-nehéz
felhők ténferegnek.
Ólomszínű a tenger és ólomlábakon járnak a felhők,
hosszan tutul a szél, és az egyetlen hang
a szél panaszos sírása, meg egy ismeretlen madár jajgatása.
Ez a hely pedig nem hely, itt nincs idő,
csak pöttöm testek vannak, és csak a hó árulkodik róla,
hogy vége van az évnek, éveinknek. Semmi
nem kezdődött el és semminek sincs vége,
ebben a gondolatszegénységben, ebben a némaságban
nincs se halál, se bölcső, se sír.
Nincs más, csak az odú homályos szája
és a fű, mely virágzik, elfonnyad és meghal.
De a halál hosszú téli álom csupán, soron kívüli évszak,
végtelenségében fölfoghatatlan álom,
melyben hó csúszik a lejtőkön, fehér vadkecskék a felhők,
csak úgy ontják magukból az állatok szagát.

43. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tengeráramok
Csillagok Suomi egén
Fodor Ákos: Jazz
Kányádi Sándor: Egyberostált versek és műfordítások II.
Kányádi Sándor: Egyberostált versek és műfordítások I.
Gergely Ágnes: Válogatott szerelmeim
Kányádi Sándor: Egyberostált versek és műfordítások III.
Fodor Ákos: Kettőspont
Bari Károly: A pontos hely
Fodor Ákos: Idéző jelek