Hogyan és mire eszmél egy vajdasági kamasz a kilencvenes években? Arra, hogy se eszme, se történet nem jutott már neki. Zabhegyezés helyett hungarocell a torkodba, avagy Hitchcockba oltott Tarr Béla. De főként háború és háború. Sirbik Attila szövege generációs kulcsregény. Ez a generáció családi nihilből érkezik a vidéki punkba, ugyanakkor Lajkó Félixék ellopott dobszerkója és a drogos őrjöngések csupán futó örömöt jelentenek. Mintha minden kihágás pótcselekvés lenne, hogy ne kelljen szembenézni az értelmét vesztett világgal, amelynek rendjét szétforgácsolta a háborús kataklizma. Mert jobb híján a Jugoszláv Hadsereg nevel fel, ha bevonulsz, ha nem, az eredmény ugyanaz: élőhalottként bolyongsz a hallucináció valóságában.
Nemes Z. Márió
St. Euphemia 15 csillagozás
Enciklopédia 3
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 1
Várólistára tette 15
Kívánságlistára tette 16

Kiemelt értékelések


Kicsit tartottam előzetesen a könyvtől, nem szerettem volna valami véres délszláv háborút, kellően érzékletes leírásokkal, de aztán kiderült, hogy ez a regény nem olyan (de, olyan, az utolsó harminc oldal), inkább Jugoszlávia széthullásáról szól, a fiatalokról, akik nem találják a helyüket ebben a kaotikus, értelmetlen országban.
Naplószerű a szöveg szerkesztése, szándékolt kihagyásokkal, amiket […]-k jeleznek, kapunk egy kicsit a gyerekkorból, a rovinji nyarakból, de többet a szabadkai hétköznapokból, a széteső családból, aztán meg a háborús hétköznapokból. Szaggatottan, ide-oda ugrik a szöveg, alkalmazkodva ezzel a leírt világhoz, ahol tényleg nehezen talál támpontot a főhős, igaz, sokszor az olvasó is, én csak a végén jöttem rá, hogy Jenki az tulajdonképpen az elbeszélőnk. Ennek ellenére összeáll a kép, mert habár a regény szaggatott és kaotikus, szerencsére Sirbik jól bánik a mondatokkal, az apró kis történetek leírásával, olvastatja magát a szöveg, egy percre sem éreztem azt, hogy most nem tudom mi van, mi történik. (Na jó, néha, mondjuk hogy lett elbeszélőnkből vadászpilóta Taszáron pár oldal erejéig?)
Ami zavart, hogy a mellékszereplők tényleg csak mellékesek voltak, csak jöttek sorban a nevek, egyikről sem alakult ki igazán képem, aztán már el is tűntek, tényleg, mint egy naplóban, csak az én a fontos.
Semmiképp sem ajánlom kortárs irodalomban kezdőknek, mert elveszi a kedvüket az egésztől, csak harcedzett rozmároknak.


Egész éjjel azon gondolkodtam*, hogyan tudnám úgy átfogalmazni @balagesh értékelését, hogy az a saját gondolatomnak tűnjön. Aztán úgy döntöttem, hogy ez egy ready-made értékelés lesz, valahogy így: Sirbik Attila St. Euphemia című regénye szerintem http://moly.hu/ertekelesek/1807912. Ám ahogy Duschamp bajuszt rajzolt a Mona Lisára**, hogy egy Leonardo-műből Duchamp-művet hozzon létre, úgy én is teszek egy szubjektív kiegészítést: hogy ez nekem, mindennek ellenére, öt csillag. Mert bátor, mert erős, és mert azt hiszem, kevés dolog érzékelteti jobban egy háborús ország általános pszichózisát, mint egy ilyen, a maga módján kudarcos szöveg. Mert (talán) a kifejezhetetlen dolgokat azáltal tudjuk a legjobban kifejezni, hogy képtelenek vagyunk kifejezni őket.
* Fabulálok. Igazából néztünk egy DVD-t, majd lefeküdtünk aludni, és a kettő között eltelt pár órában méláztam csak ezen a kérdésen.
** No azért nem az igazira. Annyira nem volt tökös.


Ha valaki a tajtékos napokról kíván krónikát írni, óhatatlanul szét kell feszítenie a stilisztikai határokat, de úgy, hogy helyettük más szintű rendszert teremt. És még akkor is komoly kihívás elé állítja olvasóit, ha ő maga maximálisan megfelelt ennek a kihívásnak. Talán érezhető az ellentmondás: a szétesés ábrázolásának formailag adekvátnak, ám mégis követhetőnek kell lennie. Ha ez maradéktalanul nem is sikerült (aligha sikerülhet), az jó, hogy a végére összejött egy ilyen mondat: http://moly.hu/idezetek/526344


Részleteiben nagyon érzékletes, de nekem rohadtul nem állt össze. Nem volt világos, hogy végig ugyanaz az ember beszél-e (én úgy értelmeztem, hogy nem), és hogy éppen hány éves, aki beszél, és hogy van-e bármi linearitás, vagy összevissza ugrálunk az időben.
Talán mellékes, de mindig örömöt okoz: a könyv mint tárgy nagyon szép. A borítón látható figurákról nem tudom eldönteni, hogy búvárkodnak vagy fuldokolnak, ami tökéletesen illeszkedik a szöveghez.


A legszomorúbbal kezdem, ami az ,hogy mindössze 1000 példány készült ebből a könyvből. Nagyon bejön ez a szabadszájúság és ez a nyílt őszinteség. Ezért meg a kimondott párbeszédek hiányától is eltekintek. Nekem jobban átjött így,hogy viszonylag kevés rész szólt a háborúról, szókimondó szövegek miatt tetszett. A vége felé már kicsit elvesztettem a fonalat. Nem igazán tudtam hova tenni, hogy kiről is szól most ez a rész igazából. Aztán a végén lehet megvilágosodtam. Amikor Jenki alól takarítja a cuccot.
Népszerű idézetek




Az utolsó ítéletkor táblát akasztanak a nyakadba, miféle táblát, egy táblát, mint ahogyan a tehenek nyakában kolompol az a fémtölcsér, minek, miféle táblát akasztanak a nyakamba, azon a táblán írja majd az összes bűnöd, semmi sem marad rejtve az Úr és a világ szeme előtt, ott áll majd rajta minden, amit titokban elkövettél, minden, amit csak gondolatban követtél el, minden rajta lesz, amit elkövetek, arra kell törekednem, hogy minél kevesebb szöveg álljon azon a táblán, az úgyis lehetetlen, hogy ne kerüljön rá semmi, az a tábla az örök pillanat, azon a táblán nincs sem múlt, sem jövő, az a tábla lesz az örök pillanat, milyen pillanat, mindenkinek a saját örök pillanata, csak most, nincs idő, ezt tanuld meg, ez az egyetlen és legfontosabb alaptétel, nincs idő, minden más ebből következik, mindent ebből a semmiből teremt az Úr, mit teremt az Úr, minek teremt, ha utána elvesz, nem vesz el az Úr, az Úr az örök pillanatot teremtette meg, abban kell élned a halálod pillanatáig, és akkor felszabadulsz a viszonyok súlya alól, és akkor nem fogsz elveszíteni semmit, mert a pillanatban nincs veszteség, de nem bírom befolyásolni a gondolataimat, jönnek, elöntenek a rémes gondolatok, emlékszem az összes célkeresztre, emlékszem a hosszú menetelésekre az erdőkben, emlékszem, ahogy összekeveredik a vörös a fehérrel, a véres cafatokra, nem tudom, ki lő, nem tudom, túléltem-e ezt az egészet, vagy még mindig ott rejtőzöm valahol a láthatatlan légi ellenség elől, nem tudom, hazajutottam-e, eszembe jut a szentlélekkáromlás is, az egyetlen megbocsáthatatlan bűn, itt kering bennem a pokol, kávé, lehet, igyunk, mesélj, miről meséljek, mi történt veled az elmúlt években.
179–180. oldal; 12. JENKI




Nagypéntek van, áldozás, mindenki túl a gyónáson, az atya már az ostyát ejti a szájakba, csússzon le a torkokon, le egészen a gyomrokig, ott lakik a Szentlélek, a megtisztult lelkek magukhoz veszik az ostyát, a nyelvükre helyezi a pap, áldozás előtt mindenkinek illik megcsókolni a kereszten Jézus lábát. A kereszten a megfeszített Jézus, a keresztet meg én tartom, de a fene sem gondolta volna, hogy ennyire nehéz, muszáj két kézzel koncentrálnom, megfeszülnöm, ki ne csússzon, rá ne essen valamelyik öregasszony lábára vagy valamelyik katolikus osztálytársam fejére, és közben meg látom, hogy közeledik a szerelmem, érzem, hogy folyik a takony az orromból, szaros pollenallergia, minden tavasszal meghűlök, folyik az orrom, most is, ráadásul nagyon, szipákolok, próbálok hangtalanul, de nem tehetek semmit, folyik, megtörölni nem tudom, a balesetveszélyes Jézus-keresztet nem engedhetem el, próbálom elfordítani a fejem, és a szép fehér ministránsruha vállába dörgölni az orrom, de ezzel csak azt érem el, hogy megcirógatva azt, eltüsszentem magam, és egy hosszúkás, sötétzöldes takonycsík repül a mellkasomra, ahonnan szépen lassan kezd alácsöppenni, látom, baszd meg, ez épp Jézus lábán fog landolni, a hívők meg jönnek, puszilgatnak sorban, számolgatom, hogy pont akkor landol majd a takony, plottyan majd a művéres lábon, amikor Manuella tiszta szűz, meggyónt lelkével odaér, kettő, három, el fogok ájulni, el fogok ájulni.
48. oldal




…Jovanovic a vegyi és nukleáris elhárítók közül összeszedett valami rakétaelhárító hüvelyt,zsebre vágta, hogy majd jó lesz az szuvenírnek, aztán egyik este valaki kíváncsiságból bekapcsolta a sugárszennyezettség-mérőt, és a kis geiger komoly sugárzásforrást visított a közvetlen közelében,akkor derült ki, hogy ez a szerencsétlen Jovanovic egy szegényítetturán-tartalmú lövedékhüvelyt hordozgatott már jó ideje a zsebében.
178. oldal




Nincs szó semmiféle szépségről, semmi olyasféléről, mint amit a kortársaim vagy akár magam vágyódásaiban, emlékképeiben felfedezni véltem. Túl távolra kerültünk. Nem fizikailag, hanem szellemileg szűntek meg a részletetek, a történések, a semmittevés és a hiábavalóság érzése maradt a háború, az életben maradás, a túlélés ideje alatt. Túlsúlyos és könnyű lett egyszerre minden, elodázhatatlanul és végérvényesen.
35. oldal




Ülünk Jolekkel a Zöldtakonyban, a rádióban megy a híradó. Kis-Jugoszláviát bombázzák. Végleges. Felszálltak az első gépek Taszárról. Nem tudok mit mondani Joleknek, ki van bukva. Nekem kellene. De nem tudom kimutatni az érzéseimet. Félek. Hazafelé a hídon, a pécsi bőrgyár közelében egy csókolózó párt látok. Fölzaklat a gondtalanságuk. Néhány méterre tőlük tiszta erőből belevágok a buszmegállót jelző táblába. Szemükben látom, hogy kérdeznének, meg vannak ijedve. Miért nem lehet így otthon is. Mit keresek én itt. Az arcukba üvöltöm, hogy bombázzák a hazámat. Látom rajtuk, hogy nem érdekli őket vagy nem is értik, mit akarok.




Miután hazajövök, egy hét múlva Hágában meghal az a szvínyó Milošević. Így elkerülöm a díszőrségállást a temetésén. Szülővárosában, Požarevacon helyezik örök nyugalomra.
138. oldal




Kezdem hanyagolni a gyülekezetet. Összeszólalkozok a szüleimmel valami banális dolog miatt, az udvaron dühöngök. Nem miattuk, hanem az egész tehetetlenségemen, a helyzeten, azon a faszságon, ami körülvesz, az ország szarban fürdése, az éhezés, a pénztelenség, a lábam alól kicsúszó talaj készít ki kurvára, semmi kedvem sincs Pécsre utazni az érettségi miatt.
105-106
Hasonló könyvek címkék alapján
- Mák Ferenc: Vesztegzár ·
Összehasonlítás - Cseres Tibor: Hideg napok / Vérbosszú Bácskában ·
Összehasonlítás - Jung Károly (szerk.): A szépen zengő pelikánmadár ·
Összehasonlítás - Apró István – Paál Vince (szerk.): A határon túli magyar sajtó Trianontól a XX. század végéig ·
Összehasonlítás - Dubravka Ugrešić: A fájdalom minisztériuma 77% ·
Összehasonlítás - Dubravka Ugrešić: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma 89% ·
Összehasonlítás - Vujity Tvrtko: Tűzvonalban ·
Összehasonlítás - Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia ·
Összehasonlítás - Kádár Lynn Katalin (szerk.): Királygyilkosság Marseille-ben ·
Összehasonlítás - Tomán László (szerk.): Különös ajándék ·
Összehasonlítás