A ​Mount Everest meghódítása 10 csillagozás

Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása

Évtizedek ​óta álma, vágya a minden veszéllyel szembeszálló, merész alpinistáknak a Mount Everest meghódítása. 1952 végéig különböző nemzetek hegymászói 15 esetben kísérelték meg letörölni a térképről ezt a fehér foltot. 1953 tavaszán Sir John Hunt, Edmund Hillary, a bennszülött Tenzing az angol kormány által támogatott expedíció keretében ismét rohamot indítottak a „Nagy hegy" meghódítására. Útjukat gondos tanulmányok előzték meg. Az előző expedíciók tapasztalatait felhasználva állították össze felszerelésüket és pontosan beosztották útitervüket. Hunt rendkívül érdekes stílusban, számos humoros epizód keretében meséli el az expedíció történetét. Leírja a felfelé vezető út mentén készített táborokat, az utánpótlás biztosítását, a csúcs hallatlan nehézségekkel járó megközelítését. A tizenhatodik expedíció munkatársainak kitartása és akaratereje győzedelmeskedett: Hillary és Tenzing 1953. május 29-én elérték a „világ tetejét".
Hunt egyszerű és szerény-hangú elbeszélése a… (tovább)

Eredeti cím: The Ascent of Everest

Eredeti megjelenés éve: 1953

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világjáró

>!
Gondolat, Budapest, 1963
286 oldal · keménytáblás · Fordította: Baktay Ervin

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Bla IP
Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása

Hillary és Tenzing 1953-ban mászta meg a világon elsőként sikeresen az Everestet – én ekkor születtem –, miután Tenzing korábban már 6 sikertelen kísérletet tett más kiváló hegymászókkal a csúcs meghódítására. A serpa hegymászót bizonyára a gyenyiszovai embertől származó génjei nagyban támogatták, hogy számos alkalommal juthatott a csúcs közelébe. De valahogy az utolsó 300 méteren mindenki fennakadt. Első igazi probléma a magasság, ill. az ebből következő oxigénhiány, s az ehhez szükséges akklimatizáció. Magam is érzékeltem ezt, mikor 4000 m felett jártam Peruban – ahol a légnyomás csak kétharmada a magyarországinak – de mi ez az Everesthez képest: épp hogy a fele se. Szóval nem az én világom, mert ilyen magasságokban még sohasem jártam, s szerintem már nem is fogok, de élveztem olvasni a bonyolult előkészületi és megvalósítási fázisokat, melyek nélkülözhetetlenek egy ilyen magasság meghódításához. S akkor még palackkal jutottak fel, ma már a legnagyobb „Janik” már palack nélkül hódítják az Everestet, s hagyják ott néha a fogukat, vagy szenvednek esetleg maradandó agykárosodást az oxigénhiány miatt. Szóval a „ki ha én nem” ostobaságokat nem csípem. Elég kockázati tényező az időjárás is, hiszen a terep sem mondható könnyűnek, s nem mindegy a leküzdéshez szükséges idő sem az ily magasságban bekövetkező szükségszerű leromlás miatt. Óriási háttértámogatás, 8 tábor, szahábok és serpák, s a második csúcstámadásra sikerült. Le a kalpaggal minden résztvevő, de főként a csúcsot meghódítók előtt. Igaz azóta a serpák támogatásával százak sétáltak/sétálnak fel, s a teljesítmény devalválódott, de akkor is…

1 hozzászólás
>!
Arcturus
Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása

Száraz és kevéssé olvasmányos mű, ami a legkevésbé sem adja át egy valódi hegymászó érzéseit. John Hunt nem is volt az, talán ezért.
A történetet Hillary milliószor jobban át tudja adni, és abból megismerjük az előzményeket is, hogy eredetileg nem ő lett volna az expedíció vezetője, mármint Hunt, csak a „nyakukra” ültették. Ez még nem von le semmit a szervezői érdemeiből, mert abban kétségkívül helytállt. Nélküle valószínűleg akkor is elbukik az expedíció, ahogy korábban is számtalanszor.

>!
Ibanez MP
Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása

Ez a könyv aztán tényleg részletes, mégsem unalmas! Ha azt mondom, hogy a csúcs meghódítása alig egy rövid fejezet, meglepődhetünk, de a csúcs meghódítása egy seregnyi ember több hónapos munkájának lesz az eredménye! Ezt a munkát, az önzetlenséget, a csapatszellemet eleveníti fel Hunt könyve. Az expedíció tagjainak kiválasztását éppúgy gondosan határozza meg, mint a felszerelések minden egyes részének megrendelését, s a legnagyobb munka persze majd Nepálban várja őket…. Hihetetlen, hogy a laikus ember bele se gondol, milyen terheket kell oda felcipelni a serpáknak és a mászóknak, hogy aztán a lehető legkevesebb súlyból a maximális biztonságot és hatékonyságot érjék el. És még így is milyen szerencséken múlik a csúcs meghódítása – nemcsak az időjárás vagy a tagok egészségi állapota, de akár egy olyan „apróság” is, mint, hogy az előző évi svájci csapat hány, oxigénnel teli palackot hagyott hátra, s ez hogyan befolyásolja a csúcstámadást. Láthatjuk – olvashatjuk – ahogy a csapat táborról táborra, részekre osztva mint dolgozik nap mint nap, takarítja el a havat ugyanazon az ösvényen, hordja a málhákat fel és le, hetenként áttelepítve a különböző táborokat egyre feljebb… Azt gondolnánk, ja, odamegy, leveri a sátrat, alszik egyet és másnap továbbmegy és este felveri a sátrat, alszik egyet, aztán felmegy a csúcsra és ennyi… Hunt könyvéből láthatjuk, hogy az 50-es években hány hetes folyamatos, magashegységben, hidegben, szélben, fagyban vagy éppen égető napsütésben végezték el azt a munkát, aminek eredményeképp Hillary és Tenzing végül negyed órát a tetőn tölthetett… És nincs egoizmus, nincs vita, nincs előre törekedés, akinek sikerül, sikerül, s ha sikerül, az egész csapatnak sikerült, nem annak a két embernek, s mindenkit ugyanolyan örömmel tölt el, mint azt, aki végül a zászlókat kitűzhette a csúcson. Sok ember tanulhatna ezeknek a hegymászóknak, serpáknak és segítőiknek a hozzáállásából, főleg a mai törtető világban!

>!
Bazil P
Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása

Május 29-én volt 60 éve, hogy először érte el az Everest csúcsát az ember. A híradásokban megemlékeztek a jeles évfordulóról, és én is megragadtam az alkalmat, hogy végre sort kerítsek az expedíció első kézből való beszámolójának elolvasására.
Érdekelt, hogy miként lehet legyőzni ezt az észvesztő magasságú hegyet. Nos: csapatmunkával, pontos és precíz, minden részletre kiterjedő tervezéssel, az előző expedíciók tapasztalatainak felhasználásával, és persze rengeteg bátorsággal. És egy kis szerencsével. Mert hiába minden, ha az időjárás nem megfelelő. Vagyis a hegy nem engedi magát legyőzni.
Hillary és Tenzing! Ezt a két nevet még azok is ismerik, akik nem érdeklődnek az ilyen csúcsteljesítmények iránt. De most már az is világos, hogy sikerük mögött ott van a teljes expedíció hangyaszorgalmú munkája, fel és le számtalanszor, a különböző magasságokon lévő táborok között.
Olvastam már egy-két hegymászós könyvet, mert mindig is érdekelt a kérdés, hogy miért?
Most megint egy kicsit közelebb jutottam a válaszhoz, bár a fanatizmust talán soha sem fogom megérteni, teljesen átérezni.
De most, amikor – Hillary írásában – felérnek a Csúcsra, akkor megéreztem a teljes betetőzést, a mámort, ahogy a világ tetején állva körülpillantottak.

>!
dzsobacsi
Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása

Az expedíció vezetőjének, szervezőjének szemszögéből élhetjük át a Mount Everest meghódítását. Részletesen beszámol a különböző szempontokról a társak, eszközök kiválasztási folyamatáról, a tervekről és a megvalósításról. Emiatt egy kicsit száraz, helyenként túl részletes, de nagyon jól és korszerűen összefoglalja a tapasztalatokat. Sok segítséget nyújthatott a következő évek magashegyi expedícióinak.

>!
Zábráczky_Olivér
Sir John Hunt: A Mount Everest meghódítása

Száraz, mint a Himalája levegője. A tények és történések leírására hagyatkozik, emberi tényező felett átsiklik. Az oxigénpalackokról – melyekkel feltűnően sokat foglalkozik- többet tudunk meg mint a hegymászókról, kik szinte csak nevükben különböznek egymástól. A könyvből megtudhatjuk, hány nap alatt, milyen magasra, mennyi oxigént fogyasztva, hány táboron keresztül, milyen légszeleppel vagy főzőfazékkal, hány serpával… Kétségtelenül konzisztens írás.


Népszerű idézetek

>!
Bla IP

A himalájai hegymászások egész történetéből mintha az a hangsúlyozott tény emelkednék ki, hogy a csúcstámadó kísérletek mindig túl alacsonyan elhelyezett táborhelyekről indultak ki…a csúcsmászók igyekezetét az hiúsította meg, hogy az utolsó napon túl hosszú táv megtételével próbálkoztak…

45. oldal

>!
Bazil P

Első érzésem a megkönnyebbülés volt – a megkönnyebbülés, hogy már nem kell több lépcsőfokot vágni – nem kell több gerincen áthatolni, és nem áll többé egyetlen sziklatömb sem az utunkba, hogy a siker csalóka reményével kecsegtessen. Tenzingre tekintettem. A fejét takaró balaklava-csuklya, szemüveg és a hosszú jégcsapokkal belepett oxigénmaszk teljesen elfödték az arcát, s mégis diadalmasan sugárzott és átragadt reám is elragadtatott mosolya, amint körüljártatta szemét a tájon. Kezet szorítottunk, azután átöleltük egymást és vidáman csapkodtuk egymás hátát, míg majd elakadt a lélegzetünk. 11 óra 30 perc volt.

Gondolat Kiadó, Budapest, 1963, 237. oldal

>!
Bla IP

Ami az oxigént illeti, a helyzet október elején még távolról sem volt kielégítő. Ennek a tételnek rendkívül nagy fontosságot tulajdonítottunk a siker szempontjából…

48. oldal

>!
Bla IP

Nekem mindenesetre ez volt a benyomásom, amikor 1952. szeptember 11-én sürgönyt kaptam, azzal a felszólítással, hogy vegyem át az 1953 tavaszára tervezett Brit Mount Everest Expedíció vezetését.

30. oldal

>!
Bla IP

Már elfogadott elv volt, hogyha a csapatot brit hegymászókból válogatjuk össze, akkor ne csak Britannia, hanem a birodalom más országai is számbajöhessenek – kivált Új-Zélandban és Kenyában akadtak igen esélyes jelöltek.

35. oldal

>!
dzsobacsi

A többi kísérletnek az volt a jelentősége, hogy tekintet nélkül az elért magasságra, új és új tapasztalatokat szerzett, amelyeknek el kellett érniük egy bizonyos tapasztalatmennyiséget, hogy ezt a talányos feladatot meg lehessen oldani. A tapasztalatok piramisának felépítése életbevágóan fontos volt a végső kimenetelhez, és csak amikor egy bizonyos magasságot elért, akkor válhatott lehetővé a hegymászók valamelyik együttesének, hogy a piramis tetejére feltegye a zárókövet. Így vizsgálva az előző expedíciókat, megállapíthatjuk, hogy nem vallottak kudarcot, hanem lényeges lépéseket tettek előre. Már elértek egy bizonyos fokot, amikor mi a múlt nyáron egy újabb kísérletre készülődtünk. A védelmező akadályok, amelyekkel a hegy addig ellent tudott állni minden támadásnak, ebben az időben – de semmivel sem előbb – kellőképpen ismertekké váltak; már csak az volt hátra, hogy alaposan tanulmányozzuk a hegy védőbástyáit, levonjuk a helyes következtetéseket, s elindítsunk egy újabb támadó csapatot, felszerelve minden anyagi segédeszközzel, s az emberi erők minden fegyverével, amelyek alkalmasak lehetnek az Everest megostromlására. Mi, az 1953-as Everest-expedíció tagjai, büszkék vagyunk arra, hogy megoszthatjuk a dicsőséget elődeinkkel.

261. oldal, Tizennyolcadik fejezet - Mérlegelés (Bibliotecha, 1957)


Hasonló könyvek címkék alapján

Anatolij Bukrejev – G. Weston DeWalt: Hegyi őrület
Jamling Tenzing Norgay – Broughton Coburn: Apám lelkét megérintve
Oláh László: Kelet, az ezerarcú óriás
Borsos Béla: Ázsiától Ázsiáig
Buzás Balázs – Nádai László: Nepál
Zárug Zita – Harkányi Árpád: Nászút a világ körül, mert csak egyszer élünk
Leslie L. Lawrence: Sindzse szeme
Bear Grylls: A leopárd búvóhelye
Tillmann J. A.: Más-világi megfigyelések
Halmos Antal: 7 év a csodálatos Indiában