A ​szociáldemokrata szakszervezetek története Magyarországon 0 csillagozás

A ​magyar munkásmozgalom történetének nagy forradalmi szakasza az 1917-es esztendőben lezajlott sztrájkhullámmal kezdődött és a Tanácsköztársaság megdöntésével ért véget 1919 augusztusában. Ekkor a magyar szociáldemokrata vezetők jelentős része úgy gondolkodott, hogy az adott európai környezetben a Tanácsköztársaság ugyan nem volt életképes, de nem kell tovább visszavonulni 1919. március 20-ánál. Feltételezték, hogy meg lehet menteni a polgári demokratikus vívmányokat, az 1918 novemberétől korlátlan egyesülési, gyülekezési és sajtószabadságot, a szakszervezetek befolyását az államhatalomra és a gazdasági életre, egészében pedig a munkásság jelentékeny, a közélet egyes mezőiben meghatározó súlyát, tekintélyét. S mindenekelőtt – vélekedtek – elkerülhető a fehérterror, nem lesz igazuk a kommunistáknak, akik váltig állítják, hogy a proletárdiktatúrát okvetlenül a „burzsoázia rémuralma" követi. Böhm Vilmos szerint július végén fel kellett készülniük minden eshetőségre, hogy „a teljes… (tovább)

A ​magyar munkásmozgalom történetének nagy forradalmi szakasza az 1917-es esztendőben lezajlott sztrájkhullámmal kezdődött és a Tanácsköztársaság megdöntésével ért véget 1919 augusztusában. Ekkor a magyar szociáldemokrata vezetők jelentős része úgy gondolkodott, hogy az adott európai környezetben a Tanácsköztársaság ugyan nem volt életképes, de nem kell tovább visszavonulni 1919. március 20-ánál. Feltételezték, hogy meg lehet menteni a polgári demokratikus vívmányokat, az 1918 novemberétől korlátlan egyesülési, gyülekezési és sajtószabadságot, a szakszervezetek befolyását az államhatalomra és a gazdasági életre, egészében pedig a munkásság jelentékeny, a közélet egyes mezőiben meghatározó súlyát, tekintélyét. S mindenekelőtt – vélekedtek – elkerülhető a fehérterror, nem lesz igazuk a kommunistáknak, akik váltig állítják, hogy a proletárdiktatúrát okvetlenül a „burzsoázia rémuralma" követi. Böhm Vilmos szerint július végén fel kellett készülniük minden eshetőségre, hogy „a teljes összeomlás, a munkásság politikai hatalmának teljes letörése, az ellenforradalom győzelme meghiúsítható legyen".
A későbbi fejlemények alapján visszapillantva mindez a realitásokat figyelmen kívül hagyó illúziónak tűnik, vagy éppen tudatos „árulásnak". Valójában súlyos politikai hibákról, baklövésekről, ingatag, rossz kiindulópontokra épített elképzelésekről volt szó, amelyek gyökere az antant magatartásának téves értelmezése.
A szociáldemokraták arra alapozták kibontakozási tervüket, hogy elfogadták a tanácskormány eltávolításának módozatára a nagyhatalmak bécsi megbízottainak nyolcpontos javaslatát. Az ebben foglalt feltételek szerint a Forradalmi Kormányzótanács lemond, a proletárdiktatúrát felszámolják, megszűnik minden kommunista agitáció és propaganda; a hatalmat átveszi egy szociáldemokrata ideiglenes kabinet, amely lépéseket tesz a valamennyi politikai erőt képviselő állandó kormány létrehozására; nem kerül sor semmiféle politikai üldözésre; az antant feloldja a blokádot és egy bizottságot küld Magyarországra az átmenet ellenőrzésére. A bécsi pontok – úgy tűnt – a Tanácsköztársaság felszámolásában vezető szerepet biztosítottak a szociáldemokratáknak, sőt előlegezték partneri viszonyukat az antanttal. Az egyezség alapján a szociáldemokraták feltételezték, hogy meghatározó befolyásuk lehet az új politikai rendszer kialakításában, ami biztosíthatja a polgári demokratikus eredmények megőrzését.