Sipos András (szerk.) · Sipos Péter (szerk.)

Imrédy ​Béla a vádlottak padján 0 csillagozás

Sipos András – Sipos Péter (szerk.): Imrédy Béla a vádlottak padján

Közelmúltunk történetének vitatott alakja Imrédy Béla. Kiváló pénzügyi szakembernek, az angol orientáció hívének tartották, de miniszterelnökként Berlinben tett látogatásáról mint a németekkel való szoros együttműködés híve tért vissza. Személyi hatalomra tört, az első zsidótörvény is főként az ő nevéhez fűződik, épp ezért váltotta ki (a lemondásához vezető) botrányt, amikor kiderült, hogy egyik dédszülője révén az ő származása is „kétséges". Később, ellenzéki szerepben a szélsőjobboldal vezére lett. A német megszállás után gazdasági csúcsminiszterként tért vissza a hatalomba, ám a Weiss Manfréd Műveknek az SS kezére történő átjátszása már neki is sok volt, mennie kellett. Mint háborús bűnöst a népbíróság jogszerű eljárás keretében ítélte el, de később sokak szemében ő is ártatlan áldozattá magasztosult. A kihallgatások és a per anyaga, Imrédy feljegyzéseivel és korabeli sajtódokumentumokkal kiegészítve megkerülhetetlen forrása legújabb kori történelmünk kutatásának.

>!
616 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633795540

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Anne Applebaum: Vasfüggöny
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.
Aczél Endre: Acélsodrony – A nyolcvanas évek
Kiss Péter – Molnár István Géza – Tóth László (szerk.): Képeslapok és fotók a 20. századi Egerről
Bölcsics Márta – Csordás Lajos: Budapesti Krúdy-kalauz
Tatai Gábor: A Sziklakórház rövid története
Ralph Brewster: Hontalanul Budapesten
Romsics Ignác: Erdély elvesztése – 1918–1947
Pongrátz Gergely: Corvin köz – 1956