Lelke ​rajta 38 csillagozás

A tetoválás pszichológiája
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Kötetünkben Csernus, Feldmár, Szendi, Buda Béla, Soma mondják el véleményüket a tetoválásról, de megszólalnak az érintettek is: tetováló művész, szalon tulajdonos, és tetoválást viselők. A tetoválás napjainkban reneszánszát éli, és azon „mesterkedik”, hogy gyökeresen átformálja az előítéleteket, és arra kényszerít, hogy megvizsgáljuk e jelenség mélyén lévő jelentéstartalmakat.

>!
Jaffa, Budapest, 2009
190 oldal · ISBN: 9789639604858

Enciklopédia 5


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Stone>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Tattoo: nyomot hagyni valamin. Érdekes megnyilatkozások voltak egy olyan dologgal kapcsolatban, ami számomra nem tabu, nem deviáns, nem extrém. Vártam, hogy lesznek benne ellenvélemények, de ha jól értelmeztem, ez az írásfüzér inkább megpróbált mögé nézni a dolgoknak, szubjektív nézőpontokból. Részemről kamaszkoromban eldőlt, hogy lesz tetoválásom, de nem siettem el. Nem rakom display-re őket és a jelentésükről sem nyilatkozom. Számomra spirituálisak és személyesek. Aki még nem tetováltatott, annak megéri elolvasni, pláne, ha kamasz, talán felfog belőle valamit, aki meg a tetoválás bűvöletében él, annak meg olyan, mint mellbimbón a karika, ha nagyon durván nyúlsz hozzá fáj, de ha érzékenyen közelíted, akár jó is lehet…

Thorpapa>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Mint sok tetoválással rendelkező ember vágtam bele eme érdekesnek tűnő könyvbe. Gondoltam _na végre valami, ami nem az a sztereotip $@!% . Viszont tévedtem:(
Elkezdődött a könyv Szendi Gábor pszichológussal, aki a testet, mint kulturális tárgyat mutatja be, beszél a régi korok tetkóiról, de lányegében blablabla…
Aztán jön Horányi Krisztián, aki az MTSZ elnöke, és a Celtic Moon szalon vezetője. Róla nem tudok pártatlanul nyilatkozni, és ezt negatív értelemben gondolom. Épp minap beszéltük a tetováló mesteremmel, hogy mikor kijön egy tévhit, urban legend, hogy a tetkó milyen szar/meghalsz/leesik a kezed, stb, akkor ha van egy ilyen szövetség/szervezet, akkor minimum az elnöke megvédi a tetkósokat… na ez sohasem következett be… róla ennyit. Amit a könyvben leír, az a saját életútja, és annyi köze van a tetováláshoz, azon kívül, hogy neki üzlet, mint nekem a kínai atomerőművek üdítő autómatáihoz:)
A következő ember Dr. Buda Béla pszichiáter, aki szépen rárak még az amúgy is elítélt tetkós társadalomra egy lapáttal… köszönjük BÉLA!
Aztán jön James (Gémes István), aki mint profi tetoválómester beszél az életútjáról, és megjegyzem az első értékelhető írás a könyvben.:) Majd Csernus doktoron nagyon meglepődtem, mert frankón, tiszta szemmel, elítélés nélkül mondja el a véleményét, és övé a 2. jó szöveg. Utána jön Koncz Orsolya, aki mint tetovált hölgy ír a könyvbe, mellesleg írt könyveket is, de az ő életútja megint csak azt látatja a amúgy is előítéletes emberekkel, hogy a tetkós egy depresszív, piás, deviáns ember…. mellesleg szép börtöntetkói vannak:P
Utána Soma mama gésa egy nagyon frankó jegyzetet tár elénk, és benne is pozitívan csalódtam, mert nagyon jól átlátja, hogy aki tetovált, az azért nem tömeggyilkos, börtöntöltelék. Innen is csókoltatom:) Majd Fehér József, mint tetovált srác, mellesleg fültágítós raszta hajú illető meséli el saját tapasztalatait, és mondanivalójából rendesen ki lehet venni, hogy mennyire elítélik a tetoválálsokat manapság. És a végére Feldmár András pszichoterapeuta zárja a könyvet, aki elég frankón elmondja a testről, és annak elváltoztatásáról alkotott véleményt, ami nekem nagyon tetszett.
Tehát 4 nem tetszett, 5 igen, azért 3,5 csillag.
Szomorúan fejeztem be, mert végre azt hittem, hogy hozzáértő embereket szólaltatnak meg, de ez nem sikerült:(( Mindazonáltal ajánlom egyszeri olvasásra, mert érdekes amit az az 5 jó fej ember mond:)

14 hozzászólás
márti>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Egy olyan problémáról olvashattam el kilenc ember véleményét, amiről eddig azt sem tudtam, hogy létezik. Ez pedig nem más, mint a „tetoválás pszichológiája”.
Én úgy vagyok vele, hogy a szép tetoválások tetszenek, a divatdelfinek, a divatpillangók és a non-figuratívok meg nem, és itt le is tudom zárni a témát, a könyvből viszont most megtudtam, mit gondol a pszichológus, a pszichoterapeuta, az életvezetési tanácsadó (hm) és Koncz Orsolya, aki a FB szerint Singer Magdolna (a szerkesztő) leánya.
Szendi Gábor a testet, mint kulturális tárgyat vizsgálja, s a rá eső 20 oldalt javarészt hivatkozásokkal tölti meg (esetében egy kész tanulmányról van szó), Horányi Krisztián pedig üzleti sikereiről mesél. Buda Bélának egyetlen mondata ("Ha a saját gyerekem állna elém egy napon, hogy szeretne tetováltatni, természetesen lebeszélném, tiltanám.") elég volt ahhoz, hogy ne szeressem. Csernus fejezete egészen jó volt, Somáé is, a spirituális vonaltól eltekintve, és Feldmáré is elment, csak ők is kicsit túllihegték a témát. Koncz Orsolya tetoválásait szívesen megnéztem volna, főleg, hogy @Thorpapa elismeréssel nyilatkozott róluk :), de nem nagyon találtam róluk képeket.
James és a rastasrác monológja volt igazán érdekes, ezen nem is csodálkoztam annyira, hiszen a megszólalók közül talán nekik van a legtöbb közük a tetováláshoz.

31 hozzászólás
Dóra_Nagy_6>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Azért kezdtem olvasni ezt a könyvet, mert érdekelt olyan emberek véleménye, története akik benne élnek, dolgoznak ebben a közösségben. Maguk az elmesélt történetek tetszettek, szívesen olvasnék még ezzel a témával kapcsolatos könyveket.
Továbbra is kedvelem a tetoválásokat :)

Angria_Wolf>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Bár Joe szerint felesleges ez a kiadvány, én változatlanul azt mondom, jó, hogy összeválogatták. Alapvetően én is egyet értek vele, hogy sajnos napjainkban divattá vált tetováltatni, és velünk ellentétben, sokan meggondolatlanul, érzelmi háttér, valódi elhatározás nélkül vágnak bele ebbe az egészbe (én kb. tíz évig terveztem, töprengtem rajta). Utána persze megbánják…nem véletlenül. Ez értelmetlen, csak divatból tetováltatni a legnagyobb marhaság. De hát ahogy szoktam mondani: „mindenkinek alapvető emberi joga, hogy úgy b*ssza el az életét, ahogy akarja!”
Ez a könyv őnagysága szerint, bár témáját tekintve jobban mutatna egy tetováló magazin hasábjain cikkekre bontva, így összefoglalva szerintem, azért egészen ütősre sikeredett. Hiszen nem csak tetovált emberek, de olyanok is megszólalnak benne, akiknek ez egy szenvedélyes üzletág, vagy olyan pszichológus is, aki ugyan sosem tetováltatna, de még a gyerekének sem engedné meg, mégis ezt kutatja. Mert bizony ennek a „hagyománynak” van múltja, jelene, és jövője is. Hogy melyik mit takar, és hogy milyen érdekes infók merülnek fel ezzel kapcsolatban, azt megtudhatod, ha elolvasod a könyvet. nem lőném le a legnagyobb poénokat, amik már az első hasábokon beütnek! :)

Nilla I>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Érdekes olvasmány a tetkókról egy tetkó-kedvelő embernek, nem bántam meg, hogy elolvastam. Viszont sok helyen száraz volt a szöveg, unalmas, nehezen ment.

kissakos I>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Híres magyar közéleti szereplők beszélnek a tetoválásról, annak társadalmi érzelmi hátteréről, meg arról, hogy hoygan is indult hazánkban ez a történet. Érdekes cucc, bár nem világmegváltó…

Istris>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Egyszer olvasható. Talán annyi jó volt benne, hogy ihletet adott.

richabi>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Bevallottan piaci igénnyel kompilált könyvecske, de legalább a kiadása rendben van. Tetszetős külseje miatt tetováltként én is megvettem, és el is olvastam. Érdekes megközelítéseket tartalmaz a tetoválásról és a tetováltatásról egyaránt. Tervezett varratás előtt kötelező elolvasni, hogy kiderüljön: valóban akarod-e összefirkálni/kidíszíteni a bőröd!:)

hattori>!
Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Nem adott lényegesen több információt az általam tudottaknál, legérdekesebbnek még a tetováló és a szalontulajdonos része volt. De legalább kaptam tippet, ha tetováltatnék, kinél és hogyan.

19 hozzászólás

Népszerű idézetek

Stone>!

A helyzet az, hogy a gyerekeknek megvan a saját sorsuk és életük. A szülő kölcsönbe kapja, nem tulajdonnak. Ha a szülő ezt nem látja be, akkor majd az élet beláttatja vele.

103. oldal

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Stone>!

Emlékszem, Debrecenben volt egy nagyon kemény periódusa az életemnek, amikor másodjára sem vettek föl a Színművészeti Főiskolára. Minden évben 200 verssel, 25 monológrészlettel készültem. Ötéves korom óta fanatikusan színész akartam lenni. Akkor már a második éve gályáztam mint buszellenőr, majd a Biogal Gyógyszergyárban mint készülékkezelő betanított munkás, majd a Göcs-ben (Magyar Gördülőcsapágy-művek) mint betanított esztergályos – folyamatos három műszakban –, vagy mint rönkkötöző egy fatelepen.

142. oldal · Soma Mamagésa

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Kapcsolódó szócikkek: Debrecen
7 hozzászólás
Stone>!

A bal vállamra a Fight Club került, ugyanúgy, ahogy a Harcosok Klubja című filmben van (a szappanon).

121. oldal

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Stone>!

Említhetném példaként még a vásárlási mániában szenvedő embereket, akik feszültek, nyugtalanok, elégedetlenek, békétlenek önmagukban, és azt hiszik, segít, ha vesznek valami kisebb-nagyobb dolgot, a pénztárcájuk függvényében. Megjutalmazzák magukat, és csak szaporodnak a holmik, amiket nem is használnak. Az ilyen ember az aktuális frusztrációját kompenzálta tüneti szempontból, de az eredeti frusztráció ilyenkor vissza fog térni. A vásárlással – ezt pszichológusok mutatták ki – valamilyen tárggyal jutalmazod magad, és nem mersz konfrontálódni a valódi konfliktusoddal. Az ebből fakadó pozitív töltet ideig-óráig tart csak. Új cipő, új ruha, új ékszer, új kocsi, új lakás, bármi: ezek csak tiszavirág-életű kielégülést nyújtanak.

101. oldal

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

4 hozzászólás
kmaria>!

Kapaszkodáshoz kapcsolódik a vallás, a vallási szimbólum is. Ez valahol mind valamiféle mankó. Mindannyiunknak van valamilyen mankója. Azt vallom, hogy bármely vallásba bigott módon belemenni azt jelenti, hogy retteg az illető a felnőttlétállapottól. Amikor úgy gondolja valaki, hogy kizárólag és egyedül épp az az „üdvözítő” út, amit az adott vallás diktál, akkor bizonyos módon lemondott saját döntéseinek a vállalásáról, és marad a szuperegótól kapott információk és utasítások viszonyában, mintha még mindig anyunak, apunak akarna megfelelni. Van, aki ezt haláláig csinálja. Most Krisna apu vagy Buddha apu mondja meg, mit tehetsz, úgyhogy ne gondolkodj, és főképp ne kételkedj, mert ők megmondják neked, hogy csináld, hogy helyes. Tehát kvázi rólam minden felelősség le van véve, hiszen én csak azt tettem, amit Krisna mondott, pontosan ugyanúgy tettem, akkor fordultam jobbra-balra, amikor utasítottak, nem szeretkeztem, természetesen csak gyereknemzés céljából, nem tettem vagy nem tetettem a fejemre ilyet és olyat. Nem kell felelősséget vállalnom a döntéseimért, ami kétségtelenül iszonyú meccs belül egy gondolkozó és ébredező embernek. Ugyanis senkire nem kenhetem egy idő után a döntéseimet, hanem szembe kell néznem, hogy te egy idióta, önsorsrontó liba vagy, ezt választottad magadnak, gratulálok, erre voltál képes.

136. oldal

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Mzoltan1>!

A meg nem értettség, a kitaszítottság, az izoláltság érzése abból fakad, ha az egyén nem fogadja el azt az alávetett státuszt, amit a szociális megítélés rendel számára. Egy indiai páriának sosem jutott volna eszébe tiltakozni páriasága ellen, mert páriatudata volt. Az amerikai rabszolga-felszabadítás korában voltak olyan néger lázadások, amelyek a rabszolgaság visszaállítását követelték. Ugyanakkor a nagy mobilitású modern társadalomban az egyén már megkérdőjelezheti „kijelölt” helyét, és dönthet úgy, hogy változtat ezen. A jobbágylázadások sosem a jobbágyság eltörlését tűzték ki célul, hanem csak a terhek enyhítését, mert a középkor világképében a jobbágynak nem volt más esélye, mint jobbágynak lenni.

13. oldal Szendi Gábor: A tetoválásról - A test mint kulturális tárgy

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Mzoltan1>!

Nem csupán a jelenhez, a múlthoz is tévhitek fonódnak, hiszen kinek jut eszébe, hogy a törzsi kultúrákon – ahol elsősorban a hovatartozást jelölték – és a társadalom alsóbb rétegein kívül királyok, nemesek, államfők is viseltek tetoválást? Bármily meglepő, de Rudolf trónörökös, Ferenc Ferdinánd, Erzsébet királyné (Sissi), Kossuth Lajos, Horthy Miklós is dicsekedhetett tetoválással, hogy csak néhányukat említsük. E könyv ugyan elsősorban a tetoválásról szól, de gyakran szóba kerül majd a piercing is, aminek szintén nagy divatja van napjainkban. Modern, merész korunk vadhajtásainak gondolják sokan az intim helyeken a testékszereket, és hitetlenkedve csóválják a fejüket ugyanezen emberek, ha megtudnák, hogy a köldökbe helyezett ékszer Egyiptomban a királynő privilégiuma volt, a mellett díszítő ékszer XIV. Lajos korában vált divatossá a felsőbb osztálybeli nők körében, a mellbimbón átszúrt karika pedig az ókori Rómában a férfiasság megtestesítője volt.

8. oldal

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Damian>!

Sikeres a tetoválószalon, de én mindig úgy gondoltam, hogy több lábon kell állni. Jöhet például egy világméretű járvány vagy bármilyen váratlan esemény, ami miatt – hiába lenne több jól menő szalonom – egyik napról a másikra csődbe mehetnék.

35. oldal

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

serengeti>!

Spitzer Gyöngyi (Soma) rámutat a divatnak egy spirituális aspektusára, amely ahhoz is segítséget nyújt, hogy ítélkezés helyett elfogadással legyünk azok iránt is, akiknél a testükre került mintát az aktuális divat határozza meg.

125-126. oldal

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája

Mzoltan1>!

'Különös élmény, különös kapcsolat. Bekerülök egy ember aurájába, olyan közelségbe, ahova csak a családtagjai kerülhetnek …bizalom az ő oldaláról, és felelősség részemről, hiszen én fogom megalkotni azt, amit ő egy életen át viselni fog.”

72. oldal

Singer Magdolna (szerk.): Lelke rajta A tetoválás pszichológiája


Hasonló könyvek címkék alapján

Herman Judit (szerk.): Miért marad???
Vágyi Petra: Sémáink fogságában
Hankiss Elemér: A befejezetlen ember
Epres Szonja Lili: Éjszakánként furcsa hobbim lett 1.
Szabó-V. Dóra: Kényszer-vallomás
Nyíri Zoltán: Kellett ez nekem?
Verena Kast: Álmok
Bagdy Emőke: Álmok, szimbólumok, terápiák
Szél Dávid: Útközben
Tánczos Lívia: A SikerÚtja titkos lépései