Sorsfordító ​gyerekek 20 csillagozás

Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé
Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek

Remény ​és csalódás, megbékélés és gyötrelmes szembesülés végeláthatatlan sorozatán bukdácsolnak végig azok a családok, amelyekben sérült gyermek születik. Az elfogadás folyamata nehéz, és a családok sokszor magukra maradnak a gondjaikkal. Ha képesek is feldolgozni az első traumát, a szemmel látható vagy később jelentkező fogyatékosságok naponta emlékeztetik őket a veszteségre. A szülők ilyenkor legtöbbször kétségbeesetten keresik a segítséget: időt, energiát, pénzt nem sajnálva, önfeláldozó módon hordják gyermeküket a legkülönbözőbb terápiákra és fejlesztésekre, azt remélve, hátha behozza a lemaradását. Közben azonban sokszor elfelejtenek játszani, örülni – egyszerűen szeretni.

A szerzőpáros, Singer Magdolna mentálhigiénés szakember és Szabolcs Judit gyógytornász-terapeuta megpróbál kiutat mutatni ebből az útvesztőből. Kötetükben a sérült gyermekek és az őket nevelő szülők szívszorító és egyben felemelő vallomásai mellett szót kapnak a szakemberek is: neves orvosok fejtik… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Jaffa, Budapest, 2011
206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639971653

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

gyermekorvos · terapeuta


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 14

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

olvasóbarát>!
Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

„ A könyv elfogadásra, örömre, önátadásra és az életbe vetett bizalomra tanít.” (Bevezető)

A szerzőpáros, Singer Magdolna mentálhigiénés szakember és Szabolcs Judit gyógytornász-terapeuta megpróbál kiutat találni a sérült gyerekeket nevelők útvesztőjéből.

A kötet ezekkel a témákkal foglalkozik:
– cél: hogy a sérült gyermek gyökeret eresszen ebbe a világban!
– mindenki saját módszerére esküszik, több gyógyító kizár minden más lehetőséget,
– a nyugati orvoslás és az alternatív terápiák helye, szerepe a fejlesztésben,
– kapcsolat fontossága más szülőkkel (csoportok: tartozzanak közösségekhez a szülők, mert korábbi kapcsolataik barátokkal, rokonokkal gyakran felbomlanak, nem tudják elfogadni, kezelni a helyzetet a kívülállók, a legnagyobb gond, ha a szülők sem.
– beteg gyermek, megváltozott világlátás, „ A titok az elfogadásban van”.
– mozgásfejlődés kapcsolata a beszédfejlődéssel: gyakran tapasztalható, hogy mozgásfejlődésben történő előrelépés magával hozza a beszédfejlődésben történő előrehaladást is,
– Szabolcs Judit módszere: ringatás, ölelés, dajkálás, fájdalommentes masszázs
– Rehabilitációs terápia fontossága, fejlesztő bölcsőde, óvoda,
– Dévény-torna,
– Bobath koncepció,

A kötet tartalma 3 fő fejezetben:
– Családok beszámolói: anya, apa, terapeuta,
– Szakemberek: neurológus, gyermekorvos, Cerny Alapítvány szakmai vezetője, gyermekneurológus,
– Szabolcs Judit vallomása munkájáról: Az élet értelme maga az élet

„ Az állami ellátási keretek szűkösek, különösen vidéken nehezem hozzáférhetőek a fejlesztések” Kevés a segítőközpont, ahol a szülők megfelelő támogatást, segítséget, gyógyítókhoz történő iránymutatást kaphatnának.

A kötet sok kérdést felvet és segítséget nyújt leginkább az érintett szülőknek, de a terapeutáknak, más segítőknek is. Bizony nehéz megtalálni azt az arányt, amely megfelelően segít a fejlesztésben, de elfogadja, szereti és bízik benne, hogy a nem egészségesen született is értékes tagja lehet a családnak, a társadalomnak. Sajnos tapasztalható, hogy az egészségügy szereplői sem a megfelelő tájékozottsággal, empátiával állnak szemben egy sérülten születettel. Szerencsére egyre több elhívatott segítő, terapeuta van, akik a szülőket is átsegítik a nehézségeken és, ha lehetőségük van rá, csodát tesznek.
Ez a könyv nagy segítség mindenkinek, akik érintett és talán segít abban, hogy jobban informált legyen a társadalom és elfogadja a fejlesztésre szorulókat, betegséggel élőket.
Egyik unokám CFC szindrómás, ez egy ritka genetikai mutáció, az országban 5 diagnosztizált betegről tudunk. Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők https://www.facebook.com/rirosz/

adroszler>!
Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Hiánypótló könyv arról, hogy fontos és hasznos a sérült és beteg gyermekek fejlesztése, de közben nem szabad elfelejtenünk, hogy a boldogabb jövő érdekében a csecsemő vagy kisgyerek jelenét ne tegyük mindennapos szenvedéssé.

Morn>!
Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Singer Magdolna neve miatt vettem meg egy csúnyácska, feltehetőleg korábban eláztatott példányt ebből a könyvből. Bíztam benne, hogy sokat fog adni, hogy jó lesz. Nem teljesen azt adta, amire számítottam.
Nem egyedül írta Magdolna ezt a könyvet, már az elején kijelenti. a szerzőtárs hatása viszont olyan erős, hogy engem már ez zavart. Szívesebben olvastam volna egy általános kötetet, történeteket a speciális nevelési igényű gyerekekről, szüleikről, küzdelmeikről, a rendszerről (ami tudjuk, hogy borzalmas), mintsem ezeket a csodaszámba menő történeteket. Számomra visszás volt, hiába hangsúlyozta Judit, hogy nem mindenkinek tud segíteni, nem tudja megmagyarázni tudományosan, mégis úgy éreztem, hogy ez egy hatalmas önreklám, ami álreményt adhat az olvasónak.
A szakemberek megszólalásánál jobban élveztem a többiek leírását, mint Juditét. Az néha nekem túl unalmas, túl dagályos volt, így nehezen is jutottam a könyv végére.
Nem vagyok érintett, nem vagyok kompetens a témában, nem ismerek mindenféle terápiákat, maximum szemlélőként, külső félként, meghallgatóként ismerek, tapasztalok dolgokat, no meg a rendszer kis szeletének részeként jómagam is látom, mekkora gondok, hiányosságok, lehetetlen bürokratikus akadályok vannak a családok előtt. Ezt a könyvet mégsem éreztem elég jónak vagy erősnek ehhez a témához. Annyi mindent elbírna, olyan fontos lenne és nekem ez olyan kevés volt.

>!
Jaffa, Budapest, 2011
206 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639971653
Papírtigris>!
Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Az egész könyv fantasztikusan jó, de dr. Trásy Gábor és Szabolcs Judit fejezete külön is kiemelendő.

Hidden_fremen>!
Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Az első történeten még sírtam, a másodikon szomorú lettem, aztán már belefásultam, mint az orvosok. Talán a Bevezető a könyv erőssége és az alapján én azt gondoltam, hogy segít majd eligazodni a Pető, Dévényi, TSMT, Ayres, Okosító, stb. opciók tengerében. Sajnos nem. Szerintem még ma is nagyon nehéz egy szülőnek megtalálnia a helyes utat, ha a gyereke fejlesztésre szorul.


Népszerű idézetek

olvasóbarát>!

Ha a gyermek annyira beteg, hogy folyamatos szolgálat a család élete, szinte elviselhetetlen teher. Az azonban, hogy elviselhetetlennek érzik a terheket, többnyire nem az ő hibájuk, hanem a társadalomé és a környezeté, amely nem képes megadni azt a segítséget, aminek következtében a szülők személyes élete is kibontakozhatna, mindamellett, hogy beteg gyereket nevelnek.

9. oldal

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

dudorka>!

„Két magzat beszélget az anyja hasában:
– Mondd, te hiszel a születés utáni életben?
– Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
– Lárifári! A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?
– Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak. S talán a saját lábunkon fogunk járni, s a saját szánkkal eszünk.
– Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet! S még hogy szájjal enni? Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj egy egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
– Igen, de szerintem valami biztosan lesz, épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk.
– Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
– Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk.
– A Mama? Te hiszel a Mamában?
– Igen.
– Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
– Nem, mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk.
– Na, most már hagyjál békén ezzel az ostobasággal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát, ha látom.
– Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod a szívének dobbanását, az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó, szeretettel teremtő kezét.”
(Egy – már fiatal felnőtt – tanítványomtól kaptam ajándékba ezt a kis írást).

162. oldal

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

szerda>!

… az anyai ölelés olyan, mint az alacsony potenciájú árnika. Gyógyít.

70. oldal

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Carmilla >!

Anyámat megkérdeztem, mielőtt meghalt: Anya, mit mondanál nekem útravalóul, mi az élet értelme? Annyit válaszolt: Kislányom, az élet értelme maga az élet.

140. oldal, Szabolcs Judit vallomása munkájáról (Jaffa, 2011)

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme
olvasóbarát>!

Nem ítéljük meg, nem ítéljük el, nem utasítjuk el sem a gyermeket, sem őket, sem a helyzetet.

106. oldal

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Carmilla >!

Az alap az elfogadás legyen. Elfogadom őt mint egy embert. Ő is egy szeretettel teli lény, aki igenis szerethető, annak dacára, hogy hogyan néz ki, mi is van vele éppen, és mik az életkilátásai.

76. oldal, Családok (Jaffa, 2011)

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Kapcsolódó szócikkek: elfogadás
Carmilla >!

Az a gyermek, aki aktívan, tevékenyen tölti az idejét napközben, nemcsak jobban eszik és alszik általában, hanem boldogabb, kiegyensúlyozottabb is, miközben feldolgozható tapasztalatokat szerez a világról.

174. oldal, Szabolcs Judit vallomása munkájáról (Jaffa, 2011)

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Carmilla >!

A televízió olyan mélységekben avatkozik be manapság a családok életébe, szokásaiba, hogy gyökeresen átformálja, részleteiben meg is szünteti az együttlétek bensőséges minőségét. A családtagok sokszor elnémulnak egymás felé.

184. oldal, Szabolcs Judit vallomása munkájáról (Jaffa, 2011)

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Kapcsolódó szócikkek: televízió
Carmilla >!

A mai világ szocializációjában nehezen elfogadható a másság. Találjunk vissza a minden emberben ösztönszinten meglévő együttérzéshez és szeretethez!

197. oldal, Szabolcs Judit vallomása munkájáról (Jaffa, 2011)

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

Kapcsolódó szócikkek: együttérzés · másság
dudorka>!

Ami gyógyír lehetne erre a dologra, és égetően szükség lenne rá, az a Bobath-koncepció, ami egy terápiás felfogás azzal kapcsolatban, miként kell rendezni egy sérült gyerek körül a dolgokat. Például, hogy elfogadjam, együtt éljek vele, és azzal segítsem. Egy jó terápia gyakran arról is szól, hogy megmutassam az együttlét örömét, azt, hogy ezzel a gyerekkel is lehet örömmel együtt lenni, és nem arra kényszerítem a kimerült szülőt, hogy folyamatosan húzza-vonja, tekerje, csavarja, hanem éljen vele együtt. Ezek a terápiás aktivitások gyakran a fennálló igényeket sem tartják tiszteletben, akár az alvásra, akár a boldog együttlétre vonatkozóan.

100. oldal

Singer Magdolna – Szabolcs Judit: Sorsfordító gyerekek Speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van
Renáta W. Müller: Cristiano
Lukács Liza: Hogyan szeretsz?
Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
W. Bruce Cameron: Egy kutya ígérete
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Belvárosi srác
Kleinheincz Csilla: Üveghegy
Carol Souya: Évszakok
H. Fajth Evelin: A pokol édenkertje
Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz