Ki ​vigasztalja meg a gyerekeket? 6 csillagozás

Válás és gyász a családban
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?

„Visszatartom ​a dühömet. Ha kiengedném, akkor megtelne vele az egész szoba.”
„Azt képzeltem, hogy akit szeretek, annak baja esik, mert én rossz vagyok.”
„Nem volt egy élő lélek, aki megértett volna, és ez végtelenül magányossá tett. Megtanultam a leckét, hogy tapintatból erről nem beszélünk."

Vajon mit élnek át a gyerekek, amikor szüleik válnak, vagy amikor elvesztik egy közeli családtagjukat? Mire van szükségük ezekben a nehéz időkben? És ki vigasztalja meg őket, ha a szülők saját fájdalmukban, dühükben nem tudnak feléjük fordulni?
Súlyos veszteség idején a gyerekek legtöbbször nem tudják megfogalmazni, min mennek keresztül. Modern világunkban ráadásul a gyász tabu: a felnőttek sokszor saját érzéseikkel sincsenek tisztában, nemhogy a gyerekekével. Így a hiány meggyászolásában – ha egyáltalán megtörténik – a kicsik általában magukra maradnak, és ez a magány és elhagyatottság felnőttéletükre is kihat.
Singer Magdolna gyászterapeuta bevezet… (tovább)

>!
HVG Könyvek, 2015
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633042939 · Illusztrálta: Szulyovszky Sarolta
>!
HVG Könyvek, 2015
288 oldal · ISBN: 9789633046326

Most olvassa 2

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

>!
dontpanic P
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?

Egy rövid, általános elméleti-szakmai bevezető után az érintetteké a szó: gyerekek mesélnek arról, hogy élték meg a szüleik válását, illetve haláleseteket a családban, néha még gyerekfejjel, néha már visszatekintve a felnőtt perspektívájából.

Ami kiviláglik a beszámolókból, és amit maga a szerző is említ a bevezetőben: nincs két egyforma megélés, néha még együtt felnőtt testvérek is egészen másképpen élték meg ugyanazt az életeseményt – így hát nincs recept sem. Amit az egyik gyerek hiányolt, azt a másik, aki megkapta, elutasította, mert neki pont nem arra lett volna szüksége.
A gyász- és halálkultúra hiánya ezeken a történeken is nagyon erősen rajta hagyja a bélyegét, főleg azon, ahogyan (nem) kezelik a tragédiát megélt gyereket az iskolában a társai vagy a tanárai.

Az összes történet megrendítő, sokszor voltam dühös (a felnőttekre, de persze csinálja jobban, aki tudja), és sokszor voltam nagyon-nagyon büszke, számomra ismeretlen gyerekekre és felnőttekre, mert emberfeletti teljesítmény, amit a feldolgozásban némelyikük véghezvitt.

Sok emlékezetes élettörténetet viszek magammal…
A kislány, akit egyik nap, amikor az apuka éppen nem volt otthon, felkapott az anyja, és elvitt a szeretőjéhez, hogy onnantól kezdve ott élnek, és aki ezek után évekig nem is látta az apját…
A mozaikcsalád, ahol a sokadik férj előző házasságából született fiát mindenki vadócnak és kívülállónak tartja, de a végén, az ő beszámolójából kiderül, mennyire jól is érezte/érzi magát ebben az új családban…
Az a család, ahol az életerős apuka az úton sétálva esett össze és halt meg – az ő erejük, összetartásuk, egészséges gyászuk egy nagyon felemelő példa volt…
És talán az egyik legdöbbenetesebbek azokról az emberekről szóló történetek voltak, akiknek egész életüket és felnőttkorukat határozta meg egy gyerekkorukban meg nem született vagy halva született kistestvérük, akit nem is ismerhettek meg… a szülők minden esetben eltitkolták, elkendőzték az igazságot, mert hát amúgy is, mit érthet meg a gyerek ebből az egészből, hisz még csak nem is látta a kistestvérét… majd biztos elfelejti és túllesz rajta. A fenét! Identitásmeghatározó élmények lettek ezek, szomorúak és nagyon-nagyon szépek.

Annyira nehéz lehet egy válsághelyzetben, egy tragédiában a gyerekekre figyelni, amikor az embert magát is eltelíti a fájdalma, a gyásza. Remélem, hogy soha nem fogok megélni ilyesmit, mert nem vagyok benne biztos, hogy én jól csinálnám. Hogyan is lehet ezt jól csinálni… erre nem ad választ a könyv (a rövid elméleti bevezetőben azért persze pedzeget dolgokat), csak megmutatja, mennyire fontos lenne.

>!
Simiréka I
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?

Nehéz volt. Mindegyik történetben volt valami, ami így vagy úgy, mélyen megérintett. Néha nagyon fájt a megszólalók mélységes fájdalmát olvasni, osztozni ebben a lelket megdolgoztató űrben, olyannyira, hogy abba kellett hagynom egy időre az olvasást, le kellett tennem a könyvet. Nem volt egyszerű szembesülni azzal, hogy a gyászukról valló gyermekek mennyire magányosak, kirekesztettek a fájdalmukban, hogy a felnőttek annyira el vannak foglalva saját veszteségükkel, élethelyzetükkel, hogy nem képesek sem segíteni, sem megfelelően gondoskodni a fájdalmában magára maradott gyermeken. A halálról beszélni nem tudnak, nem akarnak, azt sugallják, az érzéseinkről, a szomorúságról nem illik megnyílni. A veszteség egy felnőtt számára is sokszor alig hordozható teher, kemény út, tele lelki buktatókkal, minden egyes nap egy lecke, hát még egy gyermek számára, akinek semmi eszköze, támasza a vesztesége feldolgozásában.
A válás vesztesége is olyan veszteség, amit ha a felnőttek nem tudnak kezelni, nem tudják a gyerekekkel megbeszélni, szépen lezárni a múltat és életben tartani az összetartozást, életre szóló sebeket ejtenek. A válásokról szóló történeteken át kívülállóként, egyszerű olvasóként, megélni ezeket a gyerekeket érintő válsághelyzeteket, ugyancsak kihívást jelentett. Nem is kicsit.

>!
dianna76 P
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?

Gondolkodtam, megadjam-e a maximumot, de miért ne tenném. Eredetileg a gyászfeldolgozás érdekelt a könyvből, de teljesen bele tudtam merülni a válás témába is. Nagyon tetszett, hogy a szerző gyerekek érzéseit taglalja a veszteség kapcsán (legyen az családszétszakadás, vagy gyász), legyenek friss történetek, vagy múltra való visszaemlékezések. A sorok nem ismétlik önmagukat, mert ahány történet, annyi fajta. Nagyon széles a választék, s aki segítség gyanánt lapozza föl a könyvet, biztosan talál a sorsához hasonlót a történetek között. Fájdalmas szakítások, széthulló családok, erőszak, mostohaszülőség, osztozkodás mostohatestvérekkel, nemtörődöm apa, gyász, szülő elvesztése gyermekként, vagy éppen gyermekét eltemetni kénytelen anya, a hiába várt kistestvér körüli titok, és a soha fel nem dolgozott veszteségek. Mindkét téma előtt pár oldalas ismeret segít kiigazodni a pszichológiai vonatkozásban. Az oldalakat a könyv témájához illő, többnyire különböző érzelmeket sejtető, lágy illusztrációk tarkítják. A borító pedig: szerintem nagyon szép és ízléses.

>!
HVG Könyvek, 2015
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633042939 · Illusztrálta: Szulyovszky Sarolta
>!
MortuusEst
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket?

Nem rossz könyv, de sok a hiányérzet bennem.
Szakkönyvnek nyilván kevés( a jellegéből fakadóan), kedvcsinálónak meg sok.
Főleg a második rész erős.


Népszerű idézetek

>!
stippistop SMP

Azért válunk, mert reméljük, hogy nekünk és a gyerekeknek is jobb élete lesz. Ez nem reménytelen célkitűzés. Mindnyájan ismerünk olyan családokat, ahol a gyerekek, túljutva a válás nehézségein, biztonságban, örömben, egészségesen növekednek, fejlődnek, és mindkét szülőjükkel harmonikus kapcsolatot ápolnak. A család rendszerszerkezetű megközelítése szerint a válás a családi szerkezet átstrukturálódásaként is értelmezhető. A családi kapcsolatok átrendeződnek, de nem szűnnek meg. Gondoljunk csak bele: hiába válunk el, mi szülők, ott leszünk a gyerekeink esküvőjén, és közösek lesznek az unokáink.

26-27. oldal, Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor? (HVG Könyvek, 2015)

3 hozzászólás
>!
stippistop SMP

Mi, felnőttek teljesen másképpen tekintünk a család összetételére, mint a gyerekek. Tudjuk, hogy először a pár ismerkedik meg egymással és lép szövetségre, ők képeznek egy egységet, amelybe később belép a gyermek. A gyerekek ezzel szemben egy családba születnek bele, és úgy élik meg, hogy az anyával, apával, testvérrel együttesen alkotnak szorosan összefüggő halmazt. A kisebb gyerekek tehát a szülők válását a saját válásukként élik meg: őket hagyja el az elköltöző szülő, nem pedig az anyjukat, apjukat. És ha ez megtörténhet, akkor reális esélye van annak is, hogy egy szép napon majd a vele maradó szülő is gondol egyet, és elmegy, elhagyja őt. Persze a szülők azt állítják, hogy ők ugyan már nem szeretik egymást, de a gyereket még továbbra is mindketten. Hogy kell ezt érteni? „Az anyu nem szereti aput? De hát hogyan lehetséges ez? Van benne valami rossz, amitől nem lehet szeretni? Ő egy rossz ember? És anyu is, hiszen apu már nem szereti. Vagy a szeretet egyszer van, aztán meg nincs? Akkor akár engem is egyszer csak nem fognak szeretni?” Egy kisiskolás fiú még két évvel a válás után is azon tanakodik, hogy van az, hogy a szülei az egyik pillanatban még szeretik egymást, aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy már nincs apukája?

24. oldal, Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor? (HVG Könyvek, 2015)

>!
stippistop SMP

Az ideális az lenne, ha a válással együtt járó átmeneti zűrzavar nem húzódna el. Ha a szülők egy idő után összeszedik magukat, és képesek konszolidált kapcsolatot kialakítani egymással; ha meg tudják állni, hogy ne a gyereküknek szidják a másik szülőt; ha nem akarják azonnal elfogadtatni új párjukat; és ha a távol lévő szülő időt, energiát fektet a gyerekével való kapcsolat megőrzésébe, akkor a gyerekek el tudják fogadni a válás tényét, és nagyobb szenvedés nélkül alkalmazkodnak az új helyzethez. Sajnos ritkán találkozunk ilyen ideális szakítással, ezért a mélyebb és hosszú távra kiható sérülések nem is váláskor, hanem az azt követő időszakban történnek.

17-18. oldal, Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor? (HVG Könyvek, 2015)

2 hozzászólás
>!
stippistop SMP

Olykor a szülők behívják a gyerekeket a csatába, igyekeznek a saját pártjukra állítani, ami súlyosan megviseli őket, csakúgy, mint amikor választásra kényszerítik őket a bíróságon. Külön megterhelést jelent számukra, hogy nem fejezhetik ki haragjukat, csalódottságukat, ilyenkor tünetképzéssel igyekeznek szabadulni fájdalmas érzéseiktől. A kötetben szereplő egyik fiatalember elmesélte, hogy a csatározások miatt egyáltalán nem figyeltek rá a szülei, úgy érezte, hatévesen véget ért a gyerekkora. Dadogni kezdett, asztmás rohamai lettek, ami az elhúzódó válás végére epileptikus méreteket öltött.

22. oldal, Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor? (HVG Könyvek, 2015)

1 hozzászólás
>!
stippistop SMP

A láthatások során a gyerekek számára különösen megterhelő az innen oda, onnan ide vándorlás, cuccolás, átzsilipelődés, pláne, ha a szülők a kényszerű találkozás miatt feszültek. Az átadás-átvételt a szülők néha arra használják – ha nem is mindig tudatosan –, hogy valamit kiadhassanak felgyűlt haragjukból, hogy kinyilvánítsák a véleményüket a másikról, hogy belecsíphessenek egyet. Tévúton jár az a szülő, aki úgy véli, hogy a gyerek tiltakozása a másik szülő látogatása ellen feltétlenül a szülő ellen irányul. Előfordulhat az is, hogy vágyik az ottlétre, csak a váltást viseli nehezen.

25. oldal, Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor? (HVG Könyvek, 2015)

>!
stippistop SMP

A kisiskoláskorú gyerekekre már nem jellemző a szeparációs szorongás, de ugyanúgy heves vágyakozást érezhetnek a távol lévő szülő iránt. Az előző életszakaszhoz hasonlóan ez a korszak is a nemi szerepek elsajátításának az ideje, ezért az egyik szülő távolléte az azonosulási minta elvesztését jelentheti. Érzelmeik közül kiemelkedik a düh érzése, ugyanakkor koruk miatt már képesek megérteni és elfogadni szüleik döntését. Az iskoláskorú gyerekek esetében áll fenn leginkább annak a veszélye, hogy valamelyik szülő szövetségbe vonja, lojalitáskonfliktust okozva.
A serdülőkorú gyerekek már felnőttkori szerepeiket próbálgatják, és a partnerkeresés időszakába lépnek. Legfontosabb feladatuk a családról való leválás, ám a családi szerkezet váláskor éppen széthullóban van. Ilyen körülmények között az értékek megkérdőjeleződnek számukra, elveszítik a hitüket a há-zasságban, a családban, párkapcsolati próbálkozásaik is zavart szenvedhetnek.

18-19. oldal, Ki vigasztalja meg a gyerekeket váláskor? (HVG Könyvek, 2015)


Hasonló könyvek címkék alapján

Szvatkó Anna (szerk.): Billenések
Farkas Kriszta – Horváth Kati: Málna mesék
Kádár Annamária: Mesepszichológia
Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan
Cziegler Orsolya: Okos gyerekek, gyerekes felnőttek
Vekerdy Tamás: Kérdezz! Felelek… 2.
Ranschburg Jenő: Mi rontottuk el?
Fischer Eszter: Modern mostohák
Ranschburg Jenő: Szülők kis könyve
Vekerdy Tamás: A pszichológus újra válaszol