Júlia ​vagyok, és válok 8 csillagozás

Singer Magdolna: Júlia vagyok, és válok

Minden ​Júlia vágya, hogy megtalálja a maga Rómeóját. Amikor megtalálja, azt hiszi, révbe ért, csak a halál választja el őket, hiszen válni mindig csak mások válnak.

Így gondolták a regényben a „Névtelen válók” csoportjának tagjai is, akiknek az első és legfontosabb feladata bevallani, hogy igenis válnak. Júlia vagyok, és válok – ismerte el a regény hősnője is, és ezzel kezdetét veszi a lélek utazása.

Júlia véget nem érő, fáradságos töprengéssel, szigorú önreflexióval vizsgálja házasságának húsz évét. A megtagadás, megaláztatás fájdalma, az önértékelési válság, nárcisztikus sérülés, kétségbeesés odáig taszítja, hogy meglepve ismeri fel magában a bosszúvágyat, a pusztító dühöt és a rosszindulatot is. A gyász útja kegyetlen önismereti út is egyben, akarva, akaratlan szembetalálkozik saját árnyékszemélyiségével, azzal, akit ötvenes éveire sem ismert meg önmagában. Tétován bolyong lelkének útvesztőjében, és még abban sem biztos, miért válik. Vajon tényleg a… (tovább)

>!
Garbo, Budapest, 2010
192 oldal · ISBN: 9786155007002

Enciklopédia 2


Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

hattori>!
Singer Magdolna: Júlia vagyok, és válok

Ez egy vonatútnyi könyv, de úgy magával ragadott, hogy nemigen figyeltem, milyen állomásokon robogtam keresztül. Biztos a szubjektív élményanyagom és a pszichós érdeklődésem is tehet róla, hogy elragadott, de ez a regény nagyon életszerű. Aki már vált el, az tudja. Pontosan leír mindent, magyarázatot keres, rávilágít, leírja, megérti, majd mögé néz. Átéli, és leírja milyen érzés. Hitelesen megfogalmazza, amit a laikus nem tud.
Fél csillag levonás a sok meditációs-transzpittyputty miatt, ami azért egy mindennapi embernek nincs annyira benne az életében, de az is hihető, hogy ezek a pszi-vel kezdődő foglalkozásúak valóban így, ennyi terápiával-csoporttal-önreflexióval élnek.

Mindenesetre Júlia alakja nagyon eltalált. Én már csak tudom. Ott jártam, ahol ő is.

Javasolnám elolvasni mindenkinek aki elvált (és nem ő húzta a rövidebbet ezért nem érti mi a baja a másiknak) akitől elváltak (csak hogy készüljön:egy lelki működéseket ismerő ember is ilyen szinten készül ki) és aki válni készül (csak hogy sejtse, mi vár rá)

eeszter>!
Singer Magdolna: Júlia vagyok, és válok

Ez a könyv elvezet a női lélek legsötétebb zugaiba… Nem szabad depressziós hangulatban olvasni, mert csak még jobban befordul tőle az ember. Ugyanakkor nem pesszimista írás, mert ott a fény az alagút végén, csak ki kell várni. De nem bántam meg, hogy elolvastam, mert érdekel a lélek vívódásának bemutatása.

Könyveslány P>!
Singer Magdolna: Júlia vagyok, és válok

Rövidsége ellenére nehéz olvasmány volt. Számomra a főhős szenvedése néha soknak, eltúlzottnak tűnt, nehéz volt együtt érezni vele (olyannyira, hogy volt egy pillanat, amikor az egészről csak az jutott eszembe, hogy ilyen az, amikor "visszanyal a fagyi"). Nem ajánlanám olyan embernek olvasásra, aki maga valamilyen formában nem érintett a válás témakörében; ugyanakkor nem kétlem, hogy az érintettek számára viszont segítség lehet a feldolgozásban.


Népszerű idézetek

eeszter>!

Az ész mindig gyenge kis legény az érzelem izomkolosszusa előtt. Labdába sem rúghat. Esélye sincs.

94. oldal

eeszter>!

Ma, amikor Bálint uzsonnáját készítettem, immár kilenc éve, mióta iskolába jár, azon töprengtem, hogy azért ragaszkodom ehhez a feladathoz, mert már olyan kevés a lehetőségem, hogy kifejezzem a szeretetemet. Igazi kamasz, elvonuló, bezárkózó. Így titokban belerejthetem a szendvicsébe az aznapra erőt adó szeretetemet.

100. oldal

Quiconque>!

Az a hasonlat jutott eszembe, hogy olyan a válás sok esetben, mint az öngyilkosság. A halni készülő sem meghalni vágyik, csak nem bírja a szenvedését elviselni. Az elváló párok sem feltétlenül válni akarnak, csak nem tudnak úrrá lenni a fájdalmakon.

189. oldal

eeszter>!

Amikor belépünk egy házasságba, meghal az a személy, aki voltunk. Egy független, zabolátlan nő voltam, aki ment a szíve után, bátor volt, oroszlánszívű. Csinálta a hibákat is rakásra, de azok a sajátjai voltak. A házasságban meghal ez a zabolátlan valaki, a házasságban háziasodik. Néha háziasítják, a férfi betöri, mint egy vadlovat, de néha maga hajtja járomba a fejét, megadóan, lemondóan, vagy akár boldogan. Vagy öntudatlanul. Lassan, észrevétlenül. Kialszik a bennünk lobogó láng, és még csak észre sem vesszük.

35. oldal

eeszter>!

Hiányzik, hogy elpanaszoljam neki, hogy nagyon hiányzik, ami hiányzik.

10. oldal

eeszter>!

Egy pszichológus kolléganőm szerint azok, akik ilyen nagyon jól megértik egymást, és ilyen lelki harmóniában és lelki közelségben élnek, mint mi, azoknál nem működik a szex, ugyanis a szexhez távolság kell, mi meg valamiféle lelki egységben voltunk.
A fene se tudja.

107. oldal

eeszter>!

A magam lelki csúnyasága is az agyamra megy. Magamtól is el kellene válnom.

80. oldal

nienna>!

Pillanatnyilag én is rab vagyok,robotolok a feldolgozással,mint egy gályarab.Rabja vagyok a gondolatimnak,nem én tartom a gyeplőt,hanem ők.Arra visznek, amerre ők akarnak,nincs választásom,mint menni az általuk mutatott úton.Micsoda súlyokat cipel egy gyászoló,mit tudom én,mekkora munka ez,az ember félig belepusztul,mire életre kel megint.

42. oldal

eeszter>!

Azt mondom: Kedves Istenem, add, hogy jó legyen Barnának és Nusikának, segíts nekik, de kérlek, úgy intézd, hogy én is kibírjam.

127. oldal

eeszter>!

Elfáradok a sok tépelődéstől, örülök, hogy végre hazaérek, és mutathatom a könyvemet Ábelnek.
– Vannak az izgalmas könyveket írók és vannak az unalmasakat, mint te – mondja.
Rájön, hogy ez egy kicsit udvariatlan, és vigasztalóan hozzáteszi:
– Jó, nyugi, nyugi, vannak viszont, akik az unalmasakat szeretik.

53. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Megyeri Zsuzsanna: Gyere közelebb!
Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés
Bácskai Júlia – Tapolyai Emőke – Varró S. Gábor: Ex exek
Lukács Liza: Hogyan szeretsz?
Almási Kitti: Hűtlenség… és ami mögötte van
Popper Péter: Lélekrágcsálók
Tisza Kata: Most.
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása
Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig
Szántó Szilvia: Beszélgetések a valódi BDSM-ről