Asszonyok ​álmában síró babák 95% 42 csillagozás

Igen vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Mint érintett, hasznosnak találtam a kötetet, és nagyon örülök, hogy a kezembe került, még akkor is, ha szomorú okból. Az elején felsorolt gyászfeldolgozási technikák nagyon sokat segítettek, és biztos vagyok benne, hogy azt a részt még gyakran elő fogom venni, főleg, mikor kicsit megakadok a saját gyászfolyamatomban, olyankor rendkívül hasznos.
A történetek nagyon fájdalmasak és nyomasztóak, mégis úgy éreztem, valami hiányzik belőlük. Talán a lélek? Némelyik nekem túl rövid volt, annyi kérdésem lett volna még arról, hogy más hogyan élte túl ezt az egészet vagy a családja, barátai hogyan tudtak segíteni esetleg.
Az biztos, hogy némelyik történetet nehéz zokogás nélkül olvasni, de még így is sokat segít abban, hogy rájöjjünk, a traumák idején sem vagyunk egyedül, mert vannak sorstársak, vannak segítők, akikre számíthatunk.

Vedd elő bármikor, amikor nem tudod megkülönböztetni a „hegyet a vakondtúrástól” (Gyökössy Endre), mondjuk, amikor mérges vagy a gyerekedre, mert nem alszik rendesen, nem eszik rendesen, összekoszolja magát, bőg… De van. Él. Van ki miatt mérgelődni, van ki miatt élni.

Édesanyám halálakor személyesen érintett a gyász nehézkes feldolgozása. Akkor találkoztam először a szerző nevével. Most már inkább a szakmai kíváncsiság vetette kézbe velem a könyvet.
Jó volt végigolvasni, belelátni mások lelkivilágába, mert úgy érzem ezáltal az enyém is változott. Sajnos a könyvben „feldolgozott” esetek személyesen érintenek, hivatásom által számos esetben találkozok magzatukat elveszített hölgyekkel. Úgy érzem, hogy így leírva jobban megismerhettem a női lélekben ilyenkor lezajló eseményeket. Hiába az odafigyelés, a segíteni akarás a személyes kommunikációt gyakran gátolja a „tabu” és a lehetőségre álló idő.
Szakmai könyvként tehát ajánlom, de abban már nem vagyok biztos, hogy egy gyermekét elvesztett párnak ajánlanám-e. Nagyon kényes kérdés ez…Mikor olvassa? Segít rajta mások bánkódásának megismerése vagy a sok elolvasott tragédia mélyebbre taszítja? Jót teszek, ha ajánlom vagy ártok?
Ezek a kérdések nyitottak maradtak, ezáltal a könyv otthon marad, nem lesz belőle segítő utazókönyv.

Érintettként olvastam a könyvet. Teljesen véletlenül botlottam bele. Azt hittem, könnyen túltettem magam a magzatok elvesztésén, de a könyv rádöbbentett, hogy nem így volt.

Az elején csak egy-két történtetet tudtam elolvasni, mert az első mondatoktól kezdve azonnali sírógörcs gyötört. Aztán pár hónap pihenő után egyszer csak újra elővettem és egy nyugis, egyedül töltött hétvégén pár óra alatt végigolvastam. Az olvasásban haladva egyre kevsébé zokogtam, kivéve azt a másfél órát, ami a könyv kb. 3/4 részénél történt… akkor felszakadt bennem minden, az addig nem is tudatosult állandó szomorúság, lehangoltság, a gyerekvállalásért való küzdeni nem akarás és nem utolsó sorban a férjemhez való igazi mély kapcsolódás elutasítása. A könvy és annak a másfél óra zokogásnak a hatására viszont mintha újra visszatértem volna a reményteli várakozásba, reménykedésbe és tenni akarásba, a saját gyermekért való küzdésbe.

Többen is csodálkoztak, amikor utólag meséltem nekik róla, hogy miért olvastam én ilyen tragédiákról, de nekem a legjobb döntés volt! Ajánlom minden érintettnek, bár biztosan nem egyformán hat mindenkire.

Jó, hogy született egy ilyen könyv, ami a veszteségnek, kétségbeesésnek és gyásznak nem csak a szaknyelven megfogalmazott száraz elemzése, ami leírja, hogy igen, az a normális,hogy a gyásznak ilyen és ilyen lépésein megy keresztül az anya, hanem a történeteken keresztül közel visz, bevon a tragédiába és aztán felold.
Elolvasni önkínzás volt…azért olvastam el, mert már a címétől is négyszer bőgtem el magam, pedig mennyit tanultam én erről az egyetemen a száraz tankönyveimből. Ha lediplomázom mégsem állhatok egy gyászoló anya mellé zokogva. Sokat segített hozzászokni a gondolathoz és elképzelni, hogyan lehet segíteni .

Azonnal segít kitörni belőlünk annak, amin úgy szeretnénk gyorsan továbblépni. Csak zokogva lehet olvasni, legalábbis ha érintett vagy. Gyógyít.

A peri- és prenatális gyász témájában kutakodva éreztem azt, hogy szükségem van ilyen saját élményen alapuló kötetre, hogy én is jobban átérezzem ezt a fájdalmat. Szörnyű, senkinek sem kívánt, irtózatosan tabuként kezelt témakör. Sokan félvállról veszik, mintha a gyermek, egy meg nem született magzat csak egy tárgy lenne, akit bármikor pótolni lehet. Szívszorító volt olvasni az anyák és apák tragédiáit, a magukra maradottságukat, az évek után is fennálló gyászukat, sokszor azért is tettem félre, mert közel álltam ahhoz, hogy elsírjam magam, pedig hol vagyok én az ilyen erős, fájdalmas élmények megtapasztalásától… Emellett az igazán fájdalmas és egyben felháborító számomra a kórházak, a szakemberek reakciója volt. Mostanában sokat foglalkoztam/foglalkoztatott a szülészeti bántalmazások, alkalmatlan szakemberek témája, így különösen érzékenyen érintettek ezek a részletek, mert túl sok ilyet olvastam mostanában. Az vigasztal, hogy talán tudatosabban tudok majd készülni a saját várandósságomra majd, no meg persze hathatósabb segítséget tudjak nyújtani a hozzám forduló anyák számára. Mert igenis anya az, aki gyermek nélkül marad. Azért, mert nem született meg, vagy nem élt sokáig, attól még az a nő, aki a szíve alatt hordott egy magzatot, várta, szeretgette, igenis anya, csak egyelőre rövid látogatásokra érkeztek meg hozzá ezek a gyermekek.
Fontos, kihagyhatatlan téma, aminek tabuját le kell dönteni. Biztosan fogok még a témával foglalkozni.

Aki anya vagy egyszer anya szeretne lenni, akár érintett személyesen, akár nem, nem tudja könnyek nélkül olvasni. Nem hatásvadász, mégis szívszorító.

Már egy ideje szemeztem vele a könyvesboltban, de végül csak megkaptam karácsonyra! :) Már akkor rögtön neki is estem, bár meg is ülte a gyomrom kicsit. Kb. a könyv felénél jártam, mikor előre kellett lapoznom, hogy biztos 2016-os kiadás?! Mintha a 80-as évekbe lennénk az egészségügyi dolgozók reakciója alapján… Majdnem szégyelltem magam, hogy én is ebbe tanulok… :(
Nagyon megható történetek voltak, nem mindig szimpatikus szereplőkkel, de hát ez a valóság. A 100-as zsepi oda volt készítve végig… :)

Singer Magdolna Asszonyok álmában síró babák…

Én lehet fordítva vagyok bekötve, hiszen sokan ebben a nehéz élethelyzetben könnyedebb olvasmányok felé fordulnak. Én nem így tettem. Lelkileg megviselt ez a könyv.. Védőnőként fontosnak tartom az ilyen jellegű könyvek olvasását, hiszen ez is csak segít abban,hogy a lehető legempatikusabban forduljunk a bajban lévő emberek felé. Segítőként nagyon sokszor iszonyatos átélni egy másik ember fájdalmát, nincsen utána számunkra segítség. Magunknak kell megvívnunk a lelki fájdalmunkkal.. Ez a könyv segít felkészülni valamennyire,a lehető legemberségesebb segítségnyújtásra… Hiszen sokszor az ember azt se tudja mit mondjon, és van az a pont amikor nem is kell hanem hallgatni kell és kitárni a szívünket…
Nekem rémálmom is volt, a könyv olvasása közben..Megrázott. Azoknak nagyon ajánlom, akik könnyen törnek pálcát emberek felett, illetve mindenkinek ajánlom, mert sajnos mindenkivel előfordulhat, hogy koszos lencsén keresztül lát dolgokat, történéseket, és saját baján sajnálkozva, nem tud egy kicsit se bele érezni a másik ember élethelyzetébe… Mindenkinek a saját problémája, vesztesége a legnagyobb, kinek ez, kinek az, nem lehet összehasonlítani egyiket sem a másikkal…
Megdöbbentő olvasni, hogy a könyvben mennyi egészségügyi dolgozó kapott negatív jelzőt, azt hogy egy jó szót nem tudtak a könyvben szereplő nőknek mondani, csak ítélkeztek..:(
Singer Magdolna másik könyvét is elkezdtem olvasni a Ki vigasztalja meg a gyermeket, ez a könyv szintén ajánlott azoknak mindenképpen akiknek segítő hivatásuk van.