A ​Bletchley Park titkos élete 81% 24 csillagozás

Nagyon érdekelt és régóta szerettem volna elolvasni, de így utólag bajban vagyok vele. Sokáig tartott, nem haladtam vele, pedig annyira érdekelt. De valahogy olyan száraz az egész. Mint egy kicsit unalmasra sikeredett történelemóra. Pedig nagyon alapos, tényleg nem csak a műszaki dolgokról szól, hanem mindenre kiterjed, és mégis. Ez most nekem klasszikusan a „jó jó de mégse” kategória lett.

Egy érdekes, lebilincselő dokumentumkötet egy helyről, ami annyira titkos volt a második világháború óta, hogy az ott dolgozókon és a politikusokon kívül a hetvenes évek közepéig még az angolok sem tudtak arról, hogy mi folyt a park falai között.
Az írás több szempont alapján járja körbe az ott végzett munka súlyát és hatását a háborúra 1939-44 között.
A parkban dolgozó emberek között voltak matematikusok, kriptográfusok, és rengeteg fiatal, aki épphogy kikerült a középiskolából, vagy az egyetemről.
A dolgozók megbizatása annyira titkos volt, hogy az egymás melletti barakkok dolgozói sem beszélhettek az általuk megfejtett kódolt üzenetekről egymásnak.
A kényszerű és hosszantartó összezártságban születtek szerelmek, barátságok, és persze a részlegvezetők közötti ellentétek is.
Az ott dolgozók élete elég sanyarú volt: a háború miatt mindent jegyre kaptak (élelmiszer, ruhanemű), a környék házaiba szállásolták be őket, de a feszített többműszakos monoton munka mellett azért valamiképp jutott idejük kikapcsolódásra is, ugyanis színjátszókört alakítottak, és még teniszpályájuk is volt.
A könyvből kiderül, hogy néha milyen véletlen szerencse, vagy emberek önfáloldozása kellett a német kódológépekhez, vagy a kódfejtéshez szükséges egyéb eszközökhöz való hozzájutáshoz.
Sokakat idegileg felőrölt a feszített munkatempó, de többen a Parkból kerültek menőbb állásokba (pl. MI6 vezetőségébe)
A Parkban több ismert személy is megfordult, illetve dolgozott (Ian Fleming, II. Erzsébet)
Érdekes módon a Park nagyrészt megúszta a németek Angliát érintő bombázásait, és ma már az Enigma kódfejtőinek emléket állító múzeumként funkcionál.

Akit érdekel a történelem egy kevésbé ismert szeletének hiteles története, annak ajánlom ezt a könyvet!

„Mégis, ahogy Eisenhower mondta, ezek a férfik és nők voltak azok, akik két évvel megrövidítették a háborút.”
„Sok-sok ezer ember volt a kontinensen, aki nem maradt volna életben a Bletchley Parkban végzett fantasztikus munka nélkül.”
Azt hiszem, ebben a két idézetben minden benne van. Érdekes ennek ellenére az, hogy én az eddigi iskolás tanulmányaim során nem hallottam Bletchley-ről vagy akár Alan Turingról. Tényleg elképesztő a munka amit ezek az emberek végeztek nap mint nap, úgy hogy sok-sok évig senkinek sem beszélhettek róla az általános titoktartás miatt. Őszintén meglepett, hogy csak a ’70-es években vagy inkább ezután kerültek a köztudatban a Bletchley-i dolgok.Ahogy könyv szerzője is leírja, szinte elképzelhetetlen hogy a mai világban ilyen szintű titoktartásra képesek lennének-e az emberek.
Mindent összevéve ez a könyv remek olvasmány a kicsit talán tudatlanabb érdeklődőknek (mint én magam).Igazán jól leírja a Bletchley-i életet, a barakkok munkáját, és közben még nagyjából a kódfejtésből is kapunk egy kis ízelítőt.

Többet nem is írnék nagyon a könyvről, akit érdekel a kor és a téma, azok tegyenek vele egy próbát, mert nem fogják megbánni. Szinte mindenre kiterjed az ételen át, a munkáig és a szórakozásig, nem beszélve a technikai leírásokról és a magasabb fokú összefüggésekről. Mi több, minden oldal véleményét megismerteti velünk az író, szóval nem vádolhatjuk elfogultsággal, esetleg túlzott patriotizmussal. Nem beszélve arról, hogy a könyv elolvasása után elhatározzuk, ha Angliában járunk, felkeressük mi is a múzeumként funkcionáló Bletchley Parkot, és utána olvasunk Alan Turingnak, Gordon Welchmannak és a többi vezetőnek, akik hozzájárultak a Park sikeréhez. Ráadásul érdekes pluszt is adhat ez a könyv a sorsban hívők számára. Ugyanis a könyv lapjain az örök optimizmus mellett szinte észrevétlenül, de a gondolatainkba férkőzik az, hogy megannyi véletlen és szerencse kellett ahhoz, hogy a Bletchley Park titka sose derüljön ki az ellenség számára. Ha tényleg nem lenne Isten, akkor mivel magyarázható az, hogy ők szinte minden akadályt sikeresen legyőztek a háború alatt, és talán tényleg több millió ember életét mentették meg?

Értékelés: 8/10
Bővebben: http://irasalgor.blog.hu/2013/08/08/sinclair_mckay_a_bl…

Inkább ismeretterjesztő dokumentumregény ez, mint történelmi regény. Visszaemlékezésekből, memoárokból dolgozik és a történelmi tényeket teszi mellé.
Megismerhetjük az Enigma működését, a feltörésére tett kísérleteket és megoldásokat. A parkban dolgozó emberek egy különleges helyen több műszakban dekódolták az ellenséges adásokat. Mindezt óriási titoktartás mellett, ami a háború után még kb 30 évig tartott. Senkinek semmit sem lehetett elárulni, hogy mivel foglalkoztak. Munkájukon emberi életek múltak és a környezetük számára ők csak gépírólányok voltak. Sok nő dolgozott itt és olyan „koponyák”, akiknek egy-egy ötlete sokat lendített előre.
Nagyon jó, hogy van egy ilyen könyv, de a fordítás döcögött időnként és néhol a magyarázatokat kicsit hosszabban is le tudtam volna viselni (pl. az Enigma működését, de utánaolvastam máshol). Sokan írták, hogy száraz, nekem nem tűnt annak, de én nem is regényként fogtam fel.

Még 2014-ben kaptam meg ezt a könyvet születésnapomra egy kedves évfolyamtársamtól, és most végre eljutottam oda, hogy elolvassam :D Hát igen, annyira ez a téma nem a legkedvencebb nekem a történelemből, meg láttam anno a Kódjátszma című filmet, ami szintén nem volt egy maradandó alkotás.
Mindezektől függetlenül viszont kellemes csalódás volt a könyv, nem bánom, hogy elolvastam. Valószínűleg azért sem volt a kedvelt témáim között az Enigma feltörése, mert csak pár dolgot tudtam róla eddig. Ez a könyv viszont meglehetősen alapos volt, sok mindent megtudtam erről az egész sztoriról, de szerencsére nem volt hatásvadász, bulváros.
Egyedül azért vontam le egy csillagot, mert néhány fejezet kevésbé volt érdekes, lehet, az írói stílus miatt sikerült unalmasabbra.

A könyv azt adta, amit vártam: Bletchley Park-ról szól, a Bletchley-ben dolgozókról, a II. vh-ról. Mikor hírekben, sorozatokban, filmekben szembe jött a név, álmodni se mertem, hogy magyarul is megjelent róla könyv.
Csak tudnám, hogy miért írják az ilyen ismeretterjesztő könyveket ilyen… szárazra, vontatottra. Mert ez a könyv messze van a „történelmi regény” címkétől.

Egyszerre több gondolatom is van, így, hogy befejeztem a könyvet…
Az én hibám, hogy ennyi ideig tartott a könyv olvasása, és szégyenlem érte magamat. Fantasztikus mű! Nem regény, inkább ismeretterjesztőnek hívnám, mégsem olyan, mint a tankönyvek, és a tv-ben adott ismeretterjesztő adások. Más, mert sokkal kézzel foghatóbb, és életszerűbb mindaz, ami megtörtént ezzel az épülettel.
Mikor neki kezdtem, még csak egy személy érdekelt, aki itt dolgozott, de egy idő után már nem csak azok érdekeltek, amit róla írt Sinclair, hanem minden. A segédszolgálatosok, a vezetők, stb. Minden. Már olvasás elején azt éreztem, hogy egyszer el szeretnék jutni ide, de most már tudom, hogy mindenképp el kell mennem. Látnom kell ezt a fantasztikus helyet, amit most már csodálok. Bletchley egy csodálatos hely lehetett, és az ott végzett munka hatalmas jelentőségű.
Ami azt illeti a könyv – főleg a vége felé – felhozza azt a kérdést, ami a Park életével kapcsolatban a legjobban érdekelt, és meg is adja rá a választ. Mégis, ahhoz, hogy igazán megtaláljam, tudom, hogy el kell oda mennem. Mert talán a hely légköre az, ami igazán meg fogja velem értetni, hogy tudtak mindent titokban tartani az emberek, egyesek még azután is, hogy beszélhettek volna róla…
A hely ma már múzeumként működik, így minden lehetőségem meg van, hogy eljussak oda, ha kint leszek Angliába. Mert ha kimegyek, muszáj lesz ide ellátogatnom!

Mostanában elég sok könyvet olvasok a 2. vh-ról, de a kódfejtés, a Bletchley- park minig is érdekelt.
A könyv sok információt adott, sokat tanultam a témáról, de néhány része ismétlésnek tűnt. (volt olyan, hogy visszalpoztam, nem olvastam -e konkrétan ugyanazt a részt már valahol korábban…)

Szerintem a csalódottságomban az is közre játszott, hogy azt feltételeztem, hogy a nők ábrázolása egy kicsit máshogy lesz az egeész könyvben, kicsit olyan másodlagos szereplőknek tűntek a könyvben.

Érdekes volt, de nekem azért sok.
Nyilván ennek oka kereshető abban, hogy sekélyes ember vagyok, aki hiába érdeklődik pl. egy ilyen téma iránt is, nem feltétlen akar ENNYIRE mélyen mindent (is) megtudni róla.
Ezt nem tagadom.
De valószínűleg nem angol/brit nemzetűségűként elvétve van olyan laikus olvasó, aki ennyire mélyen bele akarja ásni magát a témába… már csak azért sem, mert nekem nagyon hátul érződött egy kis propaganda/legenda építő szál a leírtakban.
Persze, Bletchley Park teljesen objektíven nézve is egy legenda, de újra és újra felbukkant egy korábbi olvasmányomban megismert kisördög (Otto English: Hamisított történelme*), hogy itt valós alapokra ugyan, de épp legendát is építenek a honleány és honlegény olvasóknak.
Valóban döbbenetes teljesítmény, hogy egy ekkora ilyen létesítmény nem lepleződött le a németek és szövetségeseik előtt, de hogy MINDENKI ennyire lojális és szociális ember lett volna, hogy nem voltak igazi komoly nézeteltérések, önös érdekből fakadó furkálódások, elégedetlenkedések, mindenkinek (na jó, egy-két kivétellel szinte mindenkinek, ami nem rossz, ha több ezer ember dolgozott ott) a hazaszeretet volt a vezérlőfény és csak ez után következett minden más…És persze a kormányzat is nagyon potens, tenni akaró és tudó irányító (azaz, hogy BP nem lepleződött le, nem csak puszta véletlen volt, hanem nagy betűs eredmény)
A dolog pl. ott lepleződik le, amikor egy szovjet kémről ír, aki rendszeresen a nadrágjában csempészett ki megfejtett üzeneteket a központból (mert senkit nem ellenőriztek, amikor elhagyta a létesítményt) és felveti, hogy ez nem lehetett véletlen eredménye, hanem szerinte nagyon is TUDATOSAN hagyták őt szivárogtatni és valamiféle kontroll alatt történet ez. Ez a II. VH-ra igaz is lehetett, amikor épp szövetségesek voltak a szovjetekkel és érdekük is fűződhetett a szovjetekre vonatkozó információk megosztásába (akár titkosan, hiszen a szövetség azért nem takart nagy és általános barátságot), de később? Ugyanis azt is elpottyantja a szerző, hogy az illető később atomtitkokat is megosztott (olyan területre került BP-ből), ami meg már egészen biztosan nem állt érdekében a hidegháború előszobájába került angoloknak (maximum dezinformációs jelleggel, de nem értesülünk erről, csak, hogy az illető folytatta és folytathatta a kémkedést a háború után is)
Szóval, jó volt, de végül azért csak úgy végeztem ki a könyvet, hogy örülök, hogy a végére értem, mert elég is volt egy darabig. ( de azt a Robert Harris krimit, amit a könyv említ, mint BP-ben játszódó, megpróbálom megszerezni és elolvasni)