Királyi ​vér 87% 42 csillagozás

Történelmi bevezető:

Egyszer volt, hol nem volt egy második világháború, amikor az Egyesült Államok fiatal férfilakosságának jelentős része bevonult katonának, s közben felpörgött a hadigazdaság, és égető szükség volt minél több munkáskézre. Ezeket a munkáskezeket az amerikai háziasszonyok és a korábban a fehérek által mélyen lenézett fekete lakosság biztosította, nem is rosszul. A háziasszonyok félretették a fakanalat, s kiváló esztegályosok, sőt, hegesztők lettek. A négerek is félretették a gyapotszedő kosarat meg a felmosórongyot, és munkába álltak, mint gépszerelők, technikusok, sőt, – bár kis számban, – mint orvosok vagy mérnökök. És láss csudát: a munkájuk minőségével nem volt semmi baj, ugyanúgy teljesítettek, mint a fehér férfi szakemberek.

Aztán véget ért a háború, meg a hadiipari konjunktúra, és hazatértek a katonák. Akiknek munkára, de legalábbis állásra volt szüksége. Mi történik ilyen helyzetben? A munkaadók – állami unszolásra – kettőzött buzgalommal igyekeztek megszabadulni a dolgozók egy részétől, hogy a felszabaduló helyekre felvehessék a derék (fehér!) harcosokat. És – rossz lelkiismeretüket megnyugtatandó – magyarázatot gyártottak hozzá, miért is méltányosak a kirúgások… Ez a helyzet adta az északi (jenki) államokban a fajüldözés ideológiai alapját.

Pszichológiai bevezető:

A fenti időszakban lépett színre egy Gordon Allport nevű pszichológus pofa, aki az előítéletet, mint a munkahelyekért és a társadalmi pozíciókért vívott küzdelem eszközét mutatta be, több példával illusztrálva, mint rekesztik ki egyes – többségi – csoportok a számukra veszélyes kisebbségi konkurrenciát. Példáit részben a német faji törvények, részben az amerikai, fekete kisebbség elleni megkülönböztető intézkedések közül vette, de bemutatta a korábbi bevándorlók (írek, olaszok) elleni előítéleteket is. Könyve, The Nature of Prejudice (1954) azóta a szociálpszichológia egyik alapműve.

És végül az értékelés:

Ugyancsak a fenti időszakban élt (bár már élete vége felé tartott, mert sajna ivott, mint a kefekötő) egy Lewis Sinclair nevű Nobel-díjas amerikai író, aki azzal bosszantotta honfitársait, hogy minden hibájukat pofátlanuk közszemlére tette, hadd röhögjön rajtuk a világ. Ez a regénye az egyik utolsó munkája, és ebben pont azt a helyzetet illusztrálja, amit a történelmi bevezetőben említettem. Főhőse, Neil Kingsblood – miután megtudja, hogy egykori szépapja révén harmincketted részben afrikai származású – a négerek egyenjogúsításának lelkes, de egyben don-quijote-i módra naiv – szószólója lesz. Remek szatirikus fejezetek mutatják be, mit szól ehhez a rokonsága spoiler, a szomszédság, egyáltalán: a minnesotai kisváros fehér, és fekete közössége. S legfőként: hogy viseli a rázúduló terheket az ízig-vérig fehér-konzervatív-protestáns családból származó felesége, Vestal.

A regény kiváló gyakorlati példája Allport tézisének, viszont sajna nem a legjobb darabja Lewis munkásságának. A reformátori jobbító hevület miatt fekete szereplői szinte mind derék, gáncs nélküli figurák, akik pontosan látják helyzetüket, és lépten-nyomon a faji előítéletek társadalmi hatásairól értekeznek, sőt szónokolnak. Kicsit Gorkij Az anya c. regényének szeplőtelen munkásfiguráira emlékeztetnek… A főszereplő Neil Kingsblood naivitása is bántó; egyes megnyilvánulásai nem egy felnőtt, családjáért felelős gondolkodó ember, hanem egy ötéves óvodás reakcióira hasonlítanak. A legszerethetőbb – és egyben fokozatos fejlődést mutató – alak a regényben Vestal, a feleség, aki féleszű férjének igazi józan támasza.

Lewis opus magnuma számomra az Arrowsmith, a Királyi vér kamaszkoromban jobban tetszett; most kb. 45 év után lelkesedésem alábbhagyott. A téma fontos, és a szándék nemes, de a kivitelezés egyenetlen. Ahol a reformszónokot felülírja a szatirikus, ott remek, ahol a szónoklat kerekedik felül, ott bizony lapos… Olvasásra mindemellett ajánlom.

Megértettem, miért nem szeretik az amerikaiak* Sinclair Lewist. Nem szoktak rajongani a családi szennyes kiteregetőiért. Az amerikaiak pedig szívesen tetszelegnek a „Nagy Olvasztótégely”, a szabadság, egyenlőség és jogszerűség letéteményeseinek szerepében.
Pedig nagyon nem azok. Ebben a könyvben nemcsak négereztek, hanem folyamatosan bárkiztek, kirekesztve az amerikai elitből mindazokat, akik más színűek, vallásúak, anyanyelvűek, származásúak. Teszik ezt büszkén egy olyan országban, ahol – az őslakos indiánokon kívül – mindenki bevándorló. Csak hát tudjuk: vannak a bevándorlók között még bevándolóbbak, és természetesen övék az ország, a hatalom és a dicsőség pénz.
Ha lett volna bennem bármiféle pozitív elfogultság az Amerikai Egyesült Államok iránt spoiler, most nagyot csalódtam volna. Így csak csodálkoztam, mert ennyire mély ostobaságot azért mégsem feltételeztem volna róluk.
Egyébként meg, ahogy számba vettem a felmenőimet és lemenőimet, elég sok listára felkerülhetnék… Remélem, sose kerül rá sor, hogy bizonygatnom kéne, mindennek ellenére azért rendes ember ember vagyok…

* igen, én is egyszerűsítek, és most, itt, egy kalap alá veszem őket…

Most is tanultam valami újat. Nem tudtam eddig, hogy a negyvenes évek Amerikájában jogilag teljes értékű négernek számított az ember, ha csak egyetlen (bármilyen régi) őse színes bőrű volt. Tehát mikor vörös hajú, hófehér bőrű főhősünk számára kiderül ez a kis malőr, mai fejjel olvasva enyhén komikus és nonszensz, ahogy megkérdőjelezi saját identitását és egyszeriben koszos niggerként gondol magára.

Ahogy pörögnek az események és mások számára is napvilágra került a helyzet, a kedves olvasó is láthatja, hogy itt bizony szó sincs viccről. Felvonul mindenféle embertípus, fehéreknél és négereknél egyaránt, az író pedig kegyetlenül őszinte tükröt tart ez elé a tudatlan és képmutató társadalom elé… Rasszizmus minden mennyiségben. Nem csoda, hogy a kortársai utálták Sinclair Lewist.

Neil jellemfejlődése teszi csodálatosan pozitívvá a történetet, ahogy a naiv és tájékozatlan fiúból szinte faji élharcossá válik. Amúgy az egész rettentően szomorú és dühítő. A legrosszabb benne az, hogy manapság ugyanígy létezik a faji megkülönböztetés, csak kevesebb lincseléssel, társadalmilag elfogadható udvariassági formák közé szorítva; ott lapul minden egyes mondatban, ami úgy hangzik: nekem nincsenek előítéleteim a feketékkel* szemben, DE… Ha valóban nincsenek, akkor minek a de…?

Mindenképpen ajánlom, megéri olvasni.

*cigányokkal, zsidókkal, kínaiakkal, melegekkel, stb. szemben, szabadon behelyettesíthető.

Kingsblood kapitány, a II. világháborúból hazatért, leszerelt veterán, magas, vörösbe hajló szőke, szeplős, izmos, az Igazi Amerikai Banktisztviselő, ráadásul az USA északi részén, Minnesotában, aki előtt Igazi Nagy Amerikai Karrier áll. De amikor az apja nyomására családfakutatásba kezd, hogy kiderítse, valóban csordogál-e némi brit királyi vér az ereiben, egy ízig-vérig néger felmenőt talál, abban a társadalomban, ahol bármilyen néger leszármazott mocskos niggernek minősül, még akkor is, ha történetesen fehér bőrű, szőke hajú, és kék szemű.
És az izgalmak csak itt kezdődnek.
Ennek a könyvnek (némi terjengőssége ellenére is) kellene szerepelnie az 1001, halálunk előtt elolvasandó mű között, és nem a Fő utcának. Ez már teljesen biztos.

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom: „Nincs is manapság semmiféle megkülönböztetés, csak dolgoznia kéne, ja hát ha nincs munkája csak azért van mert alsóbbrendű, kezet se fognék ilyennel”
Nem tudom mikor szórakoztam ilyen jól úgy, hogy közben összetörték a szívemet és idegállapotba tettek. Szeretném hogyha valaha előítéletes megnyilvánulást tennék akkor a semmiből materializálódna Sinclair Lewis szelleme, és egy cinikus megjegyzést lökne oda.
A rasszizmusról el lehet beszélgetni „én nem vagyok rasszista, de…” emberekkel kedvesen, hogy attól hogy te nem látod, még van megkülönböztetés, attól hogy ha valaki csendben tűr és kicsire húzza magát nem lesz több tere, csak egyre jobban összenyomják… vagy van EZ a könyv. Szikével kimetsz bizonyos részeket, rámutat hogy ott, rasszizmus, még nagyítót is ad hozzá. Fehér író, és nem is próbál a fekete ember nézőpontjából írni, hogy mit jelent úgy felnőni, hanem szimplán az emberek rasszizmusát mutatja be zseniálisan (egyrészt szisztematikusan másrészt a fehér karaktereivel, akik az előítéleteikkel küzdenek) és annak a mechanizmusnak egy részét, mikor bántasz valakit, és őt hibáztatod érte. Annyi év után még mindig aktuális könyv, remélem eljön majd az idő mikor nem lesz az…

Apa ajánlotta még régen ezt a könyvet. El is mesélte, hogy miről szól, én csak az 1/64 négerre emlékeztem belőle.
A történet röviden: spoiler Jó regény, szépen kifigurázza a fajgyűlöletet és a mérhetetlen emberi ostobaságot. Szerintem érdemes elolvasni.

Ezt mindenkinek el kell olvasni!
Az első pár oldalnál azt hittem kihajítom az ablakon. Anyám mi ez a brmság? De tovább olvastam, és megértettem, hogy az író, valós képet festett az akkori Amerikáról, és az emberi butaságról. Megérte elolvasni.

Első – s eddig egyetlen – találkozásom Lewis-zal. Azóta még nem volt dolgunk egymással, de főbb művei itt várják a szobában, hogy újra összefussunk.

Szomorú.
Mert sajnos a történet egésze az az üzenetével és a történelmi hátterével együtt.
És mert nem tudtam szeretni, nem tetszett. Nem értettem meg Neilt, és hiába hallottam a gondolatait, nem tudtam rájönni, hogy hova tűnt a harmincegyed rész fehér belőle…? De lehet, hogy csak nekem túl magas.
Vestalt azonban csodáltam az elejétől a végéig. Ő volt a legjobb, nekem ő a főszereplő a mellékszerepben.

Csak ajánlani tudom. Nagyszerű regény, érdemes elolvasni.