Fő ​utca 15 csillagozás

Sinclair Lewis: Fő utca Sinclair Lewis: Fő utca Sinclair Lewis: Fő utca Sinclair Lewis: Fő utca Sinclair Lewis: Fő utca Sinclair Lewis: Fő utca Sinclair Lewis: Fő utca

Carola, a jómódú Kennicott doktor felesége hatalmas feladatra vállalkozott, mikor elhatározta, hogy a századeleji amerikai kisváros életét felfrissíti, műveltséget és költői szellemet olt az üzletemberek rideg világába. Nemcsak a közönnyel, az ellenfelekkel kell megküzdenie, hanem önmagával is. Néha fegyvertársakra lel, de kiábrándul belőlük, máskor a kisvárosi pletyka hálójában vergődik. Egy különös szerelemben, majd a független életben keresi a megoldást.
A Nobel-díjas amerikai író regénye az elmúlt évtizedekben világhírre tett szert. Hazánkban is több kiadást ért meg, és népes olvasótáborra talált. A Fő utca vonzóereje a bonyolult lélekrajz és a kisváros érdekes lakóinak realista jellemzése.

Eredeti megjelenés éve: 1920

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa

>!
Európa, Budapest, 1966
502 oldal · keménytáblás · Fordította: Schöpflin Aladár
>!
Európa, Budapest, 1963
504 oldal · keménytáblás · Fordította: Schöpflin Aladár
>!
Táncsics, Budapest, 1960
560 oldal · keménytáblás · Fordította: Schöpflin Aladár

2 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

kaporszakall>!
Sinclair Lewis: Fő utca

Truman Capote hősnője, Holly Golightly – szerintem indokolatlanul – a Cily Hebrentsch nevet kapta a Breakfast at Tiffany’s magyar fordításában. Nos, Lewis viszont nyugodtan adhatta volna ezt a ’magyarított’ nevet a Fő utca női főszereplőjének. A szeszélyesen ide-oda kapkodó (már a férjhezmenése is ilyen) Carol Kennicott (szül. Milford) reformtörekvéseivel helyenként csak türelmetlen, másutt bosszantóan gyerekes.

A háttér egy poros középnyugati kisváros, poros kisvárosi polgárokkal, poros kisvárosi szokásokkal, poros kisvárosi pletykákkal. Ez így kerek. Csak sajnos a regény maga is ennek megfelelő: javarészt porosan és kisvárosiasan unalmas.

Ezt nem értem. Egy vidéki városka belterjes légkörét – még nagy terjedelemben is – lehet érdekfeszítően ábrázolni. George Eliotnak például a Middlemarchban sikerült. Viszont Eliottal ellentétben Lewis legtöbb szereplőjének nincs saját arca. Mivel e mű nem ajzotta fel túlzottan a kíváncsiságomat, lassan olvastam, s párhuzamosan vele sok mást is. És ha pár nap kihagyással folytattam, szomorúan vettem észre, hogy a mellékszereplők zöméről már minden kiesett a fejemből: csak a nagyhangú, olcsó poénokat recitáló, bagórágó-köpködő, kacsavadász Ken és a metodista templom katekizmusát szorongató, egymásra szorgosan irigykedő és lelkesen kodácsoló századfordulós Barbie babák tömkelegét látom – tucatja két dollár…*

A főszereplő mellett eléggé háttérbe szorul férje, a vidéki orvos, aki – meglehet, csupán férfiszolidaritásból mondom – nem is olyan ellenszenves. Persze, szokásait tekintve egy konzervatív vidéki zsurmó. Ugyanakkor felelősen végzi a munkáját, és meglepő önuralommal és szeretettel tolerálja felesége kulturális és egyéb szeszélyeit. Úgy gondolom, nem a legrosszabb húzás volt Caroltól pont vele házasodni össze…

A melllékalakok közül néhány kiemelkedik a szürke tömegből: a szocialista svéd melós, Miles Bjornstam, vagy a fiatal – spoiler – tanítónő, Fern Mulins valódi egyéniségek. De az ő figurájuk nem ellensúlyozza a masszát, mely a városka tereit kitölti.

Lewis fejlődőképes, mert későbbi regényeiben (Arrowsmith, Királyi vér) már jóval több a markáns karakter: ezeket valóban élveztem. Ez az első sikeres munkája (sorrendben az ötödik regénye) viszont fakóra és túlsúlyosra sikeredett. Fele ekkorra terjedelemben és több kiérlelt figurával nem lenne ilyen nyögvenyelős.

* persze századfordulós két dollár – ma már legalább húsz…

1 hozzászólás
Gregöria_Hill>!
Sinclair Lewis: Fő utca

Nos ez 1920-ban jelent meg eredetileg, tudtam, persze, de elolvasva mégis eléggé tátva maradt a szám, még akkor is, ha magyarul csak 30 évvel később. Ez egy pozitív megjegyzés. Egyrészt azt gondolom, hogy korai bizonyítéka az Óvilág és az Újvilág közötti kulturális különbségeknek, amik igenis kialakultak Amerika belakása után. Egy első világháborúban résztvevő, vagy arra készülő európai ország aktuális értékrendjétől nagyon különbözik, leszámítva valamelyest talán a főváros „kékharisnyáit”.Ekkor Ady már elhunyt. Másik, hogy száz évvel vagyunk utána, de a felpanaszolt kisváros (inkább nagyobb falu) kulturális/szellemi élete (vitakörök, önképző körök, amatőr színház, szeta, civil kezdeményezések támogatva) magasan túlmutat a mai magyar vidéki valóságon, Bár ilyen lenne, ott is maradnának talán néhányan.
Harmadik, hogy Lewis (is) túlírta a házastársi párbeszédeket, mint Updike, csak ő korábban. Túl sokat képzelt róla, szinte fantáziált, férfi szemszögből. Minden esetre azok alapján én közben mélyen szimpatizáltam az elhagyott férjjel. Emancipált, problémaorientált, normális párbeszédeket kezdeményezett és ha a Carola éppen partner volt, nem magába fordult sértett bimbócska, akkor meg is tudtak beszélni dolgokat. Szerintem ez Borsodivánkaalsón kevesebbszer fordul elő manapság, 100 évvel később.

Mindezzel együtt mai mércével egy rettenetesen túlírt regény, nagyon bő lére van eresztve, tele felesleges(nek tűnő) részekkel. Lehet, hogy nem is, csak én vagyok mai olvasó, aki nem ehhez szokott és lapoz.

AeS P>!
Sinclair Lewis: Fő utca

Hát nem kellett volna ész nélkül férjhez rohanni.
*
Be kell vallanom, hogy ez a könyv egyáltalán nem izgalmas, de még csak nem is érdekes. Vannak jó pillanatai: alapvetően érdekes a préri világa, a szürke kisvárosba érkező életteli fiatalasszony, a washingtoni kitekintés a feministák világára, néhány gondolatmenet az amerikai népről, a liberalizmusról és a szocializmusról.
De a szereplők nem szimpatikusak, a cselekmény vontatott, túlcsavart, az utolsó 80 oldalon csak azt néztem, hogy mikor fogynak már el a lapok.
Ami miatt viszont felküzdi magát három csillagra, az a fiatal tanítónő spoiler, aki mellékszálként egy villanásra feltűnik a történetben, pedig ha Lewis azt bontotta volna ki, és Carola lett volna a mellékszál, talán mind boldogabban tennénk le a regényt.
(Mivel Sinclair Lewis kihíváshoz olvastam ezt, és olvasok gyors tempóban még kettőt, majd a végén megítélem, hogy ennek van-e helye az 1001 könyv között, vagy egy másiknak, vagy egyiknek se.)

5 hozzászólás
tgorsy>!
Sinclair Lewis: Fő utca

A nő is ember. Ha carola férfinek születik lehetett volna az Egyesült Államok elnöke vagy szenátor, vagy polgármester, vagy bármi.
Ha S. Lewis novellát, esetleg kisregényt ír, ez a sztori örökre bevonulhatott volna a világirodalomba.

eme P>!
Sinclair Lewis: Fő utca

prózai hősnő volt egy értelmetlenül drámaiatlan drámában

A hősnő: Carol Kennicott – a temperametumos, független(ségre vágyó), néhol fölényes és fölényeskedő, naiv és idealista, pózoktól és szerepjátszástól sem idegen, bohém környezet, szép és különös után sóvárgó, picit sznob de őszinte reformeri hajlamokkal és tettvággyal bíró könyvmoly és kisvárosi orvosfeleség.
A színhely: Gopher Prairie – a tipikus kisváros. Hogy miért nem tipikus századeleji kisvárost vagy tipikus századeleji amerikai kisvárost írtam? Mert annyira ismerős. Lehetne akár európai is, és bizony akár mai is…

A regényben a hősnő találkozik a várossal. Szembesül vele, küzd vele, ellene, érte. Egy ki friss levegőt próbál vinni a köznapiság, középszerűség, álmos semmitmondás és pletykaközpontúság fullasztó levegőtlenségébe. Irtózik a falu-bacilustól – a magas erkölcsiség álláspontjából ki nem zökkenő, a mesterkélt tiszteletreméltóságában tobzódó „arisztokrata” társaság tagjainak egyetemes hasonlóságától, a változatlanul ugyanazt a történetet, ugyanazt a viccet mesélő, ugyanazt a verset szavaló, ugyanazt a szöveget, magatartásformát az unalomig reprodukáló kisvárosiasságtól.
Egy picit Nóra, meg egy picit Bovaryné. Vagy nem is annyira picit.
Csakhogy itt nincs esély a tragédiára, hiányzik a heroikus bűn, nincs senki erős vagy szánnivaló, akiért, ahogy a hősnő is mondja, feláldozhatná magát… Carol maga sem egyértelműen a változás, a komoly reform zászlóvivő harcosa. Az elbeszélő szarkasztikus-ironikus hangvétele őt sem kíméli. Carol bizonytalan, konkrét program és elképzelés nélküli, ide-oda csapongó, valójában mélyre nem hatoló reformkísérletét remekül jellemzi a szinte véletlenül, de mennyire találóan és csípősen odavetett mondat:
Rendítsük meg Gopher Prairie-t alapjaiban: igyunk teát kávé helyett. És lőn. Konkrétan. Ennyire futja.

Most veszem észre, hogy még nem szóltam a férjről. De hát maga a regény is sokáig mellőzi szegényt. Carol házasságának és új otthonába, városába való beilleszkedésének történetében Kennicott inkább mellékszereplő. Konzervatív, kisvárosi értelmiségi, de a szimpatikusabb fajtából. Ő és a hozzá hasonló alakok teszik élhetővé, elfogadhatóvá, és talán picit szerethetővé is a várost. Meg a különcök (már ha megmaradnak itt) – liberális gondolkodású reformisták, művészlelkek – egytől egyig könyvmolyok. :)

Nem sok választás van ebben a világban egy Carol-szerű embernek. Mert mit is tehet egy aktív moly és volt könyvtáros ott, ahol a könyvtár és a könyvtáros azért van, hogy a könyvet jól, jó állapotban megőrizze…
De Lewis minden szarkazmus és irónia ellenére pozitívan, reményt sejtetően, óhajtóan zárja szatíráját. Ki tudja, talán…

Enola87 P>!
Sinclair Lewis: Fő utca

Vannak könyvek, amelyekre azt mondom, hogy tetszik, de nem lesz kedvencem, sőt nehezen is szánom rá magam az olvasásra, de amikor olvasom, akkor bele tudok úgy merülni, hogy nem tudom letenni. Ez is egy ilyen könyv. :)
Kicsit felháborított, hogy az emberek mennyire szűk látókörűek és tudatlanságukkal elégedettek tudnak lenni. De ilyen az élet, nem csak az amerikai, hanem minden emberé. Ebben az amerikai kisvárosban benne van a Föld minden lakójának élete és sajnálom, hogy csak nagyon kevés Carola éri el azt, amiért küzd (ha valóban küzd).

Terbócs_Attila>!
Sinclair Lewis: Fő utca

Könnyen indult, de aztán hamar elnehezedett az olvasás, hogy az első harmadot követően szinte végig maradéktalanul élvezzem a könyvet. Elsőre régimódinak hat, és mi más is lenne egy majd százéves regény fél évszázados fordítása, de aztán éppen ez a régimódi egyszerűség az, ami megkapott a könyvben. A maguk módján derék, de egyszerű és tökéletlen emberek kavalkádja a nagy amerikai préri egyik jellegtelen porfészkében. Mindannyiunk kavalkádja, vágyaink, jóra és rosszra való törekvéseink, ideáink kavalkádja, és az életünk elfogadásának nehézkes, lemondásokkal terhes folyamata kéz a kézben önmagunk megszokásával és megismerésével, aminek során lassacskán és nehezen belátjuk, hogy ideáink valóban ideák, mert tehetségünk és nagyszerűségünk nem akkora, amekkorának fiatalon megálmodtuk. A hosszasabb leírásokat és belső monológokat eleinte untam, de aztán ezeknél a részeknél később lelassultam, és rájöttem, mennyire helyén van Lewis minden mondata, a széttartónak tűnő (belső) dialógusok annyira életszerűen koherensek, hogy le a kalappal az író előtt. És ami szintén fontos, az a hihetetlen finom irónia és humor, ami végigkíséri a történetet; el tudom képzelni, mit kapott ezért a pofájára száz éve, még akkor is, ha az amerikaiak már túl voltak egy Mark Twain „kellemetlen” emlékén. Az első könyv volt, amit Lewistól olvastam, de hamarosan kerítek még tőle valamit.

Mariann_Czenema P>!
Sinclair Lewis: Fő utca

Ó, ezt a könyvet nehéz értékelni, mivel a főhőst, Carolt nehéz szeretni. Még a könyv végére se tudtam eldönteni, hogy vajon az író szerette-e őt. A kisvárost, amit leírt, szerintem nem, a sok intrikussal, pletykálkodó, szűk látókörű egyénnel nehéz is.
Carolát mindenesetre sajnálom, mert az a fajta örök elégedetlenség munkálkodik benne, ami a művelt, de érzelmileg kissé gyereklelkű emberek sajátossága.
(jó könyv volt, pár év múlva újra elő fogom venni)


Népszerű idézetek

ppeva P>!

– Maga sokat olvas?
– Igen, ami éppen a kezem ügyébe esik. Tudja, magános farkas vagyok. Lovakkal kereskedem, fát vágok, ócskás telepen dolgozom… megélek a jég hátán is! Mindig szerettem volna kollégiumba járni. De valószínűleg unalmasnak találtam volna, és kihajítottak volna onnan.
– Érdekes ember maga…
– Bjornstam. Miles Bjornstam. Félig jenki, félig svéd. Általában azt mondják rólam, hogy átkozott lusta vagyok, nagyszájú, és semmivel se vagyok megelégedve úgy, ahogy van. Nem, nem vagyok érdekes, bármit gondol is rólam. Csak könyvmoly vagyok. Valószínűleg többet olvasok, mint amennyit meg tudok emészteni.

162. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly
4 hozzászólás
Enola87 P>!

(…) van valami, ami még a gyűlölködésnél is kellemetlenebb, és ez: a követelőző szeretet.

271. oldal

Enola87 P>!

Mondja, ha én sirály volnék és csupa ezüst, törődnék én vele, hogy mit gondol egy csomó piszkos fóka a röptömről?

135. oldal

Enola87 P>!

Abban rejlik az élet titka, hogy még a kellemes posvánnyal se elégedjünk meg.

468. oldal

Enola87 P>!

Kár, hogy a könyveket nem olyan intelligens cenzorok vizsgálják át, mint a filmeket, és ha könyvtárba megy az ember és könyveket kölcsönöz ki, sohasem tudja, hogy mire tékozolja az idejét.

70. oldal

ppeva P>!

– Nem akarom védeni városunkat. Csupán… Én magamban is kételkedem. Valószínűleg elfogulttá tesz az a hitem, hogy nem vagyok elfogult. De Gopher Prairie nem különösen rossz. Olyan, mint a többi falu a világon. A legtöbb hely, mely elvesztette a föld illatát, de még nem pacsuli-illatú vagy gyárfüstszagú, éppily gyanakodó és igazodó. Sokszor gondolkodom rajta, hogy a kisváros néhány kivétellel nem társadalmi vakbél-e? Egy napon ezek az unalmas fészkek talán éppúgy elavulnak, mint a kolostorok. El tudom képzelni, hogy a farmer valamikor a maga keskeny vágányú vasútján beutazik egy városba, mely sokkal kedvesebb, mint William Morris utópiái… lesz benne zene, egyetem, és lesznek klubok olyan semmittevőknek, mint én vagyok. (Istenem, de jó is volna egy igazi klub!)
Carola élénken közbevágott:
– Miért él maga itt?
– Falumérgezésem van.
– Ez veszedelmesen hangzik.
– Az is. Sokkal veszedelmesebb, mint a rák, melyet ötven éves koromban biztosan megkapok, ha abba nem hagyom a dohányzást. A falubacilus olyan betegségokozó… és szívós is, mint a kullancs… mely becsvágyó embereket támad meg, kik soká élnek vidéken. Járványszerűleg fordul elő ügyvédeknél, orvosoknál, papoknál és kollégiumi műveltségű embereknél, mindazoknál, kik bepillantottak a gondolkodó és nevető világba, de visszatértek a sárfészkükbe. Én mintapéldány vagyok.

209. oldal

Kapcsolódó szócikkek: William Morris
ppeva P>!

Arra azonban nincs bizonyítékunk, hogy valaki valaha is nagy vagy állandó megelégedést merített volna abból a tényből, hogy neki jobb a sora, mint másnak.

336. oldal

ppeva P>!

Londonban három napot töltöttem, s mondhatom, az sem egyéb, mint egy csomó köd és egy rakás ócska, idejétmúlt épület, olyan, amilyet még amerikai kisvárosokban sem tűrnének meg. El sem hiszik, ha mondom, de nincs az egész városban egyetlen felhőkarcoló sem.

516. oldal

1 hozzászólás
Enola87 P>!

Megrémült attól, milyen viharos tud lenni egy érzés, ha egyszer feltámad benne.

28. oldal

Enola87 P>!

– Gyermekem, csak a bolond hiszi azt, hogy a szépen kötött könyveket lenézheti, és csak a háromszoros bolond olvas mást, mint szép kötésű könyveket.

391. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Nathanael West: Sáskajárás / Törtszív kisasszony / Egy kerek milliócska
John Steinbeck: Egerek és emberek
Toni Morrison: A kedves
William Faulkner: A hang és a téboly
Laura Ingalls Wilder: A Szilva-patak partján
Thomas Pynchon: Súlyszivárvány
Aldous Huxley: Nyár a kastélyban