Leaving ​Paradise (Leaving Paradise 1.) 87% 187 csillagozás

Egyetlen pillanat megváltoztathatja az ember életét. Egyetlen hiba, és a következmények örök életünkre megbélyegezhetnek. Hogyan tudunk megbocsájtani annak, aki fájdalmat okozott, és hogyan tudunk megbocsájtani önmagunknak? Hogyan tudjuk felvenni az élet fonalát, ha az teljesen más irányt vesz, mint amit elterveztünk, és hogyan fogadjuk el önmagunkat, ha a tükörbe nézve nem ugyanaz az ember néz vissza ránk, mint azelőtt. Ezekre a kérdésekre keresi a választ a könyv.

Bevallom, én azon kevesek közé tartozom, akiknek az írónő Tökéletes kémia című kötete nem igazán vált kedvenccé, ezért egy kicsit félve kezdtem bele ebbe történetbe. Azonban az egyik elvem az, hogy soha nem ítélek meg egy szerzőt egyetlen könyv alapján. Végül szerencsére jó döntésnek bizonyult a választás, és egyáltalán nem bántam meg, olyannyira, hogy egy nap alatt végeztem az első kötettel, és már ugrottam is a másodikra. :)

Caleb Becker élete egy pillanat alatt csúszott ki addigi tökéletes kerékvágásból, amikor egy ittas állapotban okozott gázolásért egy évre a fiatalkorúak börtönébe küldték. A balesetben a szomszéd lány szenvedett súlyos sérüléseket, akivel kicsi koruk óta ismerik egymást, és aki ikerhúga legjobb barátnője volt. Most egy évvel később, 17 évesen újra szabad ember lehet, de az élet, amit egy éve kénytelen volt hátrahagyni, már közel sem ugyanaz. A városban nem kívánatos személy lett, a barátai már nem fogadják be ugyanúgy, az addig nagy népszerűségnek örvendő húga magányos gót lett, a szülei pedig teljesen kifordultak önmagukból. Calebnek a délutáni birkózóedzésekről is le kell mondania, hiszen kiengedésének feltétele volt további 150 óra közösségi szolgálat is, amelyet többek között egy idős hölgynél végzett segítséggel dolgozhat le.

Maggie Armstrong élete a balesetet követően szintén örökre megváltozik, hiszen a lába olyan sérüléseket szenvedett, ami a járást is nehézzé teszi számára, így a szenvedélyéről, a teniszről is le kellett mondania. A bicegése miatt sokan gúnyolják, és miután elvesztette helyét a teniszcsapatban, korábbi barátai sem állnak már vele szóba. Caleb visszatérése nehezen érinti a lányt, hiszen még mindig rémálmai vannak a baleset éjszakájáról, azonban amikor Caleb ugyanannál az idős hölgynél bukkan fel, ahol ő maga is dolgozik, nincs más választásuk, mint elviselni egymás társaságát, és túllépni a múlt fájdalmain…

Az első kötet függővége után azonnal ugranom kellett a második kötetre, amit egy nap alatt szintén be is faltam. Az is nagyon tetszett, és jó volt, hogy végre minden a helyére került. A szereplőket nagyon megkedveltem, és tetszett, hogy amellett hogy ez egy aranyos ifjúsági regény, mégis komplex karaktereket tudott megalkotni az írónő. Az első és a második kötetben is volt egy-két olyan dráma, ami számomra feleslegesnek érződött, de még így is nagyon tetszett a könyv. :)

Összességében tényleg őszintén ajánlom, mert ez egy olyasfajta ifjúsági regény, ami amellett, hogy szívmelengető és aranyos volt, komoly mondanivalót is tartogatott. Számomra letehetetlennek bizonyult.

http://veronikasreaderfeeder.com/simone-elkeles-leaving…

Elég jó volt (még meg is könnyeztem egy ponton az egyik mellékszereplőt), de nem volt rám olyan hatással mint a Tökéletes kémia. Azt hiszem a második részre nem nevezek most be.

Simone Elkeles-től a Tökéletes kémia után nem teljesen ilyesmire számítottam. Nem az tipikus amerikai tinisztori, annál másabb, összetettebb. Caleb elütött egy lányt, aki nyomorék lett. Emiatt börtönbe került és miután letöltötte büntetését visszamegy Paradise-ba. Maggie nagyon egyedül van és fél, mindenki tudja, hogy mi történt vele, miért lett részben nyomorék. Miután a fiú visszatér, nem kerülhetik el egymást többé, és szembe kell nézniük egymással, önmagukkal, a családjukkal, a múlttal, és mind azzal ami még a háttérben húzódik, mindennel amire hatással voltak. Nem olyan szenvedélyes történet, nincs benne perzselő kémia, hanem mélabúsabb, fájdalmasabb, sok bánattal és bűntudattal. Éppen azért talán a szereplőket is nehezebb megkedvelni. Maggie az elején sokszor siránkozik, Caleb pedig sajnáltatja magát, és mégis az egész egyszer csak, valahogy a maga módján hihetővé és szerethetővé válik.

Milyen régóta vártam már egy ilyen fantasztikus könyvre?!

Nehéz bármit is írni, úgy hogy alig aludtam pár órát az éjjel, annyira magával ragadott és nem bírtam letenni. Eléggé érzékeny típus vagyok, főleg könyveken képes vagyok órákon át sírni és igen, ezen is sikerült. Nem is keveset.
Bátran tudom azt mondani, hogy az írónő ezzel a könyvvel nagyon belopta magát a szívembe. A Tökéletes kémiát is imádtam, de ez még azt is felülmúlta.
Régóta szúrta a szemem a könyv, mert nagyon sok jót hallottam róla mindenhol, de valahogy sosem vettem meg, mert attól féltem, hogy hormontúltengéses fiatalokról fog szólni. Szerencsére nem így történt.
Most, hogy egy barátnőmtől megkaptam az első két részt, nem bírtam ki, hogy ne olvassak bele. És ebből az lett, hogy egész éjjel olvastam.

Maga az alaptörténet szerintem nagyon jó ötlet. Nem mondom, hogy nagyon fordulatos, de azért van benne néhány csavar. Váltott szemszögből íródott, amit én személy szerint imádok. A történet reálisan van megírva, azért a szereplők még inkább belopták magukat a szívembe. Maga a történet nem túl boldog és vicces kategória. Inkább a szomorúság és bűnbánat/bűntudat van jelen, de természetesen vannak boldogabb jelenetek is.
Maggie eleinte túlságosan visszahúzódó és nyavalygó kislány volt, de szerencsére ezt elég gyorsan „kinövi”. Ha az egész könyvben úgy viselkedett volna, mint a könyv végén egy igazi példakép lehetne.
Caleb szerintem nem kell mondanom semmit. Imádom őt, úgy mint a legtöbb rosszfiút. Egy nagyon erős karakter, felemelt fejjel viseli a bámuló szempárokat és a sugdolózást. Amit pedig a nővéréért tett, egy igazi hős. Én legalább is így gondolom.
Leah egyáltalán nem kedveltem, de a végén még inkább csalódtam benne. Nem azért amit tett, hanem hogy csak egyedül magára gondol. Mindig.
Aki még nagyon imádtam, az Mrs. Reynolds. Annyira sajnáltam, ami történt vele.

Nem is tudom mit mondjak még, szerintem mindenki olvassa el, aki egy kicsit is szereti a YA történeteket. Nem nyálas és nem is idegesítő.
Na jó, befejeztem, megyek olvasom a második részt.

Miután olvastam a Tökéletes kémiát az írónőtől, bátran kezdtem bele ebbe a könyvébe is. A bátorságom aztán megijedt és elbújt valahová, én meg majdnem abbahagytam a könyvet. Túl sokat nyavalyogtak a szereplők az elején… Meg tudom érteni őket, a helyükbe én is valami ilyet csináltam volna, de ez már kicsit sok volt. Szerencsére a bátorságom előbújt rejtekhelyéről és tovább olvastam, így egy újabb fantasztikus könyvet olvashattam, aminek már kíváncsi vagyok a következő részére. (Így azért mégse lehet vége.) Leginkább az fogott meg a könyvben, hogy a szereplők is, és a történet is valóságos volt, bárkivel megtörténhet az, ami velük.

Barátnőmnél jártam, és újra belelapoztam a könyvbe. Jó volt kissé feleleveníteni a sztorit.
Ez nem az a fajta könyv, amit a Tökéletes kémia kapcsán megszokott az ember Simone Elkeles-től. Ez a könyv bennem valahogy mélyebb nyomot hagyott a maga mélabús hangulatával és komplex történetével.

A szereplők nagyon el lettek találva:
Maggie az elején nekem kicsit gyenge volt. Jó, persze, sajnálni kellett meg minden, de aztán szép lassan magára talált. Rengeteget fejlődött a cselekmény előrehaladtával.

Viszont Caleb már az első oldalakon nagyon érdekes, szimpatikus karakter volt. Érdekes volt rájönni, hogy miért úgy viszonyul az egész balesethez és a börtönbüntetéséhez, ahogy. Ugyan végig sejteni lehetett, hogy valami ilyesmi van a dologban, de mikor kiderült a végén azért az nagyon ütött. Különösen azért, mert közben a szívem szakadt meg ezért a fiúért. :(
Az a véleményem, hogy családja és az egész közösség végig nagyon szemét módon bánt vele. Anélkül, hogy igazándiból meghallgatták, megértették volna megalázták, és lelkileg tönkretették. Aztán pedig egy boccsal lerendezték az egészet.

Amúgy a szülők: maradjunk annyiban, hogy egyiket sem nevezném az év szülője díjra.

Nagyon szerettem Simone Elkeles regényeit. Nagyon jó benne, hogy két szemszögből látjuk a történéseket. Maggie és Caleb története, tele van bánattal, bűntudattal de van benne remény is egy jobb életre. A kapcsolatuk megtört és újra összefort, de Caleb nem tudja kimondani azt amit ki kellene, hogy együtt lehessenek.
Nagyon várom a második részt.

Ez a könyv fantasztikus! Csak azért nem lett max. csillagos, mert végét végig sírtam. Jobban mondva még most is sírok.
Már nagyon régóta terveztem elolvasni, de még csak most sikerült. De arról nem volt szó, hogy a végét végig bőgöm!
Először nem nagyon értettem mi hogyan történt, de ahogyan haladt a történet egyre több dolog derült ki. A legfontosabbra még én sem számítottam :)
De hogy lehetett így befejezni egy könyvet??????
Erre nem lehetett mást mondani mint hogy FANTASZTIKUS!

Simone Elkelestől eddig csak a Tökéletes Kémia c. sorozatot olvastam, de azt is nagyon nagyon szerettem. de ez a sorozat, még jobbra sikeredett mint, az…
Adott nekünk egy lány, aki sántít, és egy fiú, akit nemrég engedtek ki a fiatalkorúak börtönéből. A fiú azért volt bent a DOC-ban, mert elütött egy lányt, akinek a baleset után annyit műtötték a lábát, hogy csak sántítva tud közlekedni… Na, összeállt mindenki fejében a kép? :D Ez egy tökéletes alapötlet, ami nagyon, nagyon, nagyon jól lett kivitelezve. Maggie nem lett a kedvenc főhősnőm, de nem is utáltam. Tökéletesen középen haladt…
Calebet viszont a szívembe zártam nagyon, ahogyan az öreg Mrs.Reynolds-ot is… Caleb egy kemény álarc mögé bújtatott, kedves srác, akinek gajra ment az egész élete azért, mert egy olyan dogot tett, amit ha lehetne visszaforgatna….
Az öreg nénit nagyon nagyon szerettem. Én is szeretnék egy ilyen aranyos nagymamát. Annyira határozott, de közben lágyszívű, hogy nem lehet őt nem szeretni…

Ez a könyv/sorozat egy pazarul megírt, romantikus történet, ami kábé annyira fair, mint maga az élet….

tetszett, nem hittem, hogy tetszeni fog, ráadásul fel is került a „többször olvasós” listámra. Calebet már az elejétől kezdve kedveltem, ugyebár benne volt ez a „lesz@rok mindent” viselkedés. érdekes volt látni, hogy a szülők és a környezet, hogyan birkózik meg a helyzettel. kaptunk egy kis ízelítőt a gimis életből is, és örülök, hogy nálunk azért jobb volt a helyzet. Leah bizonyos szintem meg tudom érteni, bár a végére már elegem lett belőle. annak ellenére, hogy egyidősek Maggivel, még is úgy tűnik, hogy a Leah sokkal inkább a gyerek kategóriába tartozik. a végén pedig azt egy kicsit furcsállottam, hogy míg Calebre iszonyatosan haragudott meg ordítozott vele (gondolom, akkor lett elege az egészből), Leahre nem és ráadásul még el is mentek pitét enni. de majd meglássuk milyen is lesz a viszony kettejük között a következő kötetben.