Minden ​ember halandó 81 csillagozás

Simone de Beauvoir: Minden ember halandó Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Régine, ​a tehetséges, becsvágyó, mindenre és mindenkire féltékeny színésznő valami eddig soha-nem-voltat szeretne teremteni művészetében. Vágyálma, hogy híre-neve fennmaradjon: ne csak életében, szerepléseinek pillanataiban csodálják. Párizs környéki kis szállodájában felfigyel egy különös, hallgatag emberre, s meg akarja hódítani az ismeretlent. És Fosca, ez a furcsa, magányos ember feltárulkozik előtte: bevallja, hogy egy titokzatos elixír jóvoltából halhatatlan, 800 éve éli kalandos életét.
Az olvasó lankadatlan figyelemmel követi e fantasztikus-filozófikus kalandregény fordulatait, Fosca különös életútját, amelyet a hatalomvágy, a barátság, a szerelem, a csalódás, a meghasonlás kilométerkövei jeleznek. A századok folyamán egyre inkább felhalmozódik Fosca szívében a magány, a kétségbeesés; halhatatlansága egyre gyötrelmesebb. Reménytelen jóformán minden emberi kapcsolat, még a szerelem is, mert halandó ember csak halandót szerethet. Rá kell ébrednie, hogy igazán csak a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1946

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Bíbor, Miskolc, 2003
358 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639466484 · Fordította: Görög Lívia
>!
Európa, Budapest, 1973
374 oldal · Fordította: Görög Lívia

Enciklopédia 6


Kedvencelte 23

Most olvassa 8

Várólistára tette 126

Kívánságlistára tette 81

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Chöpp 
Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

Az első olvasmányom ez a fikció Simone de Beauvoir-tól. Lenyűgözött, elvarázsolt, irgalmasan sokáig foglalkoztatott. Éreztem a hasonlóságot Wirginia Woolf Orlandójával. A halhatatlanság lehetőségei és kilátástalansága: az örökké tartó bolyongás a világban. Nem tudom elfelejteni Beauvoir halhatatlan főhősének tépelődéseit. A Halhatatlanság, mint a Magányosság átka, vagy kulcs isteni lényegünk feltárásához? Máig nem tudom a választ. Szerintem nincs is. Vagy csupán véges elménk által megválaszolhatatlan.

>!
MrClee I
Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

„El kell fogadnunk a halált, hogy élni tudjunk.”

Mert az élet akkor lehet élet, ha létezik a halál. Ha nincs halál, ha nincs vég, kezdet sem lehet, élet sincs. De mi van akkor, ha az a (látszólag) szerencsés eset áll fenn, hogy az ember tudja, hogy nem fog meghalni soha, hogy halhatatlan lesz? Kezdetben rendkívül megörül, hiszen úgy lett bekötve az ember, hogy kezdetben nem akarja elfogadni a halált, mindenáron élni akar, kevésnek érzi az életet. De akkor mennyi a sok? Ez Fosca tragédiája. Az ember tragédiája, aki már embernek sem tudja magát tekinteni, sőt, már élőnek sem tudja magát tekinteni, hiszen sosem halhat meg. Így fordul át a nagy szerencse valami hatalmas kínszenvedéssé, egy monoton, soha véget nem érő körforgássá, ahol mindig ugyanaz történik meg újra és újra, nem változik a világ, nem változik az ember, nagy vonalakban Fosca állandóan azokkal az elvekkel, életekkel, párbeszédekkel, sorsokkal, hivatásokkal találkozik, melyekről pontosan tudja, hogy mibe fog fulladni. Minden ember halandó, de aki halhatatlan, az nem lehet ember, nem tud élni, nem tudja átélni a mát, nincs jövője, nincs múltja, nincs jelenje, semmilye sincs, csak sodródik a végtelenbe. Az emberek körülötte megszületnek, élnek, meghalnak, ő azonban mindezt nem képes átélni, benne nincs meg az a gondolat, hogy bizony egyszer véget érhet az élet. Nincs tétje, nem teszi kockára az életét, semmit nem tud beleéléssel csinálni, hiszen végül úgysem marad belőle semmi, nem képes örülni, hiszen 50 év múlva ugyanez a történet fog újra játszódni, csak más szereplőkkel. Mindenkinek megvan a maga ideje, amiben élni tud, de ha nem halhat meg, mindez értéktelenné válhat, ismétlődések sorozatává fajulhat az élet, amit onnantól kezdve már életnek sem lehet nevezni…És mivel minden ember halandó, a halhatatlan nem lehet ember.
Zárásként a regény egyik tételmondata, amely a humanista szemnek igen fényesen imponál:

„Légy ember az emberek között.”

8 hozzászólás
>!
Ardnazil
Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

Történelemkönyv és regény egyszerre. Beauvoir más írásaihoz képest „ponyvának” tűnhet, persze a szó legjobb értelmében. Amit eddig olvastam tőle, tele volt bölcs gondolatokkal és többszörösen összetett mondatokkal. Ez a regény ellenben olvasmányos, kalandos, de mégis ott van benne az, ami miatt most már egyáltalán nem foglalkoztat a halhatatlanság gondolata. Jó, hogy rámutatott, mennyire élő a „Vigyázz, mit kívánsz!” elve.

>!
moni79
Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

Beauvoirt elsősorban A második nem miatt szeretem, de úgy tűnik, hogy regényt is jól ír. Érdekes ez a sok évszázadon átívelő (az itáliai városállamok háborúitól a francia munkásmozgalmakig), egy halhatatlan ember szemszögéből elmesélt történet. Nemcsak az a tanulság, hogy egy ilyen élet nem igazi élet, és nincs igazán célja, értelme, hanem az is, hogy az emberiség néhány szempontból nem igazán fejődött és fejlődik. Fosca cinikus és kiábrándult, de van is rá oka.

>!
molke P
Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

Eddig sem akartam halhatatlan lenni, de nem is kaptam kedvet hozzá.
A könyvet olvasva eleinte az foglalkoztatott, hogy milyen lehet mindent és mindenkit túlélni, tét nélkül, félelem, cél és kockázat semmi. Megjött a válasz: ez nem élet, csak vegetálás. Aztán sokkal erősebben kezdett foglalkoztatni az a gondolat, hogy mennyire nem változik semmi, a halandó ember mindig ugyanolyan marad: vágyakkal, érzésekkel, eszményekkel, önzéssel, gonoszsággal; és ezért a világ is mindig ugyanolyan marad. Ezt eddig is így gondoltam, de ez a könyv megerősített ebben a hitemben.
Tetszett a történelemkönyv-jellege; Fosca valós, általában véres eseményekbe ágyazott meséje. Sokat gugliztam olvasás közben, kicsit megkopott a történelemtudásom, most legalább valamennyire azt is felfrissítettem.
Vártam, hogy talán az igazi szerelem vagy barátság megmenti őt, de persze ez nem lehetett így.
Az igazi ütést az epilógus mérte rám: Fosca víziója arról, hogy senki és semmi nem lesz már, csak a Hold az égen, és ő meg az egér (akin kipróbálta az elixírt) a Földön. Őszinte leszek: az egeret sajnálom jobban. Ő nem tehet róla…

>!
kratas P
Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

Keresem még a szavakat, hogy mit is lehetne írni, mert nehéz. A könyv csodálatos volt, mint ahogy a témája is, de vártam még érzéseket, amiket nem kaptam meg.
Mindenki eljátszik előbb-utóbb a gondolattal, hogy milyen jó is lenne halhatatlannak lenni és ha ugyanannak az embernek feltesszük ezt a kérdést mondjuk 10 évenként, akkor minden alkalommal más választ fogunk kapni tőle. Ameddig fiatal az ember és becsvágyó, javítani akar a világon, önzőségében tévedhetetlennek érzi magát – mint Fosca –, addig a halhatatlanság varázslatos dolog.
Majd ahogy öregszik és egyre több dolgot átél, egyre több tapasztalatot szerez, egymás után elveszti a számára fontos dolgokat, úgy jön rá arra, hogy a halál nem is olyan borzalmas dolog. Jól is van ez így, szánom Fosca-t, mert önhittségében téves döntést hozott, a hiányérzetem pedig abból adódik, hogy a végén reméltem, hogy nem Régine-én keresztül kapjuk meg a tanulságot, hanem rajta keresztül, de sajnos nem.

>!
ForgottenVampire
Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

Csak kevés nyomasztóbb gondolat létezik, mint a halál, és ha valaki ráébred saját halandóságára, ha igazán felfogja, hogy közeleg az idő, egész élete nyomorúságossá lesz. Simone de Beauvoir ebben a műben rávilágít arra, amivel mindenki tisztában van, de senki sem akar róla tudomást venni: minden ember halandó.

Magas pontszámot adok a könyvnek, mert sok időt töltöttem vele, és sokat gondolkodtam rajta, de azt hiszem, soha nem olvasom el többé. Mindazoknak, akik most kezdenek bele a regénybe, ajánlom, erős lelkülettel fogjanak hozzá!

>!
misevy
Simone de Beauvoir: Minden ember halandó

Ez egy döbbenetesen jó könyv. Mélyen elgondolkodtat életről halálról emberségről és emberiségről. Játszottál valaha a halhatatlanság gondolatával? Hogy milyen volna? Végigélni korokat korszakokat? Eretnekek égetésétől, nagy földrajzi felfedezésektől a nagy francia forradalmon át? Huszadik századot, okostelefon nyomkodó jelent és az alig elképzelhető eljövendőt?
Az Interjú a vámpírral messze kimagaslik a vámpíros irodalomból azzal hogy belemegy a halhatatlanság elviselhetetlenségének fejtegetésébe. Ott árat kell fizetnie a filozofáló főhősnek, szörnyeteggé kell válnia és szörnyetegségével léteznie tovább értelmet keresve, hiába. Fosca nem változik szörnyeteggé. Csak létezik vég nélkül. És egyre fogy belőle minden amiért élni érdemes lehet. Érti de átélni már csak másokon keresztül tudja, és egyre kevesebbszer. Minden életre lobbanásában egyre keserűbb szájízzel, előre kiábrándultan, figyelve a halálraítélt, mégis lobogva élő embereket, akikhez nem tartozhat többé.
Megérti, hogy a megsemmisülés teljes, hogy még emlékeiben sem tudja örökké hordozni a szeretteit, hogy ők eltűnnek mindenestül. A halandók. Akiknek az életét megmérgezi az ő halhatatlansága, mert végességében hatalmas létezésüket kérészéletté silányítja az ő nézőpontja.
Lobot vet a lelkük, és érzik hogy élnek. Mindig ugyanaz a tajték és mindig más…
Erre a könyvre sokszor fogok gondolni.


Népszerű idézetek

>!
Ivetta

Mindenki azt hiszi, hogy ő más, mint a többi, mindenki különbnek tartja magát a többinél, mindenki téved, ő is téved, mint mindenki más.

Előhang

>!
Sárhelyi_Erika I

A dolgok csak annyiban léteznek számunkra, amennyiben láthatók, tapinthatók, illedelmesen elhelyezkednek a térben, időben a többivel egy sorban. Hiába megyünk fel a Holdba, hiába ereszkedünk le az óceán fenekére, ott is csak emberi világunkba zárt emberek maradunk.

>!
Aranymag

– Mit képzel felséged? Tehet-e a világon bárki jót anélkül, hogy rosszat ne tenne? Nem lehet minden embert egyforma mércével mérni, nem lehet mindenkit boldoggá tenni.

175. oldal, Második rész

Kapcsolódó szócikkek: boldogság · · rossz
>!
Ivetta

– Vannak pillanatok, amikor az ember túllép saját életében, és lát. De aztán megint meglódul az idő, megdobban a szívünk, megmozdul a kezünk, lábunk, s már nem látunk, bár mindent tudunk.

Előhang

>!
Sárhelyi_Erika I

– Ha valaki azt bizonygatná nekem, hogy ő halhatatlan, alkalmasint én is próbára tenném. De nagyon kérlek, ne keverj minduntalan arzént a boromba, elrontod az ízét.

>!
Sárhelyi_Erika I

Itt álltam, a világba vetetten, meztelen; egy ember, aki nem való sehova. Fejem fölött az ég nem karám volt, hanem út a végtelenbe.

>!
MrClee I

Minek él, aki csak azért él, hogy elkerülje a halált? De meghalni az életért – van-e ennél gonoszabb öncsalás?

331. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Ottlik Géza: Iskola a határon
Iris Murdoch: A háló alatt
Voltaire: Candide vagy az optimizmus / Candide ou l'optimisme
Voltaire: Candide vagy az optimizmus
Michael Ende: A Végtelen Történet
Harry Mulisch: A menny felfedezése
Patrick Modiano: Sötét Boltok utcája
Anatole France: A Lúdláb Királynő
Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád
Ivan Jefremov: A borotva éle