Az ​öregség 6 csillagozás

Simone de Beauvoir: Az öregség

Simone ​de Beauvoir azt tartja, hogy öregekkel kapcsolatban majdnem mindenkinek rossz a lelkiismerete, és ezért a hallgatás összeesküvése veszi körül ezt a témát. Könyvének célja, hogy megtörje ezt a hallgatást, és olvasóit is kéri, nyújtsanak neki segítséget. Ezt írja: „Hogy megnyugtassák lelkiismeretüket, az ideológusok különböző, egymásnak ellentmondó mítoszokat gyártottak, amelyeknek célja: elhitetni a felnőttekkel, hogy az öregember nem olyan, mint ők. Az aggastyán tiszteletre méltó Bölcs, aki magasan felette áll ennek a földi világnak, vagy fecsegő, szenilis bolond, akivel ezért nem kell törődnünk: akár többre, akár kevesebbre becsüljük önmagunknál, mindenképpen száműzzük a társadalomból. De a valóság elleplezésénél is kényelmesebb módszer: nem venni róla tudomást. Az öregség szégyenletes titok, nem illik szóba hozni. Sokan rosszallották, hogy könyvet írok róla: »Micsoda ötlet! Milyen szomorú, milyen morbid téma!« És éppen ezért írtam meg. Be akartam mutatni, milyen… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1970

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 1972
864 oldal · keménytáblás · Fordította: Pődör László

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Jean-Paul Sartre

Helyszínek népszerűség szerint

Amerika


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Simone de Beauvoir: Az öregség

Ez az a könyv, amit legalább háromszor el kellene olvasnia mindenkinek. Először tizenéves korban, hogy megértsék az öregeket, ne legyenek számukra szenilis vén marhák, akik csak a helyet foglalják feleslegesen a villamoson (bár akkor még nem hiszik, de rájuk is az ő sorsuk vár, ha nem rosszabb). Másodszor mikor félúton állnak öregség és fiatalság között, egyrészt, hogy fel tudjanak készülni az öregségre, másrészt azért, hogy megfelelően bánjanak megöregedett szüleikkel, és valóban segíteni tudjanak nekik ebben az állapotukban. Harmadszor pedig amikor az ember megöregszik, és szembe kell nézzen mindazzal, ami ebben a könyvben le van írva, igyekezzen elkerülni a csapdákat, gondolkozzon azon, vizsgálódjon, vajon reálisan méri fel a dolgokat, saját magát, érzelmeit? Hogy igenis, barátkozzon, szeressen, alkosson, legyenek céljai egészen a haláláig, sőt azon túlra is.
A villamoson ülve ezt a könyvet olvastam, amikor egy középkorú férfi azt mondta nekem, hogy amikor embereket ilyen könyveket lát olvasni, akkor bízik abban, hogy ez az ország nem csupán egy szellemi romhalmaz, egy temető. És egyet kell értsek vele, de sajnos ezt a könyvet, és ehhez hasonlókat meglehetősen kevesen olvassák. Szóval ez egy nagyon fontos könyv. Olvassátok el, ne halogassátok túl sokáig.
Sajnos ahogy a mostani világra nézek, azok, akik ezek után lesznek nyugdíjasok, akik minimálbérért robotoltak, vagy éppen hol tudtak dolgozni, hol nem, és jó, ha egyáltalán valami alamizsnát fognak nekik lökni, vagy talán addigra nyugdíj sem lesz, az öregek olyan nyomorúságban fognak élni, ami szinte fel sem fogható. Ilyen nyomorúságos körülmények között pedig csak nagyon kevesen lesznek képesek halálukig megfelelőnek mondható életet élni akkor is, ha egyébként mindent megtesznek, ami rajtuk múlik. Az öregkor, az elaggás amúgy is nehéz, hát még nyomorogva, fázva, éhezve… És ki tudja, a melegek, menekültek után egyszer az öregek is meg lesznek téve bűnbaknak… Nem szeretném megérni azt az időt.

3 hozzászólás
Daniella78>!
Simone de Beauvoir: Az öregség

Simone de Beauvoir Öregségről írott monográfiája méltatlanul elhallgatott könyv, talán mert az idősek önálló individuumként kezelése és a körülöttük szövődő ostoba mítoszok (második gyerekkor) miatt a mai napig fél-emberként, már-nem-emberként kezeljük őket társadalmunkban. Beauvoir könyvében A második nemből már ismert módszerrel és alapossággal járja körbe az öregek különös, elnyomott, kiszolgáltatott helyzetét, előbb objektív-tudományos, majd szubjektív-belső tapasztalatok alapján. Az első részben előbb az idősek egészségügyi problémáit tárgyalja, nem kifejezetten a betegségeket, mint inkább az idősek biológiájának normális megváltozását, bemutatja, hogy a társadalom mennyire képtelen ezeknek a megváltozott állapotú embereknek az igényeit felmérni, mennyi nehézséggel kell szembenézniük. Ezután az etnológia területére érünk, ahol természeti népek viselkedését mutatja be Beauvoir, megállapítva hogy egy adott népcsoportnál annak gazdasági helyzete milyen mélyen meghatározza azt, hogyan bánnak az idősekkel. Akik bőségben élnek, ott az idős embert tisztelet övezi, ahol szükségben, ott bizony kegyetlenül elhanyagolják őket, sőt meg is ölik. Ám a saját társadalmának (60-as évek, francia viszonyok) bemutatásakor rádöbbenhetünk, hogy a civilizáltnak nevezett kultúra sem sokban különbözik, anyagilag szinte a létminimum szintjén tartva a kiszolgáltatott és munkaképtelen időseket. A második részben előbb az öregek testélményéről ír, szerintem először a filozófia és pszichológia történetében, nagyon megrázó sorok ezek, csak erős idegzetűeknek ajánlott. (Megdöbbentő például, hogy az idősek otthonába beadott öregek fele egy hónapon belül meghal, 90%-a pedig egy éven belül.) Beauvoir ír az időhöz való viszonyról (különösen a megváltozott múlt-érzékelésről és az idősek jövőképéről), továbbá az öregek hétköznapjairól. Az utolsó fejezetben ismert írók, művészek és filozófusok emlékirataiból szemezget és ezek értő kommentárját adja. Összességében egy nagyon elgondolkodtató és aktuális könyv, mindenkinek nagyon ajánlom, de végkicsengését tekintve igen pesszimista (ahogy maga Beauvoir is azzá vált), ezért nyugalmas, meditatív időszakban vegyétek kézbe.

Ja, és nyugdíjról alig esik szó benne, szóval akár a közeljövő víziójaként is olvashatjuk.


Népszerű idézetek

Morpheus>!

Egy megoldás van rá, hogy az öregség ne váljék korábbi létünk nevetséges paródiájává, és ez az, hogy olyan célokat igyekezzünk megvalósítani, amelyek értelmet adnak az életünknek: odaadó szolgálata egyes embereknek, közösségeknek, ügyeknek, társadalmi vagy politikai, szellemi alkotó munka. A moralisták tanácsaival szemben azt kell kívánnunk, hogy öregkorunkra is megőrizzük szenvedélyeinket, s ezek segítségével kerüljük el az önmagunkba való bezárkózást. Az életnek addig van értéke, amíg mások életének is értéket tulajdonítunk, szerelem, barátság, felháborodás, együttérzés útján. Ebben az esetben marad még ok rá, hogy cselekedjünk, hogy beszéljünk.

858. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öregség
Morpheus>!

A nyugdíjba vonult ember azért van elkeseredve jelen élete értelmetlensége miatt, mert egész léte alatt folyton elrabolták tőle élete értelmét. Az érctörvénynél is könyörtelenebb törvény csak annyit engedett meg neki, hogy tovább folytassa önmagát, de azt a lehetőséget már megtagadta tőle, hogy igazolást is találjon hozzá. Mikor végre felszabadul a foglalkozás kényszerei alól, csak pusztaságot lát maga körül. Nem adatott meg neki, hogy olyan tervekben kötelezze el magát, amelyek célokkal, értékekkel, lét-okokkal népesíthették volna be a világot.
Ez a mi társadalmunk bűne. „Öregségi politikája” botrányos.

859-860. oldal

5 hozzászólás
Morpheus>!

Milyennek kellene hát lennie annak a társadalomnak, amelyben öregkorára is ember marad az ember?
A válasz egyszerű: egész életében emberszámba kellene venni. A társadalom önmagáról rántja le a leplet azzal a sorssal, amelyet immár nem dolgozó tagjainak tartogat. Sohasem tekintette őket egyébnek, mint egyszerű anyagnak. Bevallja, hogy csak a profit számít neki, hogy fennen hangoztatott „humanizmusa” megtévesztő látszat.

860-861. oldal

Morpheus>!

A halál helyett inkább az öregséget kell az élettel szembeállítanunk. Az öregség az élet paródiája. A halál az életet sorssá teszi, és valamiképpen megmenti azáltal, hogy az abszolútum dimenzióját kölcsönzi neki: „Azzá teszi, ami volt, az örökkévalóságig.” A halál megszünteti az időt. Annak, akit eltemetnek, nem valóságosabbak utolsó napjai, mint a többiek, a léte egésszé vált, amelynek minden része a semmi által megragadva egyformán jelen van.

856. oldal

Morpheus>!

A társadalom csak annyiban foglalkozik az egyénnel, amennyiben hasznot hajt.

862. oldal

Kapcsolódó szócikkek: társadalom
Morpheus>!

Az emberek óriási többsége mégis szomorúan vagy lázadozva fogadja az öregséget. Még a halálnál is visszataszítóbbnak tartja.

856. oldal

Morpheus>!

[…] nem is minden aggastyán ilyen lemondó. Ellenkezőleg, nagyon sokan makacsul kitartóak. Ebben az esetben viszont gyakran önmaguk karikatúrájává válnak. Akaratukat valami tehetetlenségi erő mozgatja, minden ok nélkül, sőt a józan ész ellenére. Régebben azért kezdtek el akarni, mert valami cél lebegett előttük. Most meg azért akarnak, mert már akartak volt. Rendszerint szokások, automatizmusok, elmeszesedés lépnek náluk az önálló elhatározások helyébe.

857. oldal

Morpheus>!

Az öregember számára a legnagyobb öröm mindvégig maga az élet; márpedig semmi sem bizonyítja jobban, hogy él, mint a szerelem…

279. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · öregség · szerelem
Morpheus>!

Akár elsősorban a gyönyört keresi, vagy a világnak a vágyban való átlényegülését, vagy valamilyen önmagáról alkotott elképzelést, vagy mindezt együtt, érthető, hogy sem a férfi, sem a nő nem mond le róla szívesen. Nem sajnálhatunk olyan örömöket, amelyeket már nem kívánunk. Hajtogatják a moralisták, akik szüzességre ítélik az öregeket. Rövidlátó felfogás. Az igaz, hogy rendes körülmények között a vágy nem jelentkezik önmagában, hanem valamilyen élvezet vagy valamely test utáni vágyként. De ha megszűnt is spontánul jelentkezni, azért még sajnálhatjuk a megszűnését, valahányszor az eszünkbe jut. Az öreg ember gyakran vágyni kíván, mert tovább él benne a pótolhatatlan élmények utáni sóvárgás, mert továbbra is csüng azon az erotikus világon, amelyet ifjúsága vagy érett kora épített fel benne: s éppen a vágy segítségével eleveníti fel halványuló színeit. És ugyancsak a vágyon keresztül éli át a saját integritását is. Vágyakozunk az örök ifjúságra, ám az örök ifjúságba beletartozik a libidó továbbélése is. Egyesek orvosságokkal igyekeznek késleltetni a nemzőszervek leépülését. Mások beletörődnek a változtathatatlanba, de valamilyen módon azt bizonygatják, hogy továbbra is nemi lények.

508. oldal

Kapcsolódó szócikkek: férfiak · fiatalság · gyönyör · libidó · nők · öregség · vágy
Morpheus>!

„Az élet szégyenfa, ha ugyan nem vérpad. Vajon melyik jobb, a húsz évig elhúzódó szellemi haláltusa, vagy a bárd, amely egy pillanat alatt lesújt?” [Lamartine]

852. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Georges Minois: Az életfájdalom története
Jean-Paul Sartre: Drámák I-II.
Alexandre Dumas – Jean-Paul Sartre: Kean, a színész
Milan Kundera: Halhatatlanság
R. D. Laing: A meghasadt én
Jean-Paul Sartre: A szabadságról
Henri Bergson: Idő és szabadság
Jacques Derrida: Bitangok
Jean-Paul Sartre: Exisztencializmus
Jean-Paul Sartre: Az Undor – Regények és elbeszélések