A ​második nem 55 csillagozás

Simone de Beauvoir: A második nem

Simone ​de Beauvoirt nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Számos munkája jelent meg magyar fordításban – regényei, útinaplója, önéletrajza –, amelyeknek érzelemmentes szenvedélyessége és szemléletes logikája érdekes színek, ízek és hangulatok igézetével keríti hatalmába az olvasót. Beauvoir alapjában véve filozófus elme; az elemi képletek, a nagy összefüggések, a determináló erővonalak érdeklik, s a keze alatt formálódó művészi anyagból áradó kérdésekre a polgári radikalizmus és az egzisztencializmus oldaláról keresi a választ. Társadalomelemző, bölcselkedő munkái közül a legjelentősebb A második nem, amely 1949-ben hagyta el a sajtót, de azóta sok új kiadása jelent meg és bejárta az egész világot. A szerző a nő, a „második” nem helyzetét vizsgálja korunk társadalmában, s küzd a „másodrendűség”, „másért-valóság” ellen. A nő problémáját óriási anyagtudással, minden elképzelhető oldalról igyekszik megvilágítani, felhasználva a biológia, a pszichológia, a néprajz, a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1949

>!
Gondolat, Budapest, 1971
578 oldal · Fordította: Görög Lívia, Somló Vera
>!
Gondolat, Budapest, 1969
578 oldal · keménytáblás · Fordította: Görög Lívia, Somló Vera

Enciklopédia 34

Szereplők népszerűség szerint

anarchista · Antonio Marro · háziasszony


Kedvencelte 12

Most olvassa 17

Várólistára tette 119

Kívánságlistára tette 76

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Morpheus
Simone de Beauvoir: A második nem

Tíz oldalt is írhatnék erről a „szintén nagyon fontos lenne, hogy mindenki olvassa” könyvről. (Oké, a végére csak összejött…)
Végigolvasva arra jutottam, hogy a „második nem” szarban van, és jelen pillanatban is nyomják bele a fejét. Persze javult valamennyit a helyzet a könyv megírása óta, de igazából ez csak máz. A trágyát ugyan be lehet vonni marcipánnal, az csak trágya marad. Mit is jelent ez pontosan? Csupán azt, hogy egy elnyomó, hierarchikus, patriarchális társadalomban élünk (ahol a nők alatt már csak a gyerekek és az állatok vannak alapesetben).
Mi is az, amit eddig kaptak? Nem mást, mint hogy valamennyivel szabadabban megélhetik a szexualitásukat, valamint azt, hogy ők is robotolhatnak a munkahelyeken, de „természetesen” kevesebb bérért, mint a férfiak (mert ha a nő kevesebb bért kap, kiszolgáltatottabb, kénytelen a férfira támaszkodnia). Valamint kaptak olyan szerkezeteket, amelyek segítségével könnyebben elvégezhető a házimunka. Vagyis ugyan otthon csökkent az immanencia*, viszont alig kapták vissza azt a transzcendenciát**, ami jogosan illetné őket. És sajnos azt látom, hogy a saját transzcendenciájának nagyon sok nő hátat fordít, cinkosává válva a férfi uralomnak. Mert könnyebb tárgyiasulni és az immanenciában élni, mint felvállalni a transzcendenciát. De ez vajon a nő hibája? Nem menthetem fel teljesen őket, hiszen felnőttként mindenki felelős a saját életéért, és bárki elmozdulhat az immanenciától a transzcendencia felé, azzal, hogy felelősséget vállal a saját életéért, és meghozza a szükséges döntéseket saját maga, nem adja át azt sem egy férfinak, sem a férfiak uralta világnak többé. Ehhez persze az kell, hogy elég nagy legyen benne az egzisztenciális feszültség (ami aközött van, amilyen most, és aközött, amivé válhatna), valamint az, hogy lássa, hogy vannak más utak is, mint amin eddig járt. De amíg azt tapasztalom, hogy sokan olyan könyveket olvasnak, amelyben a férfi a domináns, macsó, elnyomó, szadista, gazdag (azaz képes eltartani) és narcisztikus, a nő pedig beolvadó, behódoló, mazochista, alávetett, és előbbit partnerül kívánja, utóbbival pedig azonosul, addig sajnos nincs kivel és nincs miről beszélni. Valóban kellenek azok a férfiak a nőknek, akik ténylegesen egyenlőnek tekintik magukkal a nőt, akik megosztoznának vele mind az immanenciában, mind a transzcendenciában? Tudnának velük mit kezdeni? Igen, vannak akik igen, de nagyon sokan nem. És miért? Mert a lányt nővé nevelik, a fiút pedig férfivá. És ha egy gyerekbe felnőtt koráig sulykolja a család, a társadalom és az iskola a szemetet, nem is nagyon lehet csodálkozni azon, hogy lényegében alig változott valami.
Szóval lényeg ami lényeg:
Gendersemleges (és természetesen [a Neill féle] demokratikus) nevelés a családban és az iskolában.
Kapjanak annyi bért a munkájukért, mint a férfiak, valamint ismerjék el társadalmi szinten is (azaz ne legyenek kiszolgáltatva senkinek, ha gyerekeket szeretnének [persze akkor se, ha nem szeretnének kizárólag szülőgéppé válni]), hogy biológiailag a nő vállára nehezedik a reprodukció terhe is, ami mellett kellene valódi önmagává válnia.
És törekedjenek a valódi egyenlőségre, de ne akarjanak „helyet cserélni” a férfiakkal. (Azaz elnyomni őket, alantas helyzetbe kényszeríteni, mert az csak további háborúságot okozna a nemek között. Bár tény, hogy ez lenne a könnyebb út a nők számára egy olyan világban, ahol minden a hierarchiára van kihegyezve. Hogy hogyan legyünk egyenlők, azt senki, sehol nem tanítja, sem a nőknek, sem a férfiaknak.)
És a végén beszéljek egy kicsit a negatívumokról is:
Vitatkoznék azzal, hogy minden társadalomban elnyomták a nőt az írott történelem kora előtt is, mert erről fogalma se lehet. Számtalan társadalmi forma létezett, míg meg nem semmisítette azokat a jelen civilizáció. Olyan is, ahol elnyomták a nőt, olyan is, ahol egyenlők voltak, és valószínűleg néhány olyan is, ahol a férfi volt a pária.
Valamint Engels fenekét nem kellett volna annyira nyalogatnia. Mert nem a munka szabadítja fel a nőt a rabszolgaságból (se a férfit), hanem a teremtés és az alkotás tevékenysége, amelyet szabadon választhat. (Ma a munka csupasz immanencia a legtöbb embernek, hogy ne haljon éhen.) A szocializmusban pedig az ideológia szintjén ugyan egyenlőek voltak a nemek, valójában ez nem volt mélyre ható. (Lásd a jelenlegi visszarendeződést.)

* „ (A transzcendencia ellentéte.) Általában az, ami a létezőt nem lépi túl, ami saját világán belül marad.” 572. o.
** „(Az immanencia ellentéte.) Az egyén, az önmagáért létező, azon tulajdonsága az egzisztencialista filozófiában, mely szerint az önmagát és helyzetét mindig meghaladja. Mindkettőt a választás és a projektum által teszi, és a projektumban mindig önmagán túl van. Minthogy az egyén lényegét a választás által határozza meg, ez is mindig rajta túl van, éppen a transzcendenciájában. A cselekvés transzcendenciája ezenkívül azt jelenti, hogy maga a cselekvés céljaiban szintén túlmutat önnön valóságán.” 575. o.

7 hozzászólás
>!
adrica P
Simone de Beauvoir: A második nem

Ezt a könyvet a kezébe kellene vennie minden olyan, értelmes gondolkozásra képes, jószándékú, nyitott elméjű embernek, aki nem érti, mi ez a nagy felhajtás mostanában (újra) a női egyenjogúság, és a félelmetes F-betűs szó spoiler körül, mikor pedig már van választójogunk is. Aki a bogyógyűjtögetés-tűzhelyőrzés vs. mamutvadászat modern kori erdejében bolyong, annak elegendő akár csak a Történelem c. szakasz is, mert Beauvoir nem csak kontextusba helyezi ezt az ősrégi, hagyományhű nézőpontot, hanem a történelem folyamán létrejött társadalmi berendezkedések részletes elemzésével végigveszi és megmagyarázza a kialakulását, és azt is, hogy manapság már miért idejétmúlt erre hivatkozni.
De egyébként mindenki másnak is érdemes lenne a kezébe vennie.

Én először megrémültem, mikor azt mondták, hogy ez egy filozófiai mű. Valószínűleg azért, mert filozófiai írásokhoz eddig kb. annyi szerencsém volt, hogy egyszer éjszaka, fáradtan, elalvás előtt olvastam két oldalt Konrad Lorenztől, és semmit sem értettem belőle. A második nem szerencsére nem ilyen élmény volt. Beauvoir stílusa zseniális! Nyilván nem egy szórakoztató ifjúsági regény szókészletéből gazdálkodik, de érthető, követhető, világos, és nem viszi túlzásba a szükségtelen idegen szavak használatát. Ez még nem lenne elég az élvezhetőséghez, de Beauvoir gördülékenyen fogalmaz, jó példákat hoz, átélhetővé teszi az érzéseket és problémákat, amikről beszél, és imádnivaló szarkasztikus humora van. Bár időnként érezhetően elragadja az írót a hév, és a téma iránti szenvedély, de soha nem megy át fröcsögésbe, megmarad a tudományos igény és a logikai levezetés talaján. Ez nálam pluszpont, unom már a pamfleteket.

Szokás emlegetni, hogy Beauvoir és írása meghaladta a maga korát, és ez összességében igaz is. De vannak olyan pontok is persze, amik mára már idejétmúltak, vagy a technikai/tudományos fejlettség okán, vagy azért, mert egyszerűen máshogy gondolkozunk már ezekről a kérdésekről. Amit személy szerint nagyon sajnáltam, hogy LMBT-tárgykörben nem tudott olyan forradalmi lenni, mint a nőkérdésben. Persze, erről valószínűleg még sokkal-sokkal kevesebbet tudtak és vizsgálódtak akkoriban, mint a nőkről. Röviden: nem kifejezetten homofób, viszont nagyon heteronormatív, és helyenként meggyőződéssel fejtegeti, hogy mitől válik egy ember homoszexuálissá.

Amit még egyszer-egyszer éreztem, hogy bizonyos kérdésekben mintha a személyes véleménye egy kicsit leuralná az objektivitást – nem a tartalomban, csak a szóhasználatban. Pl. nekem, aki szeretnék gyereket, nem volt kellemes olvasni, hogy milyen szavakkal fejtegeti, hogy a nő életére és szerepére milyen hátrányos hatásai vannak a gyerekvállalásnak és -nevelésnek.

Összességében én mindenkit csak bátorítanék, hogy olvassa ezt a könyvet, mert sokkal izgalmasabb, mint amennyire félelmetesnek tűnik.

>!
MariannaMJ
Simone de Beauvoir: A második nem

Ezt most nem tudom végig vinni, nagyon hosszú és mintha már ugyanazokat a gondolatait ismételgetné, csak más megvilágításból. Érdekes és alapos mű. Simone még a biológia mélyéig is elment, hogy feltárja a nőt. Szerintem jó része aktuális ma is. Különös tekintettel arra, mennyire konzervatívak a férfiak itt nálunk Magyarországon (első sorban az otthoni munkamegosztásban, meg abban, hogy az, hogy a nő gyereket nevel mennyire nem elismert, nem tekintendő munkának). Sok mindenben egyetértek, viszont sok a szélsőséges gondolat, ami engem eléggé magával ragadott. Ez is szempont abban, hogy visszaviszem a könyvtárba. Más dolgok fontosabbak most, minthogy a feminizmusomat erősítsem :P

1 hozzászólás
>!
dorothy_emerald I
Simone de Beauvoir: A második nem

Ezt a könyvet nagyon nem tegnap írták, elmúlt már 60 éves, de a szomorú az, hogy én, aki 45 évvel az első megjelenés után születtem, még mindig jó pár aspektust voltam kénytelen igaznak elfogadni. Azt mondják egyenlőség van, azt mondják minek ide feminizmus, minek ide hőzöngés, mindent megkaptatok, minek. Lehet, hogy jogilag igen, de az évszázados/ezredes beidegződések nem változnak, a mítoszok és elvárások nem változnak, és most 2015-ben is rengeteg ferde pillantást és elítélő megjegyzéseket kapok csak azért mert nem „nőies” sportot űzök.
„A nők a való életben nagyon különbözőek, de a különféle nő-mítoszok egytől egyig azzal az igénnyel lépnek fel, hogy a nő minden lényegi ismérvét kimerítik, és mindegyik magát tartja egyedül üdvözítőnek; következésképp egész sor összeegyezhetetlen nő-mítosz létezik.”
Ezek nélkül könnyebb lenne mindenki élete.

>!
dorcika
Simone de Beauvoir: A második nem

Az első rész a női nem történelméről nagyon tetszett, ha csak azt olvastam volna, 4,5-5 csillagot adnék.

De az a második… uhhhhh. Általánosítások egymás hegyén-hátán, a tartalom pedig 30% „nahát ez még ma is így van, de szörnyű”, 70% pszichoanalitikus baromság. Egyébként ez utóbbi kevésbé zavart, mert oké, a negyvenes években még nagyon tartotta magát az irányzat – viszont az, hogy minden férfit (és nőt is, mellesleg…) egy kalap alá vesz, az már gáz.

Amúgy villámolvasók kipróbálhatják egy ivós játék erejéig: húzz le egy shot-ot minden egyes alkalommal, ha meglátod a „transzcendencia”, „immanencia”, „szubjektum” szavakat, vagy Baskircsev Mária nevét. Garantált berúgás.

Ja, erről jut még eszembe: miért olyan magától értetődő, hogy a férfiúi lét maga a transzcendencia? Egy gyári munkás, aki egész nap a szalag mellett áll, mennyivel tesz többet a világhoz, mint egy otthon robotoló nő? De ugyanezt megkérdezhetném az irodában csücsülő beosztottakról is. Ugyanakkor meg: a gyereknevelés maga nem transzcendencia? Nem haladjuk meg vele saját magunkat? És a tudás, az értékek átadása? Ez utóbbit egy tanítónő, vagy nevelőnő is megteheti, belőlük meg azért elég sok volt már 1949-ben is.
No mindegy, de Beauvoir már úgyse tud válaszolni ezekre.

>!
Mariann_Czenema P
Simone de Beauvoir: A második nem

Roppant nehezen birkóztam meg vele, az elején főleg azért, mert a sok „okos” férfi gondolkozó, író, politikus, szentéletű álszent figura szavai úgy felidegesítettek, hogy folyton-folyvást káromkodtam.
A második rész, a baba és gyerekkor, meg főleg a kamasz lány jellemzése szerintem már sántít, nem aktuális manapság. Viszont a hetérás fejezet tetszett.
Nem mondom, hogy újra fogom olvasni, de kétségkívül egyszer, nézőpont szélesítésnek akkor is jó, ha ma már a könyv fele nem érvényes

>!
moni79
Simone de Beauvoir: A második nem

A feminista irodalom valószínűleg egyik legjobb könyve, gender-mellett osztálytudatossággal, ráadásul közérthető is.

>!
memoir
Simone de Beauvoir: A második nem

Csak részleteket kellett olvasnom belőle, de úgy érzem, ezzel az egész könyvet ismerem. Legalábbis szerintem már a bevezetőben kiderül, mit gondol a dologról, és utána már csak ezt részletezi több száz oldalon keresztül. Amúgy nem rossz, de nem vagyok feminista.

>!
délibáb
Simone de Beauvoir: A második nem

Ha valaki főzetből akarná megalkotni A nőt, akkor a temérdek smink és titkos (!) hozzávalón kívül két könyvet kéne beletennie az üstbe: ezt és Esterházy Egy nő című kötetét.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
adrica P

A házasság szükségszerűen csőd, míg két emberi lény arra szövetkezik benne, hogy egymást kiegészítsék, amihez előbb meg kell csonkítaniok önmagukat; az igazi házasság két független létezés önkéntes egyesülése lenne, nem menedék, hódítás, egérút, orvosság.

366-367. oldal, II. A nő helyzete, Első fejezet - A férjes asszony (Gondolat, 1969)

Kapcsolódó szócikkek: házasság
1 hozzászólás
>!
Morpheus

A harmonikus emberpár nem utópia. Máris létezik, olykor házasságon belül, leggyakrabban a házasság keretein kívül; egyes párokat szenvedélyes testi vonzalom köt össze, s egyéb téren – munka, barátság – szabadok; más párokat a barátság köteléke, amely nem érinti szexuális szabadságukat; s végül vannak, elvétve, olyan párok is, amelyeket szerelem és barátság kettős szála fűz össze, de ezek sem egymásban keresik életük kizárólagos értelmét.

367. oldal

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme · barátság · házasság · szabadság · szerelem
>!
Mariann_Czenema P

Például: a férfi kijelenti, hogy véleménye szerint a felesége nem ér kevesebbet azért, mert nincs szakmája, a házi munka van olyan fontos, mint bármely más munka és így tovább. De csak vesszenek össze, első dolga lesz az asszony fejéhez vágni: 'Nélkülem éhen halnál!'

23. oldal (lábjegyzet)

>!
adrica P

Valamennyi nő-mítosz közül a legelterjedtebb, legmeggyökeresedettebb a „titokzatos női lélek” mítosza. Rengeteg haszna van. Mindenekelőtt az, hogy olcsó magyarázatot kínál arra, ami megmagyarázhatatlannak látszik: ha egy férfi nem „ért meg” egy nőt, kapva kap rajta, hogy szubjektív hibáját objektív akadálynak álcázhassa; ha ugyanis a rejtély objektíve, tudatától függetlenül rejtély, nem kell beismernie tudatlanságát. Jobb alibit képzelni is nehéz, igazolja a restséget és hízeleg a férfihiúságnak! S mennyi csalódástól kíméli meg a szerető férfiszívet: ha választottja szeszélyes, ha ostobaságokat fecseg, sebaj! a „rejtelmes női lélek” mindenre mentség és magyarázat. Végezetül: ennek köszönhető, ha férfi és nő között az a fajta, negatív kapcsolat jön újra és újra létre, melyet Kirkegaard százszor kívánatosabbnak tartott a tényleges birtoklásnál. Mert mi más is lehetne a férfi, mint magányos, egy két lábon járó rejtély társaságában? Magára marad álmaival, reményeivel, félelmeivel, szerelmével, hiúságával. És ez a pszichológiai játék, mely a legkülönbözőbb lelkiállapotokba torkollhat, az önfertőzéstől a misztikus önkívületig, sok férfi szemében kecsegtetőbb, mint a valóságos és őszinte kapcsolat egy másik emberi lénnyel.

183. oldal, III. Mítoszok (Gondolat, 1969)

>!
Morpheus

A nagylelkűség és félrehúzódni tudás ritka vegyülékének kell meglennie az anyában, hogy gyermekei élete őt is gazdagítsa anélkül, hogy zsarnokoskodnék felettük, vagy hóhéraivá tenné őket.

471. oldal

Kapcsolódó szócikkek: anya · gyermek
>!
Lady_L P

Mert minden egyénben ott él ugyan az az – erkölcsi – igény, hogy önmagát szubjektumként érvényesítse, de ott lappang mellette a kísértés is, hogy szabadságának hátat fordítva dologgá tegye magát; ez kárhozatos út, mert passzívan, elidegenedetten, elveszetten, transzcendenciájától elszakadva, értékefosztottan idegen akaratok prédája lesz. De könnyű út is: az ember elkerülheti a teljes értékűen vállalt lét szorongásait, feszültségét. Ezért lel a férfi a nőben, akit Mássá változtat, mélyen gyökerező, cinkos hajlamokra.

17. oldal

>!
adrica P

Némely amerikai szociológus komolyan tanítja a „low-class gain” elméletét, azaz „az alacsonyabb kasztok előnyös helyzetét”. Franciaországban is – habár nem tudományos igénnyel – gyakran kijelentik, hogy a munkások szerencsések, mert hogy nem kell „reprezentálniok”, a csavargókról nem is szólva, akik rongyokba öltözhetnek és a járdán alhatnak – és ily élvezetek tilosak a Beaumont grófoknak és a szegény Wendel uraknak. Mint ahogy a rühesek vígan vakargathatják férges testüket, mint ahogy a jókedvű négerek vígan nevethetnek a korbácsok ütése alatt, és a különben is kedélyes arabok ajkukon mosollyal temethetik el éhenhalt gyermekeiket, úgy élvezhetik a nők ezt a páratlan privilégiumot: a felelőtlenséget. Fáradság nélkül, felelősség nélkül, gond nélkül kétségkívül nekik jut a „legjobb rész”. Ami zavarba ejtő, hogy azok az emberek, akiknek századokon keresztül, világszerte a „legjobb rész” jutott, valami konok elvetemültséggel – kétségkívül az eredendő bűnnel függ össze – jótevőiknek ezt kiáltják: „Ez már sok!” Megelégednének a maguk részével. De a nagyszerű kapitalisták, a nagylelkű gyarmatosok és a fenséges hímek konokul azt kiáltják: „Tartsátok csak meg a jobbik részt, tartsátok meg!”

557. oldal, Összefoglalás (Gondolat, 1969)

>!
Boglarina

Mindazt, amit valaha férfi írt a nőről, gyanús, mert a férfi egy személyben bíró és pörös fél. – Poulain de la Barre

1 hozzászólás
>!
Bubuckaja P

Nagy önzetlenség kell hozzá, hogy az ember önként lemondjon arról, hogy önmagát tekintse egyedüli és abszolút Szubjektumnak.

22. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Simándi Irén: Küzdelem a nők parlamenti választójogáért Magyarországon 1848–1938
Fábri Anna (szerk.): A nő és hivatása, II.
Máday Andor: A magyar nő jogai
Bassa Endre: Mit kell tudni a nőmozgalmakról?
Kaari Utrio: Éva lányai
Walter Benjamin: Angelus Novus
Zbigniew Pietrasiński: A helyes gondolkodás pszichológiája
Laczkó Sándor – Tonk Márton – Demeter M. Attila (szerk.): Kisebbség és liberalizmus
+– 30
Konrád György: Európa köldökén