Elektronikus ​állam 59 csillagozás

Simon Stålenhag: Elektronikus állam

A nagysikerű illusztrációk és történet, amik meghódították a világot, és amiből a Bosszúálló-filmek forgatókönyvírói és az Az rendezője készít filmet!

1997-ben egy elszökött tinédzser a sárga játékrobotjával nyugat felé tart egy különös Amerikában. A vidéket hatalmas harci drónok romjai és a hanyatlásnak indult fejlett fogyasztói társadalom szemete szennyezi. Ahogy az autójukkal a kontinens szélére érnek, egy olyan világ tárul eléjük, amiben mintha a civilizáció hosszú küzdelem után megadta volna magát. Miben reménykedhetnek?

A svéd Simon Stålenhag az utóbbi évek egyik legfelkapottabb és legnépszerűbb digitális művésze. Eredeti és különleges látásmódja, a sci-fi eszköztárával tervezett képei meghódították az egész világot. Az Elektronikus államban Amerikát mutatja be úgy, ahogy még nem láttuk. Hollywood jelenleg több történetének a megfilmesítésén is dolgozik.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634196341 · Fordította: Molnár Berta Eleonóra

Enciklopédia 2


Kedvencelte 6

Most olvassa 4

Várólistára tette 70

Kívánságlistára tette 116

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Oriente P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Gondolkodás nélkül vettem meg ezt a kötetet, mert szerettem volna azonnal kifejezni a kiadó felé, mennyire értékelem az ilyen különlegességek, jelen esetben egy science fiction művészeti album megjelenését a sok tucattermék között.

Aki kattintgatta már Simon Stålenhag képeit, az nem lepődne meg, ha most a festmények hosszas és lelkes méltatásába fognék, éppen ezért inkább a szöveggel fogok foglalkozni. (Aki pedig még nem kattintott, az tegye meg! ;)) Bár írták már előttem, milyen szerves egységet alkot itt kép és szöveg, be kell vallanom, nem voltak nagy elvárásaim. Első ízben belelapozva a kötetbe, arra gondoltam jó, hát egy gyerek kóvályog kézenfogva egy kis robottal, elveszetten a lepusztult Egyesült Államok roncsai között, az emberiség virtuálisan bezombult maradékát kerülgetve. Régen lepődtem meg ennyire: mert szépen lassan kibontakozott egy ennél sokkal érdekesebb és összetettebb történet, ami messze túlmutat a rozsdás-nyikorgó disztópikus romantikán. Egészen weird vonásokat mutat a könyv második fele, és amikor a végén összeállt, mire is akar kilyukadni a sztori, hát elakadt a lélegzetem.
Úgyhogy azon nyomban fogtam, és elkezdtem az egészet elölről – ezúttal inkább csak a képeken keresztül felidézve a részleteket, és persze így újra kiélvezve az esztétikai élményt is.

Szóval olvassátok is, ne csak nézegessétek, és figyelmesen olvassátok, megéri!

>!
Nita_Könyvgalaxis P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Álmodnak-e az emberek elektronikus ábrándokkal?

Ennek a kötetnek van egy nagyon erős, kiábrándult hangulata. Nézed a képeket, és egy olyan apokalipszist látsz, amivel kényelmetlen szembesülni, annyira valóságosnak tűnik.

A történet nem teljesen egyértelmű, direkt nem rág mindent a szádba, itt egyértelműen az illusztrációk a lényegesek. De azért ki lehet belőle mazsolázni, mi is történhetett ebben a furcsa Amerikában. Nem éppen könnyen emészthető, de pont ezért fog még napok múlva is motoszkálni a fejedben.

Most kezdjek el áradozni az illusztrációkról, hogy mennyire zseniális, hogy csak pont annyit mutatnak, amennyit kell, és szinte már-már fényképszerűen tárul elénk a látvány? Hogy mennyire jól ábrázolja a kilátástalanságot? Hogy mennyire jó csak az apró részletekben elveszni benne?

A történet vége pedig még bevisz egy gyomrost, szerintem attól lesz igazán végtelenül szomorú és végtelenül szép. Adjatok egy esélyt az Elektronikus államnak, megéri.

8 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff IP
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Utoljára a Möbion: esetében találkoztam ilyen izgalmas elegyével a képnek és a szövegnek. Ráadásul itt ugyanaz készítette a vizuális részt és a prózait. Ha belegondolok, hogy Stålenhag milyen jó érzékkel alkotta meg a képeket és hozzá a szöveget, el is csodálkozhatnék, mert tapasztalataim szerint ritka, hogy valaki két médiumban is jó legyen.
Itt persze nem azt értem, hogy a sztori lehengerlő, a nyelvezet magával ragadó, vagy ilyesmi. Hanem azt, hogy pont annyi a szöveg, amennyi kell. Nincsenek fölös körök, amikor kell, akkor a képekre hagyja a történetmesélést, pont annyi kiegészítést ad, hogy el tudjuk helyezni, amit látunk. A két komponens remekül kiegészíti egymást, de persze ha valakinek csak önmagában a képek bejönnek, akkor már nem fog csalódni.
Ez a már-már weird hangulat nagyon jól áll a kötetnek (szerintem sokat jelent, hogy Stålenhag svéd, ez az északi nyomasztás a vérében lehet), a vizuális részek nyugtalansága, amit az ismerős és az abból kilógó, mégis abba szervesen beleillő ismeretlen egysége sugároz, bemászik az ember bőre alá, és a sejtelmes lezárás után is megmarad.
Nagyon várom a további köteteket, ezt pedig még el fogom nézegetni párszor.

Ajánlóm az ekultura.hu-n:
http://ekultura.hu/2019/07/03/simon-stalenhag-elektroni…

>!
Molymacska P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Nem is tudom, miért vártam ezt a kötetet annyira. Talán azért, mert megszállott vagyok az új, nagyon más kifejezőmódok megismerésében, és ez első látásra is teljesen más, mint amit az ember olvasni szokott.
A történet maga egészen furcsa, hiszen nincsen igazán történet, ha az utazást nem mondjuk annak, inkább csak a világot ismerhetjük meg a maga kifordult valójában. Az egész könyv egy utazás körítésbe zárt világépítés, ami viszont tényleg megrázó. Egyrészről azért, mert a technológia nincs messze a mostani technológiáktól, másrészről pedig, mert el tudja hinni az ember, hogy bármikor megtörténhet ez. Bármikor…
A könyv különlegessége az illusztráció, amivel még jobban bele tudunk menni a világba: talán azért tud ez a világ ennyire megnyomni, mert az illusztrációk sokat hozzáadnak, sokszor színesítik is a leírt szöveget. Nem a szöveget illusztrálja, inkább a kettő kifejezésmódból jön össze egy történet, így mindkét kifejezésmód egyenlő, nem uralkodik a másikon.
Ennek köszönhető, hogy a különféle problémák érzelmileg is jobban hatnak: a környezetszennyezés, ahogy mint egy melléktermék megjelenik, a neuronsisak, ami szinte átveszi minden tekintetben az irányítást az ember felett és ennek a további problémái. Természetesen kell valami mesés is bele, valami, ami kiemeli a csak világépítést, így kap egy apró legendát, ami megpróbálja egy kicsit irányítani a történetet, fókuszban tartani. Hiszen a képek és a szöveg könnyen kicsúsznak az értelmezés első szintjéből.
A kép nagyon szép, művészi, és a szöveg se különb. Ez egy szépirodalmi, vagy inkább úgy mondom, képzőművészeti alkotás, amiben fel akarják hívni a figyelmet az emberre és „teremtményeire”. Szóval ez valami különleges dolog, olyan szöveggel, ami képlékeny,amiben egy mondat rengeteg mindent jelent, aminél az agyunkat tornáztatni kell, hogy minden szintet megértsünk (szerintem én nem is értettem meg belőle tényleg mindent),Igazán szép a kifejezésmód, de a világ mocskos, romos, ez az ellentét áthatja az egész könyvet, valami furcsa harmóniát okozva.
Ezt a könyvet én nem tudom kinek ajánlhatnám, hiszen nekem is sok volt. Egyrészről mindenképpen erős, szépirodalmi és képzőművészeti élmény, így az olvasó számítson is erre. Lehet hogy rövid, de olyan magvas gondolatok vannak benne, amiről órákon át gondolkozik az olvasó. Én is.
Mély és kifejező.
Erős.
Mintha péklapáttal csapnának meg.

>!
ViraMors P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

”A völgybe érve úgy tűnt, mintha az autónk csak egy mikroszkopikus szonda volna egy hógömb belsejében.”

„Amit mi csinálunk, az nem civilizált dolog, tudom. De biztos veled is megtörtént már. Akárcsak én, te is arra az elkerülhetetlen felismerésre ébredtél egy nap, hogy többé nem élünk civilizált időket.”

”A való életben minden a visszájára fordult mostanra.”

Szeretném, ha Simon Stålenhag képregényeket is készítene. Ritkán érzem azt, hogy valakinek ennyire sikerülne egymáshoz hangolni a képi világot és a szöveget. Hogy ennyire egymásba simulna a leírtak és a megfestettek hangulata, mondanivalója.

Posztapokaliptikus road movie.
Egy alternatív 1997-ben, túl a világvégén és az emberiség önpusztításának katasztrófáján, egy tinédzser lány és egy sárga robot útja Amerika maradványain keresztül. Kezdettől fogva egyértelmű, hogy valamiféle céljuk van, de az csak a legvégén derül ki, hogy mi. Mindeközben a képekből és a lány – Michelle – rezignált hangvételű beszámolójából megismerhetjük az aktuális állapotokat, és azt is, amit ő megélt az elézményekből.
Az egészben az a legszebb, hogy maga a történet legfeljebb részleteiben fogott meg, és a képek közül is viszonylag kevés az, amire igazán rá tudom mondani, hogy tetszik. Az elején az én ízlésemnek sok a barna, a második felében meg sok a kék. Egyedül a második fejezet (A hegyekben) festményei, a feketébe hajló szürkés tónusokkal valók nekem. De – ahogy az értékelés elején is említettem – az összhatás, ahogy a képek és a szöveg összedolgoznak mégis lenyűgöz.

>!
Nikolett0907 P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

"Sínre tettek minket.
Drágán megfizettünk érte,
Hogy arcukba nevettünk,
És a saját utunkat jártuk.
Szemeik mögött üresség tátong,
Szívünk csupa por.
Csak elrabolnának minket,
Darabokra szednének,
De be nem fogadnának.

Szeretem, ahogy élek, ez egy új út,
Követem, merre gondolatom visz…

Töröld le hát könnyeid, kedvesem,
És öltsd fel új arcodat,
Sosem győzhetsz vagy veszíthetsz,
Ha el sem indulsz a versenyen…

The Psychedelic Furs"

Töredelmesen be kell valljam, ajándékba vettem a párom névnapjára.
Esküszöm oda is adtam, de aztán nálam kötött ki.
Persze ami az ő polcán van, az többnyire engedélyezett olvasnom, az megint más kérdés, hogy most pimasz módon előtte vettem kézbe.

Ettől függetlenül csak a művészeti oldala miatt kezdtem el olvasni.
Az már más kérdés, hogy beszippantott és egy nagyon erős eseményekkel és képekkel találtam magam szembe.
Tudom jól, hogy digitális festészetről beszélünk, de ehhez akkor is kell a tehetség.
Én se festek rosszul, na de nem így, te jó ég!
Sokszor percekig nézegettem egy adott képet, most ez tényleg festve van, vagy fotó!?
Elképesztő, nagyon tetszik, és még groteszk is!

A történettől pedig hidegrázásom van, mert egy olyan jövő képet mutat, amiről személy szerint, hallani sem akarok, viszont olvasni nagyon szerettem.

Ez a kötet külsőleg és belsőleg is minőségi.
Örülök, hogy végül ezt vettem meg páromnak, pimaszság ide vagy oda.

Kedvenc!

>!
Anarchia_Könyvblog P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Amikor a 90.Ünnepi Könyvhéten megjelent ezt a könyv, csak a fülszövegre pillantottam rá, és úgy voltam vele: ez a könyv nekem kell. Aztán, amikor megérkezett, kissé megdöbbentem. Egyrészt nem ismertem Simon Stålenhag munkásságát, másrészt egy „mesekönyvet” tartottam a kezemben. Az utóbbit nézve nem is tévedhettem volna nagyobbat. Utána olvastam el Stålenhag-ről, amit neten találtam, és derült ki az, hogy ő valójában festő – nem is akármilyen: digitális festő. Nyomasztó, mégis figyelemfelkeltő képek, amelyek mellett nem tud elmenni az ember. Fenomenális.
Ajánló itt:
https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2019/07/02/simon_st_l…

>!
ap358 P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Hogyan képzeled el a világot 100 év múlva a mai technológia tükrében? Fókusz: a Z-generáció online élete.
Akár a fenti kiírásra is készülhetett volna a könyv.
Nem egy cselekményorientált sci-fi, a világépítésen és a hangulatteremtésen van a hangsúly. Az író nem egy pörgős akcióba rántja bele az olvasót, hanem szinte szépirodalmi szintre emelve az írását próbál bemutatni egy olyan világot, ami akár egyben egy jövőkép is lehetne.
Ha nem is az egészet nézzük, csak a fő mondandót, akkor rádöbbenhetünk, hogy ez a világ ferde tükröt tart a jelenlegi elé, megmutatja, merre tartunk, és hol lyukadhatunk ki. Az idő, amikor a technológia nem az embert fogja szolgálni, hanem az ember lesz a technológia rabja.
Novellányi részleteket kapunk a főszereplő életéből, visszaemlékezésekből ismerhetjük meg őt. Ahogy sok poszt-apokaliptikus történet esetében, itt is egy vándorlást követhetünk nyomon, a főszereplő utazása alatt látott, tapasztalt dolgokat olvashatjuk, csak itt nem kapjuk meg a nagy összecsapást, fordulatot.
Helyette egy hatalmas pofonként csattan a könyv vége.
A depresszív hangulat végigkíséri a szöveget és a képeket is, elérve azt a hatást, hogy az olvasó már az elején gyűlölje ezt a világot, és azt is, ami odáig vezetett. A képek komorak és velősek, mindemellett fantasztikusak. Kiegészítik a történetet, önállóan kevésbé állják meg a helyüket, együtt ütnek igazán.

3 hozzászólás
>!
chibizso
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

"A könyv a naplóregény és a road movie jellegzetességeit egyesíti magában.

Előbbi jellemzői egyértelműen a szöveges részekben érhetőek utol. Az elbeszélő, Michelle naplóbejegyzésekhez hasonló rövid bekezdéseken keresztül mesél arról, épp hová tart robotjával, Skippel, vagy felidézi gyerekkori emlékeit aszerint, épp milyen tárgy kerül elé. A road movie hatást pedig a szövegek mellé illesztett digitális képek idézik meg. Az olajfestményeket idéző tájképek egy félig nyugodt és félig nyomasztó atmoszférát kölcsönöznek a köréjük kreált történetnek. A hasonló, egymást követő képek lapozgatása megadja a cél nélküli utazás érzetét, ami az ilyen jellegű történetek a sajátja. A látványt uraló gigarobotok nyugtalanító jelenléte, vagy épp az ürességtől kongó épületek viszont egyetlen kérdés folyamatos feltevésére késztetnek olvasás közben: Mi történt az általunk ismert világgal?

És minél előrébb haladunk a könyvben, annál inkább égetőbbé válik a fenti kérdés. Azonban hiába tűnik úgy, hogy ez az Elektronikus állam központi kérdése, Stålenhag nem erre helyezi a hangsúlyt. Pontosabb az a kifejezés, hogy más oldalról közelíti meg a kérdést. A képekről egyesszám első személyben mesél Michelle, amivel jelzi, hogy ő nem az emberiségről mint egyetemes témáról szeretne valami nagyon bölcset mondani, hanem egyetlen egyénről, aki most történetesen egy tinédzserlány.

Egy olyan lányról mesél, aki nem volt tudatában annak, hogy épp a világ pusztulását nézte végig.

Stålenhag ezen a ponton a legrealistább a könyvében."

– bővebben: https://roboraptor.24.hu/2019/06/21/simon-stalenhag-ele…

>!
kvzs P
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Ennek a könyvnek nem története, hanem hangulata van. Ezt pedig a képek és a szöveg zseniális összejátszásával mutatja meg. Olyan, mint egy zeneszám: a hangszerek játéka önmagában is élvezetes, a köztük lévő harmónia viszont több lesz az összegüknél.


Népszerű idézetek

>!
K 

Nem tudod igazán, hogy mid van, amíg el nem veszíted.

>!
ap358 P

Mi voltunk az egyedüli lenyűgöző teremtmények, az őrültek – magányos beteg lelkek egy egészséges világban.

101. oldal

>!
Nikolett0907 P

Sínre tettek minket.
Drágán megfizettünk érte,
Hogy arcukba nevettünk,
És a saját utunkat jártuk.
Szemeik mögött üresség tátong,
Szívünk csupa por.
Csak elrabolnának minket,
Darabokra szednének,
De be nem fogadnának.

Szeretem, ahogy élek, ez egy új út,
Követem, merre gondolatom visz…

Töröld le hát könnyeid, kedvesem,
És öltsd fel új arcodat,
Sosem győzhetsz vagy veszíthetsz,
Ha el sem indulsz a versenyen…

The Psychedelic Furs

2. oldal

>!
ap358 P

Isten füleket, szemeket, szájakat és testet adott nekünk, hogy élvezzük az általa teremtett világot, és az, hogy mesterséges testekbe helyezzük az elménket, sérti Isten törvényét.

80. oldal

>!
Doctor_Manhattan

Íme, az Amphion, a légierő büszkesége: tízmillió tonna rozsda és madárszar.

70. oldal

>!
K 

Aztán amikor Birgitte elment kaját rendelni, elmondtam Tednek, hogy feketére akarom festeni a hajam, ő meg elmesélte, hogy milyen hosszú haja volt a hatvanas években, és arról beszélgettünk, hogy a Beatles hogyan hatott Kurt Cobain-re.

Kapcsolódó szócikkek: Kurt Cobain · The Beatles
>!
ViraMors P

Amit mi csinálunk, az nem civilizált dolog, tudom. De biztos veled is megtörtént már. Akárcsak én, te is arra az elkerülhetetlen felismerésre ébredtél egy nap, hogy többé nem élünk civilizált időket.


Hasonló könyvek címkék alapján

Horváth Viktor: Möbion
Molnos Péter: Gróf Batthyány Gyula – Az elveszett Magyarország festője
Bánszky Pál: Bán Magdolna
Bánszky Pál: Süli András
Nagy Mézes Rita (szerk.): Chagall
Tim Marlow: Schiele
Kozák Gyula – Soóky Andrea (szerk.): Vajda Júlia
Bodor Kata (szerk.): Egon Schiele és kora
Németh Lajos: Csontváry
Végh János: Németalföld festészete a XV. században