Elektronikus ​állam 357 csillagozás

Simon Stålenhag: Elektronikus állam

A nagysikerű illusztrációk és történet, amik meghódították a világot, és amiből a Bosszúálló-filmek forgatókönyvírói és az Az rendezője készít filmet!

1997-ben egy elszökött tinédzser a sárga játékrobotjával nyugat felé tart egy különös Amerikában. A vidéket hatalmas harci drónok romjai és a hanyatlásnak indult fejlett fogyasztói társadalom szemete szennyezi. Ahogy az autójukkal a kontinens szélére érnek, egy olyan világ tárul eléjük, amiben mintha a civilizáció hosszú küzdelem után megadta volna magát. Miben reménykedhetnek?

A svéd Simon Stålenhag az utóbbi évek egyik legfelkapottabb és legnépszerűbb digitális művésze. Eredeti és különleges látásmódja, a sci-fi eszköztárával tervezett képei meghódították az egész világot. Az Elektronikus államban Amerikát mutatja be úgy, ahogy még nem láttuk. Hollywood jelenleg több történetének a megfilmesítésén is dolgozik.

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634196341 · Fordította: Molnár Berta Eleonóra

Enciklopédia 6


Kedvencelte 35

Most olvassa 4

Várólistára tette 163

Kívánságlistára tette 212

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

ProKontra>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Csak rápillantottam a fülszövegre és a borítóra, és úgy voltam vele: ez a könyv nekem kell. Aztán, amikor megérkezett, kissé megdöbbentem. Egyrészt nem ismertem Simon Stålenhag munkásságát, másrészt egy „mesekönyvet” tartottam a kezemben. Az utóbbit nézve nem is tévedhettem volna nagyobbat. Ezután olvastam el Stålenhag-ről, amit neten találtam, és derült ki számomra az: hogy ő valójában festő – nem is akármilyen: digitális festő. Nyomasztó, mégis figyelemfelkeltő képekkel illusztrálta az Elektronikus állam című könyvet, amelyek mellett nem tud elmenni az ember úgy, hogy ne álljon meg és ne nézze meg tüzetesebben. Fenomenális. Ezekhez a festményekhez most egy történetet is alkotott, amellyel tökéletes együttest kaptam egy apokaliptikus világhoz. Maga a digitális képvilág is megmutat egy szemléletet, ahol az ember elvész a technológia világában, de a mellé íródott szöveggel érthető igazán Stålenhag mondanivalója. Bár a történet 1997-ben játszódik, mégis van egy olyan lényegi kitérése, ami leginkább a mostani világunkat tükrözi, – mondhatnám, hogy egy görbe tükröt tart elénk, ami, ha nagyon őszinte akarok lenni, cseppet sem tetszik. Mindezt, egy fiatal lány szemén keresztül vetíti elénk, aki a saját útját járja, aki céllal indult útnak, aki menekül valami elől.
Teljes értékelés:
https://prokontra.net/2021/09/10/simon-stalenhag-elektr…

14 hozzászólás
Oriente>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Gondolkodás nélkül vettem meg ezt a kötetet, mert szerettem volna azonnal kifejezni a kiadó felé, mennyire értékelem az ilyen különlegességek, jelen esetben egy science fiction művészeti album megjelenését a sok tucattermék között.

Aki kattintgatta már Simon Stålenhag képeit, az nem lepődne meg, ha most a festmények hosszas és lelkes méltatásába fognék, éppen ezért inkább a szöveggel fogok foglalkozni. (Aki pedig még nem kattintott, az tegye meg! ;)) Bár írták már előttem, milyen szerves egységet alkot itt kép és szöveg, be kell vallanom, nem voltak nagy elvárásaim. Első ízben belelapozva a kötetbe, arra gondoltam jó, hát egy gyerek kóvályog kézenfogva egy kis robottal, elveszetten a lepusztult Egyesült Államok roncsai között, az emberiség virtuálisan bezombult maradékát kerülgetve. Régen lepődtem meg ennyire: mert szépen lassan kibontakozott egy ennél sokkal érdekesebb és összetettebb történet, ami messze túlmutat a rozsdás-nyikorgó disztópikus romantikán. Egészen weird vonásokat mutat a könyv második fele, és amikor a végén összeállt, mire is akar kilyukadni a sztori, hát elakadt a lélegzetem.
Úgyhogy azon nyomban fogtam, és elkezdtem az egészet elölről – ezúttal inkább csak a képeken keresztül felidézve a részleteket, és persze így újra kiélvezve az esztétikai élményt is.

Szóval olvassátok is, ne csak nézegessétek, és figyelmesen olvassátok, megéri!

vicomte P>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Igazi, melankolikus hangulatú sci-fi, ami a Föld egyik alternatív valóságának ’90-as éveinek végén játszódik. Ebben a világban egy gátlástalan techóriás által piacra dobott, túl jól, ám mégis félresikerült virtuális valóság generátor miatt az egész ismert civilizáció összeomlott, majd egy furcsa, szingularitás gerjesztette poszthumán teremtmény vette át az uralmat a neuronhálóban ragadt elmék fölött. Vagy legalábbis ez az egyik elmélet arra, hogy miért is süllyedt minden a kötetben látható posztapokaliptikus állapotba.
Ebben a világban, az összeomlott Amerikán vág át kocsijával egy tinédzser lány és a fura betegséggel küzdő öccse. A lány emlékei elbeszélésének prizmáján keresztül ismerjük meg a világot és annak múltját.
Igazán sorsfordító események nem történnek velük – ez a könyv nem a hősies világmegváltásról szól – csupán tipikus, hétköznapi emberként túlélni akarnak, s csupán az a céljuk, hogy útjuk végén végre eljussanak a tengerhez…

A szöveg önmagában is erős, de nem történeti, hanem hangulati szinten, így itt hangsúlyosan igaz, hogy a tartalom és a képek együtt adnak teljes élményt.
Sőt, gyakran volt olyan érzésem, hogy nem a képek illusztrálják a szöveget, hanem a szöveg narrálja a festményeket. Nem lennek meglepve, ha az alkotási folyamat során először a grafikák készültek volna el, előre meghatározott történet nélkül, s csak azután bomlott volna ki Stalenhag fejében, hogy miről is szólnak igazából a festményei, miután már rég letette az ecsetet.
Mert ebben a kötetben igazából a látomásos, hétköznapiságában is rettenetes, elembertelenedett és gigantikus techno monumentumokkal csúfított Amerika és a pökhendiségében elbukott korlátot fogyasztói társadalom romjai jelentik a központi motívumot, amelyben a főszereplők immár tétova, idegen testként mozognak.

2 hozzászólás
mate55>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Mi történik itt? A képek maguk mesélik el a történetet? Az illusztráció és a szavak együttműködnek? A művészet hordozza a történet terheit? Stalenhag mozi-festményei nem igényelnek sok magyarázatot, elég, ha azt mondom, olyan, mint egy „kétrészes trükk”. Egy rendkívül sötét, de érzelmileg gazdag amerikai road-film stílusú történet, tudományos fantasztikus gótika, ami olyan témákat olvaszt össze, mint a háború és a technológia. Egy utazási mese, amely a Mojave-sivatagból a Sierra Nevada-hegységen keresztül viszi az olvasót, mielőtt Észak-Kalifornia partját elérné. Az illusztrációk álmodozó, morzsás fotó-realisztikája, az át-képzelt múlt rendellenes nosztalgiájával együtt feltűnő, szürreális, kísérteties, de furcsa módon vonzó.

Nita_Könyvgalaxis>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Álmodnak-e az emberek elektronikus ábrándokkal?

Ennek a kötetnek van egy nagyon erős, kiábrándult hangulata. Nézed a képeket, és egy olyan apokalipszist látsz, amivel kényelmetlen szembesülni, annyira valóságosnak tűnik.

A történet nem teljesen egyértelmű, direkt nem rág mindent a szádba, itt egyértelműen az illusztrációk a lényegesek. De azért ki lehet belőle mazsolázni, mi is történhetett ebben a furcsa Amerikában. Nem éppen könnyen emészthető, de pont ezért fog még napok múlva is motoszkálni a fejedben.

Most kezdjek el áradozni az illusztrációkról, hogy mennyire zseniális, hogy csak pont annyit mutatnak, amennyit kell, és szinte már-már fényképszerűen tárul elénk a látvány? Hogy mennyire jól ábrázolja a kilátástalanságot? Hogy mennyire jó csak az apró részletekben elveszni benne?

A történet vége pedig még bevisz egy gyomrost, szerintem attól lesz igazán végtelenül szomorú és végtelenül szép. Adjatok egy esélyt az Elektronikus államnak, megéri.

8 hozzászólás
Chöpp >!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Ó, az a vég, az a vég ha nem lett vóna! De sokkal jobb lett vóna!
Na mindegy. Nagyon szerettem! Nézegettem sokáig a képeket, rágogattam a szöveget. Ahogy Michelle mondta volt, az egész nagyon klassz, és izgalmas lenne, ha nem a valóság lenne, de így is látványos és borzongató, csak hát mégis egy rohadt disztópia. És mint ilyen – tudjuk mi is, olvasók –, nagyon vonzó és borzasztóan taszító egyben. Rengeteg elméletet gyártottam egészen az utolsó üres lapokig. Járt az agyam, de közben olyan nyugalom töltött el, mintha öreg anyókaként piszkálgatnám a tüzet, meg néha raknék is rá, meg az lenne mindennapi dolgom, hogy ki ne aludjék. Közben szunyókálnék (nézegetem a képeket), filózgatnék a régi időkről (minek, hisz a kiborult bili bűze facsarja állandó jelleggel az orromat). Vagy – és ez a rosszabbik verzió – nyálcsorgató mindenről mit sem tudó vegetáló lényként párhuzamosan haladok a világgal a végkifejlet felé. Szép remények: huss! Neuronok közti kapcsolat: huss! Sőt! Neuronok: huss! Ennyi. Az utolsó pillanatok kimerevített állóképei. Félelmetes. Megnyugtató. Nincs már több. Nincs már más. Ez van. Belenyugvás. Mindig ide igyekeztem. Most már nincs tovább. Vagy mégis?

1 hozzászólás
Spaceman_Spiff IP>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Utoljára a Möbion: esetében találkoztam ilyen izgalmas elegyével a képnek és a szövegnek. Ráadásul itt ugyanaz készítette a vizuális részt és a prózait. Ha belegondolok, hogy Stålenhag milyen jó érzékkel alkotta meg a képeket és hozzá a szöveget, el is csodálkozhatnék, mert tapasztalataim szerint ritka, hogy valaki két médiumban is jó legyen.
Itt persze nem azt értem, hogy a sztori lehengerlő, a nyelvezet magával ragadó, vagy ilyesmi. Hanem azt, hogy pont annyi a szöveg, amennyi kell. Nincsenek fölös körök, amikor kell, akkor a képekre hagyja a történetmesélést, pont annyi kiegészítést ad, hogy el tudjuk helyezni, amit látunk. A két komponens remekül kiegészíti egymást, de persze ha valakinek csak önmagában a képek bejönnek, akkor már nem fog csalódni.
Ez a már-már weird hangulat nagyon jól áll a kötetnek (szerintem sokat jelent, hogy Stålenhag svéd, ez az északi nyomasztás a vérében lehet), a vizuális részek nyugtalansága, amit az ismerős és az abból kilógó, mégis abba szervesen beleillő ismeretlen egysége sugároz, bemászik az ember bőre alá, és a sejtelmes lezárás után is megmarad.
Nagyon várom a további köteteket, ezt pedig még el fogom nézegetni párszor.

Ajánlóm az ekultura.hu-n:
http://ekultura.hu/2019/07/03/simon-stalenhag-elektroni…

FélszipókásŐsmoly P>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

1997-ben járunk, de nem azon az idővonalon, amit mi ismerünk. Egy nagy háború után, fejlett katonai és vállalati technológia uralta Amerikában. Egy csellengő fiatal lány és droidja országjáró útján. Elhagyatott helyszíneken. Holtestek hevernek kacsacsőrszerű neuronsisakokkal a fejükön, virtuálisvalóságban rekedt lélekkel. Komor és mély indítás.

A Mesék a Hurokhoz képest több és összefüggőbb a szöveg. Egy rejtélyes-bizarr hangulatú történet rajzolódik ki, ahogy oldalról oldalra bámulatos összhangban találkozik a képekkel. Itt jóval kevesebb a világos kép, mint a Hurokban. Többnyire árnyékban, szürkületkor, beborult ég homálya alatt, esőáztatta szélvédőn keresztül vagy sűrű szmogba burkolózva jelennek meg a tornyosuló épületek, fémbohócok, óriás fürdőkacsa-roncsok és „csillagrombolók” temetői, az „Elektronikus Álom” országútján átcammogó szervizrobotok és a kertekben eltemetve heverő gépszörnyek. A kedvencem a Ready Player One konténertornyaira emlékeztető lakókomplexum a nyomornegyedben. No meg azok a kétoldalas félelmetes pillanatképek a zárójelenetben (kár, hogy itt a szövegből nem derült ki számomra, hogy mi is történt a puskás férfi és a géprém között).

Varázslatosan depresszív – ez jutott eszembe összegzőként. Ajánlom azoknak, akik szeretnek elmerengeni, mélyen elgondolkodni lehetséges jövőképeken, a technológia és az ember kapcsolatán.

4 hozzászólás
Molymacska>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Nem is tudom, miért vártam ezt a kötetet annyira. Talán azért, mert megszállott vagyok az új, nagyon más kifejezőmódok megismerésében, és ez első látásra is teljesen más, mint amit az ember olvasni szokott.
A történet maga egészen furcsa, hiszen nincsen igazán történet, ha az utazást nem mondjuk annak, inkább csak a világot ismerhetjük meg a maga kifordult valójában. Az egész könyv egy utazás körítésbe zárt világépítés, ami viszont tényleg megrázó. Egyrészről azért, mert a technológia nincs messze a mostani technológiáktól, másrészről pedig, mert el tudja hinni az ember, hogy bármikor megtörténhet ez. Bármikor…
A könyv különlegessége az illusztráció, amivel még jobban bele tudunk menni a világba: talán azért tud ez a világ ennyire megnyomni, mert az illusztrációk sokat hozzáadnak, sokszor színesítik is a leírt szöveget. Nem a szöveget illusztrálja, inkább a kettő kifejezésmódból jön össze egy történet, így mindkét kifejezésmód egyenlő, nem uralkodik a másikon.
Ennek köszönhető, hogy a különféle problémák érzelmileg is jobban hatnak: a környezetszennyezés, ahogy mint egy melléktermék megjelenik, a neuronsisak, ami szinte átveszi minden tekintetben az irányítást az ember felett és ennek a további problémái. Természetesen kell valami mesés is bele, valami, ami kiemeli a csak világépítést, így kap egy apró legendát, ami megpróbálja egy kicsit irányítani a történetet, fókuszban tartani. Hiszen a képek és a szöveg könnyen kicsúsznak az értelmezés első szintjéből.
A kép nagyon szép, művészi, és a szöveg se különb. Ez egy szépirodalmi, vagy inkább úgy mondom, képzőművészeti alkotás, amiben fel akarják hívni a figyelmet az emberre és „teremtményeire”. Szóval ez valami különleges dolog, olyan szöveggel, ami képlékeny,amiben egy mondat rengeteg mindent jelent, aminél az agyunkat tornáztatni kell, hogy minden szintet megértsünk (szerintem én nem is értettem meg belőle tényleg mindent),Igazán szép a kifejezésmód, de a világ mocskos, romos, ez az ellentét áthatja az egész könyvet, valami furcsa harmóniát okozva.
Ezt a könyvet én nem tudom kinek ajánlhatnám, hiszen nekem is sok volt. Egyrészről mindenképpen erős, szépirodalmi és képzőművészeti élmény, így az olvasó számítson is erre. Lehet hogy rövid, de olyan magvas gondolatok vannak benne, amiről órákon át gondolkozik az olvasó. Én is.
Mély és kifejező.
Erős.
Mintha péklapáttal csapnának meg.

ViraMors P>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

”A völgybe érve úgy tűnt, mintha az autónk csak egy mikroszkopikus szonda volna egy hógömb belsejében.”

„Amit mi csinálunk, az nem civilizált dolog, tudom. De biztos veled is megtörtént már. Akárcsak én, te is arra az elkerülhetetlen felismerésre ébredtél egy nap, hogy többé nem élünk civilizált időket.”

”A való életben minden a visszájára fordult mostanra.”

Szeretném, ha Simon Stålenhag képregényeket is készítene. Ritkán érzem azt, hogy valakinek ennyire sikerülne egymáshoz hangolni a képi világot és a szöveget. Hogy ennyire egymásba simulna a leírtak és a megfestettek hangulata, mondanivalója.

Posztapokaliptikus road movie.
Egy alternatív 1997-ben, túl a világvégén és az emberiség önpusztításának katasztrófáján, egy tinédzser lány és egy sárga robot útja Amerika maradványain keresztül. Kezdettől fogva egyértelmű, hogy valamiféle céljuk van, de az csak a legvégén derül ki, hogy mi. Mindeközben a képekből és a lány – Michelle – rezignált hangvételű beszámolójából megismerhetjük az aktuális állapotokat, és azt is, amit ő megélt az elézményekből.
Az egészben az a legszebb, hogy maga a történet legfeljebb részleteiben fogott meg, és a képek közül is viszonylag kevés az, amire igazán rá tudom mondani, hogy tetszik. Az elején az én ízlésemnek sok a barna, a második felében meg sok a kék. Egyedül a második fejezet (A hegyekben) festményei, a feketébe hajló szürkés tónusokkal valók nekem. De – ahogy az értékelés elején is említettem – az összhatás, ahogy a képek és a szöveg összedolgoznak mégis lenyűgöz.


Népszerű idézetek

mate55>!

Régen próbáltam nem gondolni anyámra, de most meglepett, hogy milyen könnyen ment. Mintha átléptem volna egy láthatatlan határt, és a bennem lévő nyílt seb végre összeforrt. Még mindig ott volt egy beesett, hegekkel borított gödör, mint az olyan embereknek, akik helyreállítatták a balesetben szétroncsolódott arcukat, de már meg tudtam érinteni a sebet anélkül, hogy fájdalom égette volna az egész testem.

2 hozzászólás
Chöpp >!

A világítótornyok őreit egykor figyelmeztették, hogy nem szabad túl sokáig hallgatniuk a tengert; a néma mozdulatlanságban is hallhatsz hangokat, és elveszítheted a józan eszed.

9. oldal

K IP>!

Nem tudod igazán, hogy mid van, amíg el nem veszíted.

33. oldal

FeketeAlex I>!

– Hol vannak a szüleid?
– Mindenfelé – felelte.

23. oldal

FeketeAlex I>!

Szemeik mögött üresség tátong,
Szívük csupa por.

2. oldal

DzsDzs88 IP>!

Egy másik világban imádnám ezt az egészet. Nyugodtan sétálgatnék az utcákon, és ámulnék – biztosan egyfajta undorral, de elragadtatott, kellemes undorral. A való életben minden a visszájára fordult mostanra.

101. oldal

FeketeAlex I>!

Amikor újra a hátamra vettem a táskát, megláttam valamit a távolban: egy rózsaszín ruhadarab lógott ki egy homokdűnéből, úgy lobogott a szélben, mint egy kis ejtőernyő. Odasétáltam, és megböködtem a lábammal. Egy bugyi volt.

10. oldal

FeketeAlex I>!

Hé, kislány, szólongattam, mire a ló hegyezni kezdte a füleit és felém fordította a fejét, és akkor láttam meg, hogy a szemei helyén csak két üres lyuk tátong.

41. oldal

FeketeAlex I>!

Ne feledd, az utak hamarosan járhatatlanok lesznek, és minden valaha volt esélyünk odalesz!

93. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Végítélet
Justin Cronin: A szabadulás
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Stephen King: Rémálmok bazára
Takami Kósun: Battle Royale
Christina Henry: Piros
Brenna Yovanoff: Mad Max Hawkinsban
Richard Matheson: Legenda vagyok
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: A kór
John Shirley: Resident Evil: A kaptár – Megtorlás