77. legjobb sci-fi könyv a molyok értékelése alapján

Elektronikus ​állam 265 csillagozás

Simon Stålenhag: Elektronikus állam

A nagysikerű illusztrációk és történet, amik meghódították a világot, és amiből a Bosszúálló-filmek forgatókönyvírói és az Az rendezője készít filmet!

1997-ben egy elszökött tinédzser a sárga játékrobotjával nyugat felé tart egy különös Amerikában. A vidéket hatalmas harci drónok romjai és a hanyatlásnak indult fejlett fogyasztói társadalom szemete szennyezi. Ahogy az autójukkal a kontinens szélére érnek, egy olyan világ tárul eléjük, amiben mintha a civilizáció hosszú küzdelem után megadta volna magát. Miben reménykedhetnek?

A svéd Simon Stålenhag az utóbbi évek egyik legfelkapottabb és legnépszerűbb digitális művésze. Eredeti és különleges látásmódja, a sci-fi eszköztárával tervezett képei meghódították az egész világot. Az Elektronikus államban Amerikát mutatja be úgy, ahogy még nem láttuk. Hollywood jelenleg több történetének a megfilmesítésén is dolgozik.

Eredeti cím: Passagen

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2019
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634196341 · Fordította: Molnár Berta Eleonóra

Enciklopédia 5


Kedvencelte 27

Most olvassa 5

Várólistára tette 150

Kívánságlistára tette 197

Kölcsönkérné 7


Kiemelt értékelések

ProKontra P>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Csak rápillantottam a fülszövegre és a borítóra, és úgy voltam vele: ez a könyv nekem kell. Aztán, amikor megérkezett, kissé megdöbbentem. Egyrészt nem ismertem Simon Stålenhag munkásságát, másrészt egy „mesekönyvet” tartottam a kezemben. Az utóbbit nézve nem is tévedhettem volna nagyobbat. Ezután olvastam el Stålenhag-ről, amit neten találtam, és derült ki számomra az: hogy ő valójában festő – nem is akármilyen: digitális festő. Nyomasztó, mégis figyelemfelkeltő képekkel illusztrálta az Elektronikus állam című könyvet, amelyek mellett nem tud elmenni az ember úgy, hogy ne álljon meg és ne nézze meg tüzetesebben. Fenomenális. Ezekhez a festményekhez most egy történetet is alkotott, amellyel tökéletes együttest kaptam egy apokaliptikus világhoz. Maga a digitális képvilág is megmutat egy szemléletet, ahol az ember elvész a technológia világában, de a mellé íródott szöveggel érthető igazán Stålenhag mondanivalója. Bár a történet 1997-ben játszódik, mégis van egy olyan lényegi kitérése, ami leginkább a mostani világunkat tükrözi, – mondhatnám, hogy egy görbe tükröt tart elénk, ami, ha nagyon őszinte akarok lenni, cseppet sem tetszik. Mindezt, egy fiatal lány szemén keresztül vetíti elénk, aki a saját útját járja, aki céllal indult útnak, aki menekül valami elől.
Teljes értékelés:
https://prokontra.net/2021/09/10/simon-stalenhag-elektr…

14 hozzászólás
Oriente>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Gondolkodás nélkül vettem meg ezt a kötetet, mert szerettem volna azonnal kifejezni a kiadó felé, mennyire értékelem az ilyen különlegességek, jelen esetben egy science fiction művészeti album megjelenését a sok tucattermék között.

Aki kattintgatta már Simon Stålenhag képeit, az nem lepődne meg, ha most a festmények hosszas és lelkes méltatásába fognék, éppen ezért inkább a szöveggel fogok foglalkozni. (Aki pedig még nem kattintott, az tegye meg! ;)) Bár írták már előttem, milyen szerves egységet alkot itt kép és szöveg, be kell vallanom, nem voltak nagy elvárásaim. Első ízben belelapozva a kötetbe, arra gondoltam jó, hát egy gyerek kóvályog kézenfogva egy kis robottal, elveszetten a lepusztult Egyesült Államok roncsai között, az emberiség virtuálisan bezombult maradékát kerülgetve. Régen lepődtem meg ennyire: mert szépen lassan kibontakozott egy ennél sokkal érdekesebb és összetettebb történet, ami messze túlmutat a rozsdás-nyikorgó disztópikus romantikán. Egészen weird vonásokat mutat a könyv második fele, és amikor a végén összeállt, mire is akar kilyukadni a sztori, hát elakadt a lélegzetem.
Úgyhogy azon nyomban fogtam, és elkezdtem az egészet elölről – ezúttal inkább csak a képeken keresztül felidézve a részleteket, és persze így újra kiélvezve az esztétikai élményt is.

Szóval olvassátok is, ne csak nézegessétek, és figyelmesen olvassátok, megéri!

mate55 P>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Mi történik itt? A képek maguk mesélik el a történetet? Az illusztráció és a szavak együttműködnek? A művészet hordozza a történet terheit? Stalenhag mozi-festményei nem igényelnek sok magyarázatot, elég, ha azt mondom, olyan, mint egy „kétrészes trükk”. Egy rendkívül sötét, de érzelmileg gazdag amerikai road-film stílusú történet, tudományos fantasztikus gótika, ami olyan témákat olvaszt össze, mint a háború és a technológia. Egy utazási mese, amely a Mojave-sivatagból a Sierra Nevada-hegységen keresztül viszi az olvasót, mielőtt Észak-Kalifornia partját elérné. Az illusztrációk álmodozó, morzsás fotó-realisztikája, az át-képzelt múlt rendellenes nosztalgiájával együtt feltűnő, szürreális, kísérteties, de furcsa módon vonzó.

Nita_Könyvgalaxis>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Álmodnak-e az emberek elektronikus ábrándokkal?

Ennek a kötetnek van egy nagyon erős, kiábrándult hangulata. Nézed a képeket, és egy olyan apokalipszist látsz, amivel kényelmetlen szembesülni, annyira valóságosnak tűnik.

A történet nem teljesen egyértelmű, direkt nem rág mindent a szádba, itt egyértelműen az illusztrációk a lényegesek. De azért ki lehet belőle mazsolázni, mi is történhetett ebben a furcsa Amerikában. Nem éppen könnyen emészthető, de pont ezért fog még napok múlva is motoszkálni a fejedben.

Most kezdjek el áradozni az illusztrációkról, hogy mennyire zseniális, hogy csak pont annyit mutatnak, amennyit kell, és szinte már-már fényképszerűen tárul elénk a látvány? Hogy mennyire jól ábrázolja a kilátástalanságot? Hogy mennyire jó csak az apró részletekben elveszni benne?

A történet vége pedig még bevisz egy gyomrost, szerintem attól lesz igazán végtelenül szomorú és végtelenül szép. Adjatok egy esélyt az Elektronikus államnak, megéri.

8 hozzászólás
Chöpp >!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Ó, az a vég, az a vég ha nem lett vóna! De sokkal jobb lett vóna!
Na mindegy. Nagyon szerettem! Nézegettem sokáig a képeket, rágogattam a szöveget. Ahogy Michelle mondta volt, az egész nagyon klassz, és izgalmas lenne, ha nem a valóság lenne, de így is látványos és borzongató, csak hát mégis egy rohadt disztópia. És mint ilyen – tudjuk mi is, olvasók –, nagyon vonzó és borzasztóan taszító egyben. Rengeteg elméletet gyártottam egészen az utolsó üres lapokig. Járt az agyam, de közben olyan nyugalom töltött el, mintha öreg anyókaként piszkálgatnám a tüzet, meg néha raknék is rá, meg az lenne mindennapi dolgom, hogy ki ne aludjék. Közben szunyókálnék (nézegetem a képeket), filózgatnék a régi időkről (minek, hisz a kiborult bili bűze facsarja állandó jelleggel az orromat). Vagy – és ez a rosszabbik verzió – nyálcsorgató mindenről mit sem tudó vegetáló lényként párhuzamosan haladok a világgal a végkifejlet felé. Szép remények: huss! Neuronok közti kapcsolat: huss! Sőt! Neuronok: huss! Ennyi. Az utolsó pillanatok kimerevített állóképei. Félelmetes. Megnyugtató. Nincs már több. Nincs már más. Ez van. Belenyugvás. Mindig ide igyekeztem. Most már nincs tovább. Vagy mégis?

1 hozzászólás
Spaceman_Spiff IP>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Utoljára a Möbion: esetében találkoztam ilyen izgalmas elegyével a képnek és a szövegnek. Ráadásul itt ugyanaz készítette a vizuális részt és a prózait. Ha belegondolok, hogy Stålenhag milyen jó érzékkel alkotta meg a képeket és hozzá a szöveget, el is csodálkozhatnék, mert tapasztalataim szerint ritka, hogy valaki két médiumban is jó legyen.
Itt persze nem azt értem, hogy a sztori lehengerlő, a nyelvezet magával ragadó, vagy ilyesmi. Hanem azt, hogy pont annyi a szöveg, amennyi kell. Nincsenek fölös körök, amikor kell, akkor a képekre hagyja a történetmesélést, pont annyi kiegészítést ad, hogy el tudjuk helyezni, amit látunk. A két komponens remekül kiegészíti egymást, de persze ha valakinek csak önmagában a képek bejönnek, akkor már nem fog csalódni.
Ez a már-már weird hangulat nagyon jól áll a kötetnek (szerintem sokat jelent, hogy Stålenhag svéd, ez az északi nyomasztás a vérében lehet), a vizuális részek nyugtalansága, amit az ismerős és az abból kilógó, mégis abba szervesen beleillő ismeretlen egysége sugároz, bemászik az ember bőre alá, és a sejtelmes lezárás után is megmarad.
Nagyon várom a további köteteket, ezt pedig még el fogom nézegetni párszor.

Ajánlóm az ekultura.hu-n:
http://ekultura.hu/2019/07/03/simon-stalenhag-elektroni…

Molymacska>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Nem is tudom, miért vártam ezt a kötetet annyira. Talán azért, mert megszállott vagyok az új, nagyon más kifejezőmódok megismerésében, és ez első látásra is teljesen más, mint amit az ember olvasni szokott.
A történet maga egészen furcsa, hiszen nincsen igazán történet, ha az utazást nem mondjuk annak, inkább csak a világot ismerhetjük meg a maga kifordult valójában. Az egész könyv egy utazás körítésbe zárt világépítés, ami viszont tényleg megrázó. Egyrészről azért, mert a technológia nincs messze a mostani technológiáktól, másrészről pedig, mert el tudja hinni az ember, hogy bármikor megtörténhet ez. Bármikor…
A könyv különlegessége az illusztráció, amivel még jobban bele tudunk menni a világba: talán azért tud ez a világ ennyire megnyomni, mert az illusztrációk sokat hozzáadnak, sokszor színesítik is a leírt szöveget. Nem a szöveget illusztrálja, inkább a kettő kifejezésmódból jön össze egy történet, így mindkét kifejezésmód egyenlő, nem uralkodik a másikon.
Ennek köszönhető, hogy a különféle problémák érzelmileg is jobban hatnak: a környezetszennyezés, ahogy mint egy melléktermék megjelenik, a neuronsisak, ami szinte átveszi minden tekintetben az irányítást az ember felett és ennek a további problémái. Természetesen kell valami mesés is bele, valami, ami kiemeli a csak világépítést, így kap egy apró legendát, ami megpróbálja egy kicsit irányítani a történetet, fókuszban tartani. Hiszen a képek és a szöveg könnyen kicsúsznak az értelmezés első szintjéből.
A kép nagyon szép, művészi, és a szöveg se különb. Ez egy szépirodalmi, vagy inkább úgy mondom, képzőművészeti alkotás, amiben fel akarják hívni a figyelmet az emberre és „teremtményeire”. Szóval ez valami különleges dolog, olyan szöveggel, ami képlékeny,amiben egy mondat rengeteg mindent jelent, aminél az agyunkat tornáztatni kell, hogy minden szintet megértsünk (szerintem én nem is értettem meg belőle tényleg mindent),Igazán szép a kifejezésmód, de a világ mocskos, romos, ez az ellentét áthatja az egész könyvet, valami furcsa harmóniát okozva.
Ezt a könyvet én nem tudom kinek ajánlhatnám, hiszen nekem is sok volt. Egyrészről mindenképpen erős, szépirodalmi és képzőművészeti élmény, így az olvasó számítson is erre. Lehet hogy rövid, de olyan magvas gondolatok vannak benne, amiről órákon át gondolkozik az olvasó. Én is.
Mély és kifejező.
Erős.
Mintha péklapáttal csapnának meg.

ViraMors P>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

”A völgybe érve úgy tűnt, mintha az autónk csak egy mikroszkopikus szonda volna egy hógömb belsejében.”

„Amit mi csinálunk, az nem civilizált dolog, tudom. De biztos veled is megtörtént már. Akárcsak én, te is arra az elkerülhetetlen felismerésre ébredtél egy nap, hogy többé nem élünk civilizált időket.”

”A való életben minden a visszájára fordult mostanra.”

Szeretném, ha Simon Stålenhag képregényeket is készítene. Ritkán érzem azt, hogy valakinek ennyire sikerülne egymáshoz hangolni a képi világot és a szöveget. Hogy ennyire egymásba simulna a leírtak és a megfestettek hangulata, mondanivalója.

Posztapokaliptikus road movie.
Egy alternatív 1997-ben, túl a világvégén és az emberiség önpusztításának katasztrófáján, egy tinédzser lány és egy sárga robot útja Amerika maradványain keresztül. Kezdettől fogva egyértelmű, hogy valamiféle céljuk van, de az csak a legvégén derül ki, hogy mi. Mindeközben a képekből és a lány – Michelle – rezignált hangvételű beszámolójából megismerhetjük az aktuális állapotokat, és azt is, amit ő megélt az elézményekből.
Az egészben az a legszebb, hogy maga a történet legfeljebb részleteiben fogott meg, és a képek közül is viszonylag kevés az, amire igazán rá tudom mondani, hogy tetszik. Az elején az én ízlésemnek sok a barna, a második felében meg sok a kék. Egyedül a második fejezet (A hegyekben) festményei, a feketébe hajló szürkés tónusokkal valók nekem. De – ahogy az értékelés elején is említettem – az összhatás, ahogy a képek és a szöveg összedolgoznak mégis lenyűgöz.

Marcus>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

Egy alternatív 20. században drónokkal vívtak „kényelmes” háborút a világ nagyhatalmai. A háborúnak már vége, de megnyugvást ez nem hozott a világba, sőt, ez inkább a vég kezdetének tűnik. Az emberek virtuális realitás függők lettek, és csak kevesen látják, hogy mi történik valójában. A világ mind kívül (egyre nagyobb elhagyatott "zónák"), mind belül (összeomló társadalom, összeomló rendszerek) egyre inkább pusztul.
Főhősünk és furcsa, gyerekjátéknak tűnő drónja ezen a világon vág keresztül, hogy elérje titokzatos célját. Utóbbi úgy tűnhet, mint a posztapokaliptikus történetekben tipikus – létező vagy csak elképzelt – „éden”, de azért van benne egy kis csavar.
Szemben a Mesék a hurokból kicsit töredezett történetmesélésével, itt egy darab, egybefüggő történetet kapunk, ami ráadásul kicsit kiforrottabb is, mint Stalenhag korábbi műve. A főhős utazása során nagyon jól bemutatásra kerül a világ, amihez természetesen a zseniális festmények is hozzájárulnak. A történetet is így kell szemlélnünk, hiszen csak ha a szöveget olvassuk, nem megy túl mélyre, de a képekkel együtt már megkapjuk a teljes képet. Így kell grafikus regényt írni. (És igen, abszolút filmre kívánkozik az egész.)

Nikolett0907 P>!
Simon Stålenhag: Elektronikus állam

"Sínre tettek minket.
Drágán megfizettünk érte,
Hogy arcukba nevettünk,
És a saját utunkat jártuk.
Szemeik mögött üresség tátong,
Szívünk csupa por.
Csak elrabolnának minket,
Darabokra szednének,
De be nem fogadnának.

Szeretem, ahogy élek, ez egy új út,
Követem, merre gondolatom visz…

Töröld le hát könnyeid, kedvesem,
És öltsd fel új arcodat,
Sosem győzhetsz vagy veszíthetsz,
Ha el sem indulsz a versenyen…

The Psychedelic Furs"

Töredelmesen be kell valljam, ajándékba vettem a párom névnapjára.
Esküszöm oda is adtam, de aztán nálam kötött ki.
Persze ami az ő polcán van, az többnyire engedélyezett olvasnom, az megint más kérdés, hogy most pimasz módon előtte vettem kézbe.

Ettől függetlenül csak a művészeti oldala miatt kezdtem el olvasni.
Az már más kérdés, hogy beszippantott és egy nagyon erős eseményekkel és képekkel találtam magam szembe.
Tudom jól, hogy digitális festészetről beszélünk, de ehhez akkor is kell a tehetség.
Én se festek rosszul, na de nem így, te jó ég!
Sokszor percekig nézegettem egy adott képet, most ez tényleg festve van, vagy fotó!?
Elképesztő, nagyon tetszik, és még groteszk is!

A történettől pedig hidegrázásom van, mert egy olyan jövő képet mutat, amiről személy szerint, hallani sem akarok, viszont olvasni nagyon szerettem.

Ez a kötet külsőleg és belsőleg is minőségi.
Örülök, hogy végül ezt vettem meg páromnak, pimaszság ide vagy oda.

Kedvenc!


Népszerű idézetek

mate55 P>!

Régen próbáltam nem gondolni anyámra, de most meglepett, hogy milyen könnyen ment. Mintha átléptem volna egy láthatatlan határt, és a bennem lévő nyílt seb végre összeforrt. Még mindig ott volt egy beesett, hegekkel borított gödör, mint az olyan embereknek, akik helyreállítatták a balesetben szétroncsolódott arcukat, de már meg tudtam érinteni a sebet anélkül, hogy fájdalom égette volna az egész testem.

2 hozzászólás
Chöpp >!

A világítótornyok őreit egykor figyelmeztették, hogy nem szabad túl sokáig hallgatniuk a tengert; a néma mozdulatlanságban is hallhatsz hangokat, és elveszítheted a józan eszed.

9. oldal

K>!

Nem tudod igazán, hogy mid van, amíg el nem veszíted.

Chöpp >!

Olyan volt, mintha egy kód rejlene benne – egy kód, ami képes visszavonhatatlanul démonokat előhívni a mélységből, amint észleled az elméddel.

9. oldal

ap358 P>!

Mi voltunk az egyedüli lenyűgöző teremtmények, az őrültek – magányos beteg lelkek egy egészséges világban.

101. oldal

Zhatria>!

Azt próbálom ezzel elmondani, hogy amit mi lasagnénak hívunk, egyszerű jelenség, ami valahonnan az agy fizikai részeiből és ezek kapcsolódásából ered, és ha bárki azt állítja, hogy a lasagné ennél több, az alábecsüli az agyunk bonyolultságát, és azt, hogy hányféleképpen képesek a részei kapcsolódni. Vagy egyszerűen túlbecsüli a lasagné jelenségét.

24. oldal

Nikolett0907 P>!

Sínre tettek minket.
Drágán megfizettünk érte,
Hogy arcukba nevettünk,
És a saját utunkat jártuk.
Szemeik mögött üresség tátong,
Szívünk csupa por.
Csak elrabolnának minket,
Darabokra szednének,
De be nem fogadnának.

Szeretem, ahogy élek, ez egy új út,
Követem, merre gondolatom visz…

Töröld le hát könnyeid, kedvesem,
És öltsd fel új arcodat,
Sosem győzhetsz vagy veszíthetsz,
Ha el sem indulsz a versenyen…

The Psychedelic Furs

2. oldal

ap358 P>!

Isten füleket, szemeket, szájakat és testet adott nekünk, hogy élvezzük az általa teremtett világot, és az, hogy mesterséges testekbe helyezzük az elménket, sérti Isten törvényét.

80. oldal

Kapcsolódó szócikkek: virtuális valóság
Buzánszky_Vírus_Dávid>!

Kezdetben Isten megteremtette a neuront, és amikor az elektromosság áramlott keresztül az idegsejtek háromdimenziós hálózatán, megszületett a tudat. Minél több az idegsejt, annál jobb, és emberi agyunkban több száz milliárd neuron található; ezért tudunk jobb lasagnét készíteni, mint a csimpánzok.
[…]
Szóval, ha az emberi intellektus több száz milliárd agysejt együttműködéséből születik, mi történne, ha még pár milliárd másik sejttel összekötnénk ezeket? Lehetséges volna idegsejti szinten, hogy két vagy több agyat összekapcsoljanak? Ha igen, milyen tudat emelkedhet egy ilyen jelentősen megnövelt sejthálózatból?

54

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Horváth Viktor: Möbion
Stephen King: Végítélet
Christina Henry: Piros
Stephen King: A Setét Torony – A harcos
Justin Cronin: A szabadulás
Tom Sweterlitsch: Letűnt világok
Ilsa J. Bick: Hamvak
Stephen King: Rémálmok bazára
Karin Tidbeck: Amatka
Richard Matheson: Legenda vagyok