Szásenyka (Moszkva-trilógia 1.) 91% 161 csillagozás

A történelem szörnyű szokása, hogy ismétli önmagát. Oroszország elsöprő eposza a cárok utolsó napjaitól az oligarchák mai koráig egy család történetén keresztül, amely átéli azokat a változásokat, amelyeket a Szovjetunió felemelkedése és bukása hozott magával. 1916-tól 1994-ig Szásenyka életén és politikai szerepén keresztül bemutatja a politikai felfordulásokat, a fanatizmust és ezeknek a veszélyes éveknek a személyes következményeit. Megismerhetjük Oroszország múltjának összetettségét, amely még mindig ijesztő feladat évtizedekkel Sztálin halála után is. Az események lenyűgöző krónikussága ellenére – a dadogó Molotov elvtárssal való találkozástól a Lenini munkáig – a regény ezen első részében Szásenyka központi karaktere nem győzött meg teljesen. Sokkal inkább a bolsevikok és a sztálinisták története, akik a sajátjukat őrlik és eszik, mint egy pillantás az átlagpolgárok mindennapi életére. Később, mikor a regény eléri a „valódi húsát”, olyan szintű szívdobogtató feszültséget teremt, amelyet nehéz elérni, és ritkán található meg a történelmi fikciós regényekben. Az eseményeket persze lehetne éles késsel boncolgatni, az ismereteink birtokában átvilágítani, valószínűleg kiderülne, hogy a jókat és rosszakat szembesítő történelmi szereposztás leegyszerűsített, a bonyodalom jó néhány fordulata valószínűtlen. Csakhogy Montefiore nem csak a történelmi hitelességre, hanem a történelem ürügyén megírt varázslatra is épít. Abban a tudatban, hogy ilyen körülmények között nem csak a tények, hanem az olvasók megnyerése is számít, és ehhez majdhogynem elkerülhetetlen bizonyos építő elemek elfogadtatása is. Megérdemli a figyelmet, mert nem csak a tegnapról szólt, de a mának is üzent.

Simon Sebag Montefiore egy igazi remekművet alkotott a Moszkva trilógia első kötetével. Összetett olvasmány, műfaját tekintve egyszerre sűríti magába egy korhű történelmi regény, egy több generáció sorsát bemutató családregény, egy szívszorító dráma, és egy izgalmas politikai thriller jellemvonásait. Stílusa rendkívül olvasmányos, hangulata intenzív. A történet végig mozgalmas és feszültséggel teli, engem az első oldalaktól kezdve magával ragadott. Kegyetlen és szívfacsaró, ugyanakkor még véletlenül sem éreztem hatásvadásznak. Akik romantikus olvasmányra számítanak, csalódni fognak, a mimóza lelkületűeket megviselheti, de mindenki másnak szívből ajánlom a regényt.
Ugyan egy trilógia első kötetéről van szó, a regény önmagában, önállóan is olvasható, kerek egészet alkot (…)
A szerző rendkívül intenzív hangulatot tud teremteni, zseniálisan ábrázolja a mindennapok fenyegetettségét, azt a mérhetetlen bizonytalanságot, ami az emberek hétköznapjait körüllengte. Teljesen mindegy, milyen magasra jutott valaki a ranglétrán, milyen szolgálatokat tett korábban a Pártnak. Elég egy rosszakaró, vagy csak egy félreértett félmondat, máris a titkosrendőrség célkeresztjében találhatja magát a leghűségesebb bolsevik is. Amikor ez bekövetkezik, nincs már jelentősége a bűnösségnek sem. A hiteles korrajzot a fiktív főhősnő mellett valós történelmi személyiségek (Sztálin, Berija, Molotov) és egy végtelenül izgalmas cselekmény kelti életre (…)
Kijelenthetem, hogy a 2020. év egyik legkiemelkedőbb olvasmányával lettem gazdagabb a regény által.
Teljes értékelés itt:
https://konyvesmas.blogspot.com/2021/01/hisztorik-simon…

Azt hiszem, újabb kedvenccel bővült a listám.
Simon Montefiore tökéletesen elevenítette meg az 1916-tól 1994-ig tartó történetet; közben Oroszország működésébe, mindennapjaiba is bepillanthatunk, ami alatt emberi sorsok, tragédiák, sötét, vészterhes idők játszódnak le árulással, veszteségekkel karöltve.
A letűnt cári birodalom a még nyugati ráhatásaival, régi kávéházaival, palotáival; a Szovjetunió sötét, diktatórikus, vodka és cigarettafüstös atmoszférájával, majd végül az összeomlást követő új Oroszország, ami a következő generációnak esélyt adhat, hogy javítson az ország sorsán, de legalább annyian akadnak az előző rendszerből, akik képtelenek tovább lépni, és csak a múltban élnek.
A szereplői kidolgozottak, nem egydimenziósak; ott van mindjárt. Szásenyka. Nem egyszer volt olyan pillanata, megnyilvánulása, amikor nem tudtam vele azonosulni, máskor viszont együttéreztem vele. Ezzel szemben a Mengyel féle alakok csakis viszolygást váltottak ki belőlem. Ez az egész bolsevik szemlélet, az élet és a valós emberi értékek iránti hűvös, primitív magatartás egyszerűen taszító.
Egy átérezhető történelmi dráma, amiben úgy elevendnek meg a letűnt korok olvasás alatt, ahogy az archívumokban végzett kutatói munkák során is.

Az időn, történelmen átívelő lebilincselő családregény. A szereplők egy része valós, más része fiktív,sorsuk azonban sok valóban létező emberével azonos, vagy ahhoz nagyon hasonló. Szásenyka viharos időben született és nőtt fel, amikor a cári rendszer már ingadozott, a bolsevikok ereje egyre nőtt. S bár gazdag szülők gyermeke, nagybátyja segédletével kommunista lett. Az ő élettörténete ez a könyv, melynek utolsó része korunkban játszódik, az ezerkilencszázkilencvenes évek elején. Jó ideig nem értettem, miért volt szükség erre a részre, míg végül kirakós játék módjára összeállt a múlt, világos lett minden, s könnyes szemmel tettem le a könyvet.
Érdekes volt megismerni a történelemkönyv híres alakjait, Sztálint, Beriját, Lenint „élőben”. Borzasztó volt a személyi kultusz ideje, s az a világ, amikor ember embernek farkasa volt, bárki beárulhatott bárkit koholt vádakkal, az illetőt már vitték is, megkínozták, majd örökre eltúntették a föld színéről, akár családjával együtt. Nehezen viseltem a kínzós, bántalmazó, szadista részeket a könyvben, bár tudom, mindez a valóságban is így zajlott.

Nem tudom, milyen lesz a trilógia következő két kötete, de ezt az elsőt azért megpróbálom értékelni, hiszen elég befejezettnek tűnik. (A fülszövegekben levő évszámokat olvasva, az első kötet főszereplőinek sorsa talán már nem változik.)
Elismerem a szerző történelmi tudását, és alapvetően hitelesnek tartom a bemutatott történelmi eseményeket. Igaz ez az 1916-17-es Pétervárra, a cár lemondására, a tüntetésekre, és igaz lehet a 2. világháborút megelőző 1939-es évre is, amikor még voltak koncepciós perek, bár a nagy terrorhullám talán véget ért. Számos valós szereplőt látunk, Sztálintól Berijáig, Raszputyintól az orosz írók legjaváig, hiszen Fagyejevet, Babelt, Majakovszkijt is említi. A kitalált hősök sorsa beleillik abba a történelmi vonulatba, ami végigmegy a 20. századon, egy 3-, vagy inkább 4-generációs családtörténetet ismertetve, egy oroszországi gazdag zsidó család esetében. Szásenyka sorsa megrendítő, és valószínű, sok száz ilyen esetet találhatnánk még az oroszországi levéltárakban. Ami azonban egy kis kétséget kelt bennem, az az események helyenként túlzó volta. Lehet, hogy dramaturgiailag így jobban érzékelhetők a cselekmények az olvasó számára, de nekem egy kicsit túlzás mind a cári udvar romlottságát láttató történések, orgiák szintje, mind pedig az a hihetetlen fanatizmus, amivel 16 éves gyerekek (ifjak, ha így jobban tetszik) a bolsevik ideológiát és gyakorlatot a magukénak vallják – sőt, ezt még felnőtt korban is megtartják, gyakran egészen a sírig! spoiler A sztálini terror túlkapásainak leírása lehet, hogy valóságos, ezt inkább el tudom képzelni.
Ettől a kis kritikától eltekintve a könyv nagyon jó, élménydús, izgalmas, érdekfeszítő – és ebben nincsen túlzás. Tudom ajánlani tehát mindenkinek, akit a 20. század orosz történelme érdekel, és akik szeretik a családregényeket.
spoiler

Már megijedtem.
Egy Alexandra akció során beszereztem hat könyvet „jó árasított” formában és az első kettő, amit elolvastam – egy Alfon és egy Szántó – erőteljesen alul, azaz a középszint környékén teljesített. Igaz, nem nagyon voltak elvárásaim, inkább csak reményeim. De tudjuk, a remény hal meg utoljára. De remény nevű hal meg nincs is, ugye. De félre a tréfával!
Montefiore gyakorlatilag a Szásenykával lehengerelt. A történet magával ragadó és lehetne még egy csomó jelzőt használni, de felesleges, mert mindegyik csak üres szó önmagában.
Igazi, huszadik századi és a századot átívelő családtörténet szerelemmel, titkokkal, valódi szereplőkkel – Raszputyin, Lenin, Berija, Sztálin – és erőteljes, katartikus zárással.
Az író olyat tett velem, amit ritkán éltem meg manapság. Elrepített a múltba, ahol szinte éreztem a cigaretta füstjét, a kaviár aromáját, a tél hidegét, a tűz melegét, a vodka torokmarását és a dohos pincék levegőtlenségét.
Nagyon jó könyv.
Jöhet a következő Montefiore!!

A történet egy több, mint fél évszázadot felölelő, több generáció sorsát bemutató nagyívű családregény. A történet eleje nagyon részletes, érzékletes képet fest a cári Oroszország végnapjairól, egy 16 éves lány – Szásenyka – sorsán keresztül. Szásenyka családjával a burzsoázia kiváltságos világát éli/élhetné, ő mégsem érzi jól magát ebben a züllött, romlott közegben. Zajlik az I. világháború, a nép gyakorlatilag éhezik, ugyanakkor az arisztokrácia továbbra is fényűző, pazarló életmódot folytat. Egyre inkább érezhető a „levegőben” a változás szele. Származása ellenére a fiatal, lázadozó lány a regnáló rendszer ellenségének számító bolsevizmus eszméi iránt kezd érdeklődni, ami aztán teljesen magába is szippantja.
Számomra talán a legerősebb rész a regény második része, ami a sztálini terror világát mutatja be. Ebben a részben az író olyan hangulatot teremt, amely páratlan módon, meglehetősen reálisan ábrázolja a mindennapok fenyegetettségét, azt az óriási bizonytalanságot, ami az emberek életét körüllengte. Gyakorlatilag tojáshéjon lépdelve élte mindenki a hétköznapjait, mert bár mindegy, hogy milyen pozíciót töltöttek be a rendszerben, elég volt egy vélt vagy valós hiba, esetleg egy rosszakaró, és a Párt máris kegyetlenül lecsapott. Onnantól kezdve pedig szinte mindegy is volt, hogy valaki bűnös -e vagy ártatlan, a terror eszközeivel kikényszerítve bárki elismert bármit.
A regényt lezáró harmadik rész pedig egy izgalmas kutatás, nyomozás, ami a múltba való visszatekintés által tesz végül pontot Szásenyka történetére.
A főszereplő, Szásenyka karaktere rendkívül intenzív, ugyanakkor változatos érzéseket váltott ki belőlem. Többször voltam indulatos a cselekedetei miatt, haragudtam rá, értetlenkedtem néhány megnyilvánulásán, de előfordult, hogy szántam, ugyanakkor többször együtt is éreztem vele.
A történet izgalmas volt, teljesen vitt magával. Még ha helyenként túlságosan is borzalmas világot tárt elénk, történelmi szempontból mindenképpen értékes információkkal gazdagított.
Én kiemelném még a borítót, engem egyszerűen elvarázsolt.

Nem szeretnék túl sokat elárulni erről a szövevényes, gyors és jól kidolgozott cselekményről. Muszáj elolvasni!
A történet középpontjában Szásenyka áll, aki a korabeli felső tízezer világába tartozik a családja révén, de kalandvágyó lányként beáll a bolsevikok közé. Aztán a sztálini Szovjetúnióban látjuk újra – gyötrelmes dilemmával kell szembenézni, mindent megtesz hogy megmentse a gyermekeket, akiket szeret. Két generációval később a különböző leszármazottai felfedezései erről az eltemetett múltról szólnak – az 1990-es évek cimborakapitalizmusát ismerhetjük meg. Montefiore mesteri író és csodálatos történetmesélő, és ahogyan lassan lehámozza a rétegeket, hogy feltárja Sashenka sorsát, az olvasó továbblendül, és alig várja, hogy megtudja a rejtély kulcsát.
A Szásenyka azonban több mint egy lebilincselő történet. Montefiore mély ismeretei az országról és annak történelméről nyilvánvalóak. Katinka végül felfedezi Szásenyka történetének többi részét is, de az igazság annyira szörnyű, hogy úgy dönt, megmenti az oligarcha anyját annak pusztító hatásaitól.

Egy igazi történelmi könyv. Egy érdekes korszakról, ami nem is annyira távoli. Vannak nagyon megdöbbentő részek benne. Bár hosszú könyv, nagyon hamar végeztem vele. Olvastatta magát.

Korrektül megírt történet, jó a történetvezetés, a karakterek, a történelmi körítés, azonban valamiért mégsem tudott teljesen beszippantani. A három rész közül a fiatal Szásenyka volt a legdöcögösebb, a másik két rész már olvastatta magát. A harmadik részben elég hamar kiolvasható a végkifejlet, ennek ellenére izgalmas volt :) A harmadik rész értékéből viszont levon az, hogy spoiler