Goldziher ​Ignác 1 csillagozás

Simon Róbert: Goldziher Ignác

Az idén, 2000-ben emlékeznek meg az iszlám tudomány művelői Goldziher Ignác születésének 150. évfordulójáról. Ebből az alkalomból jelenik meg ez a tanulmánykötet, amely azt a véglegesen talán soha meg nem oldható problémát próbálja sokféle szempontból körüljárni, hogy miképpen alapította meg egy magyar zsidó tudós – akit külföldön máig jobban ismernek, mint hazájában – az iszlámtudományt, s miként maradhatott annak legnagyobb alakja a legutóbbi évtizedekig. Tudományos teljesítményét és külföldi megbecsültségét a magyar orientalisztikában talán csak Kőrösi Csomáéhoz és Stein Auréléhoz lehet hasonlítani.

Róla szól: Goldziher Ignác

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris könyvtár - Történelem

>!
Osiris, Budapest, 2000
274 oldal · puhatáblás · ISBN: 9633797837

Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Arabmókus>!
Simon Róbert: Goldziher Ignác

Igazán kiválóan megírt élet- és korrajz, habár néha túlságosan is kikacsingatott Simon Róbert a tudományos és társadalmi helyzet ecsetelésével. Szegény Ormos István jó lehúzó kritikát kapott a könyvben, azért ez számomra túlzás volt már!
Egyébként kiválóan méltatja Goldziher munkásságát, nehézségeit, állhatatosságát! Bevallom, hogy most jöttem tisztába Vámbéry Ármin és Germanus Gyula „árnyoldalaival”, ha mindez tényleg igaz, amit Simon róluk ír!


Népszerű idézetek

cassiesdream>!

A korrekt tudományos eredmények persze akkor sem, most sem épültek be a köztudatba. Emiatt lesz aztán érthető, hogy az orientalistát még a mai művelt értelmiségi számára is elsősorban Vámbéry vagy a még nála is sokkal gyengébb, csak a tömegfogyasztás egzotikusigényét kielégítő Germánus Gyula testesíti meg, nem pedig Goldziher Ignác.

230. oldal

7 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Germanus Gyula: Gondolatok Gül Baba sírjánál
Ágoston Gábor – Sudár Balázs: Gül baba és a magyarországi bektasi dervisek
Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája I-II.
Goldziher Ignác: Előadások az iszlámról
Goldziher Ignác: Az arabok és az iszlám I-II.
Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története
Borsa Brown: Az Arab öröksége
N. Rózsa Erzsébet: Az arab tavasz
Földes András: Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk?
Germanus Gyula: A félhold fakó fényében