Másodállása: ​gyilkos (Dennis Milne 1.) 3 csillagozás

Simon Kernick: Másodállása: gyilkos

Ebben a történetben nincsenek jók, csak rosszak és rosszabbak. Simon Kernick első regénye a mai Londonban játszódik, ahol a törvény tehetetlen, a rendőrök korruptak, a hivatalok gátlástalanul visszaélnek hatalmukkal, és mindent az alvilág pénze irányít. Ha nem lenne drogkereskedelem, embercsempészet, prostitúció, már rég összeomlott volna a brit gazdaság. Dennis Milne óvatosan játszik. Jó nyomozó, betartja a szabályokat, bár időnként apróbb szívességeket tesz bizonyos alvilági köröknek is. Ha kell, bűnözőket gyilkol. És természetesen van egy kis vésztartaléka öreg napjaira. Aztán valaki megkeveri a kártyát, és minden a feje tetejére áll. Dennis körül egyre jobban szorul a hurok: a rendőrség és az alvilág egyaránt az ő fejére pályázik. Nagyon okosnak kell lennie, ha nem akarja holtan végezni, ám épp ekkor bukkan fel életében a szerelem.

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2004
328 oldal · ISBN: 963549100X · Fordította: Király Zsuzsa

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

BBetti86>!
Simon Kernick: Másodállása: gyilkos

Kriminek korrekt, de olyan bűnös világot és karaktereket mutat, hogy hangulatrombolónak is tökéletesen beválik.
A történet hőse Dennis Milne rendőr, aki eleinte komolyan vette a munkáját. Aztán belefáradt abba, hogy minimális pénzért az életét kockáztatja, a rosszfiúk meg kiszabadulnak. Így korrumpálódott. Ezt-azt elvesz a helyszínről, bérgyilkosként elintéz pár rosszfiút. Csak éppen a legutóbbi bérgyilkosságnál átverték: nem bűnözőket, hanem egy könyvelőt és két vámőrt gyilkoltattak meg vele. A gyilkossági ügy, amiben nyomoz, azzal sem stimmel valami. Nagyon egy balfékre akarják kenni, miközben Dennis érzi, hogy több van a történetben.
Már azzal bajban vagyok, hogy eldöntsem, Dennis pozitív vagy negatív karakter. Nem egy Dexter, a pénz motiválja, de nem is teljesen erkölcstelen. Az bizonyos, hogy antihős. Nem kedveltem meg, ahhoz túl sok a szociopata vonása, miközben mégsem az. Leginkább az zavart, ahogy rákattant Carlára, aki egyfajta femme fatale szerepet játszott a történetben.
A történet világa sötétebb nehezen lehetne. Mindenkinek megvannak a mocskos titkai, és legfeljebb az a kérdés, ki mennyire mocskos. Pl. a gyerekotthon vezetője spoiler egészíti ki a jövedelmét. Nincsenek jók, csak kevésbé rosszak.
Ettől lehangoló is a könyv.
A nyomozás azonban logikus és értelmes. Kernick jól elkapta, ahogy a rendőri ösztön elvezet a megoldáshoz. A nyomokat követve, nem csak a látszatnak engedve vezeti le az ügyet Dennis és szolgáltat majd igazságot.
Elsősorban cselekményközpontú, de Dennis világa is korrekten össze volt rakva. Fordulatos, sötét, stílusos. Majdnem a noir jutott eszembe róla, csak itt mindenki sötét lelkülettel rendelkezik és a vég sem megnyugtató.

fht109>!
Simon Kernick: Másodállása: gyilkos

Izgalmas és pörgős könyv volt. Főszereplőnk nem éppen makulátlan bárány, hiszem a rendőrség mellett bizonyos alvilági köröknek is tesz kisebb nagyobb szívességeket. Persze igyekszik a saját norma rendszerén belül maradni több kevesebb sikerrel. A bajok csak akkor kezdődnek, amikor mindkét oldal ellene kezd szervezkedni. Nem volt rossz, egyszer olvasható.


Népszerű idézetek

BBetti86>!

Nem az a legbűnösebb, aki elköveti a bűnt, hanem az, aki megbocsátja.

13. oldal

BBetti86>!

Arra gondoltam, bámulatra méltó, milyen hamar megváltozik a liberális munkaügyi tanácsosok hangvétele a bűnügyekkel kapcsolatban, ha ők az érintettek. Abban a pillanatban Foxot csak pár lépés választotta el attól, hogy Charles Bronson-féle magányos igazságosztó legyen, aki maga ül törvényt. Azonban nemcsak fegyvere, ereje sem volt hozzá.

156. oldal

BBetti86>!

Megérkezett az ebédünk. Egy törődöttnek látszó sonkás saláta nekem, chilli con carne Maliknak, ami nemcsak futólag emlékeztetett kutyaeledelre. A kocsmáros nyersen jó étvágyat kívánt, de azt hiszem, ez a veszély nem fenyegetett.

161. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

T. M. Logan: Bízz bennem!
Luke Delaney: Hideglelés
Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban
M. J. Arlidge: Üsd, vágd
Holly Jackson: Halott kislány a jó kislány
Daniel Cole: Rongybaba
Mark Edwards: Nincs menekvés
Steve Cavanagh: Tizenhárom
Chris Carter: A hívás
Diana Hunt: Jack árnyékában