Elveszett ​madarak 138 csillagozás

Simon Jimenez: Elveszett madarak

Egy ​hajó kapitánya, akit nem béklyóz az idő.
Egy néma gyermek, akire elképzelhetetlen hatalom ró terhet.
Egy ezeréves asszony, akit emberöltőnyi tévedések kísértenek.
Közös történetük az elmúlt évek egyik legjobb sci-fi regénye.

Nia Imani hajókapitány élete sokban különbözik másokétól. Míg az ismert világokban ugyanúgy telnek az évek, számára a több évtizedet felölelő utazások nem többek néhány hónapnál. Mindenhol várja egy megöregedett barát vagy szerető; ő azonban a legtöbbször csak magányosan sodródik a hajóján, és a következő fizetést várja. Ám egy nap találkozik egy rejtélyes fiúval, aki a megtalálói szerint az égből hullott a földre.

A gyermek nem beszél, egyedül régi fafuvoláján játszott gyönyörű, keserédes zenéjén keresztül kommunikál. Niát megragadják a dalai, és a kettejük között kibomló különös kapcsolat hatására úgy dönt, magával viszi a fiút. A csillagfényes utazás évei alatt pedig a két kívülálló… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2022
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635980420 · Fordította: Sárpátki Ádám
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2022
400 oldal · ISBN: 9789635980437 · Fordította: Sárpátki Ádám

Enciklopédia 9


Kedvencelte 9

Most olvassa 14

Várólistára tette 192

Kívánságlistára tette 180

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Amál P>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Nagyon különleges történet volt, amelyet az író lépésről lépésre épített fel, szinte érezni lehetett ahogy az események úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a láncszemek, mégse tudott beszippantani a könyv. Hiányzott belőle valami, valami fontos, talán az, hogy a szereplőkkel azonosulni tudjak, és ez sajnos nem történt meg. Fumiko, az ezeréves asszony egyszerűen idegesített a tökéletes tudásával párosuló egoizmusával, könyörtelenségével. Ahro életéről, hogy honnan jött, honnan származott, mitől lett ilyen különleges szívesen olvastam volna többet. Talán Nia Imani, a hajó kapitánya az, aki a legszimpatikusabb volt a hibái ellenére is, de őszintén megkedvelni őt se tudtam. Ennek ellenére tetszett a mű, és valószínűleg pár év múlva újra fogom olvasni, hátha akkor jobban megérint.

Chöpp >!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Befejeztem, és már Mindent értek. A kiszámítható, önző emberi érdeket, ami utolsó leheletig kizsákmányol, ellehetetlenít és pusztít; az itt-ott felvillanó, hidat képező és évtizedeken (sőt évszázadon) átívelő makacs szeretetkisüléseket, amik megtartanak, átölelnek és szorítanak, hogy tudd, van miért élned; meg a Mindenséget átitató, minden élőt és élettelent magába foglaló elképesztő csodát, a zene hatalmát. Persze mindezek közül leginkább a szeretet. A szeretet k* erős. Őrült megszállott. Igazából racionálisan teljesen fölfoghatatlan. Mindig is az volt, mindig is az lesz. Félelmetes. Mindent fölülír. Nincs apelláta.

eenca P>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Wow, wow, wow. Az egyik legjobb első regény, amit valaha olvastam!

A cím alapján sok mindenre számítottam, de a könyv végül teljesen felülmúlta a várakozásomat. Nekem a műfaja nem kifejezetten sci-fi, sokkal inkább egy disztópikus regény, ami a jövőben játszódik és emiatt fejletebb a technika és más az űrutazás attól, amit ma ismerünk.

Képzeljük el, hogy kimerítjük a Föld erőforássait, szennyezzük a környzetet és ezzel kipusztítjuk az élővilág egy jelentős részét. Nem is olyan légből kapott, igaz?
Azt nem tudjuk meg egész pontosan hogyan jutottunk el idági, viszont egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek ez a kiindulópont.

Történetünk már egy olyan nem is távoli jövőben játszódik, amikor megbomlik az általunk ismert világrend és a pénz új városokat / régiókat alakít ki. Hatalmas verseny folyik a vállalatok között, hogy ki lesz az első, aki meghódítja az űrt és ki tudja „menekíteni” azokat, akik ezt meg tudják fizetni. Ne essünk abba a hibába, hogy az érdemeink alapján kapunk erre lehetőséget, csakis akkor ha az új jövőt szolgálni tudjuk valamilyen módon, különben súlyos pénzeket kell fizetni a szép új világért.

Az új társadalom úgy tűnik semmiben sem különbözik a korábbitól, ami ahhoz vezetett, hogy a Föld élhetetlenné vált. Ugyanúgy megmaradtak a gazdagok és a kiváltságaik, akik bármit megtehettek és a nyomorgók, akik kiszolgálták az új nemességet és a vállalatokat. Minden a pénzről és a bekebelezésről szól.

A felszínesség és a szépség hajszolása nekem nagyon hasonlított, ahhoz amit Az éhezők viadala trilógiában lehet olvasni az 1-es körzet lakóiról. Semmi sem lehet elég extrém és ha van pénzed, akkor szinte bármi megvalósítható és még az új szépséget is te tudod alakítani. Nyilván megjelenik az ellenpólus, aki tiltakozik és a szellemi tudást jóval többre tartja. Fumiko is tulajdonképpen „így készül”, külsejét tekintve visszataszítónak, viszont egy jövőbeli brilláns elmének neveli az anyja.

Fumiko szinte már olyan, mint egy gép. Úgy nevelték, hogy feladatokat oldjon meg és semmivel se foglalkozzon ami ettől eltérítheti. Rajzolás? Feljetsd el. Hobbi? Ugyan minek.
Végül Fumiko lesz az aki megálmodja az új jövőt, amit a földi madarak ihletnek.

Az űrutazás nem mindenki számára elérhető (ahogy a repülés sem a Földön) így lesznek, akik elszakadnak családjaiktól / szeretteiktől. A technika által ki tudják használni a zsebet, és ami a szállítmányozó hajóknak pár hónap az másoknak évek, akár évtizedek. Ezt az életet se mindenki bírja és nyomot hagy az emberek lelkén, amikor te más idő szerint éled az életet. Jól fizet, de lesz idő amikor a szeretteidet elveszted és egyre nehezebben veszed fel a számodra új valóság fonalát.

A fő cselekmény az új világrendben kezdődik, amikor az Umbai-V bolygón az égből lepottyan egy fiú. A babona úgy néz ki költözik az emberiséggel mindenhova, és ha lehet még erősebb mint volt, amikor elhagyták az óhazát.
A falu nem akarja a fiút, mivel úgy hiszik, hogy rossz ómen így Kaeda úgy határoz megkéri a szállítmányozókat vigyék magukkal. Nia beleegyezik és befogadja a hajóra, míg visszatérnek a Pelikánra. Maga se tudja megmagyarázni, hogy miért fűzi különleges kötelék szinte azonnal a fiúhoz, ami fejlődik olykor változik végig a történetben.
Nem tudunk semmit a fiúról, csak azt hogy szereti a zenét, ami nem tudni miért de különlegesen hat a legénységre. A Pelikánra visszatérve a fiút magukhoz veszik a sárgakabátosok, ugyanakkor Nia különleges meghívást kap Fumikótól.

Fumiko, úgy hiszi, hogy a fiúnak különleges képessége van és tud spoiler, amit Nia kételkedve fogad. A kétségei ellenére Nia elfogadja az új megbízását, mert nem tudja magára hagyni a fiút. Itt van az első nagyobb töréspont ebben a történetszálban, mivel hiába a sok pénz a régi legénység tagjai közül mégiscsak Sonja vállalja és marad az új küldetésre. Mondhatni, amint megismerkedtünk egy markényi emberrel már el is veszítjük őket, de ilyen az élet. Az új legénységgel megindul a Debby a küldetésére és várják, hogy bekövetkezzen a csoda.
Nagyon jól ábárázolja az író, hogy ez a 15 éves küldetés hogyan hat egy közösségre, akik a küldetés miatt lettek egy közösség. Vannak akik tagadják, vannak akik látszólag elfoagdják, és vannak akik szoronganak. Az új legénység is elméleteket kezd gyártani a fiúról, mert az ismeretlentől való félelem még mindig erősen a DNS-ünkbe van kódolva.
Mikor kiderül, hogy a fiú tud beszélni és Ahronak hívják máris közelebb kerül hozzánk is, mint olvasóhoz. A múltja nagyon megindítóan van megírva és ebben az új világban, azt is látjuk hogy a kegyetlenség sem tűnt el, sőt ha lehet még durvább léptéket öltött az új gyógyászati technikák miatt is.

Kis csapatunk lassan összekovácsólódik mintha egy család lennének, annak ellenére, hogy volt idő amikor a küldetés felfüggesztését kérték. Érdekes világokat látogatunk meg a szereplőinkkel, amik sokszor egész társadalmi osztályokat jelképeznek, mint a munkásokat.

Amiről már nem is gondolták hogy létezik vagy egyáltalán lehetséges mégis megmutatkozik. Mi történik ezután? Igazából semmi váratlan, de mégis az ember valami többre magasztosabbra számít. Szerelem, árulás, megbánás, a pénz és ezáltal a hatalom hajszolása. Amikor semmi sem elfogadhatatlan, hogy te legyél az első a versenyben, és ezáltal az Umbai vállalat hajtson igába minden bolygót. A boldog tudatlanság növeli a profitot és a fogyasztást, amire új szolgáltatásokat lehet építeni és ezáltal még tovább növelni a profitot.

A könyv vége nagyon megindított és el is szomorított, hogy semmi sem változik, csak a végzetünk helyszíne.

Jó szívvel ajánlom ezt a könyvet, mert hihetetlenül gazdag a történet, és a nyelvezete is siklik, mint egy csónak a tó csendes tükrén. Szerintem mindenki talál valamit a könyvben, amit magával tud vinni, mint élményt.

***********************************************************************************************************

A kiadásról annyit, hogy nem ez a kedvenc Agave könyv formátumom, ugyanakkor megértem a papír és nyomdai problémákat. Sajnos az én példányom alján máris felpöndörödött a fólia ☹
Upsz, elfelejtettem említeni, hogy a borító nagyon találó a könyvhöz és sokkalta jobb, mint az eredeti ☺️♥

7 hozzászólás
KingucK P>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Nagyon érdekes űroperát kaptam az Elveszett madarak olvasásával, szinte hihetetlen, hogy Simon Jimenez első munkája.

Nia hajóskapitány fuvarozással foglalkozik, csak nem a tengeren, hanem világok vagy csillagrendszerek között. Az elején az egyik bolygó életébe pillanthatunk bele, ahonnan élelmest szoktak elszállítani, csak amíg ez Niának néhány hónap az ott élő embereknek több év vagy évtized. Egy napon ezen a bolygón találnak egy idegen fiút, aki nem beszél, Niának kell eljuttatnia a megfelelő hatóságoknak, és ezzel összefonódik a sorsuk.

Több szemszögből több életutat követhetünk, de a végén összeáll a nagy kép. Nagyon jó a könyv hangulata, annak ellenére, hogy történnek benne borzasztó dolgok, mindig várhatjuk, hogy a jobbra fordulnak a dolgok. Az érdeklődést végig fenntartja, annak ellenére, hogy a cselekménye nem túl bonyolult és szerteágazó, de visz magával a történet.

Stílusában és témájában engem nagyon emlékeztetett Brandon Hackett könyveire.

Azt muszáj megemlítenem, hogy a borítója is nagyon szép.

Ajánlom mindenkinek, azoknak is, akik nem mertek még belevágni a sci-fi világaiba!

Noro P>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Ritka az olyan űropera, amely ennyire az érzésekre és a karakterekre helyezné a hangsúlyt. Még annál is ritkább manapság az olyan, amelyik nem az optimista polkorrektség jegyében teszi ezt. Az elveszett madarak egy sötét, melankolikus szomorújáték, a főszerepekben megtört és bűnbánó, elveszett és tanácstalan, vagy éppen a kegyetlenségig gyakorlatias figurákkal, akik mind a maguk képére formálják a történet stílusát. A gyakran költői, néha egyenesen látomásos előadásmódot két metafora kíséri végig: a madarak és a zene.

A negyedik évezred derekát elénk táró sztori egy meglehetősen szürreális univerzumban játszódik, amelyben kár is lenne keresnünk a kortárs űroperákban megszokott tudományos alapokat. Vászonvitorlás, mechanikus űrhajók röpködnek egy idegen dimenzió áramlatain, kitárt szárnyú madarakat formázó, gigászi űrállomások között, és ez még messze nem a legmeghökkentőbb, amivel találkozhatunk a történet folyamán. Néha szinte már az az érzésem volt, hogy fantasyként könnyebb lenne gondolni az egészre. De persze ez a könyv nem a technológiáról, és annak mikéntjéről szól. Az űrutazás itt inkább egyfajta szimbólum, vagy szimbólumrendszer, mint a múlt századi szerzők közül Bradbury, Delany, vagy Cordwainer Smith műveiben volt. (Úgy hírlik, hogy az eredeti szövegben a „jaunt” kifejezés is szerepel, ami pedig nyilvánvalóan tudatos célzás Bester munkásságára. Vagyis a könyv legalább részben főhajtás az újhullámos űropera weird klasszikusai felé.)

A történetben három központi alak jelenik meg: az űrkorszak hajnalán született tudós, aki meggondolatlanul egy vadkapitalista rendszer kezébe tette a jövő kulcsát, és a maga szenvtelen módján azóta is próbálja helyrehozni a tévedését; a múlt nélküli fiú, akinek rejtélyes felbukkanásában mindenki látni vél valamit; és a kettejüket összehozó űrhajóskapitány, aki bármilyen furcsa, de az átlagembert képviseli e fura jövőben, köznapi hibákkal és erényekkel. De még más nézőpontokból is láthatjuk a világot, és mindegyikük egészen egyéni színt visz az elbeszélés rájuk tartozó részeibe. Persze tőlük se tényszerű információkat várjunk elsősorban, hanem hangulatokat és benyomásokat. Azokkal pedig egészen mesterien bánik az egyelőre még (de már nem sokáig) egykönyves szerző.

Morpheus>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Ebben a történetben a zene vörös szálként fut végig. Lassan, melankolikusan hömpölyög, magával ragad. A disszonáns hangok először aprók, hogy aztán egyre jobban elnyomják a zenét. És igen, ezt már nem kellemes hallgatni. Persze tudom, hogy ez szándékos az írótól, aki megkonstruálta ezt a világot, de számomra ezzel szét is verte kalapáccsal. Emiatt nem tudom azt mondani, hogy tetszett, de nem is utáltam, bár a végén már nagyon nehezen ment az olvasás. És amikor az utolsó laphoz értem, bevallom, megkönnyebbültem. De nem a végkifejlettől, ami pontosan úgy történt, ahogy sejtettem.

Mrs_Curran_Lennart P>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Egy kicsit mást kaptam, mint amire számítottam, az akciódúsabb sci-fiket ( pl. Térség sorozat) jobban szeretemi. Ez a könyv egészen más, érdekes szemszögből indít, és az eleje felesleges közjátéknak is tűnik, ami a későbbiekben nyer értelmet. A történetben voltak érdekesebb és unalmasabb részek„ a szereplők pedig egyáltalán nem voltak hétköznapiak. Niát az elején nem kedveltem, Fumikót pedig a vége felé.
A jövőben, miután a Föld szinte lakhatatlanná vált, egy konzorcium hatalmas űrállomások tervezésébe kezdett egy tehetséges fiatal nő segítségével. Azóta eltelt ezer év, és ez a konzorcium tovább terjeszkedik, nem elég neki semmi, kapzsiságtól áthatva mindent birtokolni akarnak, legyen ez lakott szélső bolygó, vagy akár egy különleges személy. Az ő mesterkedéseinek esik áldozatul a sokat megélt Nia kapitány és Ahro a különleges fiú. Nia kitartása a keresésben csodálatra méltó volt, ahogy nem adta fel, és a végére megkaptuk a katarzist is.

pat P>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Ejj, milyen csodás filmet tudna ebből forgatni az Interstellar rendezője!

Nem volt egyébként annyira giccses (sőt), de a vége! Azért a vége, az lebillent a borotvaélről.
Ami picit persze kár, de azért maga a könyv alapvetően igen kellemes volt. Távolról sem az a technológiai-tudományos scifi: van benne egy egészen érdekes világ (minimális mágikus zamattal, de azért SF-ként bőven fogyasztható), kissé baltával faragott reflexió jelen-társadalmi kérdésekre, jó pár erős, érdekes, valamilyen karakter, szolid cselekmény és legfőképpen, hát, hangulat. Kellemes, ráérős, romantikus, némiképp nosztalgikus* hangulat. A zene szerepe nekem mondjuk olyan nagyon nem jött át, azt mindenesetre megtudhattuk, hogy nem csak a szeretet győz le mindent, hanem a zene is. (A tetszőlegesen fejlett tudomány meg nem különböztethető meg a mágiától, nyehh. Nem kéne ezzel azért visszaélni. :P)
Összességében szerettem. És nem tudom, mi volt eredetiben a „ruccan” (talán csak nem jaunt?), de ez a magyarítás az évtized szóválasztása szerintem, nagyon tetszett.

*Tudtátok, hogy a nosztalgia a görög nosztosz szóból ered, miszerint visszatérés ? (Lásd még Ödusszeusz.) A Felhőkakukkvár című mű pedig azt állította nekem a minap, hogy a nosztosz a visszatérés dalát is jelenti egyszersmind. Ez így utólag sok mindent átszínez egy kicsit egyébként, érdekes.

Keiran_Rowley IP>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Az univerzum zenéje, ha felcsendül egyetlen sejtben

Először is szeretném leszögezni, hogy a csillagozásom annak szól, hogy nem egészen azt kapja az ember ennek a történetnek az olvasása során, mint amit várna. Az Elveszett madarak ugyanis sokminden akar lenni egyszerre, miközben javarészt egyik sem, de leginkább mégis megmarad egy romantikus történetnek. Ami nem baj, csak szerettem volna ezzel tisztában lenni az elején. Ennyit a rosszról!

Kevés olyan könyv van, ami rögtön az első fejezetben megindítja a csapokat a fejemben. Az Elveszett madarak ilyen. Nagyon szépen ír emberek érzéseiről, kapcsolatairól egymással és a földdel, a múltjukkal. Jimenez képes arra, hogy teljesen más szemszögek közt olyan lágyan váltson, hogy az olvasó észre sem veszi sokszor, mégis teljesen egyértelmű, hogy valaki másról olvas éppen, mint pár sorral azelőtt.
A sci-fi ebben a műben csak díszlet, egy romantikus álmodozás origami módjára zsebterekbe összehajtogatott madárszerű hajókkal, minden világon kialakult emberi életekkel stb., stb. Szép. Nem sci, csak fi.
A regény sok karaktert, szemszöget mozgat, de nekem leginkább a kapitány, Nia Imani, szála esett a szívemhez legközelebb. Minden hibájával együtt az ő döntései, nézetei, határozott elvei voltak azok, amikkel képes voltam azonosulni.
Sokszor úgy éreztem, sokmindent szeretne mondani a szerző, sokféle dilemmát, társadalmi és etikai kérdést szeretne boncolgatni, amolyan svédasztalos formában, aminek az eredménye az lett, hogy bár kaptam tanmesét a kizsákmányoló nyugati hatalmak felsőbbrendűségi komplexusáról, az emberi életet semmibe vevő kapitalizmus erőszakszervezetéről, valamint a sejtszintű emlékezet lélekké avanzsálódó romanticista elméletéről, valahogy mégis széttartottak ezek a párhuzamos vonalak, nem találkoztak a végtelenben. Rossz volt? Nem volt rossz, jó volt. Tetszett a regény, de lehetett volna koherensebb, nyíltan felvállalva azt, hogy a legnagyobb tanulságát már kimondták előtte a nagyok: az egyetlen megoldás a személytelenné váló konzum-autokráciákban a túlélésre, ha időben kilépünk belőlük.

Kiknek ajánlom? Akik egy érzelmes történetre vágynak, ornitológusoknak, zsebpiszok gyűjtögetőknek és fuvolaművészeknek.

Kiknek nem ajánlom? Akik egy remek szájenszre vágynak és nem egy szeánszra.

Update: Csilli-villi blog posztban bővebben, némi érdekességgel:
https://azoroszlanustje.blogspot.com/2023/01/az-univerz…

3 hozzászólás
kratas P>!
Simon Jimenez: Elveszett madarak

Sajnos ez nem az én könyvem volt, vagy a fülszöveg alapján teljesen más elvárásokkal mentem neki :(
Túl mesterkéltnek tűnt, olyan izzadságszagú volt benne a szereplők reakciója a cselekmények nagy részénél meg csak pislogni tudtam – már amikor történt valami –, hogy most ez ki és kivel van és miért. Nekem hiányzott a környezet leírása, amikor meg érkezett valami információ az zavarosnak tűnt. spoiler

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Chöpp >!

Az élet megváltozott, de az értelmetlen kegyetlenségre való képességünk nem.

179. oldal

2 hozzászólás
Chöpp >!

– Mindig szeretni foglak – suttogta dühösen a kapitány. – Mindig.

316. oldal

1 hozzászólás
Chöpp >!

– Nem mindenkit lehet megmenteni – mondta. – Egyesek csak meghalnak. És nem számít, mennyire próbálkozol, mert a halott az halott. A halott az halott.

239. oldal

Chöpp >!

Még mindig úgy hiszik, az emlékek az elmében lakoznak. De az emlékek a csontokban és a vérben is élnek.

365. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emlék
Chöpp >!

Az én kedvemért, ha a tiédért nem is… légy türelmes önmagaddal szemben!

53. oldal

Chöpp >!

Megmozgatta a nyakát, és megkérdezte a többieket, szerintük meddig tudnának élni egy ilyen világon, ahol nincsenek emberek. Sartoris füstöt köhögött ki, kicsit úgy hangzott, mint egy sípolós játék, aztán megkérdezte, könyvek lehetnek-e nála; amikor Nia azt felelte, hogy nem, csak a sivatag lenne, meg a kutyák, a férfi azt mondta, legfeljebb pár hétig bírná, majd továbbadta a pipát Sonjának, aki kertelés nélkül annyit felelt:
– Öt évig. – És ennyiben maradtak.

228. oldal

Chöpp >!

Az árnyaik kemény, fekete szeleteknek tűntek, amelyek a nap vörösében úgy festettek, mintha meghasították volna a világot, s azt most átitatta a saját vére.

255. oldal

Chöpp >!

A húga, Yana mély, rendíthetetlen szeretetet érzett az emberek minden aprósága, valamint a talpuk alatt futó út iránt, olyat, amelyhez Elby nem fért hozzá, és mivel nem fért hozzá, feltételezte, hogy ez a szeretet a húga jellemhibája.

262. oldal

Chöpp >!

A robbanás fénye olyan volt, akár egy virág. Egyetlen elragadtatott szempillantás alatt eltörölte az osztag felét.

238. oldal

ViraMors P>!

– Az a legrosszabb, hogy a számítások egy részében tévedtem, de senki sem vette észre. Ha elég hangosan kiabál az ember, senkit sem érdekel, mit mond, mindig igaza lesz.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
Justin Cronin: A tükrök városa
Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz
Christie Golden: Valerian és az ezer bolygó városa
Joanne Ramos: A Farm
Joe Hart: Obscura
James Patterson – J.D. Barker: A zaj
Keith R. A. DeCandido: Alien: Isolation – Izoláció
James S. A. Corey: Tiamat dühe