Ennek a közel 350 oldalas, olykor valóban szórakoztató, olykor fárasztóan sok számadattal operáló könyvnek a lényegi mondanivalója kis túlzással pár mondatban összefoglalható, ezért én meg is teszem. Olvasásakor javasolt nem a hagyományos módszer szerint, elejétől a végéig, hanem kiválasztani egy-egy minket érdeklő témát és aszerint haladni.
Miért szeretünk pánikba esni a legostobább dolgok miatt is? – kezdi Simon Briscoe statisztikus és Hugh Aldersey-Williams tudományos szakíró.
Először is, meg kell ismerkednünk közelebbről egy paradoxonnal – írják. „A modern kor nagyban csökkentette a kockázati tényezőket, amelyekkel az emberiségnek szembe kell néznie, és mégis a modern élet az, ami félelmeink többségét életre kelti: a vegyi, a biológiai és nukleáris háborúkkal, a környezetszennyezéssel, a terrorizmussal, a klímaváltozással, illetve közvetett módon a bevándorlással, az öregedéssel és még oly sok minden mással kapcsolatos félelmeket.”
A témákat egy pontrendszer segítségével rangsorolták, hogy megmutassák, a veszélyek milyen elevenen jelennek meg a médiában, mennyire valószerűek, és mit tehetünk ellenük. Azt gondolom, hogy a legfontosabb, amire a kötet rámutat, az a személyes felelősség vizsgálata az adott téma kapcsán. Ez a szempont rengeteget segíthet, hogy kialakítsuk a „megküzdési” stratégiánkat, hogy ne elfogadjuk, hogy valaminek csak áldozatai, elszenvedői, passzív résztvevői vagyunk. A múltban könnyebb volt elkerülni a téves információkat, mivel a tudósok megtartották maguknak a rossz híreket, míg elegendő adatot nem gyűjtöttek ahhoz, hogy megcáfolják előzetes feltevéseiket. A technológia fejlődése azonban lehetővé tette, hogy feldolgozhatatlanul sok információhoz (félrevezető megfigyelésekhez és előrejelzésekhez is) legyen hozzáférésünk, így meg kell tanulnunk önálló véleményt alkotni.
Az írópáros által feltett legrelevánsabb kérdés pedig a „Mit tehetünk?”. A pániktémák többsége esetében azzal segíthetünk magunkon, hogy megismerjük a kezelhető veszélyeket. Az elkerülhetetlen veszélyforrásokat tekintve pedig dönthetünk úgy, hogy nem aggódunk miattuk, és ezzel megszabadítjuk elménket a szorongástól. Fontolóra vehetjük a kockázati tényezőket és a megfelelő megelőző lépéseket.
A könyv vége tartogat számunkra egy „A szkeptikus ember eszköztára” című mankót, olyan javaslatokkal, mint: „legyünk óvatosak, ne bízzunk a rémhírekben, lássuk az átfogó képet, tegyünk fel magunknak kérdéseket, stb.”. Ezeknek bár mindenki által megszívlelendő evidenciáknak kellene lenniük, mégis sokak számára újdonságot jelenthet.
