Közösségi ​élet egykor a Berva-völgyben 1 csillagozás

Emlékképek, közösségek, életképek
Simándi Szilvia – Papp Ildikó: Közösségi élet egykor a Berva-völgyben

2018-ban a „Közösségi művelődés” c. tantárgy keretében arra vállalkoztunk az Eszterházy Károly Egyetem közösségszervezés szakos hallgatóival, hogy a Berva-völgynek – azon belül is prioritást adva az „ötös lakótelepnek” – az egykori közösségi életét, illetve a művelődő kisközösségeit feltérképezzük. A nevezett kurzus többek között ahhoz járult hozzá, hogy egy – kezdetben viszonylag zárt – lakóközösségnek (településrésznek) a közösségi alapú feltáró módszereit a gyakorlatban is megismerjék a hallgatók.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Líceum, Eger, 2019
90 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634961345
>!
Líceum, Eger, 2019
ISBN: 9789634961352

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Boros Péter: Az Eger-Putnok vasútvonal
Bodnár Gyula (szerk.): Eger
Havas-Horváth István – Fehér Balázs: Latin nyelvű föliratok Egerben
Vágner Lászlóné (szerk.): 750 éves Felnémet
Balogh György: Eger története
Perbíró Valér: Vitorlázók az égen
Szuromi Rita: Maklár története
Agyagási Dezső – Barna Béla – Geml József – Guszmanné Nagy Ágnes – Löffler Erzsébet: Eger
Várak és várromok Heves megyében
Bakó Ferenc – Csépány Ferenc: Eger