Jádeisten, ​árnyisten 54 csillagozás

Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Egy ​eldugott kis mexikói településen, egy gazdag ember házában az alvilág urának csontjai rejtőznek. Az istenség egykor árulás áldozata lett, lefejezték, maradványait pedig egy ládába zárták, hogy ott raboskodjon az idők végezetéig. Ám a ládák sorsa, hogy előbb-utóbb kinyitják őket.

Mexikó az 1920-as évek végén: a világba betör a modernitás. Új divatok kapnak lábra, lendületes zene szól, az utcákon automobilok dübörögnek, a szesztilalom hatására virágzanak a határ menti városok kocsmái és szerencsebarlangjai. Ez a pezsgő élet azonban csupán vágyálom a fiatal, félvér lány, Casiopea számára, aki megtűrt rokonként tengődik zsarnoki nagyapja házában, Uukumilban, ahol mintha megállt volna az idő. Amikor aztán egy nap kíváncsiságtól hajtva belekukkant az öreg féltve őrzött ládájába, sorsa megmásíthatatlan fordulatot vesz.

Casiopea előtt testet ölt Hun-Kamé, Xibalba trónfosztott ura. Az istenséget egyetlen cél hajtja: vissza akarja szerezni a birodalmát, hogy bosszút… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Főnix Astra Főnix Könyvműhely

>!
Főnix Könyvműhely, Hajdúböszörmény, 2020
376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155999222 · Fordította: Habony Gábor

Enciklopédia 16

Szereplők népszerűség szerint

Casiopea Tun · Hun-Kamé


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 83

Kívánságlistára tette 159

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Ahhoz képest, hogy a könyv harmadáig úgy jutottam el, hogy fejezetenként többször is meg kellett állnom, hogy kicsit lehűtsem a felforrt agyvizem, és kishíján hagytam a fenébe az egészet, a végére egészen tűrhető szintre fejlődött a történt, úgyhogy összességében nem lett akkora időfecsérlés az olvasásba ölt pár óra, mint amitől tartottam.

Ami az elején teljesen kiverte nálam a biztosítékot és heveny szemforgatásra késztetett, hogy az egész környezet, a szereplők és a cselekmény is olyan volt, mintha a legagygyalulóbb mexikói szappanoperába csöppentem volna. off
Volt itt minden, mint a búcsúban…
A főhősnő, Casiopea Tun az öntudatos, de elnyomott félvér és félárva szegény rokon, akit cselédként dolgoztatnak a zsarnoki nagyapa hatalmas falusi haciendájában. Az ő mindennapi életet egy kevésagyú, de annál arrogánsabb unokatestvér keseríti még jobban, aki évek óta mélységes ellenszenvet táplál a szerinte nem elég alázatos lány iránt. Maga a lány pedig hiába nyitottabb és érdeklődőbb, mint a környezete, valójában a végtelenségig naiv, tájékozatlan és legfeljebb a fekete földnél is sötétebb és korlátoltabb rokonságához képest számít ragyogó intellektusnak.
Az egész bonyodalmat és a cselekményt egy véletlen indítja be, amelynek eredményeként a Maja alvilág valamikori ura, Hun-Kamé spoiler újra megtestesül. Mivel egy mágikus kapocs épült ki közöttük spoiler nagyjából ellentmondást nem tűrően rángatja magával a lányt, hogy a feltámadását követően még hiányzó testrészei és bűvös nyaklánca spoiler utáni hajszában a társa legyen.
Innentől kezdve nagyjából egy sima quest-fantasy sémájára térünk rá, amely során egyre veszedelmesebb és egyre nehezebben legyőzhető ellenfelektől kell megszerezni az egyes testrészeket. Az első két akadályt viszonylag könnyen veszik, de aztán kezd egyre kuszább lenni a helyzet és kiderül néhány csavar is spoiler.
És persze lecsap az érzelem…
Már a könyv elején is súlyos hörgést sóhajokat váltott ki belőlem, ahogy Casiopea az isteni tökéletességű megjelenéssel bíró Hun-Kamé iránt epedezik, a maga szemérmesen naiv módján, de ahogy halad előre a történet úgy lesz ez a romantikus szál egyre kifejtettebb és – számomra is meglepő módon – egyre érdekesebb. spoiler
A regény végére Vukub-Kamé terve spoiler mellett ez a romantikus szál is kiteljesedik, de szerencsére egyik fő történetszál lezárása sem teljesen sablonos és a végső konfliktus során az összes szereplő jelleme is fejlődik és árnyalódik.

Összességében – a végkifejlet ismeretében – inkább sajnálom ezt a könyvet, minthogy igazán dühös legyek rá, és hajlamos vagyok elnézni, hogy milyen végtelenül bosszantó az eleje, mert minden írástechnikai és történetvezetési hibája és hiányossága ellenére a cselekmény a teljes ívét tekintve egész ötletes, és a történet mondanivalója is megszívlelendő lehet a megcélzott olvasórétegnek.
Engem viszont akkor nyerhetett volna meg magának, ha a jellemábrázolás nem csak a sztori végére emelkedik túl a szappanoperák szintjén és az istenségek és a híveik viszonya valamint a mágikus és mondén Mexikó ábrázolása is sokkal nagyobb súlyt kap.

2 hozzászólás
Noro >!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Sajnos elég vérszegény.
Az 1920-as évek Mexikójának a találkozása a középkori maja mitológiával érdekes lehetőségeket rejt magában, és kétségkívül elkerüli az urban fantasy néhány közhelyes toposzát, de végső soron mégsem tud újat mutatni. A történet rendkívül sematikus: a főhősöknek el kell menniük négy helyszínre, hogy egyre nehezebb próbákat teljesítve megszerezzenek négy dolgot. (És ami különösen feltűnővé teszi: két állomás között soha, semmiféle meglepetés nem éri őket.) A halandó lány és a bukott istenség egymásra utaltsága lehetőséget adna rá, hogy mindkettejük karaktere érdekes irányokba fejlődjön, de ehelyett csak spoiler. A fülszövegben emlegetett jazzkorszak hangulatából nem sokat látunk, és a maja másvilág is sokáig megmarad hallomás szintjén, csak az utolsó fejezetekben kel igazán életre.
Bár a szerzőnek nem ez az első regénye, a szöveget írástechnikai szempontból sem éreztem kiforrottnak. A legfeltűnőbb hibája alighanem a következetlen nézőpont-váltogatás. Míg a pozitív figurákat általában úgy láttatja velünk, ahogy ők látják saját magukat (így csak egy-egy rövid mitológiai infodump erejéig lép ki a fejükből), addig a negatív szereplőknek sokszor „objektíve” felsorolja a rossz tulajdonságait. Mintha az író nem bízna abban, hogy enélkül is véleményt tudunk alkotni róluk.
Végül pedig nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a könyv egész egyszerűen elmegy a legizgalmasabb problémafelvetések mellett. Ti. a mai világban az „isten” fogalma szerintem óhatatlanul magával vonz valamilyen morális értékrendet. A regénybeli maja istenek viszont csak úgy léteznek a maguk kedve szerint, és ezt senki sem kérdőjelezi meg. Nem merül föl, hogy a halhatatlanoknak kötelességeik lennének a világ felé, és senki sem vitatja a nekik bemutatott áldozatok jogosságát. Mintha az istenek puszta létezése és mágikus hatalma automatikusan erkölcsi felsőbbrendűséget is biztosítana a számukra. Erre én mindenképpen magyarázatot várnék, de ezúttal hiába.

1 hozzászólás
Dávidmoly>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Casiopea arra gondolt, hogy semeddig sem akarja fogni egyetlen férfi kezét sem, de az „éhes” és a „szellem” szavak együtt borzasztóan rosszul hangzottak.
*
Az illúziók mindig elmúlnak.
*
És ha az élet nem is igazságos, én még lehetek az.

Kedélyesen langyos mese, semmi bántóan rossz vagy figyelemre méltóan felkavaró – legalábbis itt és most és számomra off. A karakterek kissé lagymatagok voltak az ízlésemnek, a cselekmény nyílegyenesen csörtetett előre spoiler, a világépítés/ábrázolás pedig fájóan sovány (mind a mágikus, mind a hétköznapi).
Egynek nem volt rossz, de azért mindenki jobban járt volna, ha ezt a könyvet inkább Catherynne M. Valente vagy Neil Gaiman írja meg. spoiler
Három fekete gyöngy az ötből.

1 hozzászólás
josageszter>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Élvezhető idegen kultúra. Mivel számítottam rá, hogy romantikus is lesz a könyv, így nekem nem csalódás. Nagyon szépek voltak a leírások és a végén mikor alaszalltak, az nagyon tetszett. Nekem jó olvasmány élmény volt, fogok még olvasni az írónőtől.

kvzs P>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Klasszikus fantasy felállás: szegény, elnyomott főszereplő, aki véletlenül kalandba keveredik, teljesíti az egyre nehezebb próbákat, és egyenessége révén megváltoztatja az addig szilárdnak hitt szabályokat. spoiler Sok-sok hasonlót láttunk már mesékben, regékben, regényekben…
Reménykedtem, hogy Mexikó, illetve a maja hitvilág majd sok újdonságot fog jelenteni, és kicsit jobban megismerhetjük az isteneket, a vallást, a mágiát… Sajnos ez a szál nagyon felületesen volt kezelve: csak annyit tudtunk meg, amennyi a legszükségesebb volt a történet szempontjából, és az is inkább csak díszletként szerepelt. Ennyi erővel bárhol, bármikor játszódhatott volna a történet…

Liliane P>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Casiopea egy eldugott kis mexikói település, Uukumil lakója, azon belül is a nagyapja, Cirilo Leyva házában él. Az édesanyja korábbi szökése okán, aminek gyümölcse lett a lány maga, a családja neheztel kettejükre. Mégis, visszafogadják őket, amikor el kell hagyniuk az addigi helyüket, de egyáltalán nem kerülnek könnyű helyzetbe, hiszen meg kell dolgozniuk azért, hogy a férfi házában élhessenek. Casiopea nehéz életét tovább keseríti a nem éppen az eszéről híres unokatestvére, Martín, aki szerint a lány nem elég alázatos és ezért ahol tud, keresztbe tesz neki. Az egyik ilyen alkalom során Casiopea túl szemtelen válasza miatt azzal büntetik őt, hogy otthon kell maradnia, amikor a család többi tagja elvonul a szentnek tartott vízgyűjtőhöz pihenni és általában ilyenkor ez számára is szünetet jelent a robot alól. Amíg a többiek úton vannak, azt a feladatot kapja, hogy varrja meg nagyapja ingjeit, ám nem érzi igazságosnak a büntetést és ahogy zsörtölődik, megtalálja a férfi szobájában azt a kulcsot, ami egy régi maja szimbólumokkal díszített ládát nyit és szintén abban a helyiségben található. Kíváncsisága felülkerekedik és belenéz a ládába, amiben egy kupac csontot talál és nem érti miért. Így ébreszti fel Hun-Kamét, akinek segítenie kell, ha túl akarja élni a kalandot, de útjuk során egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy itt már nemcsak az elárult fivér bosszújának sikeressége a tét, hanem az emberek élete.

Nem is igazán lehet találkozni mexikói történetekkel úgy általánosságban, ezért szerettem volna megismerkedni Casiopea meséjével, aki két maja istenség, Hun-Kamé és Vukub-Kamé viszályába keveredik. Nagyon kíváncsi voltam hogyan fogok találkozni a mítoszokkal, bár viszonyítási alapom nem volt, mert annyira nem ismerem a mitológia ezen területét, szóval nyitottan álltam a kérdéshez. A regényt kétszer olvastam el, mert először nem tudtam egyből ráhangolódni a sztorira, plusz nem olvastam jó pillanatban és ezért gondoltam úgy, hogy még egyszer nekiállok, nyugodtabb körülmények között. Megtettem és másodjára jobban tetszett a Jádeisten, árnyisten.

A regény is Casiopea helyzetének vázolásával kezd, úgyhogy én szintén vele folytatom az értékelésem: a lányt sok olvasó fogja kedvelni. Ő egy egyszerű szereplő, aki nem szokott hozzá a fényűzéshez és így szegődik vezetőnknek erre az útra, ahol megismerhetjük Xibalba urait, vagyis a két vetélkedő Halálurat, Hun Kamét és Vukub-Kamét. Casiopea a kötet kezdetén talán nem olyan szimpatikus egy-két hevesebb vonása miatt, mint amilyen személyiséggé a végén fejlődik, de érthető a helyzete és azért több olyan jellemzője akad, amiért lehet kedvelni, ilyen például a kitartása vagy a makacssága, esetleg a hajlíthatatlansága, gyakorlatiassága. Nagyon nehéz startból indul, de mégis küzd a helyzetével, hiszen érzi, hogy több annál, mint amire kárhoztatják. Azért jó hős számomra, mert természetes marad, vagyis a fejlődése nem abban nyilvánul meg, hogy egyre erősebb lesz, hanem jellemesebb és így hoz sok-sok nehéz döntést.

A többi karaktert is megismerhetjük valamennyire, bár a fő fókuszt Casiopea kapja. Külön szemszöggel Martín és Vukub-Kamé rendelkezik, így figyelhetjük meg jobban az ő motivációikat, mert minden ilyen rész arra szolgál, hogy jobban megérthessük az unokatestvért és a trónbitorló fivért. Hun-Kamé ezzel szemben nem kap önálló részeket, mindent Casiopea szemén keresztül láthatunk, ami az istenség változását takarja, hiszen bizonyos események nyomot hagynak rajta.

A Jádeisten, árnyistennél nem szerettem azt, hogy túl sok hangsúly kerül a kinézet fontosságára, illetve az addig magát csúnyának tartó lány szépségének felfedezésére, na meg a lassan kibontakozó romantikus szálat sem igazán kedveltem benne. Kb ennyi bajom akad a regénnyel, illetve még annyi, hogy olvasás közben nagyon lassan rázódtam bele a világába, viszont amint ez megtörtént, alig akartam letenni. Mert lehet, hogy egy utazás története, de a kalandjaik egyre izgalmasabbak, a tét egyre nagyobb és a mitológia pedig egyre érdekesebb. A kötet vége pedig nem szokványos, nagyon tetszik a lezárás.

"- Mondta bárki is, hogy az élet igazságos?
– Azt hittem, egy istenséggel az oldalamon talán igazságosabb lehet.
– Ez meglehetősen naiv elképzelés – közölte Hun-Kamé. – Ellent kell mondanom. Ki állított ilyet?"

A világkidolgozás számomra érdekesre sikeredett. Nem az 1920-as évek történelmén van a hangsúly, mert ez csak keretet ad az eseményeknek, pedig Moreno-Garcia nagyon igyekszik ezt is bemutatni, de annyira nem éreztem át a hangulatát a leírásainak, viszont amikor hosszabb bemutatóhoz értem, mindig érdeklődéssel olvastam például az adott település jellemzését. Ez az ismeretterjesztő jelleg jót tesz a történetnek. Ennél sokkal izgalmasabb viszont a mitológia, amiből nagyon keveset kapunk ahhoz képest, hogy ezt vártam a legjobban, de amiről olvashatunk, az kárpótol. Élvezetesek a leírások, a két testvér viszálya, a fiatalabb Vukub-Kamé játszmázása és az egymásnak feszülésük, az, ahogyan muszáj figyelembe venni a szimbólumokat, hogy számolni kell a belépő „játékosokkal” és hogy bajnokok vívják meg a csatákat. Erős a hangsúly Casiopea és Hun-Kamé kapcsolatán és az akciódús eseményeken, viszont amikor szusszanunk velük és a lány faggatja az istent a vallásokról, az a kedvencem az egész regényből! A szunnyadó istenekkel teli vallásképe nagyon tetszik.

"Chu'lel. A szent életerő, ami mindenhol ott van. A patakokban, a fák gyantájában, a kövekben. Isteneket szül, és ezeket az isteneket az emberek gondolatai formálják. Az istenek ahhoz a helyhez tartoznak, ahonnan a chu'lel kisugárzik, és megszüli őket, nem távolodhatnak el tőle messzire. A te egyházad istene, ha ébren is van, nem élhet ezen a vidéken.

Az isteneket a halandók imádságai és felajánlásai táplálják, ezek adnak nekik hatalmat, ahogyan az emberek gondolatai adnak nekik formát. Amikor az imák elfogynak, a felszínre tört chu'lel visszaszivárog a földbe, és az istenek elalszanak. De ott maradnak, és újra kivirágozhatnak."

Úgyhogy összességében tetszett a könyv, néhány elemtől eltekintve. Ez a patan és a hősiesség izgalmas regénye, ahol az egyszerű lány találkozik a halállal és rájön mi a fontos a saját életében. Ajánlom azon olvasóknak, akik a 20-as évekbeli Mexikóról szeretnének olvasni, vagy a maja mítoszokról.

dreams_of_august>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

„Egyesek szerencsés csillagzat alatt születnek, míg másoknak a bolygók állása csak balsorsot vetít előre. A csillagkép után elnevezett Casiopea Tun valószínűleg az égbolt elképzelhető legrohadtabb csillaga alatt született.”

Erős kezdősorok egy nem mindennapi urban fantasyhez, amiben keveredik a történelmi fikció, mitológia és kalandozás. Casiopea számomra a mexikói Hamupipőke megtestesítője, akit félig „indián” származása és barnább bőrszíne miatt semmibe vesz a családja, csak padlót súrolni és csizmát fényesíteni tartják. Nem is csoda, hogy arról álmodozik, hogy egyszer a saját útját járhatja majd, kap is a kínálkozó alkalmon, és Hun-Kaméval együtt elindulnak a nagyvilágba.

Számomra ez egy nagyon érdekes olvasmány volt és rettentően hálás vagyok, amiért a kezembe vettem. Igazi kis csemegének számított a történelem-kedvelő lelkemnek, hiszen a világ ezen felén nem vagyunk túl jártasak abban, hogy mégis milyen események zajlottak a Mexikói-öbölben a huszadik század hajnalán. Fantasy, de közben az írónő belecsempészett olyan témákat is, mint a születés és bőrszín szerinti megkülönböztetés vagy a vallási kérdések; a régi és új együttes létezése.
A maja mitológia bugyraiban is izgalmas volt elmerülni, a kedvenc gondolatom talán az istenek születéséhez kapcsolódik; az emberek képzelete formálta őket olyanná, amilyenek ma és, ha már nem hisznek bennük, akkor elszunnyadnak, amíg újból fel nem emelkedhetnek.
A legnagyobb erőssége a könyvnek talán az, hogy fogott egy nem túl kiemelkedő fantasy ötletet, amit olyan körítésben tálalt, aminek nagyon nehéz ellentmondanunk a frissessége és egzotikussága miatt.
Nem mentes a történet a hibáktól sem, de az írónő a stílusával meggyőzött az első lapokon, hogy ezt nekem bizony végig kell olvasnom. Casiopea szimpatikus hősnő, jókat szórakoztam a szarkasztikus visszaszólogatásain és humoros belső vívódásain. Különösképpen megmosolyogtató részek voltak, amikor azon morfondírozott, hogy a falu papja vajon mit szólna a városi viselkedéséhez. Hun-Kamé és az istenek hideg, fennkölt stílusa néha bökte a szememet, de ez így volt realisztikus, szóval nem szólhatok egy szót sem. Az idő előrehaladtával az alvilág ura egyébként is nagy változásokon ment keresztül.
Amit kifogásolni tudnék az talán a negatív szereplők egyszínűsége. Cirilo nagypapa vagy épp Martín leírása, mind kívülről, mind saját fejezeteik során annyira „gonoszra” sikeredett, hogy az már egy kicsit valótlannak érződött.

Mindenesetre ajánlom azoknak, akiket érdekelnek más kultúrák és megtennének szereplőinkkel egy érdekes, képzeletbeli utazást. :)

inci81 P>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Szeretem a regékről, legendákról, mondákról, szól történeteket. Mégpedig azért, mert a régmúlt idők hitvilágából erednek, a fantázia és a valóság misztikus elegyei. Mert olykor borzongatnak, mert körbeveszi őket a természetfeletti titokzatossága.
Így nem is kérdés, hogy amikor ajánlották nekem Silvia Moreno-Garcia Jádeisten, árnyistent, szinte azonnal megrendeltem a fülszöveg elolvasása után.

Az 1920-as évek Mexikóját és a maja mitológiát ötvözi ez a történet, ami egy érdekes olvasmány ígéretét hordozta magában, és amely számomra beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Maradt ugyan bennem egy-két kérdés, amire választ nem kaptam, de ettől függetlenül én szerettem olvasni ezt a könyvet.

A Jádeisten, Árnyisten egy olyan történet, amely elgondolkodtatott, szórakoztatott. Jó volt elmerülni a regény által teremtett világban.

Bővebb vélemény a blogomon:
https://konyvszenvedely.blog.hu/2021/01/07/silvia_moren…

Sillya>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Amikor megláttam a borítót és olvastam az alaptörténetet, rögtön tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Nem sok könyvet láttam, ami a maja mitológiával foglalkozott. Sajnos a kivitelezés nem lett olyan jó, mint amit ebből ki lehetett volna hozni.

Az alaptörténet jó lett volna, bár már a főszereplő is elég átlagos, hisz adott egy dacos, hánytatott sorsú lány, aki menekülni akar a végzete elöl és erre egy természetfeletti esemény ad lehetőséget. (Gondolom most másoknak is kapásból beugrott több YA könyv), de mégis érdekesnek tűnt, hisz maja mitológia és kalandok. Ebből végül az lett, hogy ide-oda rohangáltak főhőseink, bár a cél megvolt (a halál testrészeinek összegyűjtése), de valahogy mégis olyan összefüggéstelennek éreztem. A kihívásokat elég hamar, gyakran probléma nélkül letudták. Az ellenfelek nem igazán ragadtak meg, mert mindenféle jellemet és motivációt nélkülöztek. A végső megmérettetés érdekes lett volna, de sajnos elég rövid volt. Maja mitológiából sajnos nem sokat kaptunk, apró morzsákat, pedig amiatt kezdtem el az egészet. Helyette annál többet kaptunk Mexikó történetéről és a hozzá kapcsolódó városok történetéről, ami tény, hogy érdekes volt, de nem túristakönyvet akartam olvasni, így zavaró volt néhol. Jobban örültem volna, ha kicsit jobban beépíti a mitológiát.

Karakterek is sajnos elég középszerűek lettek. Szerencsére senki se idegesített, de nem is igazán érdekelt, hogy mi lesz velük, annyira semmilyenek voltak. Casiopea és Martín kapta szerintem a legtöbb jellemet, de sajnos ők sem kerültek túl közel hozzám. A többi karaktert is kb 2 szóval ha tudnám jellemezni. A szerelmi szál is kb a semmiből jött és nem értettem mikor alakult ki köztük ez a nagy szerelem. Lehet lemaradtam valamiről a sok szaladgálás és történelmi leírás között. De mindenképp pozitívum, hogy nem az idegesítő instant love volt és nem két fejezet után borultak össze.

Viszont, hogy mondjak pozitívumot is, a könyv témája a spoiler tetszett és a könyv vége is jobb lett, mint gondoltam. Azt hittem spoiler

Nem mondom, hogy olyan rossz olvasmány volt, mert akkor már rég félbe is hagytam volna. Lekötött és végülis ilyen limonádé olvasmánynak tökéletes volt, de kicsit szomorú, hogy egy nagyon jó alap adott volt és elég átlagos történet kerekedett ki belőle. 3,5-4 között ingadozik az értékelés, de olvastam sokkal rosszabbat is, szóval a 4-et megadtam neki.

donzella P>!
Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten

Ez egy remek történet lehetett volna… ha nem lett volna végtelenül unalmas. Először azt hittem, hogy egy múlt századi, mexikói Hamupipőke feldolgozásba cseppentem. Aztán átfordulhattunk volna egy nyakatekert Rómeó és Júlia történetbe, amitől csak maga a mágia és az isteni léttel járó sajátosság mentette meg.
Annyi mondható az egész javára és tornázta fel magát egyáltalán három csillagig, hogy az istenek játszmájába belekeveredett, tapasztalatlan halandók kedvéért, kénytelen a „kalandok” során beavatni őket ennek a földnek régmúlt hitvilágának alapjaiba és ezzel némileg az azt körbelengő hangulatba is.
Az írónő – eddig megjelent –, mindkét könyve, nagyon ígéretesnek tűnt, és sikerült végül egy nagy csalódásba torkollnia. Közös vonásuk, hogy a főszereplő hölgyemény nagyon bölcsnek látszik, vagy hiszi magát, de ha kikerül az igen felszínes környezetéből, egyértelművé válik, hogy „vakok között félszemű a király” alapon volt ott csak igazán kiemelkedő személyiség, és bár a végén sikeresen veszik a próbatételt, de egyébként semmi más miatt nem lehet húzni a pozitív oldalon több strigulát.


Népszerű idézetek

inci81 P>!

– A szavak magvak, Casiopea – mondta. – A szavaidból történet szövődik, a történetből mítosz lesz, és a mítoszban hatalom rejlik.
Igen, amit megnevezel, annak hatalmat adsz.

259. oldal

Dávidmoly>!

– És ha az élet nem is igazságos, én még lehetek az.

318. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Casiopea Tun · igazságosság
dreams_of_august>!

Egyesek szerencsés csillagzat alatt születnek, míg másoknak a bolygók állása csak balsorsot vetít előre. A csillagkép után elnevezett Casiopea Tun valószínűleg az égbolt elképzelhető legrohadtabb csillaga alatt született.

9. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Cassiopeia csillagkép
hkriszti>!

A szótlan búcsú végigvisszhangzott az alvilágon.

361. oldal

Dávidmoly>!

– Biztosnak kell lenned benne. Nincsenek félmegoldások – figyelmeztette az öregasszony, és egyszeriben sokkal komolyabbnak tűnt, mint addig.

219. oldal

Dávidmoly>!

– Hogy jutunk ki innen? – kérdezte Casiopea suttogva.
– Úgy sejtem, némi erőfeszítés árán – válaszolta az istenség higgadtan.
A lány a homlokát ráncolta ennek hallatán.
– Ez valami vicc akart lenni?
– Annak szántam.
– Nem volt jó.
– Nincs nagy gyakorlatom a viccelődésben.

243. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Casiopea Tun · Hun-Kamé · vicc
Dávidmoly>!

– A vér a legősibb fizetőeszköz.

305. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vér
Dávidmoly>!

Úgy okoskodott, hogy ha a szavaknak hatalmuk van, akkor ez a kérésekre is igaz kell legyen. Jól gondolta.

311. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Casiopea Tun · kérés
Dávidmoly>!

A k’up kaal. A torok elmetszése. A megfelelő módja a halálnak.

352. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
Dávidmoly>!

– Nézd, bármit is hallottál a démonokról, nem vagyunk olyan szörnyűek. Egyébként meg, nem érdekel a lelked. Hacsak nem eladó

366. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Rick Riordan: Hádész Háza
Gail Carriger: Blameless – Szégyentelen
S. A. Chakraborty: Bronzváros
Kevin Hearne: Hounded – Üldöztetve
Cassandra Clare: Az angyal
W. Hamilton Green: Abyss
Böszörményi Gyula: 9… 8… 7…
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
Neil Gaiman: Csillagpor
Kendare Blake: A rémálmok lánya