Karma 4 csillagozás

Életünk harmóniájának törvénye
Silvia Canevaro: Karma

A karma törvénye – a keleti kultúrában jól ismert és nagy becsben tartott elv, amelyet a nyugati kultúra gyakran félreértett – olyan természeti törvény, amely magyarázattal szolgál az emberi személyiségek és sorsok közötti végtelen számú különbözőségre. A szanszkrit karman szó a kri – „tesz, csinál” jelentésű – igetőből származik, és a „tetteket” és az ebben vagy más életekben megnyilvánuló hatásaikat jelenti. A hinduizmusban és a buddhizmusban tehát a karma az ok-okozat törvénye, amely mindennek az életét szabályozza, ami a világegyetemben megjelenik, és a lelkeket a samsarához, vagyis a halál és az újjászületés (reinkarnáció) körforgásához láncolja, amit képileg gyakran ábrázolnak kerék alakjában. E szerint az elképzelés szerint az élet történései – még azok is, amelyeket megpróbálunk a véletlennel magyarázni – valójában egy korábban végrehajtott jó vagy rossz cselekedetnek a következményei.

>!
Tóth, Debrecen
96 oldal · ISBN: 9789635967056 · Fordította: Balázs Zsuzsanna

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Évuka>!
Silvia Canevaro: Karma

Silvia Canevaro: Karma Életünk harmóniájának törvénye

miért vonzódik az ember a keleti kultúrához és gondolkodásmódhoz ?neveltetésem ellenére azt gondolom, az élet nagy kérdéseire inkább ott találom meg a választ.


Hasonló könyvek címkék alapján

Shunmyo Masuno: Az egyszerű élet művészete
Nick Trenton: Ne agyald túl, engedd el
Nagy Szilvia: Kétszer élsz?
Őszentsége, a XIV. Dalai Láma – Desmond Tutu – Douglas Carlton Abrams: Az öröm könyve
Charlene Rymsha: A kiégés megelőzése és kezelése
Scott Shaw: Zen-kapu a belső békességhez
Danielle Marchant: Szünet
Eyn: Térj magadhoz, és láss! – Kilépés a tömegtudatból
Dennis Genpo Merzel: Big Mind Big Heart – Találd meg az Utad
Shunmyo Masuno: Nyugalom