A ​sziget 191 csillagozás

Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Emlékszel, hol voltál, amikor megtudtad?
Az elmúlt évek egyik legérdekesebb izlandi regénye izgalmas, valószerű és borzongató történet az elképzelt jövőnkről.
Az általunk ismert világ megszűnik létezni. Izland, az egyik legszervezettebb ország egyik napról a másikra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és káosz lesz úrrá benne. Senki nem tudja, mi okozza a fennakadást, az állam, a jog és a társadalom építményei pedig repedezni kezdenek.
A sziget a thriller, a politikai fikció és a disztópia remek kombinációja, ugyanakkor pontos kórkép is a modern világról. A szerző művével megdöbbentette Izlandot, és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról.
Sigrídur Hagalín Björnsdóttir újságíró, az Izlandi Televízió munkatársa. E könyvét az Izlandi Női Irodalmi Díjra is jelölték.

Eredeti cím: Eyland

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Cser, Budapest, 2019
248 oldal · ISBN: 9789632785936 · Fordította: Patat Bence
>!
Cser, Budapest, 2019
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632785820 · Fordította: Patat Bence

Enciklopédia 21

Helyszínek népszerűség szerint

Izland


Kedvencelte 11

Most olvassa 13

Várólistára tette 261

Kívánságlistára tette 207

Kölcsönkérné 6


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Izland, a jéggel csipkézett sziget, a civilizáció utolsó, északi bástyája. Virágzik, gyarapszik, de Európától annyira távol, hogy az emberiség pusztulása esetén kijár neki a saját, külön bejáratú világvége.
Stefánsson műveiben megismerhettük azt az Izlandot, amiről lírai hangulatban, költői szépségű természeti képekkel lehet csak írni, itt viszont lerángat minket a földre a könyörtelen valóság, a politika, a közgazdaságtan, a széthulló társadalmakra jellemző elkerülhetetlen folyamatok realitása. Lenyűgöző az a kristálytiszta logika és éleslátás, amivel a szerző megragadja ezeknek a pusztító folyamatoknak a lényegét, és bemutatja, hogy egy katasztrófahelyzet idején hogyan jöhet el a személyes és a kollektív apokalipszis. Gyengéknek, idegeneknek, nőknek, gyerekeknek nincs irgalom, életbe lépnek a farkastörvények, és elszabadul az erőszak, a hatalmon lévő kormányzattal cinkos módon összekacsintva.
Ijesztő vízió, de megcáfolhatatlan, és a szomorú vég felé dübörgést csak néha szakítja meg egy-egy életkép a régi izlandi létformáról, vagy néhány jól sikerült portré a naiv újságíróról, a kisgyermekes anyáról vagy a kíméletlen politikusról.
Csillogó intelligenciával megírt könyv, ami a súlyos mondanivaló mellett még magával ragadó olvasmányélményt is nyújt.

6 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Már megint Izland? Már megint a jeges gleccserek és forró gejzírek hazája? Újra csak a szélsőséges északi természet? Ugyan hagyjuk, herótom van már ettől a napi rutintól, ebből az ügyeletes divathóbortból…
Hogy ez itt most mekkora tévedés!
Ennek a regénynek ugyanis semmi köze sincs Izlandhoz. Ha csak az nem, hogy szigetségéből, szűkös ökonómiai erőforrásaiból, alacsony lélekszámából és a világgazdaság rezdüléseinek való érzékeny kitettségéből fakadóan kézen fekszik, hogy Izland, ideális modellje a rémálomnak, amely a hirtelen jött elszigeteltség paranoiájából fakad.
Király úr, egy más zsánerben és más geológiai közegbe ágyazva és legfőképp egy adott kisközösséget leképezve kipróbálta már, hogy milyen az élet a búra alatt. Stefánsson úr párja, a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű, ámde csodaszép, ízig-vérig zsurnaliszta hölgy azonban, számomra sokkal inkább tetsző módon, a szűkös erőforrásokat takarékosan felhasználva, gazdaságosan és feszes fegyelemmel festi meg a társadalom, mint szocio-nagyközösség elemeire, sőt atomjaira bomlását.
Nem foglalkozik az okokkal, a miérttel, csak és kizárólag a helyzetből adódó, tulajdonképpen tökéletesen előre jósolható stációkat vet papírra, tehát fölösleges a körmünket rágva, izgatottan keresni a gyilkost, vagy szorítani a főhős(ök) végső győzedelméért. Ez a regény nem erről szól. Csupán annyit tálal hátborzongató objektivitással, szinte hátradőlve a karosszékből, hogy
– ki kap majd észbe először, ha valami ilyesmi bárhol a világon előáll,
– mit fog majd tenni a hatalom,
– mit válaszol majd minderre a társadalom legapróbb összetartó láncszeme, a család, később az egyén – elsőként is zsigerből, majd a hatalommal szembeni védekezésből, végül egyszerűen a túlélés ösztöne által hajtva,
– hogyan alakulnak majd át a közösségek kapcsolati hálói, hogyan módosulnak a prioritások,
– mi zajlik le a civilizált, modern ember fejében, ha egyik napról a másikra értelmét veszti a pizzafutár telefonszámát a hűtőn őrizgetni, amikor a hűtőben már rég ott lapul lefagyasztva Bjőrni, az ex-szomszéd ínycsiklandó vesepecsenyéje (túlzok persze, de eljöhet az idő…)

Valahogy így, szinte pontokba szedve, tüskék alá gyűjtve, precízen, újságcikkeket, kormányzati dokumentumokat, vagy épp grafikonokat segítségül hívva, amolyan oknyomozó-hírlapírósan vezeti végig a szerző az olvasót a leépülés folyamatán, és hozzávalónként tárja fel egy lehetséges végítélet fincsi receptjét. Próbálgatnám én zsáner alá sorolni ezt a művet, hiszen kezelhetnénk valami izolációs disztópiaként, vagy akár a sziget egyfajta alternatív történelmi jövőképeként is. De talán éppen azért, mert mintegy in medias res vág a dolgok közepébe, majd később sem ad magyarázatot a dráma kialakulásának hátterére, így talán leginkább egy politikai/ökológiai/szociológiai helyzetgyakorlatként, egy katasztrófaterv alapvetéseként tudom felfogni. Írástechnikailag azonban tökéletes.
A regény alapvetése nem rossz, azonban a kidolgozottsága, a szerkezete, a morális kérdések minden fölös pátoszt nélkülöző, elegáns felvetése és az immoralitás bűzhödt, bélsárban tocsogó bugyrainak közszemlére tétele, no hát az, kérem egyszerűen zseniális.
Úgy tűnik, az év vége már csak a sugárzóan tehetséges ifjú hölgyeké marad nálam. A chili után ismét nagyon bekajáltam valami rendhagyó, friss addiktív anyagot.

4 hozzászólás
mate55 P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

A modern katasztrófa forgatókönyve, avagy "mi lenne, ha"… ami egy sokkal sötétebb és komorabb jövőt vetít elénk. A civilizáció bukását hivatott bemutatni úgy, hogy a realista módon ábrázolt Izland világából kibontja azokat a morális, filozófiai és társadalmi problémákat, amelyeknek az (apokalipszis) elszigeteltség csak a hátteret nyújtja. Mindezt olyan életszerű emberi cselekedetekkel, ami a rémálomszerű világot valóságossá teszi az olvasók számára. Nincs szerencse, nincs öröm, csak a túlélésért folytatott kemény küzdelem, és csak arra tudsz gondolni, hogy remélhetőleg már régen nem leszel, amikor az egész valóra válik.

2 hozzászólás
pat P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Szeretem, ha egy könyv megérint.
Ez mondjuk konkrétan baseballütővel érintett meg…

Nagyon okos, tömör, erőteljes, először kicsit elaltat a helyiérdekűnek tűnő szöszmörgéssel, hogy aztán annál nagyobbat üssön rajtad… Mert hát milyen mélységekbe lehet eljutni a „változásmenedzsment” és a „hazaszeretet” narratívájának álcájában, pusztán a „nagyobb jó” érdekében munkálkodva, nagy zászlólengetés közepette? Ki veszi először észre, hol csúszik a kuplung? És mikor veszi észre, és ki tud akkor bármit is csinálni?! Hasonló helyzetben mi mit csinálnánk? Ugye mi jobbak lennénk? (Aha, persze.)
Avagy, főtt béka á la Island.

Egyébként nagyon kiválóan megírt szépirodalom, például csak az 50. oldal környékén vettem észre egyáltalán, hogy nem is rendesen írják benne a párbeszédeket! Pedig az ilyesmire nagyon allergiás vagyok. Meg egy icipicit arra is, ha sci-fi olvasóként vágok bele egy könyvbe, ami aztán nem igazán bizonyul annak – semmi magyarázat nincs a történésekre (mondjuk itt egyáltalán nem hiányzott), és nem is terraformálják Izlandot! Példátlan. Pedig lettek volna ötleteim.

A majdnem-legvége miatt még mindig rosszul vagyok. Nem, nem akarok Izlandra menni, köszi… (Bár az se biztos, hogy olyan nagyon itt akarok maradni. Bár végül is, nem olyan forró ez a víz…)

6 hozzászólás
EssentialHencsi P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Zseniális, jól összerakott és nagyon nyomasztó disztópia. Figyelem, nem divatos YA-regény, ahol egy csapat tinédzser jól megmenti a világot, hanem igazi, igényes regény. Ezt a könyvet tényleg csak egy olyan ember írhatta meg, aki egy ilyen elszigetelt helyen éli az életét, ezért lett olyan hiteles.
Depresszióra hajlamosak ne olvassák el, mert szomorúak lesznek.

8 hozzászólás
marschlako P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Hajrá Izland!

Kim Stanley Robinsonnak van egy olyan fixa ideája, hogy a világ nagy válságai lokális közösségek alulról kiinduló összefogása révén megoldhatók. Lehet, hogy így lenne, de a hatalom soha nem hagyja, hogy ez kiderüljön. Mert mindig vannak, akik szerint inkább ők éljenek kirívóan jól, minthogy esetleg kapjon még egy esélyt az emberiség. Ráadásul akinek a legkisebb hatalom is a kezébe kerül, azonnal elállatiasodik.

Sigríður Hagalín Björnsdóttir szerintem remekül, s ami manapság nagy erény, kompaktan járja körül ezt a kérdést a külvilágtól elszigetelődő szigetország összeomlásának történetében.

2 hozzászólás
Annamarie P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Keresve se találtam volna alkalmasabb pillanatot az értékelés megírásához, mint a pillanatnyit. Elfelejtettem, hogy ma egész napos áramszünet lesz. Itthon ülök vizes hajjal, tea, kávé nélkül, s annyi energiával és némi mobil net megosztással, amíg az aksi szuflája bírja.
Valami hasonló szituációba vezet minket Sigríður Hagalín Björnsdóttir, amikor elvágja Izland köldökzsinórját, és abba a paradicsomi állapotba helyezi vissza szereplőit, ami valaha annak a fejlődésnek volt bölcsője, ahol az ország most tart. Egy nép, mely oly öntudattal rendelkezik, hogy szigetként, önálló univerzumként már elindította és felépítette a maga civilizációját, rendelkezik némi önhittséggel is, hogy bármikor képes megugrani egy hasonló akadályt. Egy ilyen kísérletnek a tanúi vagyunk A sziget című könyvben.
Az írónő nem akar mindenre kiterjedő magyarázatot adni, nem áll szándékában precízen kiépíteni egy fakultatív világvégét, az ő erőssége, hogy szeletel és metsz. Pengeéles késével leválaszt egy családot a nagy egészből, kihúzza és betolja mikroszkópja alá. Az ők kezdetben teljesen hétköznapi civódásaiból kiindulva, végigkíséri szereplőit a magára hagyatottság érzésének kiteljesedéséig. Felvázol egy lehetőséget, ami szerint a magányossá vált szigetország társadalma elindulhat. Ezzel aztán vagy tud azonosulni az olvasó, vagy nem. Mindenképp valamiféle válaszra készteti, ha más nem, kötelezi egy saját álláspont kialakítására.
Björnsdóttir is magából ad, onnan közelít, amit ismer. A hölgy maga is újságíró, így hozza Hjaltit, akit abba a kiváltságos szerepbe helyez, hogy zsurnaliszta lévén belát kicsit a színfalak mögé, és a hatalom oldaláról is olvas a lapokban. Az ő párja, a hegedűművész María (á, dehogyis Jón Kalman Stefánsson), aki viszont elsősorban elszenvedője a katasztrófának. Bár erősen jön a magánéleti szál, mégis, vagy éppen azért, ez elválaszthatatlan attól az erőtől, amely a megbomlott társadalmat irányítani akarja. Ez az erő pedig nem feltétlenül szervezetet, kormányzatot jelent, hanem a kulturáltnak nevezett emberből felfakadó ösztön fékevesztett tivornyáját.
Szerencsére a szerző, akinek lényéből sugárzik a béke, ahogy arról a Margó Fesztiválon meggyőződhettünk, nem enged minket remény nélkül elhajózni. Nagyon gyöngéden, inkább csak homlokunkat megsimítva, jelezve, hogy hisz bennünk, átadja a történet lezárásának lehetőségét. Jó volt ez így.
Olvasás közben óhatatlanul megjelentek előttem José Saramago Vakság és Golding Legyek ura képei. Valahol ugyanazt a gondolatot hozza mindhárom regény, azt, amit olyan szívesen megcáfolnék, de nem tudok. És valóban, teljesen mindegy, hogy egy népet, egy szigetet, egy háztömböt szigetelek el, ha az ember végső elszeparáltságában még mindig az önzés és ösztön uralkodik.

7 hozzászólás
robinson P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

A könyv alapötlete fikció, de ennek ellenére, vagy épp ezért végig érdekes, utópisztikus és sajnálatosan könnyedén valós lehet szinte bármikor. A történet Izland globális összeomlása, és ami mögötte van.

https://gaboolvas.blogspot.com/2019/11/a-sziget.html

pepege P>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Tavaly ősszel a Margó Irodalmi Fesztiválon a magyar olvasók abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy egyszerre két izlandi szerzővel is találkozhattak. Vendégünk volt ugyanis Sigríður Hagalín Björnsdóttir és Jón Kalman Stefánsson, akik a civil életben egy párt alkotnak. Stefánsson neve nem ismeretlen a számomra, hiszen minden magyarul megjelent kötetét olvastam már – és tulajdonképpen ő az, aki megszerettette velem Izlandot, az izlandi irodalmat. Eléggé egyértelmű volt tehát, hogy Björnsdóttir regényét is elolvasom: hiszen meg kellett tudnom, hogy egy nő, aki Izlandon él, nem mellékesen Stefánsson élete párja, vajon milyennek írja le, milyennek látja hazáját. A fülszöveg alapján azt éreztem, hogy kettejüket nem érdemes igazán összehasonlítani, hiszen A sziget elsősorban egy disztópia, egy izgalmas politikai thriller – ugyanakkor nem mondanám azt sem, hogy messze áll a szépirodalomtól.

Izlandon az élet (ha nem számítjuk az ottaniak harcát, amit a természettel kell megvívniuk) majdhogynem irigylésre méltó, szigetországként egyfajta izolált környezetben élnek. Ebből az „idillből” kiindulva kezdett el Björnsdóttir játszani azzal a gondolattal (illetve vele együtt mi olvasók is): mi történik, ha ezt a harmóniát valami egy csapásra szétzúzza. A regény alapreceptje tehát: végy egy országot (lehetőleg szigetország legyen, mert ott még jobban el lehet szeparálódni) és vágd el őket a külvilágtól. Legyen például egy krach az internet-szolgáltatásban, aminek következtében megszűnik (az egész országban és külföld irányába is) mindenféle kommunikáció, ráadásul hiába indítanak útnak hajókat és repülőket, nem érik el céljukat. Fokozd némileg a feszültséget: az ország vezető politikusai külföldön rekednek, így a belügyminiszter átveszi az irányítást és statáriumot rendel el. Ketyeg az óra, a kapcsolat sehogyan sem áll helyre, napról-napra fogy az élelem, vele együtt fordított arányban nő a pánik a lakosság körében. Ráadásul rengeteg turista reked az országban, akikről szintén gondoskodni kell.

Mit tehet és mit tesz a kormány egy ilyen esetben? Érdemes-e a múlt tapasztalataiból táplálkozni? Hiszen az izlandiak kemény munka árán érték el a katasztrófa előtti kényelmes életszínvonalukat, ha egyszer sikerült, talán újra megtörténhet. Csak követni kell a kormány utasításait, ők vezetik a népet a megoldás felé. Vagy mégsem?

A cselekmény két szálon fut, az egyik a jelen, amikor a tragédia történik. Hjalti, a fiatal újságíró épp szakít szerelmével, a kétgyermekes, hegedűművész Maríával és rövid időn belül (egy korábbi ismeretség révén) a belügyminiszternő stratégiai munkacsoportjában találja magát. Feladata tájékoztatni a lakosságot a kormány döntéseiről és meggyőzni őket, hogy egyedül az az út járható, amelyet számukra kijelölt az ország vezetése.

A másik szál a regény elején még sok kérdést hagyott bennem, azt sem tudtam ki a főhős és miért lakik magányosan egy elhagyatott tengerparti házban. Néhány fejezet után azonban már tisztult a kép és nyilvánvaló lett, hogy mi a két idősíknak a célja, mondanivalója. Nem lettem boldog tőle.

Sigríður Hagalín Björnsdóttir fikciója riasztó képet fest arról a jövőről, amely bármikor, bármelyik országban kialakulhat. Ahol felüti a fejét a baj, ott a hatalom koncepciója elsőre jó ötletnek tűnik, de aztán mindig homokszem csúszik a gépezetbe, és egyszeriben csak az ösztönök, az önzés, a „csak nekünk legyen jó, a többi nem érdekel” vezérelv szerint működnek és működtetnek. Amíg flottul működik minden, addig nem is tudjuk elképzelni, milyen az, ha a boltok konganak az ürességtől, ha az éttermek zöme bezár, ha a város szinte összes szolgáltatása elérhetetlen, ezáltal mindenütt olyan, mintha a világvégén lennénk. Csak akkor érezzük, hogy baj van, amikor már a káosz kellős közepén vagyunk.

Ez a történet joggal kapta meg az Izlandi Női Irodalmi Díjat, elgondoltató, hasznos és tanulságos. Mindig fontosnak tartom, hogy a karakterek megfelelően ki legyenek dolgozva; a szerzőnek ebben segítséget nyújtott, hogy maga is újságíró, így nem volt probléma a főhős szerepébe bújnia. Nagyon szeretem, ahogy Björnsdóttir ír, itt minden mondatnak súlya és helye van. Nem tesz fölösleges köröket, pontosan és hűen ábrázol, én pedig hittem neki, bár nem feltétlenül szerettem azt a világot, amelybe betekinthettem, amelyben a könyv olvasása alatt élhettem. Mind tartalmilag, mind pedig külsejében is méltó helyet foglal el az izlandi irodalom legjobbjai mellett a könyvespolcokon.

http://ekultura.hu/2020/03/30/sigridur-hagalin-bjornsdo…

4 hozzászólás
pável>!
Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Egy kis országra sajtbúra borul – mindegy milyen okból, nem sci-fi lesz, „csak” disztópia. És épp ettől érdekes, nem kell ahhoz alien vagy zombi, hogy az ember levetkőzze magáról a civilizációt, de hát régi recept már ez: elég, ha összezárjuk önnön fajtájával, felmentve őt minden gátlástól, hiszen részben ez volna a kultúra, hogy pl. addig nem főzzük meg vacsira a szomszéd gyerekét, amíg van krumpli a kamrában.
Még érdekesebb mindez, ha a politikacsinálók és tolmácsaik: a sajtómunkások felől láttatjuk. Egyre több az áthallás – na persze nem az izlandiak, inkább távoli, bár viselkedésükben szintén szigetállamocskák lakói számára. Akiket nem valami rejtélyes természeti csoda, hanem önnön kreténségük zár el a világtól – persze az is lehet, hogy az izlandiak az évekkel ezelőtti pénzügyi csődhullámot követő krízist élték meg hasonlóképpen (azóta azért eggyel újra kiengedték a derékszíjat és felteszem, újra munkába álltak a kolbászkerítés-üzemek), és mit sem tudnak arról, hogy mi itt az Urál árnyékában erre kelünk minden nap, mióta eleink túl hamar szálltak ki a nyeregből. Messze csapongok, pedig elég sok idézet visszahúz oda, ahol olvasom ezt a messzi disztópiát: pl. hogy „az Állami Televízió hírszerkesztősége az utóbbi időben a Minisztérium sajtóközleményeinek képes megjelenítésére specializálódott” – akinek ez ismerős, az már egy disztópiában él (és nem remél). Kérdés, mire használhat egy disztópiát egy már abban élő olvasó (úgy látszik, valamilyen ópiát nélkül mi itt nem bírjuk ki). Várhatja a regény folytatását, hátha megtudja, mit hoz a holnap? Mire megjelenik, mi itt rég túlléptünk rajta, a mi életünk forgatókönyvének írói magas fokon űzik a mágikus irrealizmust.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

gesztenye63 P>!

Olykor egyetlen emberré zsugorodik össze a világ. Egyetlen magányos emberré a kihalt fjordban.

9. oldal

robinson P>!

Churchill azt mondta, hogy annak a társadalomnak, amelyben az emberek nem mondhatják el a véleményüket, nincs jövője.

50. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winston Churchill
szadrienn P>!

Ezernyi különböző szállal kapcsolódunk egymáshoz: szavakkal, hangokkal, érintésekkel, szövegekkel, vérrel, dalokkal, kötelekkel, utakkal, drótnélküli üzenetekkel.

szadrienn P>!

A fény előtör a szürkeségből, megcsillan a hegy gerincén és úgy árad lefelé, a fjord irányába, mint a tej.

szadrienn P>!

Olvad a hó, csepeg a száradt fűről, az út patakmederré vált, időnként nagy robaj hallatszik a hegyoldalból és a sziklaszirtek felől, ahogy a tél kiereszti karmaiból a fjordot, és hótömegek meg kőgörgetegek zuhannak alá a tengerbe.

szadrienn P>!

A nyár fényes és illatos, de közeleg az ősz, mint a Kambar fekete sziklafala, amelyre a kacskaringós úton fel kell küzdenie magát, és az ősz mögött ott bújik a szürke és hideg, éhségtől vonyító tél.

robinson P>!

Nem lehet mást tenni, mint írni. Emlékezni és írni.

13. oldal

Sippancs P>!

Ne szomorkodj, ha egyedül vagy. Néha mindennél jobb egyedül lenni.

59. oldal

Annamarie P>!

Irányvesztett gyerekek vagyunk, akik bekötött szemmel tapogatóznak egy számukra érthetetlen játékban.

robinson P>!

Időnként történik valami, ami még jobban összeköt, közelebb visz egymáshoz bennünket.

9. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Pétur Gunnarsson: pont pont vesszőcske
Sjón: CoDex 1962
Þórdís Gísladóttir: Randalín és Mundi
Andri Snær Magnason: LoveStar
Halldóra Kristín Thoroddsen: Ablak
Arnaldur Indriðason: Vérvonal
Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk
Rosa Liksom: Az Ezredesné
Sjón: A macskaróka
Marc Elsberg: Blackout