Ahol ​a százszorszépek nyílnak 90% 377 csillagozás

Sienna Cole legújabb könyvében erős hangsúlyt fektet a szociofóbiára, arra, hogyan válik egy kislányból szorongó, mindentől rettegő felnőtt nő, aki képtelen arra, hogy társasági eseményekre járjon, aki képtelen elhinni magáról, hogy őt bárki is szeretheti. Mi vezetett idáig? Ki okolható ezért? Mert ezek a szorongások nem csak úgy maguktól jönnek, és az esetek többségében nem egy pillanat váltja ki, hanem egy folyamat. A szülő, aki azt hiszi, hogy mindent megtesz a családjáért, de közben észre sem veszi, hogy milyen sebeket ejt a körülötte levőkön. Elhiteti önmagával, hogy kizárólag az lehet jó, amit ő tesz vagy mond, közben mártírként lubickol az önsajnálat tengerében. Mennyire lehet tudatában annak a szülő, hogy rossz az, amit csinál? És mi vezetett odáig, hogy a szülő ilyen legyen? Kit hibáztathatunk, hol kezdjük, mikor romlott el, ki követte el az első hibát? Ezernyi kérdés kavargott bennem olvasás közben, és még több jött fel, miután végeztem a könyvvel. Mindenkinek megvan a maga keresztje, amit generációról generációra tovább ad óhatatlanul, és nagyon kevés ember képes letenni a terhét, majd úgy élni, hogy elengedi a múlt sérelmeit, fájdalmait és (majdnem) tiszta lappal indulni.
Ahol a százszorszépek nyílnak megmutat egy olyan világot is, amit sokan nem akarnak észre venni, amikor egyszerűbb elfordítani a fejünket, vagy átmenni az út másik oldalára. Ezekkel tudatosan olyan hibákat vétünk, ami egy ember, egy gyermek életébe kerülhet. Dühös vagyok erre a világra, forr bennem a gyűlölet az olyan emberek iránt, aki úgy ítélkeznek, hogy nem ismerik a valóságot. Kényelmesebb számukra nem tudomást venni egy segélykiáltásról, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Pedig sokszor elég lenne egy kedves szó, egy mosoly, egy ölelés. Néha elég lenne ennyi, hogy megments egy gyermeket, egy életet.

Egy lány, aki nem tudja, hogyan élje az életét, és egy fiú, aki nem ismeri a múltját. Az ő kettejük egymásra találásáról szól ez a könyv és arról, hogyan váltak ilyenné, milyen borzalmakon kellett keresztülmenniük életük során.

Teljes értékelés:
https://prokontra.net/2020/11/26/sienna-cole-ahol-a-sza…

A múlt élesebb minden pengénél! Sötét és érzelmes világában három, (egy keretes szerkezetű történetben) egymástól igencsak eltérő ember személyiségjegyei bontakozik ki, amit az első pillanattól kezdve úgy sikerült az írónőnek megtöltenie, mint kaviccsal a tengert örökös küzdelemében. Egyik legerősebb alkotó eleme kétségkívül a karakterek, illetve azoknak viszonyaik egymással. Régóta nem olvastam ennyire szépen, rétegelten kibontott szerepeket. Iszonyatosan precíz ritmusában, a kemény valóság néhol „lágy” jelenetekben hullámzik, de azok mégis olyan súlyosak, mint az ólom. Újabb és újabb érzések és titkok bukkannak a felszínre, mintha az idő megállt volna vagy folyamatosan ismételné önmagát. Megértet veled különböző reményeket, törekvéseket, álmokat és félelmeket. Emiatt igen könnyű azonosulnunk azzal az érzéssel, hogy hiába hagyunk magunk mögött mindent egy más (jobb?) élet reményében, mégis a mázsás súlyként cipelt múlt könnyen mélyebb sebeket ejthet bőrünkön, mint bármilyen más éles tárgy. Odavezet minket egy ajtóhoz, egy olyan nyíláshoz, amely a valóságunknak egy pontos kivonatot magában hordozó tükörképe. A cselekmény, a helyzetek, a párbeszédek mindvégig hitelesek, ezáltal nagyon könnyen eléri, hogy belefeledkezzünk ebbe a világba és igenis égető problémákként tekintsünk a felvonultatott gondokra. Tény, hogy ránk „karcolhat” pár maradandó sebet, amelyek az adott egyén sikertelenségéből, gondjaiból, apró örömeiből és konstans küzdelmének egységéből tevődik össze. Azt hiszem a legnagyobb erénye, hogy pontosan tudjuk mi történik, mert egyszerre szól rólunk és mindenki másról, akivel összefuthatunk a hétköznapokban. Olyan lélektani dráma ez, hogy a legsötétebb thriller írok is sírva könyöröghetnek a receptért.

Sokáig halogattam az értékelésem. Nem jókor olvastam a könyvet. Más történetre számítottam, és karácsony előtt, borzasztóan lehúzott a könyv! Sötét volt, és két beteg emberről olvasni ráadásul ezek az emberek beteg emberek között is éltek… Sokkkkk volt. Viszont továbbra is csodálom az írónőt!

„A titkok azért vannak, hogy legyen mit elrejtenünk.”

Sienna Cole összes eddig megjelent könyvét olvastam és mindet imádtam, ezért nagy elvárásokkal vágtam bele az Ahol a százszorszépek nyílnak olvasásába. Szerintem az elég sokat elmond, hogy bár több mint két hete befejeztem a könyvet, de még mindig kattog rajta az agyam. Eddig is azon a véleményen voltam, hogy Sienna zseniálisan ír, de ez most újfent bebizonyosodott. Őszintén szólva volt bennem egy kis kétség az első pár fejezet után, aztán szépen lassan belerázódtam a történetbe, és annyira hajtott a kíváncsiság, hogy alig bírtam letenni. A karakterek által betekintést nyerünk az elme és a lélek sötét zugaiba, és abba, hogy miképpen nehezíti meg ez az ember életet. Rengeteg kérdés merült fel bennem Molly és Norman sorsát illetően, de a legfőbb talán ez volt: vajon akkor is van kiút a sötétségből, ha ezt már eleve a génjeinkben hordozzuk? Az Ahol a százszorszépek nyílnak egy igazán elgondolkodtató, megdöbbentő, és szavakba nem önthető történet, ami garantáltan mély nyomot hagy mindenkiben, aki a kezébe veszi.
A főszereplőket illetően elég vegyes érzéseim voltak. Molly karakterét eleinte nem igazán tudtam hova tenni, majd egyre jobban megkedveltem, a végén pedig egyenesen csodáltam őt. Normant kezdetektől nagyon furcsának találtam, de Mollyval együtt mégis éreztem némi szimpátiát iránta. Azonban, amikor fény derült Norman múltjára, akkor bizony megszakadt a szívem érte…
A megkapó külső egy olyan rendkívüli történetet rejt, amit bátran merek ajánlani a lélektani dráma kedvelőinek. :)

Furcsa érzéseim voltak a könyv olvasása közben…
Az első fejezetek nem voltak annyira másabbak, mint amilyenek a történetek szoktak lenni. Molly és Norman gondolatain keresztül bontakozott ki a sztori, két egymás számára ismeretlen személyen keresztül.
Kezdem Mollyval: az édesanyja valami visszataszító ember volt, önző és gonosz. A testvére igazából nem sokszor jelent meg, vele kapcsolatban nem tudtam véleményt alkotni magamban.. Viszont eleinte azt hittem, hogy valami spirituális dolognak köszönhetően Norman Charlie valamiféle reinkarnációja, vagy nem tudom… :D :D Még annyit hozzátennék, hogy a végén nagyon tetszett, ahogy kiállt maga mellett az anyjával szemben.
Norman: Daisy az egyetlen, akivel „beszél”, meg persze a doktornő. Hát, már az elején tudtam, hogy valami nem oké vele, de amikor a végén kiderült az egész háttérsztori, hát nem igazán gondoltam ilyenre… Bevallom, mikor megtudtam hogy hogy tud beszélni Norman Daisyvel, hogy ki is Daisy most az életében, abba kellett hagynom az olvasást egy fél órára…megkönnyeztem. Mollyt még a könyv végén sem igazán tudtam hova tenni az életében, hogy mit is jelentett neki a lány igazából…

Összességében nagyon érdekes történet volt, azt hiszem nem is olvastam még ilyet. Van benne személyiségfejlődés vagy "megvilágosodás"(nem tudom melyik szó jobb rá), gyilkosság, betegség, rejtély, és hát valamiféle spirituális légkör is.
Nekem nagyon tetszett! :) Végül eljutott Norman oda, ahol a százszorszépek nyílnak… Legalábbis én így gondolom. :)

Rendkívül hatásos, borzasztóan nyomasztó volt számomra ez a könyv. Két titokzatos és beteg múlttal/jelennel rendelkező főszereplőhöz még több lelkileg sérült mellékszereplő társul. A traumatizált Mollyról nehéz elhinnem, hogy a nehéz gyerekkor, az elutasító anya és az első szerelem hatalmas csalódása után képes így talpra állni.
A könyv hatalmas értéke viszont az, hogy felhívja a figyelmet a periférián élők sorsára…

Nem ez volt az első olvasmányom az írónőtől, de talán ezt vártam a leginkább, hogy végre olvashassam. A borítója egyszerűen meseszép és mivel a korábban az írónőtől olvasott könyvek is mind tetszettek, így tudtam, hogy nem fogok csalódni benne. Sienna stílusára jellemző, hogy teljesen kifacsarja az embert érzelmileg, nem happy end történeteket ír, de eddig mindegyik történet nagyon elgondolkodtató volt, amit tőle olvashattam. Ez a kötet is hasonlómód tetszett, tanulságos dolgokat is tartalmazott bőven. Az első 100 oldal elolvasása után volt egy tippem, hogy mi lesz majd a végkifejlet, de annyira összetett volt ez a történet, hogy ezúttal nem vált valóra ez a „megérzésem”. Norman nagyon érdekes karakter lett, egyrészt sajnáltam és együtt éreztem vele, amiért ilyen életet adott neki a sors, másrészt viszont ijesztő is volt, hogy ennyire nem ura önmagának. Molly karaktere nagyon nagy fejlődésen esett át, de ez a túl éles váltás szerintem nem volt túl valósághű. spoiler Ugyan nagyon szomorú történetet írt le ez a kötet, de nekem nagyon tetszett.

Az írónő stílusát több zsánerben is megismertem már, azonban ebben a regényben ismét egy újabb oldalát mutatja meg az olvasóknak. A romantikus vonal után a thriller és a krimi témájában olvashattunk tőle, ám az Ahol a százszorszépek nyílnak című mű sokkal inkább a lélektan és a pszichológia irányába mozgatja a szálakat.

A regény külcsínébe első pillantásra beleszerettem: gyönyörű és tökéletesen harmonizál a történettel. Ami a fülszöveget illeti: kellő információt tartalmaz az olvasó számára. Alapjába véve már a kötet beharangozásakor eldöntöttem, hogy szeretnék belecsöppeni ebbe az alkotásba mihamarabb, s úgy gondolom, hogy meg is találtam a megfelelő pillanatot a könyv elolvasására.

Molly – Számomra szimpatikus karakter volt a különcsége ellenére – vagy talán pont azért. Büszkeséget éreztem, amiért sikerült ledöntenie a korlátait és továbblépett a szorongások kereszttüzéből. A történet végére egyetlen szó lebegett előttem vele kapcsolatban: bátor.

Norman – A történet kezdetén furcsa szereplőként tartottam számon, majd ahogy sikerült egyre jobban megismerni, egyre inkább megértettem a tetteit és a gondolatait. Hatalmas árat fizetett azért, hogy felfedje a múltját – s talán ha előtte kapott volna egy szeletet a múltból, akkor máshogy döntött volna.

A könyv elolvasása után szóhoz sem jutottam – egyszerűen csak pörögtek a gondolatok a fejemben. Ha választanom kellene Sienna Cole kötetei közül egy kedvencet, akkor az Ahol a százszorszépek nyílnak mellett voksolnék. Mert ez a történet őrületes, megdöbbentő, ugyanakkor káprázatos is!

Az írónő stílusa kiemelkedő, a választékos kifejezések pedig csak még inkább emelik a mű színvonalát. A befejezés pillanatában teljesen lesokkolva, leesett állal és kidülledő szemekkel konstatáltam, hogy „basszus, ez tényleg igaz volt”. Számomra annyira lehengerlő volt, hogy olvasás közben a lapok rengetegéből nem láttam a kiutat és csak habzsolni akartam tovább, tudni akartam, hogy mi lesz a végkifejlet.

Az év eddigi egyik legjobb könyvét írta meg Sienna Cole. Ajánlatos mindenkinek elolvasni, főként a benne rejlő lélektan, dráma és pszichológia egybeolvadása miatt!

Teljes értékelés: https://bookishmomentsblog.blogspot.com/2021/02/sienna-…

Lélekútvesztő

Van, amikor jobb nem újraélni a hasogató emlékeket, hisz a tudatlanság némi biztonságot tud nyújtani, mindaddig amíg a kíváncsiság nem hajszol az ismeretlen felé. Amint a palackba zárt múltat szabadjára engedjük, ott fog döngeni körülöttünk minden egyes nap szembesítve a valósággal, és hiába újra a feledésbe kívánnánk, az már alkotórészeivé vált emberi elménk gépezetében. Minden egyes ember hordozza láthatatlan bőröndjének terheit, amit igyekszik a lehető legjobban elrejteni mások elől, ugyanis amint kitárul, hordozója sebezhetővé válik. Az ember a környezetében zajló eseményekből teljesedik ki, de ha fizikailag korlátozzák az elméje is egy kalitka fogságába kerül, amiből van, aki kiszabadul, van aki nem. A mérgező családi légkör, a kitaszítottság, az elhanyagoltság az ember fejlődésének, egyben szocializálódásának részévé fog válni, de amint onnan kiszabadul látni fogja, hogy a jövő még százszor szebb is lehet.

Az emberi elme rendkívül összetett, erős és egyben törékeny is, az írónő könnyed intenzitással ábrázolta a szereplők élethez való viszonyát, szépségesen szemléletve tragédiájukat. Három személyiség emlékeik súlyát cipelve ismerik meg lelkük mélységeit.

https://anigersbooks.blogspot.com/…

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2020/11/sienna-cole-aho…

„Az ember azt hinné, hogy ennyi elolvasott könyvvel a háta mögött már nem igazán lehet meglepni. Ismeri az alapvető felállásokat, az általános dinamizmusokat és nagy eséllyel meg tudja előre határozni a regény csattanóját. Mindettől függetlenül ugyanúgy örömét leli az olvasással töltött időben, csupán az újdonság érzését felváltotta egyfajta szeretetteljes összhang. Erre jön egy olyan könyv, mint Sienna Cole Ahol a százszorszépek nyílnak című alkotása és rá kell ébrednie, hogy még mindig vannak olyan helyek, ahol még nem járt, még mindig történnek olyan események, amikre egyáltalán nem számít. A gondosan megformált karakterek és az alaposan felépített történet csodálatos külsőbe van csomagolva. A szerző fogalmazásmódja példátlan. Az általa leírt mondatok szavait egyesével forgattam a nyelvemen, a metaforák szépségétől pedig édes borzongás lett rajtam úrrá. Szükségem is volt erre az örömre, amit a szavak édes játéka nyújtott, mivel a regény központi elemei már kevésbé mosolyogtattak meg. Feddhetetlen titkok és ambivalens érzések szövik át a sorokat. Sienna Cole mesterien játszik a lélek és az elme rejtelmeivel. Molly, Norman és Mason élettörténete által rámutat, hogy milyen nagy mértékben meghatározó, hogy az ember honnan jött. A sok terhes csomag, amit bármerre is járunk unos -untalan cipelünk magunkkal, felőrli a mindennapokban rejlő lehetőségeket. Ezt, még ha fel is ismerjük, borzasztóan nehezen engedjük el, hiszen a múltunk meghatározza a jelenünket és jövőnket egyaránt. Nem volt ez másként e három szereplő esetében sem, akik a saját életük mártírjává váltak. A szerző általuk háromféle választ ad arra a kérdésre, ami mindenki felett ott lebeg: ki mondja meg, ki vagyok én? S miközben a karakterek botorkálva rátalálnak önmaguk hamvaira, az olvasó egyszerre érzi a kikapcsolódás lehetőségét és a lélektani fonalak húzását a saját életére kivetítve, így egyfajta keserédes érzés lesz rajta úrrá – mégsem bírja letenni a könyvet. Bár eleinte voltak bennem kétségek, a történet előrehaladtával egyre inkább a kíváncsiság lett rajtam úrrá, míg végül az események teljes ismeretének fényében összeállt a kép és drasztikus vonásaival győzelmet aratott fölöttem.”