Érinthetetlen? 90% 168 csillagozás

Ez egy nagyon súlyos történet az érinthetetlenekről, akik ott ülnek fenn, országokat képviselnek, VELÜNK azonosítják őket, és szabadidejükben mocskos pedofil állatok. És megússzák.

Sokszor elfelejtjük, hogy egy könyvnek automatikusan van politikai, társadalmi vetülete is, (amire az írók nem egyszer rá is „játszanak”) ezáltal válhat egy krimi lényegesen többé, mint egy egyszerű vérfürdő. Ilyen Sibel Hodge pszicho-thrillere is. Betekintés ad a romlottság mélységébe. A gyermeki lélek elpusztítása, avagy a bántalmazás nyomorúságos meséje, ahol a pénz beszél és hallgatást vásárol. A zavaró események sorozatának kibontakozása után, a cselekmény robbanásszerűen a sötét befejezésben csúcsosodik ki, tökéletesen illeszkedve ehhez a durva meséhez. Erős érzelmeket kiváltó könyv, de sajnos az ilyen események manapság nagyon is a társadalom részét képezik. Feltárja a bántalmazás kérdéseit, valamint azt, hogy egy nemzet mennyi erőforrással rendelkezik az atrocitások leplezéséhez, a hatalom és a gazdagság homlokzata mögött. A gyermekbántalmazásról szóló történetek soha nem lesznek könnyű olvasmányok, de azok megismerése segít kiemelni egy olyan kérdést, amelyet oly gyakran a szőnyeg alá sepernek. Csak remélni tudom, hogy a való világ ezen elbutult perverz démonai, végül a pokol legmélyebb és legsötétebb mélyedései felé találnak majd utat.

Hát rég olvastam ennyire borzasztó könyvet. Nemcsak azért mert nem tetszett a könyv, hanem azért a sok borzalomért, amiről szól a történet. Az a szomorú, hogy ez is megtörténik a világban mindenhol, mindig és sajnos tényleg nem tesznek ellene semmit. Alig bírtam legyűrni, annyira utáltam.

Női pszichothriller. Azt hiszem, sokaknak ez a jelző vonzó, míg másoknak taszító. Mintha egy kategória lenne, hogy ezt kiknek kéne olvasni, ki vegye meg. Márpedig ha nem Maya, egy nő lenne a könyv főszereplője, hanem egy megtört férfi, aki elveszíti a menyasszonyát, akkor méltán foglalná el helyét sokak könyvespolcán Stieg Larsson Millenium sorozata, vagy Lorenzo Carcaterra Pokoli leckéje mellett. És ezzel el is mondtam mindent. Többet is, mint kéne.
A fülszöveg egy egyszerű nyomozás, az öngyilkos vőlegény rejtélyét ígéri, de ennél sokkal többet rejt. Erkölcsöket, társadalmi szerepeket, a rendszer működését és politikát. Utóbbit nem kis mennyiségben, ami nagy-nagy előnye a könyvnek. Ahogy az is, hogy a cselekmény nem rugaszkodik el a valóságtól, Maya küzdelmét, félelmeit és várakozásait reálisan mutatja be, ahogy a végkifejletet is. Borzasztóan elszomorító, hogy a valóságban is így működne minden, ha valaki fel szeretne lépni az igazságért.
Az utolsó pár fejezet az, ami talán csak az olvasó kedvéért született, de addig minden húsbavágó. Nem hiába jelezte az írónő, hogy a történet habár kitalált, valós perekre és vádakra építkezik.
A cselekményről nehéz spoiler nélkül írni, pedig hosszasan lehetne beszélni a történetről.
A könyv felépítését tekintve több nagyobb fejezetre oszlik. Az elsőben egyszerre olvashatjuk Maya részeit a jelenben, és a vőlegényéét a múltban. A továbbiakban a nyomozás kap nagy szerepet, és a sötét valóság, ami körülveszi Mayát, az országot, és amit cseppenként ismer meg.
A könyv története napokig beleitta magát a fejembe, és utána nehéz szájízzel kezdtem bele bármi másba. Még több Sibel Hodge könyvet szeretnék. Ha lehet, az összest!

Ritka gyomorforgató egy történet, leginkább azért, mert ahogy a végén a szerző írja is, az ihletet megtörtént eseményekből kapta.
Nem igazán találok rá szavakat, a címkék között ott van minden, pedofília, gyermekek molesztálása, nemi erőszak, pszicho-thriller. És mindegyik főszereplő egy igazi hős.
Remek könyv volt, de – színpadias kijelentést teszek – nem szeretnék rá emlékezni.

Adott egy remek, sajnos aktuális és nagyon fájdalmas téma, egy pocsék kivitelezés, egy halott és egy nyafogó főhős, egy rém sablonos befejezés, meg egy kötekedős olvasó.
Amennyire érdekes, feszített, izgalmas lehetett volna, annyira volt gyötrelmes és unalmas. Értem én, és gondolom, bárki más is, hogy milyen elveszíteni valakit a nagy nap előtt: szörnyű. Ha egyszer elmondják, ráerősítenek, akkor is felfogom, nem szükséges hozzá 300 oldalon keresztül taglalni. Ami szegény Jamie-vel történt, szinte egész életében, az is rettenetes. A gyermekkori eseményekhez érzéssel nyúlt a szerző, ezek a részek „tetszettek” is, amennyire ez jelen esetben elképzelhető. Viszont, és itt is van valami, ami számomra elképzelhetetlen spoiler Innentől szemöldökfelvonva olvastam, a végén pedig nagyon dühös lettem. Miért kellett ezt így befejezni? spoiler

A politika nagyon mocskos dolog. A hatalom mindent megtehet. Fel vagyok háborodva! Igaz, ez túl gyenge kifejezés ahhoz amit érzek. Nem is tudom szavakba foglalni. Kemény történet a gyermekbántalmazásról. Miket kell átélniük ártatlan gyermekeknek, hogy a magas pozícióval rendelkező kretének kiélhessék buja vágyaikat! A történetről nem lehet szépen írni, mindvégig az erőszakról, a brutalitásról olvashatunk. Az igazságszolgáltatás a nagyhatalom kezében van. De akkor mit kell tenni, hogy ezeket az aljas cselekedetek elkövetőit megtorolják? Magáról a történetről csak cselekményekkel együtt lehetne írni, és akkor nem volna izgalmas azok számára, akik szeretnék elolvasni a könyvet. Mindezek ellenére nagyon tetszett!

Nagyon tetszett ez a könyv!
A történet borzasztóan szívszorító és szomorú. Borzalmas, hogy egyeseknek mennyi mindent „szabad”, mennyi mindent megtehetnek, csak mert azok, akik.
Tetszett a kettős szemszög, bár Jamie részéről ez visszaemlékezés volt, séta a múltban. De, kellett ez, ahhoz, hogy mindent megértsünk.
Mayat nagyon sajnáltam.
Sajnálom, hogy rá kerül a női pszicho-thriller elnevezés, mert bár egy nőről szól leginkább a történet (vagy mégsem?), talán emiatt sokan nem olvassák el….

Nem tudom nem kedvencelni ezt a könyvet, és nem tudok nem undorral gondolni rá.
Megbotránkoztató, megrázó történet molesztálásról, pedofíliáról, és arról, hogy egyesek mindent (?) megúszhatnak.
Nagyon aktuális. Nagyon nyers. Nagyon ajánlott!

Hihetetlen és hátborzongató. Nagyon letaglózott. Ahogy haladtam előre és megismertem Jamie történetét, egyből a Pokoli lecke című film jutott eszembe. Igaz, ott javítóintézetben játszódott a történet, itt pedig árvaház, a a végkifejlet ugyanaz. Annyira szörnyű volt, hogy ugyan drukkolok Jamienek, de tudom, hogy meghalt, hiszen ezzel kezdődik a könyv. Annyira nehéz értékelést írni, úgy hogy ne lőjek le semmit.
Mire is jó egy árvaház, tele kisfiúkkal? Értük nem áll ki senki, senki nem keresi őket. Szerencsére nem volt részletezve semmi, de még így is szörnyű volt olvasni.
Azon is elhűltem, hogy mennyire elharapódzott a korrupció a világban. Sajnos ez a való életben is így van, hogy akinek pénze van, az bármit megtehet és bármit eltusolhat.
Nagyon brutális, és nagyon jól megvan írva.