Nem értek egyet azokkal a véleményekkel, hogy ebbe a könyvbe nem kellett volna belevenni az elvált szülős családokat, mert nagyon kilógnak belőle, és a témával inkább a specifikusan ennek szentelt könyveknek kellene foglalkozniuk.
Ez a specifikusan ennek a témának szentelt könyv. Lehet, hogy a címe nem mutatja olyan egyértelműen, mint amennyire a sorozat többi köteténél, hogy pontosan mi lesz a fókusz, és lehet, hogy a fülszövegbe is be lehetett volna venni Szél Dávid utószavából az erről szóló részt inkább, de attól még a könyv fő témája nem lóg ki. Csak kicsit távolabbról indít – ahogy a sorozat többi kötete is, mert egyszerű képekre, és a kicsik számára egyszerű érthetőségre, párhuzamokra törekszik.
Nem értek egyet továbbá azzal sem, hogy az elvált szülős családok témája bármilyen szeretetről, családról, kapcsolatok ápolásáról szóló könyvből kilógna. Vagy hogy lehangoló téma lenne. Sőt, éppen ez a könyv (és több ilyen könyv és beszélgetés) az, amire szükség van – nem csak az elvált szülők gyerekeinek, hanem még inkább a szüleiknek, és szerintem leginkább bárkinek – ahhoz, hogy lássuk és értsük: elvált szülők gyerekének lenni nem eleve elrendelten rossz. Vagy lehangoló. Pont ilyen könyvekre és ilyen – egyszerű, de tisztán érthető és átérezhető – megközelítésre van szükség, hogy lássuk és megértsük, hogy a válás önmagában nem egy rossz dolog. Hogy elvált szülők gyerekének lenni önmagában nem egy rossz dolog. Hogy elvált szülők is szerethetik pontosan ugyanúgy – szentségtörök: még akár jobban is – a gyereküket, és megadhatnak neki mindent – még akár többet is –, amit egy két szülős családban felnövő gyereknek megadhatnak a szülei. Mert a szeretetnek nem kell egy helyhez, egy otthonhoz kötöttnek lennie. Mert a szeretetnek nem kell a különköltözéssel elfogynia. Mert a szeretetet ápolni kell, és akkor annyi lesz belőle, amennyiből mindenkinek juthat bőven. Akár a szülők új párjának, akár az új fél- vagy mostohatesóknak is. De a külön élő szülőknek és gyerekeknek is mindenképpen.
Tök fontos lenne, ha többet beszélnénk arról – legalább annyira a szülőkkel is, amennyire a gyerekekkel –, hogy amikor a szülők válnak, egymástól, és nem a közös gyerektől válnak. Hogy attól még mindketten a gyerekük szülei maradnak. És lehet ezt jól csinálni. Lehet elvált családban egészségesebb és boldogabb gyereket nevelni, mint egy rosszul működő, állandó felszültségben élő, vagy éppen elhanyagoló családban.
És tök fontos lenne, hogy ezt az elvált szülős gyerekek mind így tapasztalhassák. off
És tök fontos lenne, hogy a váló szülők ezt mind értsék, és tudatosítsák, és szükség esetén segítséget kapjanak, hogy kettejük válásának ne a gyerekük legyen a vesztese.
És szerintem tök fontos lenne nem csak az elvált szülős családoknak, de más gyerekeknek – és felnőtteknek – is látni, mi ez a helyzet, és hogyan működik – működhet –, mert egyrészt nincs olyan gyerek, akinek az ovis csoportjában, osztályában, tágabb családjában, szomszédjában – bárhol – nincs elvált szülős család. Másrészt ők lesznek nem is olyan sokára a felnőttek. Hadd lásson mindenki pozitív példát, akkor is, ha jelenleg boldog, egész, teljes családban él. Hadd lássuk, hogy nem csak egyféle boldog, egyféle egész, és egyféle teljes van. (És főleg nem csak egyféle család, de ezt már a sütis kötetben is láttuk.)
Hadd lássuk, hogy attól még, hogy a felnőttjeink esetleg nem egy helyen laknak többé, ugyanúgy a szüleink, és ugyanúgy szeretnek minket, és ugyanúgy bőven jut hely a szeretetfa ágain mindenkinek, ha gondosan ápoljuk és gondozzuk.