We ​Have Always Lived in the Castle 80 csillagozás

Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Taking readers deep into a labyrinth of dark neurosis, We Have Always Lived in the Castle is a deliciously unsettling novel about a perverse, isolated, and possibly murderous family and the struggle that ensues when a cousin arrives at their estate.

Eredeti megjelenés éve: 1962

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Penguin Orange Collection Penguin angol

>!
204 oldal · ASIN: B09WR8YN2B
>!
Penguin, London, 2016
160 oldal · ISBN: 9780143129547
>!
Penguin, London, 2015
158 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780141191454

4 további kiadás


Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Mary Katherine Blackwood


Kedvencelte 15

Most olvassa 2

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 65

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Avilda IP>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Csodálatos vagy, Shirley Jackson!
Úgy hiszem, nem úgy írt, ahogyan azt várták volna tőle, hanem amilyennek tényleg látta a világot. Ez teszi igazán, bőröd alá fészkelődő és kellemetlen érzéseket benned hagyó horrorrá. Pszichológia, mentális állapot, elme, paranoia, babonák, saját kis világunk – ezekben lehet igazán elveszni. Elég egy kastély, egy kert, egy falu, ahol az abszurditás normális, a gyűlölet hétköznapi és a magány örök.

3 hozzászólás
entropic P>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Amennyire eddig ismerem, Shirley Jackson mindig rém félelmetes. Nem a könyveiben időnként megjelenő kísértetházak, démoni személyek, meg baljós-mágikus praktikák miatt – hanem a hétköznapi, érthetetlen brutalitás miatt.

A regény jórészt a világtól elzárkózva élő Blackwood család (két lánytestvér és egy rokkant nagybácsi) házában és annak környékén játszódik. Blackwoodékat a közeli falu lakóinak nagy része kerüli, vagy pedig aktívan gyűlöli, aki meg nem kerüli és nem gyűlöli őket, az csak azért lép velük kapcsolatba, mert szeretne szaftos részleteket megtudni arról az izgalmas és hátborzongató esetről, amikor évekkel korábban az egyik nővér jól kiirtotta a fél családot (de melyik nővér? és vajon tényleg?).

A bűnbak-keresés (és -találás) témája gyakran felbukkan Jackson írásaiban (pl. a Sóbálvány c. kötet sok novellájában), és itt is elég hangsúlyos. Van persze bűn is, hogyne lenne (a családirtás állítólag tényleg megtörtént), de úgy tűnik, ez csak ürügy arra, hogy a falusiak tátott szájjal bámulhassák, megvethessék, zaklathassák a Blackwood család maradékát. Hogy igazából miért váltak Blackwoodék páriává, azt nem tudni.

A két Blackwood lány – a folyton a konyhában sürgölődő, s a kert végénél messzebb sosem merészkedő Constance, és a hetente kétszer a faluba zarándokló, elvileg felnőtt, de valójában gyermekien sérthetetlen-babonás-elvarázsolt, ugyanakkor őrülten gyakorlatias Merricat – mindenesetre olyan világban él, ami mindenki más számára felfoghatatlan. Egy olyan magánvilágban, ami csupa egyszerű rutin és ártatlanság és varázslat, és amit mindenáron meg kell védeni a tolakodó külvilág támadásai ellen.

Azt hiszem, a Blackwood lányok (és a rokkant, tehát nem fenyegető nagybácsi) világa valamiféle női világ – sokszor eszembe jutott olvasás közben EP-től a Fuharosok, itt is valami hasonló van: a brutális külvilág (férfierő) mindenáron be akar törni a lányok idilli-neurotikus világába, és majdnem sikerül is neki.

De ami a végén marad, az megint valami ártatlanság – ami mindenki más számára roppant ijesztő.

theodora P>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Shirley Jackson amerikai írónő munkásságával két éve kezdtem el megismerkedni, a We have always lived in the castle c. kisregényét jó ideje kinéztem magamnak – most októberben pedig meg is vettem. Viszonylag lassan haladtam vele, mert sűrű volt a szöveg, a stílus, és eltartott egy ideig amíg megfejtettem az alaphelyzetet.

A történetet egy 18 éves lány, Mary Katherine (Merricat) narrációjában ismerjük meg. A Blackwood-család nagy házában már csak Merricat nővére, Constance és nagybátyjuk, Julian bácsi él. Hamar kiderül, hogy 6 éve egy szörnyű tragédia történt a családjukkal: szinte mindenki meghalt a cukorba tett arzéntól…

Nagyon furcsa hangulata van ennek a regénynek – már a közepén éreztem, hogy mi is történhetett hat éve, ennek tudatában nehezen értettem a szereplőket. A kötet végére kicsúcsosodik a megjelenő gyűlölet és tombolás, de a vége mégis egyfajta happy end – nem a megszokott fajtából…
Tervezem a 2018-as filmadaptációt is megnézni belőle (már csak Sebastian Stan főszereplése miatt is).
Bővebben a blogon

Napraforgó01>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Nem igazán tudom hova rakni a könyvet, picit csalódott vagyok így, olvasás után, viszont erről azért részben én tehetek. 0 elvárással és csupán a fülszöveg ismeretével álltam neki a kötetnek. Már egy ideje el akartam olvasni, mert tetszett a cím, illetve a 2006-os borító ráadásul rövid, így úgy voltam vele, hogy kezdő angolul olvasónak nem lehet ez olyan rossz. Ami ebből a szempontból igaz is volt, inkább a történettel voltak problémák. Útközben úgy hozta, hogy lecsekkoltam a címkéket és az alapsztorit is megismertem, ennek összességeként pedig elkezdtem várni, hogy akkor milyen horrorisztikus elményem lesz (amely műfajjal egyébként kb semmi tapasztalatom könyvek terén, ezért különösen izgatott voltam), ki ölte vajon meg közel a teljes családot. Aztán szépen lassan rá kellett jönnöm, hogy nem igazán olyan horror ez, mint amilyet szerettem volna, illetve a gyilkos kiléte is rövid időn belül egyértelművé válik. Ezután pedig elég nagyot koppantam. Van persze egy hangulata az egész könyvnek, ami az első felében kifejezetten magával is ragadott, viszont aztán már megszokottá vált. Viszonylag sokáig olvastam ezt a könyvet, ami azért több másik olvasásomra is igaz, ami az elmúlt időben került a kezeim közé, viszont ebben az esetben ez részben a kötet hibája is, mert sokszor inkább egy másikat olvastam, mert egyszerűen egy idő után már nem tudott annyira lekötni. Az biztos, hogy egy sokkal jobb élmény lett volna, ha jobban utánanézek.

kókuszzserbó>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

„Merricat, Merricat, óhajtasz egy teát?
Ó, nem, nem, köszönöm: méreg itatta át!
Merricat, Merricat, lepihennél-e mondd?
Sírkert mélyén vár porhanyós, puha paplanod..” *

A fent idézett kis csúfoló rigmus mintha a regény jellemzőit tükrözné vissza kicsiben: a ritmikus, játékos sorok húsba vájó, fájdalmas tartalmat rejtegetnek. S mint a falusi pletykák (amelyek a gyermekek csúfolódásának alapját képezik) általában, ez sem bizonyul megbízható információforrásnak.
Az írónő játszadozik velünk: először is kapunk egy mágikus-gyermeki világképben ragadt narrátort, így természetesen mindent az ő szemüvegén átszűrve láthatunk. Ezzel olyan utánozhatatlan hangulatot kölcsönöz a könyvnek, amely viszi előre az olvasót, szinte magába szippantja, annak ellenére, hogy a cselekmény tulajdonképpen egyetlen mondatban összefoglalható, és a legizgalmasabb, krimibe illő mozzanat már a múlt, amikor a történetbe csöppenünk. Komplex, szimbólumokkal át meg átszőtt szövegből épül fel a kastély, amelyben a két nővér időn és téren kívül létezik, miközben szorongásokkal, a külvilág fenyegetéseivel szemben rutinnal, szabályokkal és védelmi rítusokkal felvértezett mikrovilágukban mindennapi életüket élik egy felszínhez közeli olvasatban. Aki azonban krimiként vagy horrorként tekint rá, az valószínűleg csalódni fog, mert a tettes kiléte már az elején sejthető, és később be is bizonyosodik ez a sejtés, nyomozásról szó sincs, – a borzongás is egy mélyebb, szofisztikáltabb formában van jelen, semmint nyers brutalitásban.

*spoiler

2 hozzászólás
pufirizs>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

a holdon élek, van 10 darab kiskutyám, mindnek nagyon puha a füle, semmi sem fáj soha, mindenki mondja, hogy kérlek és köszönöm, és csak ennyire remek könyveket olvasok ♥.

Batus>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Rövid, komor kis mese, aminek még a legboldogabb pillanatai is inkább rémesen nyomasztók, mint könnyedek. Merricat pedig egyszerre hozza a frászt az emberre és varázsolja el a saját kis mágiájával. Megyek én is a holdra bundás növényeket ültetni és rózsaszirmot enni.
És a legjobb, hogy most tudtam meg, hogy – ha minden igaz – idén jön film Sebastian Stannel és Taissa Farmigaval. Hát mennyire jó már?!

bookworm1227 P>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Bár az elején unatkoztam kicsit, és sokáig csak lassan haladtam vele, mégis sok szempontból zseniálisnak tartom.
A belőle áradó nyugtalanító, feszült hangulat nem a mérgezés mögötti rejtélyből (aminek a megoldása az elejtett utalások miatt elég egyértelmű, és szomorú, hogy spoiler mennyire kizárta a valóságot), nem is valami természetfeletti erőből, hanem pusztán az emberek természetének szörnyűségéből és a két testvér bizarr mentális állapotából, gondolataik különös felépítéséből ered. A végén semmilyen csattanó nincs, mégis felkavaró, hogy a két lány egy spoiler
Shirley Jackson remekül ír, és egész biztosan olvasni fogok még tőle.

vörös_áfonya >!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Hat évvel a családi tragédia után járunk, ami három tagját kímélte meg a Blackwood családnak, két lánytestvért és egy nagybácsit. Merricat, Mary Katherine az egyedüli, aki manapság elhagyja faluszéli birtokukat, de élete ennek ellenére befelé, a házukra központosul. Az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, az ártatlan, paranoiás, boszorkányságban és hiedelmekben jártas kislányéból, akinek egyetlen hű társa a macskája, Jonas. Elidegenedésüknek nyugtalanító következményei a lehető leggyengédebben, legkevésbé szembetűnően, de nyilvánvalóan vannak felsorakoztatva. Shirley Jackson írásmódja egyszerűen lehetővé teszi, hogy az olvasó levonja a maga következtetéseit, és úgy rakosgassa össze a történet elemeit, ahogy az neki tetszik. Gótikus természetfeletti elemekkel, melyben történik semmi kimondottan mágikus. Merricat elás dolgokat a kertben, hogy megvédje magukat, erőt tulajdonít bizonyos szavaknak, melyek, amíg el nem hangzanak, védelmet biztosítanak, ezzel kellően megalapozva a regény boszorkányos vonalát. Ennélfogva (is) ízig-vérig tavaszi olvasmány, tele friss gyümölcsökkel, zöldellő bokrokkal és pitékkel, semmint őszi, így olyankor biztos újraolvasom. (Míg éppen őszi könyvekre vágyom.) Donna Tartt ezt nevezte Jackson legjobb könyvének, és szerintem okosan inspirálódott is belőle A kis barát megírásához.

A_mordályos_nyul P>!
Shirley Jackson: We Have Always Lived in the Castle

Ha valaki a „horror” címkét látva a félelemtől vacogós, éjszaka bepisilős rémtörténetet vár, az csalódhat. Légy bölcs, fogj neki elvárások nélkül! A könyv végén lévő esszé azt a kifejezést használja, hogy „gothic suspense”, ami illik is rá. De az mi magyarul?

Ha ez a könyv személy lenne, lesütné a szemét az ember, csak ne kelljen vele szemkontaktust tartani. Nem azért mert csúnya, vagy rossz; csak beteg, és ez nagyon kényelmetlen. Pont ez a cél.
Főszereplőnk egy egészségtelen légkörben felnövekvő, zavart fiatal lány, kinek belső hangja egyszerű, meztelen, és szokatlan logikától torzult – talán ez a nézőpont teszi az egészet olyan furcsává. Csipet családjával beszorult a családi kastélyba a közvélemény szekálása elől: kívül ellenséges hangulat fortyog, belül pedig mintha az idő is megállt volna az idillben – míg meg nem jelenik egy rossz ómen.

A könyv nem tartogat nagy leleplezéseket. Nem érdekli, hogy az olvasó eldobja-e az agyát; az elcsöpögtetett utalásokból a „nagy fordulatokat” mind ki lehet találni. Mégis, a könyvet belengi valami feszültség – mint amikor egyenesen próbálnál ülni egy billegő széken. Nekem így is okozott meglepetést, spoiler
Jó, jó, azt kérdezed, hogy jó-e?
Ahhoz túl kényelmetlen volt, hogy tetsszen, viszont túlságosan megragadott ahhoz, hogy azt mondjam, „nem jó”. És talán a könyveknek néha ez is a dolguk.


Népszerű idézetek

dr_Eminens>!

My name is Mary Katherine Blackwood. I am eighteen years old, and I live with my sister Constance. I have often thought that with any luck at all I could have been born a werewolf, because the two middle fingers on both my hands are the same length, but I have had to be content with what I had. I dislike washing myself, and dogs, and noise. I like my sister Constance, and Richard Plantagenet, and Amanita phalloides, the death-cup mushroom. Everyone else in my family is dead.

(első bekezdés)

Kapcsolódó szócikkek: Mary Katherine Blackwood
merricat>!

On the moon we have everything. Lettuce, and pumpkin pie and Amanita phalloides. We have cat-furred plants and horses dancing with their wings. All the locks are solid and tight, and there are no ghosts.

75. oldal

mandika>!

I was thinking, I could turn him into a fly and drop him into a spider's web and watch him tangled and helpless and struggling, shut into the body of a dying buzzing fly; I could wish him dead until he died. I could fasten him to a tree and keep him there until he grew into the trunk and bark grew over his mouth. I could bury him in the hole where my box of silver dollars had been so safe until he came, if he was under the ground I could walk over him stamping my feet.

merricat>!

Merricat, said Connie, would you like a cup of tea?
Oh no, said Merricat, you'll poison me.
Merricat, said Connie, would you like to go to sleep?
Down in the boneyard ten feet deep!

16. oldal

mandika>!

I can't help it when people are frightened, I always want to frighten them more.

pufirizs>!

When Jim Donell thought of something to say he said it as often and in as many ways as possible, perhaps because he had very few ideas and had to wring each one dry. Besides, each time he repeated himself he thought it was funnier; I knew he might go on like this until he was really sure that no one was listening any more, and I made a rule for myself: Never think anything more than once, and I put my hands quietly in my lap. I am living on the moon, I told myself, I have a little house all by myself on the moon.

merricat>!

“All cat stories start with this statement: "My mother, who was the first cat, told me this…”

vörös_áfonya >!

Constance could put names to all the growing things, but I was content to know them by their way and place of growing, and their unfailing offers of refuge.

Gudmundur>!

The entire cellar of our house was filled with food. All the Blackwood women had made food and had taken pride in adding to the great supply of food in our cellar. There were jars of jam made by great-grandmothers, with labels in thin pale writing, almost unreadable by now, and pickles made by great-aunts and vegetables put up by our grandmother, and even our mother had left behind her six jars of apple jelly. Constance had worked all her life at adding to the food in the cellar, and her rows and rows of jars were easily the handsomest, and shone among the others. „You bury food the way I bury treasure,” I told her sometimes, and she answered me once: „The food comes from the ground and can't be permitted to stay there and rot; something has to be done with it.” All the Blackwood women had taken the food that came from the ground and preserved it, and the deeply colored rows of jellies and pickles and bottled vegetables and fruit, maroon and amber and dark rich green, stood side by side in our cellar and would stand there forever, a poem by the Blackwood women. Each year Constance and Uncle Julian and I had jam or preserve or pickle that Constance had made, but we never touched what belonged to the others; Constance said it would kill us if we ate it.

42. oldal (Penguin Books, 2009)

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Anne Rice: The Vampire Lestat
Edgar Allan Poe: The Gold Bug
Stephen King: Pet Sematary
Stephen King: Carrie (angol)
Jack Ketchum: Off Season
Robert Bloch: Psycho
Jack Ketchum: The Girl Next Door
Stephen King: The Shining
H. P. Lovecraft: The Shadow Over Innsmouth
Stephen King: Salem's Lot