Fertőző ​gyógyítók 11 csillagozás

A gyermekágyi láz és Semmelweis különös története
Sherwin B. Nuland: Fertőző gyógyítók

Semmelweis Ignác felfedezésével nemcsak megelőzte korát, de még a tudóstársadalmat is magára haragította. Bűne az volt, hogy felismerte: a gyermekágyi láz okai maguk az orvosok, és az anyákat csak úgy lehet megmenteni, ha megakadályozzák, hogy a gyógyítók tovább fertőzzenek.
Semmelweis reformintézkedései ugyan azonnal igazolták feltételezéseit, eredményeit azonban mégsem fogadta osztatlan siker. Tudományos munkája méltó elismerése helyett rendkívül sok méltánytalanságot és megaláztatást kellett elviselnie. Korszakalkotó elmélete mintegy 20 évvel előzte meg korát, munkáját az orvostudomány olyan nagyságai fejezték be, mint Pasteur, Lister és Koch.
A könyv az egyik legnagyobb magyar tudós különös történetén keresztül a tudományfejlődés rejtelmeit és vargabetűit is feltárja előttünk.

Róla szól: Semmelweis Ignác

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Nagy felfedezések HVG Könyvek

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2013
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633041451 · Fordította: Garai Attila

Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Sherwin B. Nuland: Fertőző gyógyítók

Sherwin B. Nuland: Fertőző gyógyítók A gyermekágyi láz és Semmelweis különös története

Te jó ég!!!

Muszáj volt evvel kezdenem az értékelést, teljesen letaglózott amit olvastam.

Először is kezdeném avval, hogy fontosnak tartom az alapok ismeretét, esetemben az orvoslás miben léte, a nagyok megismerése és úgy egyáltalán minden ami fellelhető eme témakörben.
Így láttam meg először ezt a kötetet, és nem is volt kérdés, hogy meg kell rendeljem.

Úgy gondoltam tágabb értelmezésben kapok egy önéletrajzot, rosszabbik esetben egy dokumentum regényt.
Az eredmény, egy kicsit mindkettő és sokkal több annál.

Lenyűgöző, hogy még száz évvel ezelőtt milyen" barbár " módon szültek a hölgyek, milyen sok gyermek és anya lelte halálát, mert az alapvető higiénia hiányzott.
Rendkívül részletesen van az olvasó elé tárva azon harcok, melyek orvosok között zajlottak, hogy kinek a nézete felel meg a valóságnak. És míg ezen csatározások folytak, sajnos az áldozatok száma sem csökkent.
Ami ma már oly természetes és viszonylag könnyen zajló, ebben az időben még rettegéssel töltötte el az asszony népet és meg is lehet érteni.

Erről és még számos fontos tényről, de legfőképpen Semmelweis Ignác úrról szól a kötet.
Rendkívül olvasmányos, néhol megbotránkoztató, de egyszerűen képtelen az olvasó letenni annyira érdekfeszítő olvasmány ez a történet.

Úgy gondolom méltó helye van a polcomon.

Egy élmény volt az olvasása!!♥

2 hozzászólás
L_Lívi P>!
Sherwin B. Nuland: Fertőző gyógyítók

Sherwin B. Nuland: Fertőző gyógyítók A gyermekágyi láz és Semmelweis különös története

Első ránézésre, úgy gondoltam nem igazán áll hozzám közel ez a téma. Nem nagyon vártam semmit a könyvtől, mivel még sosem olvastam sem Semmelweis Ignác életéről, sem az orvoslás témakörében, de ez a könyv nagyon olvasatta magát. Olvasmányosan írta le a gyermekágyi láz körül folyó történéseket. Nem volt elfogult Semmelweis személyével sem, ami külön tetszett. Kíváncsivá tett a többi részekkel kapcsolatban is. Külsőleg pedig, igényes és szép kiadás.

Video>!
Sherwin B. Nuland: Fertőző gyógyítók

Sherwin B. Nuland: Fertőző gyógyítók A gyermekágyi láz és Semmelweis különös története

„Deheroizálás” – ezt a szót a könyvből tanultam. A szerző végig deheroizál – kritikusan viszonyul a főszereplőjéhez, kudarcaiért nem a környezetet, hanem elsősorban saját személyiségét és viselkedését teszi felelőssé, és rendszeresen hangoztatja, hogy mikor milyen nagy lehetőségeket hagyott ki Semmelweis. Bár a könyv témája első gondolatra nem tűnik túl érdekfeszítőnek, kifejezetten jól van megírva, élvezetes volt olvasni. Ez azért is meglepő, mert a szerző másik könyvében korábban nagyot csalódtam.


Hasonló könyvek címkék alapján

Daniel Keyes: Szép álmokat, Billy!
Walter Isaacson: Steve Jobs
Jon Krakauer: Út a vadonba
Walter Isaacson: Leonardo da Vinci
Anna Fifield: Kim Dzsongun
Bill Bryson: Shakespeare
Matt Richards – Mark Langthorne: Bohém rapszódia
Richard P. Feynman: „Mit érdekel a mások véleménye?”
Damion Searls: Rorschach
Kiss Tamás: Így élt Móricz Zsigmond