Dunedin 1 csillagozás

Shena Mackay rendkívül tehetséges író, könyvei újraolvashatóak, mondatai szótárazásra késztetnek, szereplői hol szerényen beleolvadnak az esztétikus és-vagy társadalmi színezetű tájleírásba, hol sarkukra állva figyelmet követelnek életnagyságú apróbb vagy magaslatibb megmozdulásaikra. A Dunedin is ilyen szövedékű könyv, egyszerre sok minden, öntudatosan épít túlrészletezésekre és hiányosságokra, teljesen szintetikus módján szinte hiperrealisztikus.
Egy (nagyon rövid huszadik-) századdal korábbi családtörténet részletei fogják keretbe, a napjainkban (vagyis a kilencvenes évek, és az épp hogy hordozható mobiltelefónia hajnalán) lezajló, egymást kerülgető és keresztező párhuzamos történeteket. Egy foglalt ház, London*, a rettegett szegénységbe való lecsúszás körül sasszézó, egymásra utaltságukban utat kereső emberek, afféle társadalmi hajótöröttek a Dunedin szobáiban bonyolódó életükkel és drámáikkal. A narrációt átható humor és irónia nélkül talán el sem lehetne viselni ezt az életet. A főszereplő Olive olyan keserűen, küszködően, emberien negatív (de nem gonosz), hogy komolyan mondom: akár magyar is lehetne – mintha a megfelelő depriváltságok birtokában már el is nyerne egyfajta kulturális állampolgárságot…
Ám az állampolgárság, a lakhely, jövedelem, osztály és rassz, jogosultság, egyáltalán: létjogosultság tragédiája, ahogy időről időre előtüremkedik a mindennapiság mintás tapétái mögül, leginkább a kifejtetlensége jogán kaphat helyet ebben a könyvben. Ahogy nem kap nagyobb terjedelmet az egyik tragédia a másiknál, a gyermektelenség és a gyerekkori emlékek kísértése az intézményesített diszkriminációnál, a kiközösített élet az öregedő úttalanságnál: valahogy mindent felerősít ahelyett, hogy egymást elnyomná ez a rengeteg borzalmas történet. És mindez nagyon szépen meghangszerelve, bár időnként nehéz volt átvágni magamat a szövegbozóton, bőven megérte a küzdelmeket az összkép.
A brit (skót, Új-Zélandi) kultúra mélyvize teli van zavarossal, ez mindenképp csakis úszóknak való kaland.

*Úgy tűnik, a londoni lakhatási válság és házfoglalások irodalma erős volt abban a késő 80-as, kora 90-es években, ez lesz már a harmadik ilyen témájú olvasmányom az elmúlt évben – persze könnyen lehet, hogy csak arrafelé húz a kezem.