Ha ​Buddhával találkozol az úton, öld meg! 8 csillagozás

A szeretet nem egyszerűen csak nyitottság a másik fájdalmának megtapasztalására. Azzal a tudattal is együtt kell élnünk, hogy semmit nem tehetünk mások szenvedésének megszüntetéséért.

41. oldal

Az emberek általában, legalábbis részben, a saját másik felüket keresik a házastársi kapcsolatban. Bizonyos mértékben mindenki töredékes: személyiségünk egyes elemei túlfejlődtek, míg másokat elhanyagoltunk. Amit nem találunk meg önmagunkban, azt a másikban keressük (például az erőszakosságot, a gyengédséget, az ösztönösséget, a stabilitást és így tovább).

95. oldal

Amikor az ember pszichoterápiás zarándokútra indul, voltaképpen az elbeszélés kalandjának vág neki. Minden az elmondáson múlik. „A megfejtés eleve az, hogy az embernek valahogy -akárhogy- el kell mesélnie a történetét ahhoz, hogy rájöjjön, hogyan kezdődött.” Az alapfeltevés szerint maga az elbeszélés aktusa nyújt neki segítséget. Azzal szabadulhat meg a múltja fogságából, ha áttekinti élettörténetét. De az elbeszélés még nem minden.

Zarándokútja során mindenkinek kapnia kell egy esélyt, hogy előadhassa a történetét, de ráadásul ott kell lennie még valakinek, hogy meghallgassa.

39. oldal

Igazából azonban arról nem akar tudomást venni, hogy ez az „öntudatlan rosszindulat” nem a problémája, hanem a megoldása. Egyáltalán nem rendes ember ő, aki jó akar lenni, hanem gazfickó, aki bántani akar másokat, miközben rendesnek szeretné képzelni magát. Ha a terapeuta el tudja kalauzolni őt lelke förtelmes bugyraiba, akkor talán van remény a számára. Ha a zarándok képes belátni, valójában mennyire haragos és bosszúvágyó, akkor végére járhat a történetnek, és napfényre hozhatja. Attól kezdve nem lesz arra kárhoztatva, hogy tudatosság nélkül kelljen azt minduntalan újraélnie. Semmin nem változtathatunk, magunkban addig, míg azt először el nem fogadjuk. Ahogy Jung hangsúlyozza: "a beteg embernek nem azt kell megtanulnia, hogyan szabaduljon meg neurózisától, hanem azt, hogyan viselje el. Betegsége ugyanis nem fölösleges és értelmetlen teher, hanem ő maga; ő maga az a »másik«, akit mindig ki szerettünk volna rekeszteni.

141. oldal

A szerződések spektrumának másik végén a kikényszerített pszichoterápia foglal helyet. Ez leggyakrabban intézményes keretek közt, például börtönben vagy elmegyógyintézetben zajlik, ám a klinikai gépezetben, sőt olykor magánpraxisban sem ismeretlen. Ebben a felállásban a páciens nem önként veszi igénybe a terapeuta szolgáltatásait, hanem vagy bírósági kényszerintézkedés eredményeként, vagy a család, esetleg a tágabb közösség nyomására, miután abban a viselkedése nyugtalanságot kelt. Esetenként azért fordul a szakértőhöz, mert már csak a „terápiában” reménykedhet, ha vissza akarja nyerni a politikai és társadalmi értelemben vett szabadságát. A terapeuta ebben a szereposztásban társadalmi hatalmat gyakorol a páciens felett. A résztvevők egyenlőtlen viszonya inkább a börtönőr és a fogoly, mintsem a fizetségért segítséget nyújtó és azt igénybe vevő felek egymáshoz fűződő viszonyához áll közel. A segítséget kereső, valódi kliens az a család vagy a közösség, mely gondoskodik arról, hogy a páciens ki legyen szolgáltatva a szakértőnek, akinek a fizetségét is biztosítja. A cél nem a páciens szenvedéseinek enyhítése, hanem a társadalmi fennhatóság helyreállítása. Következésképpen a terapeuta, aki a társadalom (nem pedig önmaga vagy a páciens) érdekeit képviseli, nem tiszteli és nem is biztosítja a páciens személyiségi jogait.

146. oldal

Ám, mint mindnyájunknak, neki is rá kell jönnie, hogy senkit sem kényszeríthet arra, hogy szeresse. Az ember nem tehet mást, mint hogy magát adja, és próbálgatja a szerencséjét. No persze könnyen kelthet kellemes benyomást másokban azzal, hogy hízeleg nekik és a kedvükre tesz. Vagy épp el is riaszthatja őket fenyegetéssel és megfélemlítéssel. A szeretet azonban ajándék, amit sem hízelgéssel, sem erőszakkal nem lehet kikényszeríteni. Ha jól viselkedik, azzal legfeljebb csak jutalmat csikar ki magának. Ilyenkor azonban az ember mellkasában ragad az a fájó érzés, hogy ha mások tudnák, milyen valójában, senki sem törődne vele. Ha pedig megfélemlítéssel sikerül elérnie, amit akar, állandó rettegésben kell élnie attól, hogy ha felhagy a fenyegető védekezéssel, rögtön elégtételt vesznek rajta.

137. oldal

Engednem kell, hogy saját változó lényem folyamatosan, megkülönböztetés nélkül tárulhasson fel tudatom előtt. Ha önmagam jóindulatú, érzékeny és tisztességes arcát szeretném megtapasztalni és üdvözölni, akkor a bennem lévő visszataszító, gonosz és méltatlan érzésekkel és gondolatokkal is szembe kell néznem. A jó/rossz, erős/gyenge, magasztos/nevetséges Janus-arcok mindegyikét láthatóvá kell tennem, ha – legalább olykor-olykor- maszk nélkül akarok élni.

Amennyiben elég transzparens vagyok önmagam számára, kevésbé kell tartanom azoktól a rejtett énektől, amelyeket áttetszőségem a többieknek látni enged.

44. oldal

Mindössze azt kívánom hangsúlyozni, hogy egy olyan világban, ahol az igazi őrültséget épelméjűségnek álcázzák, ott a fennálló mítoszok ellen lázadókat különcnek nézik és őrültnek bélyegzik azok az intézmények, amelyek fenyegetve érzik a hatalmukat. Mi, épeszű emberek, tudjuk, hogy a technológia majd megment minket, a háború elkerülhetetlen, és ahhoz hogy a többség jólétben élhessen, néhány szerencsétlennek, akik úgysem érdemelnek jobbat, szűkölködnie és éheznie kell. Ezeket a betépett, homokos komcsi hippiket akik szerint inkább szeretkeznünk kéne, mint háborúznunk, akik vezetékes víz nélküli kommunákban akarnak élni a saját szabályaik szerint, ezeket a kölyköket meg kell állítani. Zárjuk be, büntessük meg, rázzuk gatyába őket, még mielőtt tönkreteszik az Úrnak tetsző módon kerekre formált életvitelünket!

129. oldal

Amikor elkezdtem terápiára járni, vajat szerettem volna kapni az élet kerenyére. Ehelyett a végén kaptam egy vödör savanyú tejet, egy köpülőfát, s hozzájuk használati utasítást.

176. oldal

Ha megfutamodunk a bennünk lévő gonosz erők elől, azt saját kockázatunkra tesszük. A rossz potenciális életerő, mely átalakításra vár. Aki nem használja ki a saját romboló hajlamaiban rejlő alkotó lehetőségeket, az csak papírmasé angyal lehet.

Többnyire, úgy hiszem, minden ember épp annyira jó is és rossz is, mint bárki más. A jóra való nagyobb képesség, mint amely a felvilágosult pszichoterapeutában található, együtt jár a még nagyobb gonoszságra való fokozott képességgel.

141. oldal