Húsevő ​diéta 5 csillagozás

Shawn Baker: Húsevő diéta

A ​Húsevő diéta olyan forradalmi étrendet mutat be, amely szemben áll minden korábbi táplálkozási szokással, elképesztő eredményei mégis önmagukért beszélnek.
Az emberi emésztőrendszer felépítése arra utal, hogy őseink alapvetően húsfogyasztók voltak, és csak viszonylag kevés növényi rostot kellett feldolgozniuk. Nem véletlen, hogy a legtöbb energiát és tápanyagforrást igénylő szervünk, az agy fejlődése végül lehetővé tette a bolygó meghódítását. Az embernek csak akkor kellett más táplálék után néznie, és áttérnie a vegyes táplálkozásra, amikor a nagyvadak száma csökkenni kezdett. Ma talán újra visszatérhetünk a húsalapú táplálkozáshoz.
Az úgynevezett carnivore étrend megengedi bármely állati eredetű táplálék fogyasztását, beleértve a halat, a tojást, a tejet, a vajat, a sajtokat és az állati eredetű zsiradékokat is. Dr. Shawn Baker cáfolja azokat a feltevéseket, hogy a csak húst fogyasztóknál hiánybetegség alakulna ki. Mítosz az is, hogy a húsevés köszvényhez vezet,… (tovább)

>!
Jaffa, Budapest, 2021
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634754510 · Fordította: Tóth Szabolcs
>!
Jaffa, Budapest, 2020
260 oldal · ISBN: 9789634756255

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Attila1113>!
Shawn Baker: Húsevő diéta

A könyv pozitívuma, hogy evolúciós szempontok alapján közelíti meg a táplálkozást. Negatívuma, hogy bár sok élménybeszámolót közzétett, de nincsenek hosszútávú vizsgálatok az étrend hatásáról.
Mindenkinek javasolni tudom ,hogy olvassa el, azért kapott négy csillagot, mert nem tudott meggyőzni, hogy kizárólag a húsevés jót tenne. Bár ismerteti a gyomor ph tartalmát (1,1-1,5) és a vastagbél-vékonybél arányát más főemlősökhöz összehasonlítva- amely valóban arra utal, hogy inkább húsevők vagyunk mint növény evők-, mégis bennem maradt a kérdés: akkor miért gumós a fogazatunk?!
Úgy vélem, hogy az ember a skálán sokkal közelebb van a húsevéshez, mint a növényevéshez, de szerintem kell néhány növény is, mint a táplálkozás kiegészítője.
Remélem lesz néhány vizsgálat a jövőben, ami eldöntheti ezt a kérdést.


Hasonló könyvek címkék alapján

Giulia Enders: Bélügyek
Sam Murphy: Futásról nőknek
Scott Jurek – Steve Friedman: Futni, enni, élni
Marjolein Dubbers: Hormonkontroll
Vasant Lad: Ájurvéda
L. Kovács Eszter: Török basa, hol a hasa?
Marjolein Dubbers: Energiakontroll az energikus és boldog élet érdekében
Jason Fung: Az elhízás titka
Szendi Gábor: Paleolit táplálkozás és korunk betegségei
David Servan-Schreiber: A rák ellen