A ​boldogság mint versenyelőny 14 csillagozás

Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?
Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny

Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

A boldogság jóval több egyfajta kellemes érzésnél valójában siker elengedhetetlen eszköze.

A legtöbb ember sikeres akar lenni. És, persze, a boldogságra is mindenki vágyik. Sokan azt gondolják, kemény munkával sikeresek lesznek, ami elhozza a boldogságot is. Ám ez a képlet hibás. Shawn Achor kutatásai a pozitív pszichológia területén bizonyították, a munkahelyi boldogság vezet az üzleti eredményességhez. A pozitív pszichológia hét alapelvének alkalmazásával kreatívabbak, motiváltabbak és eredményesebbek lehetünk. A könyv tanácsai alapján, felülírva rossz beidegződéseinket, hatékonyabban végezhetjük a munkánkat, és megtanulhatunk jobban élni a lehetőségeinkkel, hogy elérjük céljainkat egyéni, csapat és szervezeti szinten.

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
HVG Könyvek, Budapest, 2018
ISBN: 9789633047453 · Fordította: Frank Orsolya
>!
HVG Könyvek, Budapest, 2015
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633042120 · Fordította: Frank Orsolya

Kedvencelte 3

Most olvassa 8

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 53


Kiemelt értékelések

meseanyu P>!
Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

Elkötelezett híve vagyok a pozitív pszichológiának, és szerintem ez a könyv alapmű ebben a témakörben. A sok hasznos információ mellett pedig a stílusa is magával ragadó, szórakoztató.

JUEX P>!
Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

Az első rész (ötven oldal) unalom. Anekdotázás, önhitelesség építés és a pozitív pszichológia létjogosultságának bizonygatása, amire manapság egyáltalán nincsen szükség már. Remélem a második részben lesz érdemi, gyakorlatban is hasznosítható tartalom.

Lett is. A könyv gyakorlati összefoglaló a pozitív pszichológia legfontosabb dolgairól, igen érthető és befogadható formában. Rendszeresen be is hivatkozza a témában nála jobban ismert kutatók könyveit. A szerző igen humoros és képes valódi gyakorlati tanácsokkal szolgálni. Bár a téma hangsúlyozottan a „versenyelőny”-re van felfűzve, nem szűkíti le túlzottan erre a szálra.

Azt mondanám, hogy ha valaki egyetlen könyvet akar elolvasni pozitív pszichológiáról, vagy most ismerkedik a témával, akkor ez tökéletes neki. Nekem nem ez volt az első, mégis jól szórakoztam és segített az ismeretek frissen és rendszerben tartásában. Ugyanis ezt folyamatosan gyakorolni kell, hogy szokássá váljon, ennek módszerére szintén nagyon jó ötletei vannak.

Vigyázat, mert olvasás közben (és azon túl is) jelentősen megemeli a boldogság szintet.

Junes P>!
Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

Kellemesen csalódtam ebben a könyvben. Bár elég lassan olvastam el, hosszú heteket kihagyva a kezdet és a vég között, de amikor újra becsatlakoztam, már nehéz volt letenni. Egyszerűen, közérthetően fogalmaz, mégsem ponyván és slendiránul. Kimondottan szeretem, ha egy író idézetekkel, kutatásokkal támasztja alá a mondanivalóját, pláne, ha még személyes példát is behoz: mindezek számomra hitelesebbé teszik a kijelentéseit. Mindezek mellett viszont ami leginkább megfogott, hogy nem az alap és indok nélküli folyamatos műmosolyt erőlteti, hanem az élet értelmének megtalálása után a célorientált és a magunk öröme mellett másoknak is pozitív érzelmeket szerző munka megtalálását.
A konkrét kérdések, tippek és a gyakorlatorientáltság kimondottan pozitívum a szememben. A túlzott elméleti sík helyett napi szinten megvalósítható, a rutinba beilleszthető tevékenységeket javasol, melyek érezhetően és láthatóan javítják a hangulat mellett a hatékonyságot is.
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet már régóta dolgozóknak és újonnan a munkaerőpiacra lépőknek is.

Jeffi P>!
Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

Vannak olyan könyvek amiket már csak azért is érdemes elolvasni, hogy egy kicsit mosolyogjon az ember, és vannak olyan könyvek amik után kicsit átértékeli az ember az életét. Persze ez a könyv inkább az a kategória, amelyikben okos dolgokat olvashatunk, és jó is lenne élni az elvekkel, meg is mosolyogjuk a történeteket, de nem feltétlen értékeli át magát az ember. Legalábbis az olyan ember mint én nem, mert már rengeteg könyvet olvastam a pozitív szemléletmódról, tehát túl sok új dolgot nem mondott nekem. Ennek ellenére örülök, hogy elolvastam, mert jó volt olvasni.

Bővebben a blogomban: http://jeffi-olvas.blogspot.hu/2015/11/shawn-achor-bold…

Gloria_S>!
Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

Sajnos nem találtam benne új dolgot, minden hozzáállás kérdése.
Ellenben túl sok volt a locsogás, az életregény.

Zyta88 >!
Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

Kicsit úgy voltam ezzel a könyvvel, mint az író egyik idézett tréningjének a résztvevője, aki azt mondta neki, hogy ez mind szép és jó, de ezeket az ember józan paraszti ésszel is tudja, hol itt az újdonság? Számomra eléggé nyilvánvaló volt az alapelvek többsége (pl. a kudarcból építkezni kell…), de az is igaz, hogy sokat olvastam már a témában.
Volt azért pár gondolat, amit nagyon jó, hogy leírt, mert minél többször találkozik velük az ember, annál inkább tudatosodik benne. És ezek bizony fontos mondanivalók.

– Nem az újabb és újabb célok, sikerek elérése után leszünk boldogok, hanem akkor, ha már az odavezető út is örömmel tölt el. A boldogság meg kell, hogy előzze a sikert.
– Nem az számít, hogy éppen mit csinálunk, hanem az, hogyan állunk hozzá, mit gondolunk róla. Az unalmas dolgokban is meg lehet találni ami érdekes vagy hasznos. Pl. a takarítás is tekinthető testmozgásnak.
– A minket körülvevő világgal való viszonyunkat nagyban meghatározza, hogy mire fókuszálunk. Mindig a negatívumokat vesszük észre, vagy meglátjuk a pozitívumokat, a lehetőségeket?

Amit érdekesnek találtam, az a 20 másodperces szabály, hogy ha fel akarunk venni egy új szokást, akkor úgy kell csinálni, hogy a lehető legkisebb ráfordítással megvalósítható legyen, tehát akár egy 20 másodperces akadály se álljon előtte, különben nem tudjuk rávenni magunkat. Az ember mindig a legkisebb ellenállás felé halad.

Szóval, összességében nem volt rossz, ráadásul a szerző humora sokat dobott rajta, de az újdonságtartalma (számomra) kevés volt.


Népszerű idézetek

moonchristal P>!

Kezdtem felismerni, hogy a valóságról szerzett tapasztalatunk mennyire meghatározza, miként értelmezzük azt a valóságot.

18. oldal

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

moonchristal P>!

A pszichológusok szerint aki kevesebbet néz tévét, az valójában pontosabban ítéli meg az élet veszélyeit és örömeit, mint azok, akik a tízórás híradóból minden este begyűjtik napi bűntény-, tragédia- és haláladagjukat.

76. oldal

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

moonchristal P>!

A szólással ellentétben igenis lehet pénzen boldogságot venni, de csak akkor, ha arra használjuk, hogy csináljunk valamit, ahelyett, hogy egyszerűen csak beszereznénk valamit.

77. oldal

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

moonchristal P>!

A boldogság legpontosabb megfogalmazása Arisztotelésztől származik: eudaimonia, amely közvetlen fordításban nem is “boldogságot” jelent, hanem virágzást, kiteljesedést. Ez az értelmezés nagyon a szívemhez szól, mert figyelembe veszi, hogy a boldogság nem a sárga szmájlikról szól.

59. oldal

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

moonchristal P>!

Össztársadalmi szinten nagyon értünk ahhoz, hogyan legyünk rosszul, mitől legyünk rosszkedvűek, és oly keveset tudunk arról, mi szükséges ahhoz, hogy virágozzunk.

23. oldal

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

moonchristal P>!

A boldogság nem attól keletkezik, hogy becsapjuk magunkat vagy szemet hunyunk minden negatívum fölött, hanem attól, hogy agyunkat áthangolva megtaláljuk a módját, hogyan emelkedhetünk fölül a körülményeken.

89. oldal

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

Jeffi P>!

Ha a leggyorsabb módszert keressük egy munkavállaló kiábrándítására, mondjuk neki azt, hogy a munkája csak attól értelmes, hogy hó elején megkapja a számlájára a fizetését.

111. oldal II. rész 2. fejezet - Az alátámasztás és az emelő (HVG Könyvek, 2015)

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

Jeffi P>!

Martin Seligman, a pozitív pszichológia atyja három mérhető komponensre bontotta a boldogságot: öröm, elkötelezettség és értelem. Kutatásai merősítették (amit a legtöbb ember intuitívan egyébként is tud), hogy azok az emberek, akik csak az örömöket hajszolják, a boldogság lehetséges előnyeinek is csak egy részét élik meg, míg azok, akik mind a három utat követik, a lehető legteljesebb életet élik.

58-59. oldal II. rész 1. fejezet - A boldogság mint versenyelőny (HVG Könyvek, 2015)

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

moonchristal P>!

Az a hiedelem, hogy az ember nem több a genetikájánál, az egyik legkártékonyabb téves elképzelése kultúránknak – alattomosan azt sugalmazza, hogy minden ember a képességek kész és rögzített készletével jön világra, és hogy az ember és agya nem változhat.

43. oldal

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?

moonchristal P>!

Számtalan vizsgálat jutott ugyanarra az eredményre: a kiváló életminőség és az alacsony stressz-szint legbiztosabb garanciája a társas kapcsolati háló, amely egyfelől elejét veszi a depressziónak, másfelől biztosítja a kiemelkedő teljesítményt.

27. oldal

Shawn Achor: A boldogság mint versenyelőny Hogyan legyünk sikeresek a munkában a pozitív pszichológia eszközeivel?


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Kevin Leman: Péntekre új én
Lise Bourbeau: Az öt sérülés mely megakadályozza, hogy önmagad légy
Robert Greene: A kiválóság hatalma
Novák Ákos: A siker kulcsa: Boldogság
Ilse Sand: Szeresd önmagad!
Priscilla Shirer: Eltökélt szívű nők
Feldmár András – Bernát Orsolya – Büky Dorottya: Igazi vagy?
Andrew Matthews: Élj vidáman!
Elaine N. Aron: Szuperérzékeny vagyok?
Tanya Goodin: Off.