Az ​aranykalitka (Santina dinasztia 2.) 85% 24 csillagozás

– Hogy hívják?
Ella szíve úgy vert, majd kiugrott a helyéről. Pedig nem akarta ezt érezni. Nem akarta, hogy a testét forróság eméssze egy férfi miatt, aki mélységesen megveti őt és a családját.
– A nevem… Cinderella – sóhajtotta.
– Hamupipőke? Nahát! – Hasszán elmosolyodott. Tetszett neki a játék, és még jobban tetszett neki a vörösesbarna hajú lány, akinek kurta, testre simuló ezüstruhája inkább kiemelte, semmint eltakarta pompás alakját. Micsoda nagyszerű befejezése lesz ez a kis kaland a bánatos estének! – Akkor valóra vált a leghőbb kívánságod, Hamupipőke – folytatta évődve. – Mert a királyi bálon megtaláltad álmaid hercegét.

– Ó, szóval maga egy igazi herceg? – kérdezte csúfondárosan.
– Pontosan – mondta Hasszán, és azon kapta magát, hogy bosszankodik. Nem szerette ugyan, ha nagy felhajtást csapnak körülötte, de most kiderült, hogy a rangjának és a származásának a lekicsinylése sincs ínyére. Nem várt a lánytól udvari körökben szokásos, szabályos pukedlit, de azért kicsivel több tiszteletnek örült volna.
– A nevem Hasszán, a foglalkozásomat tekintve pedig sejk vagyok. Más néven sivatagi herceg, ha így jobban tetszik – tette hozzá büszkén.
– Az már döfi!
Most már egészen egyértelmű volt, hogy csöpög a gúny a lány hangjából. Pedig ha Hasszán bemutatkozott, az embereket rendszerint lenyűgözte, hogy uralkodó herceg, legfőképpen a nyugati nőket, akiknek érzéki vágyálmaiban valamiért igen előkelő szerepet játszottak a sejkek.

Egy újabb nap a paradicsomban…

Hamupipőke azonban nyilvánvalóan nem tartozott a sejkek rajongói közé, és ez felbőszítette Hasszánt. Csakúgy mint a megvetés, mely szinte sütött a lány mandulavágású, kék szeméből. Valamit tennie kell! Meg kel leckéztetnie ezt az arcátlan teremtést!
– Táncoljunk! – javasolta, és vetett egy pillantást az ismeretlen szépség tűsarkú cipőjére. – Használjuk ki az időt, mert pár perc múlva éjfél, és akkor nem marad magából más, csak az az őrjítően szexi cipő.
Nem mondott semmi olyasmit, amit Ella ne tudott volna. Hiszen ő sem azért hordta ezt a cipőt, mert kényelmesnek találta, hanem mert valóban szexi megjelenést kölcsönzött neki.

– Egy botránnyal több vagy kevesebb, mit számít!?
– Magának semmit, mert úgy tűnik, nincs vesztenivalója.

– Meghívhatom egy utolsó pohár pezsgőre, mielőtt távozik? – kérdezte meg kedvesen. – Vagy okosabb, ha nem hívom ki a sorsot megint magam ellen?
– Pezsgőre? – hökkent meg El a. Nemcsak a javaslat lepte meg ennyire, hanem az is, hogy bebizonyosodott: a sejknek van humorérzéke. – Nem, köszönöm. Semmiképp nem szeretnék már visszatérni a bálterembe.
– Nem is kell. Épp itt vagyunk a lakosztályom mellett, és gondoltam, hátha szívesen bejönne velem egy pohár italra. Megnézhetné a szobámat díszítő festményeket is, van köztük egy-két igazán kiemelkedő darab.
– Mi ez? – Ella azt sem tudta, sírjon-e vagy nevessen. – A „Jöj ön fel hozzám, megmutatom a bélyeggyűjteményemet!” közel-keleti változata? Te jó ég, magának tényleg szüksége lenne egy továbbképzésre, mielőtt legközelebb nők közelébe megy!
– Ki hitte volna, hogy ma egy igazi csábításszakértővel találkozom? – vágott vissza Hasszán. – Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy nem tudja értékelni a festészetet?
– Inkább a lapos bókokat nem tudom értékelni, meg a nevetségesen átlátszó próbálkozásait, hogy a szobájába csaljon.
– Nocsak, nocsak! Cinderel a kimutatja a foga fehérét a hercegnek!

Hát ennyit arról, hogy én lennék az ellenállhatatlan szívtipró,- gondolta akasztófahumorral. – Állítólag tíz nőből kilenc boldogan lenne a feleségem… A gyermekem anyja viszont csak kelletlenül mondott igent, amikor megkértem. Ez az én formám!

– Szóval tényleg Cinderellának hívnak?
Ella kibámult a limuzin ablakán, és az előtte elterülő végtelen sivatagi tájat csodálta. Aztán megfordult, és a mellette ülő férfira nézett, aki keleti stílusú ünnepi köntöst viselt. A férjére… A gondolat annyira meghökkentő volt, hogy ha nem kínozta volna most is hányinger, ami menetrendszerűen eszébe juttatta a terhességét, akkor azt hihette volna, hogy ez csak valami rossz álom.
– Tényleg. Rémes, mi? Apám ötlete volt. Azt mondta, ezzel a névvel biztosan fogok magamnak egy herceget.
– Nos, ebben az egyben véletlenül igaza volt – ál apította meg Hasszán. – Nagyon meglepődtem, amikor az anyakönyvvezető a szertartás elején felolvasta a teljes nevedet.

– Kérem, legyen gondja rá, hogy holnap reggel egy öltözet női ruhát szállítsanak a lakosztályomba. És még mielőtt elragadná a képzelete, ki kel ábrándítanom, Benedict. Nem, egyáltalán nem tervezem, hogy transzvesztitaként lépjek fel egy bárban.

– A szerelem romantikus elnevezés a testi vágyra – vetette oda keserűen. – Egy uralkodóhoz különben sem méltó, hogy a megemelkedett pulzusszáma vagy a lüktető ágyéka irányítsa. Az első a kötelesség és a felelősség… Vagy legalábbis ezeknek a szempontoknak kellene elsődlegesnek lenniük, nem?
– De igen, felség – mormolta megadóan Benedict.