Beszüremlő ​fény 97% 120 csillagozás

”Az a borzasztó, ha az ember elveszíti az élet lehetőségét.”

Sharon Cameron könyvében néhány rendkívüli ember életének állít méltó emléket. A Beszüremlő fény ugyanis teljesen valós eseményeket rögzít, a 16 éves lengyel katolikus lány, Stefania Podgórska hihetetlen bátorságát örökíti meg, aki nemcsak húgára vigyáz a második világháború alatt, hanem 13 zsidót bújtat a padlásán. Először csak „második családja” néhány tagjának nyújt menedéket, ám hamarosan a Tatarska utca 3. megtelik zsidókkal. A fiatal lány, akinek Przemyśl a tanítója, saját életét kockáztatja, lélekjelenléte, erkölcsi nagysága és kitartása kiváló például szolgálhat mindannyiunk számára. Az E/1. személyben megírt elbeszélés megrendítő utazásra invitál. A heroikus történet részletgazdag és viszonylag lassan csordogál, a hiteles eseményekre helyezi a hangsúlyt, sallangoktól és mesés, akciódús részletektől mentesen. Méltó hely illeti meg a többi, második világháborúról szóló, igaz történeten alapuló regény mellett, és mivel az élet írta, szinte lehetetlen csillagozni.

Kopp. Kopp. Kopp.

– Ki kopog?
– Egy olyan könyv, ami a földi pokolba ad jegyet. Az út Przemyśl náci uralta utcáin vezet végig egészen a Tatarska 3. szám alatti házig. Ahol kiderül mennyi nyomor, szükség és remény fér el egyszerre egy padlásszobában.
A történet végig fenntartotta az érdeklődésemet. Hiszen ez egy olyan alkotás, ami teli van zsibbasztó félelemmel és izgalommal, illetve a gyengéd érzelmek is megjelennek a cselekmény feszült légköre közben. Azt ugyan sajnáltam, hogy olyan gyors lezárást kapott a mű.Viszont a fényképek a végén teljesen meggyőztek arról, hogy ez a könyv méltó emléket állít Stefania Podgórska kisasszonynak és húgának.
Összeségében nagyon örülök, hogy elolvashattam a történetüket, mert így újabb hősöket ismerhettem meg a második világháború idejéből.

A hihetetlenül bátor és önzetlen Stefania Podgórska – és a nem kevésbé hősies kishúga, Helena – elképesztő története.

Rengeteg II. világháborús könyvet olvastam már életemben, de ez most megint egészen új aspektusból mutatta be a borzalmakat. Nagyon nehéz volt számomra az olvasás így, hogy a szomszédunkban is háború zajlik; szomorú, hogy az emberek sosem tanulnak semmiből. Az viszont mindig lenyűgöz, ha olyan nőkről (vagy persze akár férfiakról) olvashatok, akik a saját félelmeiken felülemelkedve képesek felismerni, mi a helyes, és annak megfelelően tudnak cselekedni a legembertpróbálóbb off körülmények között is.
A könyv végén található fotóválogatás és a szerző üzenete arról, hogy kinek hogy alakult a további élete, külön nagyon tetszett, örülök, hogy Stefania végül megtalálta a boldogságot. spoiler.

Amivel viszont nem vagyok kibékülve, az a fordítás. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy az eredeti szöveg indokolta volna off, de borzasztóan zavaró az „azonban” szó ilyen gyakori használata. Voltak oldalak, ahol 4x is szerepelt, ráadásul olyan mondatokban, ahol enélkül is teljesen értelmes szöveget kaptunk volna. Sajnos nem e-könyvben olvastam, így nem tudom megszámolni, hányszor volt leírva, de szerintem indokolatlanul sokszor. Mondjuk, engem már az első néhány is zavart, mert olyan jelleget adott a szövegnek, mintha valami hatósági határozat indokolását olvastam volna. :)

Érezted már azt olvasás közben, hogy a szereplőkkel együtt félsz, reménykedsz, szeretsz vagy gyűlölsz valakit? Én pontosan ezt éltem meg Stefania-val.
Elképzelni az elképzelhetetlent, tenni, amit lehet a túlélésért cserébe.
Csodálatos, hátborzongató, szívszaggató történet. Mondanám, hogy életszagú, de mivel spoiler, így ez a kifejezés értelmetlenné válna.
Hihetetlen erő, bátorság, néhol gyomor kellett ennek a kislánynak ahhoz, hogy végig tudja csinálni a tervét; emberéleteket menteni a saját élete árán is! Hiszen mit számít 1 élet 13-ért cserébe?
Kérdés persze az, hogy sikerült-e neki.
Olvasd el, ígérem, megtudod a választ!

Annyira szeretem az ilyen könyveket, amelyek révén a Stefánia Podgórskához hasonló hősöket ismerhetek meg. Sharon Cameron méltó emléket állít neki, a húgának, Helenának, és azoknak, akik az ő segítségükkel menekültek meg.
Ha az ő tetteiket kéne értékelnem, akkor gondolkodás nélkül öt csillagot adnék a könyvnek, de azért az eleje kicsit döcögős volt. A nagy időbeli ugrások miatt picit felszínes volt, és nagyon aggódtam, hogy fogjuk normálisan megismerni a szereplőket. Valószínűleg emiatt éreztem néha távolságtartónak. Engem azért érdekeltek volna a családi kapcsolatok meg Stefania előélete, mert pl. arra kíváncsi voltam, hogy miért akart annyira dolgozni kamaszkorában ahelyett, hogy iskolába járt volna.
A német megszállás után viszont sokkal összeszedettebbnek tűnt a könyv, innentől fogva már sikerült hatnia rám. Mivel ifjúsági, ezért nem ment bele túlságosan a brutális részletekbe spoiler, de néhány elejtett megjegyzéssel vagy távolról figyelt tragédiával azért sikerült átadnia, milyen kétségbeejtő és fenyegető lehetett a helyzet. Főleg azután, hogy Stefania egyre több zsidót rejtegetett a lakásában. Egyébként ha nem tudnám, hogy egy-két apró részlettől eltekintve minden így történt, akkor biztos hitetlenkednék amiatt, hogy úszhattak meg ennyi mindent, mert elég sok éles helyzetben volt részük, főleg a háború vége felé.
Érdekes volt látni, hogy kezdetben még maguk a zsidók sem hitték el, milyen szörnyűségeket tesznek a nácik, pedig már volt részük a kegyetlenkedéseikben. És továbbra is végtelenül szomorúnak és érthetetlennek tartom, hogy milyen könnyen váltak agymosottá az emberek , és fordultak az ismerőseik ellen. Még szerencse, hogy voltak olyanok, mint Stefania, aki a saját és a húga életét is kockáztatva próbált segíteni a Diamant családnak, majd más zsidóknak is.
Nekem kifejezetten tetszett, hogy az írónő nem akart szépíteni a valóságon, hanem bemutatta az együttélés nehézségeit. Eleve rettenetes lehet folyamatos feszültségben és félelemben élni, hát még ha tizenhárman zsúfolódnak össze egy szűkös padláson, plusz a két lány lent, és mellé még ott van az élelem kérdése, meg hogy a szomszédokban sem lehet bízni. Nem csoda, hogy néha voltak ingerültebb pillanatok. Közben viszont voltak olyan szívmelengető jelenetek, amik igazán megmelengették a szívemet és elfeledtették a világ borzalmait, mint pl. a karácsony. És a helyzet komolysága ellenére abban is volt valami finom humor, amikor egyre többen lettek a padláson.
A szerelmi szál alakulását is imádtam, jó volt, hogy olyan lassan és finoman alakult ki. Nincs sok romantikus jelenet, de végig érezni lehet a szikrát a két ember között, és a beszélgetéseiket is szerettem. Sajnos bespoilereztem magamnak a sztorit, amikor megnéztem a könyv végén lévő képeket, így tudtam, ki mellett köt ki Fusia és kiért nem kell aggódni, de attól függetlenül is izgalmas volt.
A befejezés lehetett volna még egy kicsit részletesebb, de így is elégedett voltam vele. és tényleg átjött, milyen felszabadító érzés lehetett, amikor az oroszok legyőzték a németeket és már nem kellett tovább bujkálniuk meg titkolózniuk. Viszont durva és szomorú, hogy voltak olyanok, akikre még ezután is hatott a náci propaganda és tovább kegyetlenkedtek szerencsétlen zsidókkal. De fontosnak tartom, hogy ez is említésre került. Az utószónak nagyon örültem, nem csak a képek miatt, hanem mert így tényleg mindenkinek informálódhattunk a további sorsáról, és a könyv születésének folyamatába is érdekes volt bepillantást nyerni.
Egy kis finomítás nem ártott volna az elején a tökéletesség érdekében, de nagyszerű könyv, megérte elolvasni. Egyszerűen jólesik a lelkemnek a tudat, hogy léteztek ilyen csodálatos emberek, mint Stefania és Helena.

„ A világ szép, de az emberek elrondítják.”

„Aznap este értettem meg, hogy mivel állok szembe. Előtte könnyű volt az t képzelni, hogy ez a sok borzalom csak hiba. Egy téveszmés vezető hamis ideológiája, amivel félrevezette a seregét és népét. Hiszen mindig is voltak szegények és éhezők. Mindig is voltak, akiket gyűlöltek és megvetettek. Mindig is voltak háborúk, amelyekben fiatalemberek harcoltak, és ártatlanok haltak meg. Szörnyű, de ilyen a világ. Ám a tiszt arcán nem ezt láttam, hanem gyűlöletből fakadó örömöt. Boldog volt amiért fájdalmat okozhatott valakinek, aztán pedig megölhette. Magát a gonoszt láttam.”

Nincsenek szavak erre a könyvre. Nemrég hallottam egy vidóban, hogy nem ismerhetünk meg teljesen soha ilyen tragédiákat amíg minden szemszöget nem hallottunk és nem ismerünk meg minden oldalt. Nem tudom, hogy megakarom-e érteni ezt a borzalmat ami történt valaha is. Féltem a jelenlegi helyzetben belekezdeni ebbe a könyvbe, de érdekelt és hiába nem akarom tudni, de mégis tudni akarom, hogy mi történt és megtisztelni azokat az embereket azzal, hogy elolvasom a történetüket, ha úgy érzik, hogy elakarják mesélni. Része a történelmünknek egy nagyon nagyon rossz része amit soha nem is fog elfelejteni senki, egyszerűen tudni kell róla, már csak azért is, hogy soha többet ne történhessen meg még csak hasonló sem. Az én természetemtől nagyon távol áll a háború és annak a megértése, hogy valaki úgy érzi, hogy joga van fegyverrel legyalulni országokat és embereket, úgy dönteni, hogy nem olyan fontos egy ember élete, ill hogy fontosabb az amit akar. Pláne nagyon távol áll az amit itt tettek az emberekkel.
Biztos vagyok benne, hogy azért is volt egyel nehezebb olvasni most ezt a könyvet, mert egy háború zajlik a szomszédban és ezt ugyanolyan nehéz megértenem és elfogadnom, hogy ilyen megtörténhet az én világomban amit ismerek.
Ez egy elképesztő történet a szó minden értelmében. Megszakadt a szívem ezekért az emberekért és a végén, amikor jött a hír, hogy vége a háborúnak és kint táncoltak és nevettek, akkor folytak a könnyeim és akkor először lélegeztem fel olvasás közben és úgy örültem, hogy véget ért a pokluk. Persze elkezdődött egy másfajta pokol, ami a „felépülés”, elfogadás, túlélés újfajtája és a tovább lépés.
A végén nagyon szerettem a képeket és a plusz információkat.
A könyvet nem tudtam letenni, pedig megfojtott és kitépte a szívemet, megtaposta majd vissza adta, hogy olvasd tovább mert ez még csak rosszabb lesz, mielőtt jobb lesz.
Látszik a könyvön a tisztelet és az, hogy hiteles akart lenni az utolsó szóig, igazán átakarta adni, azt ami történt. Számomra ez sikerült is. Mindenképpen figyelni fogom az az írónő munkásságát.

Hónapokkal az olvasás után is elevenen él bennem ez a történet. Honnan merít egy gyermek annyi bátorságot, erőt, hogy amikor a felhőtlen gyermekkorból hirtelen a pokol kellős közepén találja magát, ráadásul egyedül kell gondoskodnia érzékeny kishúgáról és a túlélés a cél, mindent arra tesz fel, hogy tizenhárom embert megmentsen, köztük számára ismeretleneket is?
A könyvben végig jelen van a feszültség, a rettegés, a kiszolgáltatottság. Hogyan lehet ennyi ember számára megfelelő rejtekhelyet találni, élelmet szerezni, gondoskodni róluk, miközben az utcában, sőt, házban is, jönnek-mennek a nácik? A legkisebb hiba, egyetlen tüsszentés, nesz és mindennek vége. 13 ember egy rozoga padláson összezsúfolódva minden félelmével, kínjával, betegségével.
Az olvasót megbénító történetet a többieket bújtató lány szemszögéből ismerjük meg, akire ugyan rátalál a szerelem, de így még több a veszteni valója, így még nagyobb teher hárul rá.
A könyvben helyet kaptak a szereplők fényképei, amik arra figyelmeztetnek, hogy ez nem egy elképzelhetetlen, kitalált világban játszódó történet.

Két dolog miatt került a kivánságlistámra: magas értékelés (98%), igaz történet alapján.
Nem is csalódtam a könyvben. Minden 17-18 éves kezébe odaadnám. Könnyen olvasható, gördülékeny, remek írói stílus, csodás karakterek.
„A bánat gyakran kegyetlenségbe fordul.”
„A világ szép, de az emberek elrondítják.”
„A halál nem is olyan borzasztó, gondolom. Az a borzasztó, ha az ember elveszíti az élet lehetőségét.”

Ha van könyv ami olvasása alatt végig gyomorgörcsöt éreztem akkor az a Beszüremlő fény volt. A lapokon keresztül is teljesen áthatott rám a főszereplőnk, a tizenhét éves Stefania félelme, aki az életét kockáztatva bújtat el zsidókat a megszálló németek elől. Ennek a hihetetlenül bátor lánynak a története igaz alapokon nyugszik, és végig arra gondoltam, hogy én lennék-e ennyire találékony és erős, hogy nem csak a saját de mások életéért is ennyit küzdjek. Megrendítő olvasmány ami után nehezen találom a szavakat. Az biztos, hogy ez is egy olyan könyv amit középiskolásoknak nagyon tudnék ajánlani ebben a témakörben, talán azért is mert nagyon jól bemutatja, hogy a „kisember” milyen heroikus küzdelmet élt át a II. világháborúban az életben maradásért.

Nem is tudok mit mondani hirtelen, csak szuperlativuszokban beszélni. Tudván, hogy igaz történet alapján lett megírva, még sokkoló, elképesztőbb, példaértékű Fusia bátorsága, kitartása, ereje.
Remélem az én életemben sosem kell ilyet tapasztalom.