Kormorán ​Baru, az áruló 33 csillagozás

Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Kormorán Baru számára bármilyen árat megér, hogy felszabadítsa a népét – még a lelkét is kész feláldozni. Amikor kislányként végignézi, hogy a Maszkák Birodalma leigázza az otthonául szolgáló szigetet, átírja a helyi kultúrát és hagyományokat, és megöli egyik apját, gyűlölet ébred benne, de csak úgy állhat eredményesen bosszút, ha minden lépését megtervezi. Beépül az ellenségei közé, egyre feljebb törve a szamárlétrán, hogy kellően magasra érve lesújthasson. Hogy teszteljék az időközben nővé érő lány hűségét, munkaadói birodalmi számvevőként a messzi Aurdwynnbe küldik, ahol rendet kell tennie a lázadók, informátorok és zavargó hercegek között. Barunak nincs könnyű dolga, de ha hatalmi játszmákról van szó, egyszerre könyörtelenül taktikus és a végsőkig eltökélt.
Az epikus geopolitikai fantasyként emlegetett Kormorán Baru, az áruló a műfaj egyik fiatal tehetségének bemutatkozó regénye.

Eredeti mű: Seth Dickinson: The Traitor Baru Cormorant

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
GABO, Budapest, 2017
544 oldal · ISBN: 9789634064824 · Fordította: Kemenes Iván
>!
GABO, Budapest, 2017
544 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634064442 · Fordította: Kemenes Iván

Enciklopédia 1


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 63

Kívánságlistára tette 51

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
zamil P
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Ez a történet engem megvett kilóra, az első oldaltól éveztem az utolsóig. Nekem nem volt olyan érzésem, hogy túlírt lenne, én még oldalakon át el tudtam volna merülni ebben a világban, ebben a ármányokkal teli politikai csatározásban. A főhős amúgy egy pillanatra se lopta be magát a szívembe, és nem egy olyan meglepetést okozott, ami ezt csak erősítette, de ettől csak még jobban élvezhető volt a cselekmény, mert szinte egyedül elviszi a hátán.
A világ már kicsit érdekesebb, mert semmi új nincs kitalálva, vannak az elnyomok és az elnyomottak, aki le akarják vetni a rabláncot. Ami viszont érdekes, hogy miként történik ez az elnyomás,nem a sablonos módon, és ez már érdekessé és egyedivé teszi a világot.
A regény amúgy nem finomkodik, kellően brutális, az író könnyen lefejezi a meghatározó karaktereket. A csatajelent is jól sikerült, bár ettől tartottam az olvasás alatt, de kellően kidolgozott ahhoz, hogy ne bukjon el az addig megszokott színvonal.
Nekem nagy élmény volt ez a könyv, de lehet, hogy jókor talált meg, pont vevő voltam rám, és el tudtam kellően mélyülni benne.
Ajánlom azoknak akik, egy kicsit más fantasy regényre vágynak, ahol a politika az árulás nagyobb szerepet játszik.

>!
NewL P
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Ambivalens érzéseim vannak. Egyik oldalról nagyon tetszett a történet (ezért haladtam vele ennyire lassan, mert minden sorát ízlelgetni akartam). A másik oldalról valami hiányérzet kínzott a történet alatt, amit nem tudtam magamnak megfogalmazni egészen a végéig. Nem tudtam megszeretni a főszereplőt, nem értettem az indítékait, és hiányoltam egy másik nézőpontot, ami jobban megvilágította volna számomra, hogy végülis mire megy ki a játék. Persze pont ezek miatt olyan jó ez a könyv, és a közgazdaság oldalról történő megközelítés meg még dob az élményen.

>!
Bíró_Júlia P
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Ez is egy olyan megírhatatlan fajta értékelés lesz, mert ahányszor csak felidézem, felzavarom a mentális darázsfészket. Jólnevelt pillanatokban készítettem már jegyzeteket, firkákat rajzokat, házi infografikát, kerestem vissza a belső lexikonomban a hasonló élményeket, hogy valahogy rátaláljak arra a kognitív drogra, ami harminc oldalon belül beütött. Még mindig nem mondhatnám, hogy megvan, úgyhogy ez most egy kísérleti, performatív fangirling lesz. Én szóltam.

Seth Dick… inson egy sunyadék, imádnivaló bűvész, beszélő névvel. Mer' lessük meg, a regény egy mérsékelten részletes, már-már közhelynek minősülő térképpel indul, ami egyfelől egy Catan telepesei-tábla is lehetne, vagy bármelyik stratégiai játék táblája ever, annyira nagyon egyedi. Ámde ez az ember fogja, és egy ekkor még teljességgel ismeretlen fazon széljegyzeteivel, szóval érted, adatokkal és reflexiókkal szórja meg, egyszerre utalva véleményre, ízlésre, tervezésre. Touché. A játéktábla egy olyan irányból kap színt, ahonnan spoiler különlegesen gyakorlott fogyasztó esetleg bólogat, de a többi simán át-, meg visszalapozza, és mire elhelyezi a regényben ezt az egészet, már formát öltenek a területek. Egyrészt számokban spoiler, másrészt arcokban: Aurdwynn hercegei egyszerre osztják szét maguk között a fantasy uralkodók személyiségtípusait, és válnak egyre élőbbé a beszéd, a gesztusok, tervek, ésatöbbik által. Egyetlen színrelépés sem öncélú vagy szükségtelen, mindegyik további adatokkal és árnyalatokkal bővíti a mentális adatbankot – egyébként ez nemcsak az aurdwynni hercegekre és méltóságokra igaz, de majd' minden karakterre. Baru és a narrátor (főleg az utóbbi) pedig ebben a sodorban lavíroz, és mire már kezdené az ember kétségbevonni egyik-másik lépésének jogos vagy sikeres voltát, a következő jelenet bebizonyítja, hogy van itt létjogosultság spoiler . Ennek ellenére megmarad az egyensúly, Baru újra és újra megfizeti egy-egy lépése árát, és akkor sem vagyok hajlandó ennél jobban belemenni, ha egyik-másik szálról nagyon is lehet sejteni, merre vezet. spoiler A regény minden nyomorult jelenetét áthatja egy hatalmas, ízléstől és a hátralevő oldalszámoktól függően kétségbeejtő/undorító/arcbalépős világégés sejtése. Ettől pedig nemcsak Baru,de a többiek egy-egy lépése és döntése majdhogynem mitikussá válik spoiler. A könyvelői szemmel ábrázolt romlást pedig egy-egy túlságosan is szép, eleven és cuki lásd sétáló mítoszok villanás töri meg, amitől akkor is vigyorog az ember, ha tulajdonképpen tudja azt is, hogy. spoiler
No most, mindennek a végeredménye egy olyan világ, ahol ugyan valószínűleg nem túl cizellált képeket vizualizál az ember városokról, falvakról, dekorációról, ésatöbbi, de minden nyomorult követ a sajátjának érez, nem beszélve az emberről,aki épp elbotlik a kőben.

A globális vonulat – amiről ugye csak nem sikerült beszélnem idáig – nagyon hasonlóan működik: a Maszkák birodalma a világ összes diktatúrája egyben, valaha és globalizálva spoiler, egyszerre sterilen izgalmas csak van valami lenyűgöző egy ilyen pontos és hatalmas gépezetben, módszerekben és eredményekben és személyre szóló. Az utóbbit egyfelől a kisgyerekből felnőtté váló Baru nézőpontja és korai veszteségei határozzák meg (nem ettől a résztől rágja le a körmét az ember, habár Taranoke valószínűleg sokkal izgalmasabb, mint amennyi látszik belőle), másfelől és itt ismét szeretnék felpattanni és ódában, pantomimben és kamarazenei előadásban zengeni Mr. Dick-inson agyát, látó szemét és alkotó mancsait a különféle típusú és méretű kishalakon keresztül*. A mód, ahogy a felháborodást kiváltani leginkább alkalmas hívószavakban (egen, ez főleg szexualitást és családmodellt jelent, egenegen, azokat a családokat, hát mégicsakmár, egyszerre undi és megkerülhetetlen, mi más jutna a népek eszébe, hát csak nem a csiszolt üvegük?) látják az amúgy leigázott és hangyabokányit földbe taposott taranoke-i népet – és nemcsak a maszkák, de az aurdwynniak is, akikért ugye Baru küzd, mint egy falka Vadkutya. spoiler És akárhány közös pont akad is a szövetségesek között, ezek az idegesítő címkék és hívószavak mindig ott vannak, és kerülgetni kell őket, meg utálkozni, amikor úgy tűnik, szokatlan döntéseket eredményez. Egyértelműen jár a szerzőnek a Platina Fokozatú Queer Pacsi, de talán egy Marginális Kisezüst is.
Hm, igen, szóval, khm, nagyon ajánlom, főként azért, ahogy a személyes és világméretű folyamatok összekapcsolódnak, a veszteség és a nyereség találkozik, az inflációtól a gyarmatosításig minden jelenség statisztikákat és arcot is kap. Ez nem sikerül mindig, minden ponton hibátlanra, de a tabló is, a történet is lenyűgöző.
Szóval Mr. Dickinson lesz szíves sürgősen alkotni a folytatást, mert az is lesz neki egyszer.

* Egy kivétel van, őérte kár is, mert egy kicsit kilóg még a szuperhatékony maszka gépezetből is. spoiler

>!
Noro MP
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

A Kormorán Baru történetének felépítése valahogy úgy viszonyul a megszokott fantasy regényekéhez, mint a Dűne a hagyományos űroperákéhoz. Kardforgatók, kalandozók, varázslók? Nem, ez a könyv elejétől a végéig politikusokról szól, akik kizárólag nagyban hajlandóak gondolkodni. Ebből következnek a regény erényei és hibái is.

A Maszkák Birodalma gazdasági imperializmust gyakorol a fél világon (és szemet vetett a másik felére is). Tudományával, filozófiájával, de legfőképpen áruival és pénzével hengerli le a nála gyengébb népeket. (Varázslatról egy fél mondat sem esik a könyvben. Zéró, semmi. Tulajdonképpen egy középkori világon játszódó SF-nek is tekinthetnénk.) Előnyös szerződéseket, orvosokat és tanárokat ajánl nekik, majd gyakran egy kardvágás nélkül beolvasztja őket önmagába. Közben pedig kiirtja a helyi kultúrákból mindazt, ami a birodalmi erkölcsbe nem fér bele. (A globalizáció metaforáját igazán nem nehéz felismerni.) A történet főhőse egy olyan fiatal, akire nem hat ez az agymosás, és eltökéli, hogy belülről változtatja meg a rendszert. Még akkor is, ha ehhez neki magának is szörnyeteggé kell válnia. Azt hiszem, hogy a cím e téren elég sokatmondó.

A könyv javára kell írnom, hogy ügyesen vitte végig a pénz és a kapcsolatok mindenhatóságának alaptételét, sehol nem csúszott át egy pillanatra sem a hősies fantasy toposzaiba. A Maszkák modern és a lázadók középkori világképének ütköztetése során jól megmutatta mindkettő hibáit, nem állt egyértelműen egyik kultúra pártjára sem. (Nyilvánvaló, hogy az a feudális cucc, amiért a lázadók kiállnak, nem jó, csak nincs jobb.) A Birodalom működésével kapcsolatban is volt néhány érdekes, kreatív ötlete, bár ezeket – alighanem szándékosan – meghagyta a háttérben. Az ellenségből tulajdonképpen csak ügynökeit és bábjait látjuk, ami a maga módján a könyv hangulatát erősíti, a világot viszont nem feltétlenül. Amit nagyon részletesen kidolgoz, az alapjában véve egy hagyományos középkori világ, angolszász alapokkal, néhány egzotikus elemmel valamint bullákkal és bányajogokkal*. (Baru szülőföldje sokkal egzotikusabbnak tűnt, kár, hogy hamar búcsút intettünk neki.) Végig globális léptékben láttatja az eseményeket, de éppen ezért a szereplők gyakran megmaradnak vázlatosnak. (Még egy dolog, amiért ez a könyv talán jobb lett volna SF-nek. :P) Főhősét rendszeresen olyan helyzetekbe hozza, amelyekben nincs jó megoldás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a végső döntése meglepett, ugyanakkor a bizonytalanságomat sikerült végig fenntartania.

Amikor Kameron Hurley a könyvet „brutálisnak” nevezte az ajánlóban, egy kicsit másra számítottam, ugyanis ha valaki, akkor ő tényleg brutális. Dickinson írói húzásaira inkább az aljas jelzőt használnám: a kegyetlenség ritkán jelenik meg fizikailag, annál gyakrabban a szereplők lelketlen döntéseiben. Gyanítom, hogy a szerző azért is maradt meg egyetlen nézőpont-karakternél az egész könyvben, mert a gyanakvás és az önzés mindent átitat a karakterek közötti kapcsolatokban. Ez eleinte mindenképpen jó ötletnek tűnt, de idővel talán szerencsésebb lett volna, ha behoz még egy-két másikat is. Ezt pusztán csak a terjedelem miatt gondolom: egy ilyen hosszú könyvet a lineáris történetszövés szerintem már elkerülhetetlenül vontatottá tesz.

Túlzónak találtam, hogy a Maszkák embertelen tettei szinte mindig ugyanarra vezethető vissza: arra, hogy elutasítják a szexuális szabadosságot. Mintha ez lett volna az elnyomás egyetlen, központi témája. Így minden kidolgozott részlet dacára az ellenség valahogy sablonos maradt. Ők a Bigott Birodalom. És mit adtak ezért cserébe? Vízvezetéket. :D A szerző ezzel túlzásba vitte a trendiséget, ráadásul egy idő után szinte már borítékolni lehetett az újabb és újabb szereplők comingoutját. Stílusán érződik, hogy kezdő író keresi a saját hangját, és e hiányosságokért szerintem csak részben lehet felelős a fordító. Neki egyébként két ismétlődő hibája irritált: a Kegyed és a Kegyelmességed megszólítás egyáltalán nem ugyanaz, az „Egy igazságosabb kéz” mondat pedig nagyon rosszul skandálható.

* Nem szó szerint. A „bullák és bányajogok” a geopolitikai fantasy kedvelt magyar gúnyneve, a Dungeons & Dragons nyomán :)

1 hozzászólás
>!
kvzs P
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Ritkán lehet olyan címmel találkozni, ami ekkora spoilert tartalmaz, mégsem mondja el a lényeget. Itt ugyanis az árulás ténye ismert, de igazán a mértéke és az ára a lényeges. Kormorán Baru ugyanis elárulta önmagát. És a történet végére eljutott oda, hogy bármilyen döntést hozhatott volna, az mindenképpen önmagával szembeni árulás lett volna.
Ez egy igazi politikai-gazdasági regény ahol a háttér csak díszlet, a pénz és a hatalom mindenhol ugyanígy működött volna. Közgazdászként élvezettel olvastam Baru gazdasági machinációit, azok részletes leírását és magyarázatát. Az biztos, hogy fantasyban még nem vezették le ilyen szépen az infláció hatásait :) Emberként viszont elkeserített, hogy milyen mocskos és kegyetlen tud lenni a politika. Hiába száll be a játékba az ember a legtisztább szándékkal és a legszilárdabb erkölcsökkel, a játék mindenképpen bedarálja és a maga képére formálja. Ahhoz ugyanis, hogy igazi hatalmat szerezzen valaki, nagyon sokat fel kell adni. Talán túl sokat is. Ezek után pedig a tiszta szándékok és a szilárd erkölcsök is feleslegesnek tűnnek.
spoiler

2 hozzászólás
>!
abstractelf P
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Sokáig tartott, míg ennek a regénynek a végére értem, de abszolút megérte. Nehéz beszélni erről az élményről, ugyanis nem nagyon találkoztam még hasonló könyvvel vagy történettel. Tény, hogy az események nagyon lassan indultak be, de imádtam a hosszas tervezgetéseket, hogy miként illeszkedtek egymáshoz az apró darabok, amelyek elvezettek a befejezéshez. De volt itt minden – mindent leigázó birodalom, diverzitás elsöprésére irányuló intézkedések, politika, lázadások, harcok stb. Nem véletlen, hogy 540 oldalnál sokkal többnek érződött a könyv.
A szövevényes történet mellett a szerző olyan karaktereket is teremtett, akik egyáltalán nem érződtek hétköznapinak (ennek ellenére élvezetes volt megismerni őket), s akiken bemutathatta az emberi természet egyes tulajdonságait (néhol szélsőségesen, néhol tökéletesen eltalálva azt). Baru pedig önmagában egy jelenség volt, akit hiába követhettem végig, egy rejtély maradt. spoiler Imádom az ennyire komplex karaktereket.
Mindent összevetve sokkal jobb – vagy inkább különlegesebb/érdekesebb – lett ez a regény, mint amire számítottam. A kezdetektől behúzott, és bár hosszas kalandunk volt együtt, kiélveztem minden pillanatát. Most már csak azt várom, hogy a második rész spoiler megjelenjen.

>!
B_Petra
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Egy kitalált feudalista világ drámája, tragédiája, egy tekintélyuralmi nacionalizmusnak spoiler hodoló birodalom vágódeszkáján.

Egy psziho-szociopata tribadista savant, Baru a mi kis árulónk.
Vannak megkedvelhető negativ karakterek, létezik az antihős típus, meg én általában még kedvelem is az ilyet, főleg az ilyet, aki zseni, de itt megforgattam volna benne a tüzes vasat, többször is.
Nem értettem a motivációját, olyan kézzel megfoghatatlannak éreztem a rejtett céljait, és nem a nyilvánvaló célját, hanem még azt amit ártatlanabbul tűzött maga elé, tökéletesen kivitelezhetetlennek érzem, mert olyan mintha saját maga ellen, vagy éppen egy már nem létező álomkép érdekében küzdene.
A nyelvezet, a nevek, vagy az hogy a nevek alapján nem lehet követetkezteni a szereplő nemére, nehéz, a szöveg olvasása sem könnyű, bonyolult komplex a cselekmény, és ezzel semmi baj, sőt, értelmes olvasót igényel de annyira epésen kesrű az egész, hogy nálam már túllépte a határt. Nem tetszett a story, a karakterek egyike sem, a harc, a vallás, a társadalmi berendezkedés a sok sok lázadás, nyomor, árulás, a tettetés, a politika, és hab a tortán, hogy ebben NULLA a fantasy, épp ellenkezőleg olyan mélyen realisztikus, hogy akár igaz is lehetne.
Senkit sem kiméltek, és igazából meg is érdemelték, hogy is lehetett volna spoiler.
Irodami értéke van, tartalmas felnőtt regény női főszereplőkkel bár jobban tetszett volna ha ezt a szerepet egy alfahim testesiti meg, és nem azért mert azt könnyebb utálni, csak már unom a világmegváltó törtető nőket.

3 hozzászólás
>!
ppayter
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

„[…] Minden más történetben ez így nézne ki: A főszereplő, akit Baruval ellentétben nem ismerünk már gyerekkorától, csak tizen-huszonévesként találkozunk vele, szépen végiglépked a szamárlétrán, az iskolában és a hivatalokban is szerelmi háromszögekben őrlődik (na jó, ez inkább csak a "young adult” változatok jellemzője). Időről időre alibi-nehézségekbe ütközik, aztán valahol a második harmad (még inkább a trilógia második kötete) végén találkozik néhány kellően nagy hatalommal bíró emberrel, aki szintén meg akarja dönteni a birodalmat, lezárásképpen pedig szépen legyakják az uralkodót (célközönségtől függően mindketten meghalnak, vagy a lány boldogan élhet tovább álmai partnerével) és puff, már vége is a diktatúrának.

Nem úgy itt. Dickinson az öncélú színpadiasság és a könnyed szórakoztatás helyett a realizmus útját választotta, […] ahogy a valóság, a valódi diktatúrák, ez a regény is kegyetlen. Nagyon sok SF/F történetben kellemesen megnyugtató, hogy ha valami szívás történik, akkor is megvan az újrakezdés esélye, viszonylag kevés dolog végleges, na itt ilyen nincs. Ha valaki elront valamit, esetleg meghal, nincs újratöltés, a döntéseknek súlya, kockázata és következménye van. Ebben a szellemben érdemes elgondolkodni a következőkön: Meddig lehet elmenni egy cél érdekében? Meddig lehet egy szerepet játszani anélkül, hogy magunk is elhinnénk, amit mondunk? Hol van a határ a rejtőzködés és azonosulás között?

És hogy néz ki ez olvasói szemszögből? Szó nincs arról, hogy kényelmesen hátradőlök, mert a főszereplőnek nem eshet komolyabb bántódása, a végén pedig úgyis eléri a célját. Folyamatos a feszültség, állandóan vizsgálom a lehetőségeket, mint Baru a történetben, elemzem a döntéseit és megpróbálom megtalálni a jó megoldást. Átérzem és megélem a helyzetét, úgy féltem, mint egy valódi barátot, és hiába igyekszem meggyőzni magamat arról, hogy a helyében én nem ezt tettem volna, többnyire kénytelen vagyok beismerni, hogy márpedig de.

Dickinson regénye nem azért durva, mert úgy játszik benne emberek, sőt, egész népek sorsával, hogy azt a legapróbb részletekig képes átélni az olvasó. Nem azért fontos, mert nagyon komoly kérdésekkel foglalkozik a gazdaságtól a nemzetközi politikán át az átlagtól, elvárt sablontól eltérők burkolt vagy éppen nagyon is nyílt diszkriminációjáig. A súlyát az adja, hogy szembesít önmagunkkal. És ez a legnagyobb hátulütője is: pont azok nem fogják elolvasni, akiknek igazán szüksége lenne rá: azok, akik általában jól éreznék magukat a Maszka Birodalom – vagy éppen a feudális világukat visszaállítani igyekvő lázadók – rendszerében.[…]"


Bővebben: http://kultnaplo.blogspot.com/2017/06/seth-dickinson-ko…

>!
Zsoofia
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Vannak olyan könyvek, amiket nem azért olvas az ember, hogy szeressen, hanem hogy le legyen nyűgözve általa. A Kormorán Baru-sorozat(?) ebbe a kategóriába esik.

Ez a könyv egy női Machiavelli hadjárata egy erszénnyel és főkönyvvel. Aki amúgy az átlagtól eltérő rasszú és még leszbikus is. Miután a terjeszkedő birodalom alattomosan leigázza szülőföldje kultúráját és megöli az egyik apját, bosszút esküszik a birodalom ellen, és a saját módszereivel, belülről tervezi szétrágni a rendszert. Amíg el nem küldik az isten háta mögé, hogy akadályozzon meg egy lázadást.
A könyv olvasása alatt folyamatosan az a késztetés fogott el, hogy odarohanjak a (több egyetemen is közgazdaságot tanító) nagybátyámhoz, hogy az orra alá dugjam. Folyamatosan bólogattam, hogy minden leírt dolognak értelme van, főleg az infláció-botránynak, viszont ezek mellett folyamatosan lenyűgözött és meglepett olyan fordulatokkal vagy kegyetlenséggel, amit nem vártam. Kényelmetlen és aljas. Megértem, miért megosztó ez a könyv, a végtelen x-betűt tartalmazó nevek és a távolságtartó narrátor nem teszi könnyűvé a helyzetet, hogy könnyen belelendüljön az ember a történetbe, de szerintem nem szabad figyelmen kívül hagyni a kötet zsenialitását.

Eléggé furcsa élmény volt ezt a könyvet közvetlenül egy Gemmell-kötet után olvasni. Nem ajánlom.

>!
ftamas
Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

A könyv egy fiatal lány sorsát követi végig, ahogy a nagy játszma részese lesz. Maga a világ kitalált. Kitaláltak az országok és hercegségek. Ez a világ egy sima középkori világ. Semmi de semmi fantasy elem nincs benne. Sőt, ha szigorúan vesszük, akkor mivel van benne nyílvető(rendes sortűzre alkalmas) és tűzijáték, ami nem volt a középkorban, nevezhetjük akár sci-finek is. :)

Kormorán Balu egy ilyen birodalom számvevője lesz. Ő dönt a pénzügyekről és gyakorlatilag ezzel ő irányít mindent. Az elején rendkívül érdekesnek találtam, mert ritka az, ha egy birodalom sorsát pénzügyekkel változtatják meg nem harccal, a második fele viszont már harcokról szólt, az már számomra nem sikerült túl fényesen.

Ha valakinek tetszik egy regény, akkor a hibákat hajlamosabb elengedni, nem figyelni rá, míg ha nem tetszik, akkor sokkal inkább bántják a szemét. Nekem nem mondom, hogy nem tetszett, de azt sem, hogy tetszett. Inkább azt mondom, hogy voltak részek, ahol tetszett, volt ahol fanyalogtam.

Az egyik kérdés, amire nem volt válasz, hogy miért Balu? Két pozíciót is megkap a könyvben, de egyiket sem érdemli meg.
A másik kérdés, mi a Maszkák és mi a lázadók célja? A Maszkák odajönnek és ők lesznek a főnökök. Sok mindent megszabnak, de az emberek sokkal de sokkal jobban élnek. Gyógyszerek, vízvezetékek jönnek, szóval miért van szükség lázadásra? Az, hogy a Maszkák nem szeretik a melegeket egy kicsit kevés indok…

A világok és a karakterek kidolgozatlanok. A karakterek szürkék, hiába indul el a háború nincsenek hősök. (Kíváncsi vagyok mi lett volna, ha Gemmell ír meg benne néhány karaktert…)
A hadsereget skorbut tizedeli. Miért? A harcok a szomszéd államba vannak, tökéletes utánpótlásvonallal. ráadásul az offenzíva amikor elindul, az viszonylagosan a döntő ütközetig nem sok időt vesz igénybe.

Valahogy úgy tűnt mintha semmi nem lenne kidolgozva és mégis hiába akarnék több infót, így is untam. Alig vártam, hogy vége legyen, de azért az nem mondom, hogy egyszer nem lehet elolvasni.


Népszerű idézetek

>!
Noro MP

A filozófiával az a gond, hogy általában nem állja ki a valóság próbáját.

440. oldal

Kapcsolódó szócikkek: filozófia
>!
Noro MP

– Megírtátok a saját történelmeteket. És ez hatalmat biztosít számotokra.

101. oldal

>!
Noro MP

– A pénz a hatalomnak csupán egyik formája. A hit is hatalom. A szeretet is. A népirtás és téboly is szülhet hatalmat.

148. oldal

>!
NewL P

A férfi nyílt tekintettel nézett rá, telt arca feletti vaskos szemöldökcsontja olyan volt, akár egy délceg bástya, és a lány egy birodalmat pillantott meg ebben a tekintetben, egy több milliónyi kéz munkája révén önmagát építő uralmi gépezetet. Könyörtelen volt, ám nem mert gonosz, netán gyűlölködő lett volna, hanem mert túl hatalmas volt, túl megrögzötten tört beteljesíteni önnön sorsát, semmint hogy törődhetett volna növekedése parányi tragédiáival.

28. oldal

>!
Noro MP

– Egy háborút sem nyertek még meg az ellenfél teljes kiirtásával.

318. oldal

>!
Noro MP

A szabadság, amit az uraink adnak nekünk, nem több lazábbra fogott póráznál.

449. oldal

>!
girion

Az átnevelőzárkákból lágy harangszó hallatszott. A műtőktől nem
messzire egy zenészkvartett játszott oboán és lanton. Mellettük tábla
figyelmeztetett: KÉRJÜK, NE ZAVARJÁK MEG A NYUGTATÓ
ZENÉT!

>!
Noro MP

– Egyetlen lázadás sem járhat sikerrel, ha nem tudja maga mellé állítani a kétkedőket és az önzőket.

212. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

George R. R. Martin: Kardok vihara
George R. R. Martin: A Hét Királyság lovagja
Victor Milán: Dinoszauruszurak
Robert Jackson Bennett: Pengék városa
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Lev Grossman: A varázslók
Joe Abercrombie: Miután felkötötték őket
Raoul Renier: A kívülálló
Mark Lawrence: Tövisek Hercege
Glen Cook: A Fekete Sereg